A tőkés külkereskedelem tényeiben több ok hatásai olvadnak össze. Igy mindenekelőtt a tőkés termelési mód különleges szerkezetének és működésének hatásai.

Az a körülmény, hogy a tőkés termelés történetileg nem zárt társadalmi rendszerekben folyik, hanem oly országokban, amelyeknek módjukban áll más országokkal árúcserét folytatni, lehetővé teszi egy ország tőkés termelésének, hogy a termelési ágai arányossága által megvont korlátjait kitolja. A történetileg adott tőkés országokban túltermelés és elégtelen termelés még nem következik be egymagában azért, mert különböző termelési ágaik aránytalanok. A tőkés ország a külföldi piacnak árúpiacába való bevonása által módot talál arra, hogy a termelési ágainak szükségképen beálló aránytalansága folytán belföldön el nem adható, tehát ott tényleg túltermelt árúit a külföldi piacon eladja és hogy a belföldön tényleg elégtelen termeléssel nem fedezett árúszükségletét a külföldi piacon kielégítse.

De a tőkés piacnak a külkereskedelem által való kiterjesztése is akadályokba ütközik. A tőkés külkereskedelmi terjeszkedés először is általános korlátját találja a külföldi tőkés vagy nem-tőkés árútermelés, tehát a külföldi piac növekedésének az ütemében. A külföldi tőkés piac növekedésének üteme, amennyiben a külföldi termelőerők önálló fejlődése határozza meg, teljesen független a belföldi tőke piacszükségletéitől. Amennyiben pedig a belföldi tőke befolyásolja is, egyáltalában nem felel meg szükségképen a belföldi tőke piacszükséglete mértékének. A külföldi tőkés piac növekedésének ütemét a belföldi tőke úgy befolyásolhatja, hogy tőkés piacot teremt a nem-tőkés környezet helyén. A nem-tőkés környezet e tőkés átltatásának formáit részleteztük már (lásd 3. közleményünket a Korunk decemberi számában) s ugyanakkor felsoroltuk az akadályoknak egyrészét is, amelyekbe beleütköznek, úgy* hogy itt csak azokat az akadályokat kell megemlitenünk, amelyekbe a tőkés termelés bevezetése a nem-tőkés környezetben ütközik. Itt az új tőkés piac megteremtése azt feltételezi, hogy a külföldön a tőkés termelési mód összes történeti feltételei kialakultak már, ez pedig csak hosszas történeti folyamat eredménye lehet, amelyet a tőkés befolyás ugyan siettet, de nem tesz elkerülhetővé. A tőkés piac megteremtésének ezzel kapcsolatos az a módja pedig, amelynél a tőkés ország az elmaradottabb országnak tőkét kölcsönöz az utóbbi szállítási rendszerének technikai tökéletesítésére, tőkés termelésének kifejlesztésére, (és egyéb célokraa is) korlátját találja a tőkés ország tőkeerejében és a külföldi tőkebefektetés bizonytalanságában. Igy végeredményben a külföldi tőkés piac nem terjed ki szükségképen a külföldön piacot kereső nemzeti tőke szükségletével arányosan.

Ezenkívűl a tőkés nemzet külkereskedelmi terjeszkedése beleütközik a többi tőkés nemzet céltudatos erőfeszítéseibe is, amelyekkel ezek a piacot a maguk számára igyekeznek meghódítani a tőkés nemzetek versenyében a piacokért. Ez a verseny ebben a vonatkozásban nem más, mint a tőkés nemzetek küzdelme egymással azért, hogy termelési ágaiknak belföldjükön hiányzó arányosságát a külföldi piacnak árúpiacukba való bevonása által egymás rovására helyreállitsák s a túltermelést és az elégtelen termelést egymásra áthárítsák. A külföldi piacot tehát el is kell hódítani a nemzetközi tőkés versenyben, aminek az akadályai azután a tőkés nemzet külkereskedelmi terjeszkedésének további korlátjaivá válnak.

