A romániai gazdaság 1990 után is folyamatosan krízisben volt. Ez javarészt annak tulajdonítható, hogy a szükséges szerkezeti reformokat és a privatizációt az éppen hatalmon lévők -- többnyire politikai megfontolásokból -- sorra elodázták. Az 1992-1996 időszakban, privatizáció címszó alatt, az állami tulajdon megerősítését és továbbéltetését célzó-elősegítő jogszabályok születtek. Az eredmény: a termelés visszaszorult, a bruttó hazai termék (GDP) évről évre csökkent, a költségvetési és a kereskedelmi mérleg hiánya pedig folyamatosan növekedett. Közben az állami vállalatokra parazitákként telepedtek rá a gyakran éppen e vállalatok menedzserei által (közvetve vagy közvetlenül) működtetett magánvállalkozások, amelyek az előbbiek tőkéjét és piacát, illetve a legjobban felkészült munkaerőt saját portájukra átszívták. 

Szakemberek kimutatták, hogy a tömeges privatizációnak nevezett időhúzó és figyelemelterelő manőver gyakorlatilag az állami tulajdonnak legfeljebb 5,5 százalékát osztotta szét¹ a népnek, populista szólamokkal megfűszerezve. Ennek az újonnan létrejött, több millió magánszemélyt számláló tulajdonosi szférának -- amelynek a tőke koncentrálását kellett az adott időszakban megakadályoznia -- a magatartása és szándéka mindmáig ismeretlen. Tény, hogy ezek a kisbefektetők mind ez ideig egyetlen vállalat esetében sem voltak képesek összefogni és a cégpolitikát bármely irányban befolyásolni.

Nem volt sikeres a kis- és közepes nagyságú újonnan létrehozott vállalatok szektora sem. Az 1990-ben ígéretes módon indult folyamat 1998-1999-ben végképp megtorpant. A kivetett (elviselhetetlen) adók és a szolgáltatási (telefon, energia) tarifák az utóbbi években kis- és közepes magánvállalatok ezreit sodorták a csőd szélére. 

Sikertelen próbálkozás maradt a külföldi tőke becsalogatása is. Ezt részint a sűrűn változó jogszabályok, az üzleti élet bizonytalansága, a hatalmas méretű korrupció és körbetartozás, az 1999-re 48-51 százalékot kitevő árnyékgazdaság, másrészt pedig az időről időre hisztérikus módon megismétlődő nacionalista és/vagy társadalmi feszültségek tartották távol Romániától.

Mindezek az általános jelenségek az elmúlt évtizedben többé-kevésbé Kolozs megye és Kolozsvár gazdaságának egészséges fejlődését is megakadályozták. Ha 1990 elején -- inkább volumenét, mintsem versenyképességét tekintve -- Kolozsváron jelentős ipari tevékenység folyt, ma már a legtöbb egykori ipari vállalat hatalmas ráfizetéssel termel -- ha egyáltalán termel --, vagy pedig a fizetésképtelenség, az eladósodás és a csőd között egyensúlyoz. Az alábbiakban a megye és a megyeszékhely gazdaságában az elmúlt tíz évben végbement folyamatokat, változásokat próbáljuk összefoglalni. 

Kolozs megye 6650 négyzetkilométerén, Románia területének 2,8 százalékán 735 915 lakos él. A népsűrűség tehát 110,7 fő/négyzetkilométer. A megye népességének 68,9 százaléka városokban él. Az Országos Statisztikai Bizottság becslése szerint Kolozs megye városainak lakossága jelenleg az alábbiak szerint alakul: Kolozsváron 331 635, Tordán 61 851, Désen 41 974, Aranyosgyéresen 30 162, Szamosújváron 24 572, és végül Bánffyuhunyadon 10 231 személy él. A megyének 74 községe van, amelyeknek 420 falu van alárendelve. Falvakon 234 277 ember lakik.

