Vissza a tartalomjegyzékhez

Kőéri Dávid
Öt év múlva magyar euró

Nem fogadta osztatlan elismerés a miniszterelnök minapi bejelentését, miszerint 2008. január 1-jével csatlakozunk az euróövezethez, és euróval fizetünk forint helyett. A céldátumig ugyanis több, a lakosságot is kellemetlenül érintő intézkedésre kell számítani. Ennek jegyében emelkedik több termék esetében az áfa, marad el az adócsökkentés stb. Nemzetközi szervezetek nem rejtik véka alá a véleményüket: kétséges, mennyire sikerül teljesíteni az euróövezethez való csatlakozás feltételeit. Felhívják a figyelmet, hogy az euró 2008-as bevezetése kihívás, komoly erőfeszítéseket követel meg.

A miniszterelnök az euró bevezetését nemzeti ügynek, minden magyar közös ügyének nevezte. A magyar euró bevezetésének előnyei között megemlítette például az új munkahelyek létrejöttét, az alacsony inflációt, a gazdasági növekedést, az átváltási költségek megszűnését, a beruházások növekedését. Ennek érdekében az EU-hoz való csatlakozás után még 2004 nyarán be kell lépni az ERM-2 rendszerbe, és teljesíteni kell a maastrichti kritériumokat (lásd keretes írásunkat).
Járai Zsigmond jegybankelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a cél eléréséhez szigorú gazdaságpolitikát kell folytatni. A gazdaságot vissza kell téríteni az egyensúlyi pályára, amihez nélkülözhetetlen az államháztartási hiány leszorítása, a bérnövekedést pedig a termelékenységhez kell igazítani. Járai szerint mindez hosszú és nehéz feladat lesz.
A bejelentéssel kapcsolatban meglehetősen szkeptikusak a londoni elemzők. Kevésbé tartják valószínűnek, hogy teljesíthető a deficit drasztikus csökkentése, és kritikusnak nevezték az eurócsatlakozás makrofeltételeinek a teljesíthetőségét is. Jeff Gable, a Deutsche Bank feltörekvő piacokért felelős alelnöke szerint az euró 2008-as bevezetéséhez kulcs lesz a 2006-os esztendő, viszont ebben az évben lesznek a választások, amit a tapasztalatai alapján a „költségvetési katasztrófa legjobb receptjének” nevezett. Gable szerint a piaci szereplők mélységes kétkedéssel tekintenek a kormány várakozásaira: nem tartják ugyanis valószínűnek, hogy a deficit az idén 4,5 százalékra csökkenhet. A Financial Times című brit üzleti lap is keményen fogalmaz: „Az a kellemetlen igazság, hogy a kommunizmus utáni átalakulási folyamat tizenkét évnyi gazdasági reform után is még mindig befejezetlen. A csatlakozásra váró országok gazdaságát továbbra is burjánzó bürokrácia, veszteséges állami vállalatok és a szocializmus idejét idéző jóléti rendszer terhelik. A vasúttól az adóhivatalig minden intézményben többen dolgoznak a kelleténél.” A Fitch, londoni hitelminősítő is figyelemmel kíséri a magyar gazdasági folyamatokat. Az intézet a gazdaságpolitika következetessége feletti kételyeire hivatkozva a napokban stabilról negatívra rontotta a hosszú futamú szuverén magyar deviza- és beladósság kilátásait. Hozzátéve azt: ha az év végéig nem lesz érzékelhető fordulat, a cég komolyan megfontolja a magyar besorolás tényleges rontását. A Fitch Ratings szerint a költségvetés konszolidálása révén lehet csak a fenntartható növekedési pályára terelni a gazdaságot. Ha ez elmaradna, alacsony növekedési pályára kerülne a gazdaság, növekedésnek indulna az államadósság, késlekedni fog a csatlakozás az euróövezethez, és emiatt sebezhetőbbé válna a gazdaság a külső és belső sokkhatásoktól. 
A londoni elemzőkkel egybecsengően nyilatkozott a Heteknek Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa is. Úgy véli, a parlamenti választásokkal összefüggésben hozott intézkedések révén a gazdaság letért a korábbi egyensúlyt tartó pályáról, és azóta sem sikerült visszaterelni. Az euró bevezetési dátumának kitűzését egy előretolt húzódátumnak tartja, s ez a külső kényszer valamilyen segítséget adhat arra, hogy visszatérjen a gazdaság a tartós növekedési pályára. Petschnig szerint jövőre az eddig bejelentetteknél még szigorúbb megszorításokra lenne szükség.