Mindezekből az okokból a tőkés nemzet a külkereskedelem által is csak kitolhatja az értéktöbblet termelésének és realizálásának, a tőkefelhalmozásnak és a termelés kiterjesztésének a termelési ágai arányossága által megvont korlátjait, de nem küszöbölheti ki őket, csak kitolhatja a túltermelési válság bekövetkezését, de a túltermelési válságéi nem háríthatja el. S ezenkivül azok a kapcsolatok, amelyeket a külkereskedelem létesít az egyes országok között, a túltermelési válságot átterjesztik az egyik országról a másikra, még ha az utóbbinak sikerül is a külkereskedelem segítségével termelési ágai arányosságát helyreállitani. Ugyanis a külkereskedelem által helyreállított arányosság fennmaradásának feltétele a többi országban adott piac meghatározott nagysága, tehát ezek árútermelésének meghatározott nagysága. S ha ezek az országok nem képesek árútermelésüket a korábbi színvonalon fenntartani, annak következtében, hogy náluk túltermelési válság következett be s ha ennélfogva az általuk nyujtott piac nagysága csökken, megszünik a termelési ágak arányossága abban a tőkés országban is, amelynek piacul szolgáltak s a túltermelési válság ebben az országban is bekövetkezik. Igy a külkereskedelem, amely az érintett vonatkozásban a tőkés nemzet számára a túltermelési válság kitolásának nemzetközi eszköze, egyben a túltermelési válság előidézésének nemzetközi eszközévé is válik. Ennek megfelelően a kapitalizmus történeti válságai nemzetközi válságok, amelyek átterjednek az egyik országról a másikra.

A nem-tőkés országok piaca nagyobb lehetőséget nyujt a termelési ágak belföldön hiányzó arányosságának a helyreállítására, mint a tőkés országok piaca. A tőkés nemzet a többi tőkés ország piacán szemben találja magát a védővámokkal és a kereskedelmi politika más intézményeivel is, amelyeknek segítségével a tőkés nemzetek belföldi piacukat a maguk számára monopolizálni igyekeznek. Ezzel szemben a tőkés nemzet piaci terjeszkedését a nem-tőkés országokban a külföldi piac növekedésében adott általános korláton kivül csupán a többi tőkés nemzet versenye korlátozza, de a belföldi tőke monopolisztikus védekező rendszabályai itt nem érvényesülnek. S ezen felül a tőkés nemzetnek elsősorban épen a nem-tőkés országokban áll módjában a külföldi piac növekedésének ütemét céltudatosan befolyásolni a nem-tőkés környezet tőkés átitatása által. Ha pedig a tőkés nemzet a nem-tőkés országot politikai uralmának is aláveti valamilyen alakban, akkor ennek piacát épp úgy többé-kevésbé monopolizálhatja, mint a saját belföldi piacát, vagyis ennek piacáról többé-kevésbé kizárhatja a többi tőkés nemzet versenyét is. Ez a lehetőség az egyik fontos meghatározó oka a tőkés gyarmatpolitikának. Ebben a vonatkozásban a tőkés gyarmatpolitika, a tőkés nemzetek küzdelme gyarmatok érdekkörök birtokáért, a világ felosztásáért semmi egyéb mint küzdelem a termelési ágak belföldön hiányzó arányosságának a helyreállításáért, a túltermelés és az elégtelen termelés egymásra való áthárításáért a nem-tőkés országok piacának többé-kevésbé monopolisztikus birtokbavétele által.