A foglalkoztatott lakosok száma Kolozs megyében 366 800 fő. Ezek 33,6 százaléka az iparban, 29,4 százaléka a mezőgazdaságban, 9,3 százaléka pedig a kereskedelemben és a turisztikában dolgozik. Az alkalmazottak száma 189 084, közülük 98 418 kft-k alkalmazottja. A munkanélküliségi ráta idén szeptemberben 10,4 százalékos, az átlagkereset 1 422 162 lej, a minimális bér pedig 355 000 lej (1 USD = 16 750 lej) volt.

Kolozs megyében augusztus végén 31 393 kereskedelmi társaság működött. Ezek közül 78 állami cég, 241 állami és magántőkével működő társaság, illetve 31 074 magánvállalkozás. A megye ipari termelése 1997-ben 4183,5 milliárd lejt (1USD=7168 lej), azaz 583,6 millió USD-t tett ki, ennek 29,3 százalékát exportálták. 1998-ban az ipari termelés 5252,2 milliárd lej (1USD=8875 lej), azaz 591,8 millió dollár volt. 1998-ban a megye ipari szerkezete az alábbiak szerint alakult:

1. táblázat
 

Sorszám	Iparág	Érték (millió lejben)	Szerkezet (%)
1.	Iparágak összesen	5252217	100.0
2.	üveg-, kerámia-, építőanyagok stb. ipar	931617	17.7
3.	élelmiszeripar	888318	16.9
4.	kohászat	780347	14.9
5.	vegyipar műanyagszálak	488724	9.6
6.	gépipari felszerelések és berendezések	354863	6.8
7.	cellulóz-, papír- és kartongyártás	299870	5.7
8.	bútor- és faipar	260697	5.0
9.	cipő- és bőripar	225057	4.3
10.	kitermelőipar	162935	3.1
11.	vízszolgáltatás és kezelés	162517	3.1
12.	textilipar és textilipari termékek	137432	2.6
13.	szállítás	106558	2.0
14.	fémszerkezetek és egyéb fémipari munkálatok	101025	1.9
15.	villamos- és hőenergia, födgáz és meleg víz	99308	1.5
16.	ócskavas és más anyagok	59935	1.1

A mezőgazdasági és az állattenyésztési ágazatban a megye aktív lakosságának 29,4 százaléka dolgozik. Kolozs megye összesen 424 377 hektár területtel rendelkezik, ebből 177 819 ha szántóföld, 162 415 ha legelő, 76 671 ha takarmánytermesztésre használt terület, 6291 ha gyümölcsös, 1181 ha szőlő. A zóna búza, rozs, árpa, zab, burgonya, cukorrépa és zöldség termesztésére alkalmas. Hagyományos foglalkozás a marha, sertés, birka és szárnyasok tenyésztése. Az állattenyésztés a megye teljes mezőgazdasági termelésének 50,2 százalékát adja. Bár a termőföldek reprivatizációja nagy mértékben és viszonylag idejekorán megtörtént, a korszerű technológiák és felszerelések hiánya miatt az ágazat a falusi lakosságnak nem volt képes tisztességes megélhetést biztosítani. Nem fejlődött ki a szükséges élelmiszer-feldolgozó ipar sem, ami a mezőgazdaságra és az állattenyésztésre ugyancsak negatív hatással volt. 

Az ipar tekintetében Kolozs megye legnagyobb vállalata nem Kolozsváron, hanem Aranyosgyéresen (a Sodronyipari Kombinát) működik. Több nagyvállalat biztosít munkát és megélhetést a megye többi városában élőknek is. Mégis a megye össztermelésének oroszlánrészét (62,6 százalék) Kolozsvár adja. Ezért joggal feltételezhetjük, hogy a kolozsvári ipari és szolgáltatási szektor szerkezeti átalakulásának felgyorsítása a megye többi városának gazdaságára, az azokban működő vállalatokra is ösztönzően hatna. Nem mindegy tehát, hogy: 

a) mennyi külföldi tőke érkezik Kolozsvárra, és hogy 

b) a Kolozsváron működő állami vállalatokat mikor privatizálják. 

a) Amint az alábbi táblázatból kiderült, az 1990--1998 közötti időszakban Romániában közvetlen módon befektetett külföldi tőkének a közép-erdélyi régióba csupán a töredéke került. 