A tőkés ország termelési ágai aránytalanságánál a túltermelés és Az elégtelen termelés szükségképen kiegészitik egymást. Az, hogy az egyik belföldi termelési ág túltermelésben van, tehát árúi egyrészét nem képes eladni, ugyanakkor, midőn a többi belföldi termelési ág nincs túltermelésben, tehát összes árúit eladta, azzal jár együtt, hogy a túltermelésben levő termelési ág árúszükségletének egyrészét, amelyet épen a túltermelt árúkészlettel fedezne, nem képes a többi termelési ágnál kielégíteni, az utóbbiak tehát elégtelen termelésben vannak vele szemben. De éppen ezért a termelési ágak arányosságát helyreállító külkereskedelemben is szükségképen kiegészíti egymást a külkereskedelem két megnyilvánulása, a túltermelést levezető kivitel és az elégtelen termelést pótló bevitel. Azonban a termelési ágak belföldön hiányzó arányosságának a helyreállításáért a külföldi piacokon folytatott küzdelem közvetlenül csupán a túltermelt árúk elhelyezésére alkalma« piac biztosítására irányul, mert a tőkés ország a túltermelt árúk eladása ellenében szerzi be a belföldön elégtelen mennyiségben termelt árúkat s így a kiviteli piacokért folyó küzdelem sikere bizitosítja egyben a beviteli piacokat is.

A külföldi piac mindazonáltal csak általános lehetőséget nyujt a belföldi túltermelés levezetésére és az elégtelen termelés pótlására. A belföldi túltermelés és elégtelen termelés meghatározott termelési ágaknál mutatkozik és csak akkor vezethető le, illetve pótolható a külföldön, ha ez éppen a meghatározott túltermelt és elégtelenül termelt árúkra vonatkozólag nyujt piacot. A belföldi termelési ágak aránytalansága által létrehozott tőkés külkereskedelemnek tehát s egyben annak, hogy a belföldön ez az aránytalanság fennmaradhasson, további feltétele a külföldi piac különleges minősége, vagyis a külföldi árútermelés különleges iránya, amelyeknek meg kell felelniök a belföldi termelésben kifejlődő aránytalanság különleges igényeinek.

S ezenfelül a külföldi piac, a külföldi árútermelés különleges sajátosságai a belföldi tőkés termelésben belső okokból kifejlődő aránytalanságtól függetlenül is létrehozzák a tőkés külkereskedelmet s ezáltal egyenesen előidézik a belföldi tőkés termelésben a különböző termelési ágak aránytalanságát. Ebben a vonatkozásban már nem a belföldi tőkés termelés belső aránytalansága hozza létre a tőkés külkereskedelem útján a külföldi piacot, hanem a külföldi piac sajátosságai hozzák létre a tőkés külkereskedelem útján a belföldi tőkés termelés belső aránytalanságát. Igy a tőkés ország termelési ágai aránytalanságának két tényezője is van, egy belső és egy külső. S persze a belföldi tőkés termelésnek az utóbbi tényező által megteremtett belső aránytalansága is egyszerre nyilvánul meg kiviteliben és bevitelben, akár kivitelt, akár bevitelt von közvetlenül maga után a külföldi piac. sajátossága.

A tőkés külkereskedelemnek ez a második alakja, amelyet Marx a Tőke III/1. kötetének 14. fejezetében érint, egyrészt ugyancsak a tőkés termelési mód különleges szerkezetében, másrészt abban a tényben gyökerezik, hogy az egyes országok a gazdasági fejlődés különböző fokán állanak. A tőkés termelésnek szerkezetéből folyó különleges célja a haszon, amelynek a tőkéhez viszonyított nagyságát az átlaghaszonráta állapítja meg fi amelyet különhaszon (extraprofit) is emelhet. A tőkés ország belföldi piacával szemben a gazdasági fejlődésben elmaradott országok piacának az átlaghaszonráta alakulását illetőleg az a sajátossága, hogy a tőkés piacba való bevonásuk emelőleg hat az egyébként tendenciálisan csökkenő átlaghaszonrátára és pedig különhaszon biztosítása útján is.

Ami az elmaradott országok árúfelvevő piacát illeti, „itt... oly árúkkal folyik a verseny, amelyeket... kevesebb termelési előny mellett termelnek, úgyhogy az előrehaladottabb ország árúit értékükön felül adja el, habár olcsóbban, mint a vele versenyző országok” és „így különhaszonhoz jut”. (Tőke III/1. 219—220.) A tőkés ország fölénye a versenyben elsősorban az ipari termelés területén érvényesül és legnagyobb mértékben a vele szemben gazdaságilag legelmaradottabb, nem-tőkés módon termelő országok piacán, amelyekben az iparcikkeket a kézműipar, vagy a parasztok háziipara jóval drágábban termeli, mint a tőkés nagyipar. Ennélfogva a tőkés ország akkor is kivisz iparcikkeket az elmaradott országokba, ha erre nem is kényszeríti esetleg rá a termelése belső aránytalanságából származó ipari túltermelés, kivisz csak azért, mert ezáltal az átlaghaszonrátát emelő különhaszonhoz jut. itt tehát a tőkés ország céltudatosan ipari túltermelést idéz elő belföldi viszonylatban. A kivitel ebben a vonatkozásban túlnyomóan ipari tömegfogyasztási cikkek, például textilárúk kivitelében áll, mert az elmaradott nem-tőkés országokban közvetlenül az utóbbiak számára van adva különhasznot biztosító piac.

Fordított helyzet áll elő a mezőgazdasági termelés területén. Tőkés termelési viszonyok mellett a mezőgazdaság legfontosabb ágaiban, (gabona-, hus-, gyapjútermelés stb.) a tőkés fejlődésben előrehaladottabb, sürün lakott ország drágábban termel, mint az elmaradottabb, vagy ritkábban lakott ország. Ennek a ténynek több, a mezőgazdaság költségeit befolyásoló oka van, amelyeket itt nem részletezünk, csupán azt emlitjük meg, hogy ezek között az okok között szerepet játszik a monopolisztikus földtulajdonból származó földjáradék, amely a sürün lakott, fejlett tőkés országot sújtja a legjobban s az a körülmény, hogy az elmaradott országokban a mezőgazdasági termelők nagy része önálló parasztokból áll, akik termékeik ára megállapításánál lemondanak a földjáradékról, a tőkehaszonról, sőt még munkaerejük értékének egyrészéről is s hogy az utóbbi országokban általában a munkabér is alacsonyabb. Már most, „amennyiben a külkereskedelem részben az állandó tőke elemeit, részben a szükséges élelmiszereket, amelyekké a változó tőke átalakul, olcsóbbá teszi, emelőleg hat a haszonrátára, minthogy az értéktöbbletrátát emeli és az állandó tőke értékét csökkenti. Egyáltalában ebben az irányban hat, minthogy lehetővé teszi a termelés kiterjesztését. Ezáltal sietteti... a tőkefelhalmozást...” (Tőke III/1. 218.) Ennélfogva a fejlett tőkés ország akkor is az elmaradottabb, vagy ritkábban lakott ország piacán szerzi be a mezőgazdaság által termelt élelmiszereket és nyersanyagokat, ha erre esetleg nem is kényszeríti rá a termelése belső aránytalanságából eredő elégtelen mezőgazdasági termelése, csak azért, mert ezáltal olcsóbban jut hozzájuk s így az átlaghaszonrátát emelheti. Itt tehát a tőkés ország céltudatosan előidézi a mezőgazdaság elégtelen termelését belföldi viszonylatban.

A külkereskedelemnek ez az alapja az átlaghaszonráta emelésével meggyorsítja az értéktöbblet termelését, a tőkefelhalmozást és a termelés kiterjesztését.