2. táblázat
 

Megye	Külföldi működő	tőkével vállalatok	Befektetett tőke	társasági tőke	Ebből befektetett tőke	valutában tőke	Rangsor vállalatok száma szerint	Rangsor a valutában befektetett tőke szerint
	száma	%	millió lej	%	ezer USD	%
összesen	68539	100	3 55050718	100	4147383.3	100
Alsó-Fehér	505	0.7	531658.2	1.5	74870.2	1.8	19	8
Beszterce-Naszód	351	0.5	88222	0.2	19230.1	0.5	25	27
Kolozs	2831	4.1	682118.1	1.9	79009.9	1.9	4	7
Szilágy	211	0.3	82115.6	0.2	9185	0.2	33	35
Bukarest	37357	54.5	19616773.3	55.3	2233470.5	53.9	1	1

 

A közép-erdélyi régióban az említett időszakban a legtöbb tőke Kolozs és Alsó-Fehér megyébe jutott, mintegy 75, illetve 80 millió dollár. Ennél jóval kevesebb (csaknem 20 millió dollár) került Beszerce-Naszód, s 10 millió dollárnál is kevesebb jutott el Szilágy megyébe. Ha kiszámítjuk, hogy az országba beérkezett külföldi tőkéből a szóban forgó megyék milyen arányban részesültek, kiderül, hogy az említett négy megyébe a Romániában közvetlenül befektetett külföldi tőkének csupán 4,4 százaléka érkezett. 

Különböző román politikusok sokszor hangoztatták az utóbbi években azt a vádat, hogy a külföldi, jelesen a magyarországi tőke "megszállja Erdélyt", és így próbálja a régiót előkészíteni a Romániától való elszakadásra. Az ilyen kijelentések alaptalanságát konkrét számadatok egész sorával azonnal bizonyítani lehet. Hozzá kell azonban tennünk elöljáróban, hogy ha ez a "gazdasági megszállás" valóban megtörtént volna, vagy pedig ténylegesen bekövetkezne, a globalizáció korszakában egy normális Romániának ezt üdvözölnie kellene. 

Lássuk viszont a tényeket. A legfrissebb hozzáférhető összesítő adatok 1999. augusztus végén készültek el. Eszerint a közvetlen magyarországi tőkeberuházás Romániában az 1990. december--1999. augusztus időszakban 96,4 millió dollárra emelkedett. Ezzel az összeggel Magyarország a 13. helyen áll a külföldi befektetők rangsorában. Az említett periódusban Romániában 2954 magyar tőkével működő kereskedelmi társaságot jegyeztek be. Ugyancsak statisztikákból tudjuk, hogy az augusztus végéig Romániába érkezett külföldi tőke 53,9 százaléka Bukarestben kötött ki. A magyarországi közvetlen befektetések 52 százaléka került Bukarestbe, s csak mintegy 37 százaléka célozta meg Erdélyt. Ami egyben azt is jelenti, hogy a magyarországi tőke Bukaresten és Erdélyen kívül más regáti régiókba is eljutott. 

Kolozs megyébe az itteni lehetőségekhez képest 1990 óta magyarországi tőke alig érkezett. A Kolozs megyei Ipari, Kereskedelmi és Mezőgazdasági Kamara adataiból kitűnik, hogy közvetlen befektetés formájában Kolozs megyébe 1999. október 1-jéig 88,155 millió dollárnyi külföldi tőke érkezett. Ezt az összeget a külföldiek 2692 vállalkozásba fektették. A legtöbbet Luxemburg fektetett be (13 vállalkozás, 38 031,2 ezer dollár), aztán következik sorban: Olaszország (409 vállalkozás, 20 960 ezer dollár), Németország (374 vállalkozás, 5590,1 ezer dollár), Ausztria (141 vállalkozás, 5162,9 ezer dollár), Magyarország (373 vállalkozás, 3974,6 ezer dollár), Svédország (46 vállalkozás 2823,7 ezer dollár), Svájc (33 vállalkozás, 2437,7 ezer dollár), Franciaország (96 vállalkozás, 2425,4 ezer dollár), Egyesült Államok (96 vállalkozás, 1746,9 ezer dollár), illetve Hollandia (51 vállalkozás, 1564,2 ezer dollár). Hogy csak az első tizet említsük. 

A magyarországi tőkével bejegyzett 373 vállalkozás közül 88 termeléssel, 164 belföldi kereskedelemmel, 87 szolgáltatással, 16 export-importtal és 18 építkezéssel foglalkozik. Bár a magyarországi tőkével bejegyzett vállalatok száma viszonylag magasnak mondható, a magyarországi közvetlen tőkebefektetés az összbefektetésnek csupán a 4,2 százalékát teszi ki. Rendkívül csekély viszont a Kolozs megyében magyarországi tőkével alapított vállalkozásoknak a száma, ha ezt a magántőkével bejegyzett 31074 vállalkozáshoz viszonyítjuk. Látnunk kell ugyanakkor, hogy a legtöbb román--magyar vegyes vállalat kezdetben leginkább baráti segítség, nem pedig gazdasági-üzleti megfontolások okán jött létre. Főleg azért, hogy a külföldi tőkével alapított vegyes vállalatoknak jogszabályban biztosított kétéves adómentességét az erdélyi magyar vállalkozók kihasználhassák. Ezekhez a vegyes vállalatokhoz a magyarországi partner csak nevét adta, sok esetben a bejegyzéshez szükséges minimális tőkét is az erdélyi fél biztosította. Ez a gyakorlat csak akkor kezdett változni, amikor 1996-ban az adókedvezményeket megszüntették. 

Nem célunk a régió többi megyéjét gazdasági szempontból vizsgálni. A fentebb említett nacionalista vád miatt azonban fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a magyar tőkebefektetés Alsó-Fehér, Beszterce-Naszód és Szilágy megyében elenyésző mértékű, a Kolozs megyeinél nagyságrenddel kisebb. 

Nem csupán a magyarországi tőke nem célozta meg Kolozsvárt, de a város kapujában más nyugati országok befektetői sem taposták le egymás cipőjét. Amint azt a 2. táblázat adatai is bizonyítják, Kolozs megye a közvetlenül befektetett külföldi tőke tekintetében az országos rangsorban csak a 7. helyet foglalja el, holott gazdasági potenciál vagy akár népesség szempontjából is ennél sokkal előkelőbb helyezést kellett volna elérnie. Arról nem is szólva, hogy földrajzi fekvését tekintve is kiváltságos helyzetben van. 

A legnagyobb magyarországi (magyar vagy multinacionális) vállalatok más régiókban kerestek lehetőségeket. A Dunapack Rambox-csoport Sepsiszentgyörgyön alapított papírgyárat 16 millió dolláros beruházással. A Zalakerámia sem a kolozsvári Sanex csempegyárat vette meg, hanem a bukaresti Cesarom burkolóanyaggyárba szállt be szintén 16 millió dollárral.² A Zalakerámia Rt. egyik leányvállalata, a Hussar Holding révén szerzett többséget a Cesarom S. A. nevű bukaresti burkolóanyaggyárban, ahol tavaly október végén indította be új, korszerű padlócsempét gyártó vonalát. A tervek szerint 20 millió dollárt kívánnak beruházni. A Caola Rt. Szatmárnémetiben alapított üzemet egymillió dollárral, a folyamatban lévő összberuházás azonban 20 millió dollár felett lesz. Több vállalkozása van a PannonPlastnak, az első gyárát Csíkszeredában nyitotta meg, ez a belga-osztrák-magyar befektetés kétmillió dollárnyi, de újabb milliók is kilátásban vannak. Hasonló nagyságrendű befektető a Budapest Bank, amely a bukaresti Pater Hitelbank 99 százalékos tulajdonosa volt a közelmúltig, amikor is görög tulajdonos javára idegenítették el tulajdonrészüket. 