A tőkés termelés a külkereskedelemnek azt az általános alakját is befolyásolja, amely az egyes országok termelése különböző természeti feltételein alapul. A tőkés fejlődés, amely az egyes országokban lejátszódik, csökkenti kivitelükben azoknak az árúknak a jelentőségét, amelyek természeti okokból nem minden országban termelhetők (például az Egyesült Államok kivitelében a nyerspamut jelentőségét) a kivitelnek azon alakjaival szemben, amelyek a tőkés termelési mód különleges szerkezetében gyökereznek. A természeti okokból belföldön nem termelhető árúk bevitelében pedig megnöveli az ipari nyersanyagok (pld. nyerspamut, réz, kőolaj), jelentőségét az élelmiszerekkel (pld. kávé, tea, rizs) szemben. Az utóbbi tényben kifejezésre jut a belföldi tőke organikus összetételének a technikai fejlődés által előidézett növekedése, a termelőtőke nyersanyagokból álló állandó részének viszonylagos emelkedése élelmiszerekből álló változó részével szemben.

A tőkés külkereskedelem további alakja az a kereskedelem, amelyet a tőkés nemzetek egymással a közöttük létrejött „technikai munkamegosztás” alapján folytatnak. Egyes tőkés országok történeti okokból bizonyos árúkat különösen kedvező feltételek mellett képesek termelni s ezért ezeknek az árúknak a termelése többé-kevésbé monopóliumukká válik s a többi tőkés országot is ők látják el velük. Igy szállított például az angol kapitalizmus a németnek textilgépeket s a német kapitalizmus az angolnak vegyiipari és elektrotechnikai cikkeket. (A „technikai munkamegosztás” persze már a kapitalizmust megelőző korszakban is nemzetközi kereskedelemre vezetett.)

A tőkés külkereskedelem utolsó alapvető alakja újból az átlaghaszonráta megnövelésének azzal a lehetőségével függ össze, amelyet az elmaradt országok piacának igénybevétele nyujt. A tőkés ország elősegíti vagy maga eszközli a nagyipari technika bevezetését az elmaradott országok szállítási rendszerében, mert a vasútak, kikötők stb. segítségével megkönnyíti ipari tömegfogyasztási cikkeinek eladását és a mezőgazdaság által termelt élelmiszerek és nyersanyagok beszerzését az elmaradt országok piacán és ezáltal megnövelheti az utóbbin elérhető haszontöbbletet. De ezenfelül, mihelyt az elmaradott országokban a tőkés termelés feltételei is létrejöttek, a tőke termelési helyét is részben az elmaradott országokba helyezi át. Ezekben ugyanis a munkaerő olcsóbb, a munkaidő hosszabb, tehát az értéktöbbletráta magasabb, mint a tőkés országban. Igy a tőke az átlaghaszonrátát emelő különhaszonhoz juthat azáltal is, hogy az elmaradott országok piacára az ipari tömegfogyasztási cikkeket magukban az elmaradott országokban termeli, ami egyúttal szállítási költségek megtakarítását is jelenti. Ugyancsak az értéktöbbletráta nagysága által nyujtott különhaszonért a tőke hozzáfog az elmaradt országokban ahhoz is, hogy azokban a tőkés országok piacára termelje az utóbbiak mezőgazdaságában elégtelenül termelt és az utóbbiakban természeti okokból nem termelhető élelmiszereket és nyersanyagokat. Ez az egész folyamat azután, amely´ egyben az elmaradt országok tőkés fejlődésének fontos oldalát ábrázolja s amelyet kiegészít a nemzeti tőkés termelés megindulása is az elmaradt országokban, piacot teremt a nagyipar termelőeszközei (vasúti anyag, gépek, vas, acél, szén, stb.) számára. Ennélfogva a tőkés ország az elmaradt országok tőkés fejlődésével párhuzamosan termelőeszközöket is kivisz, tehát termelőeszközökben is céltudatosan túltermelést idéz elő saját belföldi viszonylatában.

* A „Kapitalizmus és külkereskedelem” című, a Korunk október-decemberi számaiban megjelent dolgozat 4. önálló közleménye.