A PannonPlast két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy nyit a román piac felé. A PannonPlast Holdingnak 17 tagvállalata van, ebből 14 termelő cég. Néhány termékkel bent voltak már a román piacon, de nem szervezett formában. Emiatt a cég Marosvásárhelyen 1997 júniusában koordináló képviseletet és piackutató-kapcsolatteremtő képviseletet nyitott. Azóta Csíkszeredában 2,2 millió dolláros beruházással PannonPipe gyárat létesítettek. A PannonPipe 50 százalékban a PannonPlast tulajdona, a többit a belga Solvay és az osztrák PipeLife birtokolja. A magyarországi PannonPipe létrehozta a PipeLife Romania nevű cégét bukaresti vezérigazgatósággal és több romániai raktárbázissal. Ennek a cégnek a birtokába adta a PannonPlast a Csíkszeredában termelő PVC- és polietilén csőgyárat. Ez utóbbi beruházás egymillió dollárra tehető. Másik tagvállalata a PannonPlast Holdingnak a PanUnion, amely létrehozta a PanUnion Romaniát Sepsiszentgyörgyön. Ez a cég élelmiszeripari csomagolóeszközöket -- margarinos dobozokat, tejfölös poharakat stb. - gyárt. Jó piaca van Romániában. Egyik fő vevőjük a krajovai Topway, a másik pedig a iasi-i növényolaj- és margaringyár. Jelenleg keresik a többi potenciális klienst: fagylaltgyártókat, tejipari vállalatokat és másokat. 1995-ben a PannonPlast forgalma a romániai piacon nulla volt. 1996 kezdett el mozogni, s a tagvállalatok marketingmunkájának, illetve az itteni gyártásnak köszönhetően 1997-ben a forgalom kezdett felfutni. 1998 végére romániai összforgalmuk meghaladta az egymilliárd forintot.³

A felsorolt cégek többsége multinacionális vállalkozás. A Schöller és a Stollwerck magyar ága is átlépett Romániába, s ezek szintén magyar tőkebefektetésként szerepelnek. A Győri Kekszgyár ugyancsak megérkezett, s mint ismeretes, a cég angol tulajdonban van. 

Egy-két millió dolláros befektető a TVK, amely Sepsiszentgyörgyön megvette a Plastico nevű műanyaggyárat, s folyamatban van a bővítő beruházás. A Richter Gedeon a marosvásárhelyi Armedica gyógyszergyárat szerezte meg. A Taurusnak Szatmárnémetiben van vegyes vállalata. Itt kell megemlíteni - a befektetés mértéke miatt -, hogy az Új Kézfogás Közalapítvány, részben Cooperatio Kft.-je révén, körülbelül egymillió dollárt helyezett ki Romániában. 

A Kézfogás Alapítványt - amelyből később az Új Kézfogás Közalapítvány született - a magyar kormány azért hozta létre 1993-ban, hogy a határon túli magyarságot az otthonmaradásban, boldogulásában segítse. Vagyis azért, hogy a gazdasági gondok miatt ne kelljen a szülőföldjét elhagynia. 

Az 1996-tól érvényes pénzkihelyezési szabályozások szerint a vissza nem térítendő támogatás kezdő vállalkozóknak adható. Ennek értéke maximum hárommillió forint. A visszatérítendő támogatást - amely kamatmentes - olyanok kaphatják, akiknek már kialakult vállalkozásuk van, ám azt fejleszteni akarják. Az adott összeg maximum nyolcmillió forint, s egyéves türelmi idő után három-öt év alatt kell visszafizetni. Létezik befektetés is, ez közös vállalkozás létrehozását jelenti, ha olyan cégről van szó, amely a piacon már megkapaszkodott, ám a terjeszkedéshez nincs elegendő tőkéje. Ilyenkor az Új Kézfogás Közalapítvány tulajdonában lévő Cooperatio Vagyonkezelő és Befektető Kft. betársul, maximum 20 millió forinttal. 

A közalapítvány eddig évente 300--340 millió forintból gazdálkodhatott, s az említett három támogatási formára mindig nagyjából egyforma összeget szánt. Tavaly több mint ötszáz, idén több mint háromszáz pályázat érkezett a közalapítványhoz, s az összesnek körülbelül a felét Erdélyből küldték. Az igénylések egynegyedét tudták elfogadni. 

1995 májusa és 1997 decembere között a közalapítvány romániai pályázatokra 141 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg. Befektetésre 217 millió forintot fordított. Tőkerészesedést szerzett csíkszeredai nyomdában és bútorkereskedésben, szatmárnémeti és gyergyócsomafalvi élelmiszergyárban, nagyváradi gépgyárban, asztalosüzemben és vendéglátóegységben, gyergyószentmiklósi és kolozsvári sütőüzemben, sepsiszentgyörgyi sörgyárban és üzemanyagtöltő állomásban, nagybányai vendéglőben, malomfalvi mezőgazdasági kft.-ben, maroshévízi autószervízben. 

A visszatérítendő támogatások kihelyezése 1996-ban kezdődött, s a kiadott pénz 1997 decemberében elérte a 45 millió forintot. 

Halász János, Magyarország bukaresti kereskedelmi kirendeltségének vezetője 1999 januárjában úgy vélte, a rendszerváltás óta Romániába 180 millió dollárnyi magyar tőke érkezett.⁴ Halász János Corneliu Vadim Tudornak, a Nagy-Románia Párt elnökének kijelentésére reagált, miszerint remélt hatalomra kerülése után államosítani kívánja a Romániában működő magyar vállalatokat és befektetéseket. Halász úgy vélte, az elmúlt kilenc évben összesen mintegy 180 millió dollárnyi magyar tőke érkezett Romániába. Ha a vállalatok alaptőkéjébe foglalt közvetlen tőkebefektetéseket tekintjük, a magyarországi vállalatok tavaly október végéig -- mert nyilatkozatának pillanatában addig állt pontos kimutatás a rendelkezésünkre -- összesen 85,9 millió dollárt, ebből az idén 30-32 millió dollárt fektettek be Romániában. Ha az addig megkötött privatizációs szerződések ellenértékét összeadjuk, további mintegy 10 millió dollárnyi magyar tőkét találunk a romániai privatizációs befektetésekben -- fejtette ki. Mindezen felül pedig vannak a folyamatban lévő beruházások. Ezek a pénzek a vállalatok alaptőkéjébe nincsenek belefoglalva, s ezek összege még legalább 85 millió dollárt tesz ki -- mondotta Halász János. 

A legnagyobb magyar befektetőnek Romániában a MOL, a Zalakerámia, a Dunapack és a PannonPlast számít. A MOL például 56 millió dollárt ruházott be több éven át, s 1998-ban is új üzemanyagkutakat nyitott. A Dunapack Rt. tavaly bővítette a Sepsiszentgyörgyön 1997-ben beindított csomagolóanyaggyárát. Ha bekapcsolódik a Világbank IFC nevű pénzügyi szervezete, akkor ezzel együtt a Dunapack romániai beruházása már 18 millió dollárra emelkedik. 

A fenti befektetésektől Kolozsvár és a régió valójában a nacionalista hisztériakeltés okán esett el. Meg kell állapítanunk, hogy mivel 1992-től a város vezetését szélsőséges nacionalista párt adta, s hogy a város polgármestere folyamatosan etnikumközi konfliktus kirobbantásán, illetve képtelennél képtelenebb kijelentéseivel és nyilatkozataival a közvélemény meghökkentésén fáradozott, a külföldi tőke nem érzett túlságosan nagy vonzást Kolozsvár irányába. Még azok a nagy multinacionális vállalatok sem tudtak itt gyökeret ereszteni, amelyek tevékenysége a város számára is rendkívül előnyös lett volna. A Coca Cola például egyik erdélyi palackozó üzemét kezdetben Kolozsváron szerette volna felépíteni, ám miután az 1992-ben megválasztott és 1996-ban újraválasztott Gheorghe Funar polgármesterrel a cég képviselői tárgyaltak, úgy döntöttek, a gyárat mégis Nagyvárad határában építik fel. Meg is tették, s ennek köszönhetően ma a kolozsvári költségvetés jelentős bevételtől esik el. (A hatályos jogszabályok értelmében ugyanis a vállalatok által befizetett adók jelentős része a helyi költségvetésekbe kerül.) 

Ugyanez volt a helyzet a Metro-üzletlánccal, a Polus Center-hálózattal és sok más potenciális multinacionális befektetővel. A kolozsvári polgármester és magyartalanított hivatala nem csupán a magyarországi befektetőket kezelte az évek során ellenségesen, hanem csaknem valamennyi más külföldi befektetőt is. Több nemzetközileg elismert szolgáltató és fejvadász cég kerülte el a várost, miután korábban megnyitott budapesti fiókjainál dolgozók felvilágosították: Kolozsváron nem szeretik a magyar kapcsolatokat. 

A magyarországi MOL Rt., amelynek több mint negyven bezinkútja működik Románia-szerte, ezek közül hét kút Bukarestben, kettő Ploie"ti-en és egy Pite"ti-en, Kolozsvárra meg sem próbált bejönni. Egyébként Kolozsváron november elején egyetlen külföldi tulajdonú bezinkút sem működött. (A Shell és a többi nyugati multinacionális cég nevét viselő kutak franchise rendszerben működnek, nem pedig az illető cégek tulajdonaként.) 

b) 1999 végén nem állnak jobban a dolgok a privatizáció tekintetében sem. Az Állami Tulajdonalap (FPS) tevékenységét 1998 augusztusában decentralizálták, s néhány megyeszékhelyen, köztük Kolozsváron is területi kirendeltséget hoztak létre. Ezeknek a kirendeltségeknek a régióban több megyeszékhelyen működő fiók van alárendelve. A kolozsvári kirendeltséghez tartozik például a besztercei, a marosvásárhelyi és a csíkszeredai fiók. A felsorolt megyékben a FPS -- kolozsvári területi kirendeltsége útján -- október végén összesen 313 állami céget próbált értékesíteni. Ebből Kolozs megyében 123 céget hirdettek eladás végett. 

Kolozs megyében az eladásra felkínált legnagyobb cég az aranyosgyéresi Sodronyipari Kombinát (Industria Sârmei Câmpia-Turzii), amelynek jegyzett alaptőkéje 349,97 milliárd lejt tesz ki. Tavalyi forgalma 347,01 milliárd lejre rúgott, és 17,58 milliárd lejes veszteséget könyvelt el. Alkalmazottainak száma 6933. Részvényeinek 63,31 százaléka a FPS, 32,86 százaléka a Banat-Cri"ana Pénzügyi Befektető Alap, 0,0013 százaléka a gyár vezetőségének és 3,82 százaléka a tömegprivatizáció során keletkezett magánbefektetők birtokában van. 

A legkisebb privatizálandó vállalat Kolozs megyében a szentmihályi Agromec Gépállomás (Agromec Mecanizare Mihai Viteazu), amelyet évekkel ezelőtt bezártak. Alaptőkéje 161,975 millió lej, ebből az FPS tulajdonában 20,127 százalék van. Az alaptőke további részén magánbefektetők (34,789 százalék), illetve a tömegprivatizáció kedvezményezettei (45,084 százalék) osztoznak. 

A kolozsvári FPS-kirendeltség, mint különben a központi is, a privatizációt több módszerrel végzi. Ez lehet nyilvános árverés, borítékos árverés, tőzsdei értékesítés, közvetlen tárgyalás, befektetési bankok által a nemzetközi piacon kibocsátott értékpapírok vagy pedig a fentiek bármilyen kombinációja. A kolozsvári FPS-kirendeltséghez tartozó megyei fiókok az adott területen autonómiával rendelkeznek. 

Megállapíthatjuk, hogy a román kormányzat az elmúlt években gazdasági fejlesztési szempontból az erdélyi megyéket elhanyagolta. Beruházások jószerével nem történtek, a költségvetésből csupán a nagyüzemek vesztességét finanszírozták, és a halaszthatatlan karbantartási munkálatokat végezték el. Sajtóforrások úgy tudják, hogy egész Erdély költségvetési juttatása kisebb annál az összegnél, amelyet Bukarest kap, s hogy az Erdélyben beszedett adó oroszlánrészét a Kárpátokon túl használják fel.⁵

Sorin Valeriu Na", a FPS kolozsvári területi kirendeltségének igazgatója kérdésünkre elmondta: az általa vezetett kirendeltséghez Kolozs, Beszterce-Naszód, Maros és Hargita megye tartozik, ahol megyei FPS-fiókok működnek. A megyei fiókok portfoliójában az illető területen 50 milliárd lejes társadalmi tőkénél nem nagyobb tőkével rendelkező kereskedelmi társaságok vannak, ezek privatizációjával tehát a megyékben, nem pedig a bukaresti központban foglalkoznak. Az 50 milliárdnál nagyobb vagyonnal rendelkező társaságok magánosításával kizárólag a bukaresti központ foglalkozik. 

A Na" igazgató által vezetett kolozsvári FPS a tavaly augusztusban történt decentralizációkor 180 kis és közepes méretű kereskedelmi társaságot kapott Bukaresttől privatizáció végett. Ebből 120 vállalatot már privatizáltak, portfoliójukban 60 kereskedelmi társaság maradt. Ez utóbbiak közül november elején 19 vállalat privatizációja volt folyamatban a tőkepiacon, a tőzsdén vagy a RASDAQ nevű elektronikus (másodlagos) értékpapírpiacon. Szintén előkészítési fázisban volt akkor mintegy 20 vállalat nyilvános árverésen való értékesítése. 

Az eladott 120 vállalat közül nagyon csekély azok száma, amelyeket magánszemélyek vettek meg. Ezek általában csak a nagyon kis értékű társaságokra pályáztak. A kereskedelemmel és szolgáltatásokkal foglalkozó cégek többségét az alkalmazottakból álló egyesületek (PAS) vásárolták ki. Egyes esetekben, amikor a vállalat alaptőkéje az alkalmazotti társaságok pénzügyi lehetőségeit meghaladta, ez utóbbiak tőkeerős magáncégekkel közösen vettek részt az árveréseken. 

Kolozsváron a felkínált vállalatokból mintegy 20--30 céget vásároltak ki az alkalmazottak. Általában ezen kereskedelmi társaságok esetében a kereslet igen nagy volt, s a FPS a legtöbb esetben a kikiáltási árnak a többszöröséért (a kereskedelemmel és szolgáltatással foglalkozó cégek esetében négy-ötszöröséért) adta el őket. Az alkalmazottaknak a törvény biztosítja a részletfizetési lehetőséget, ám a jogszabályban meghatározott minimum 20 százalékos előleg is fedezte az illető vállalat felértékelt alaptőkéjét. A fennmaradt összeget részletekben -- kedvezményes, 15--20 százalékos kamat mellett -- öt évig fizethetik. 

A többi társaság zömét hazai magáncégek vásárolták meg. A portfolióban megmaradt kereskedelmi társaságok oroszlánrésze termeléssel foglalkozó cég. Ezek 8--30 milliárd lej közötti alaptőkével rendelkező vállalatok. Például a kolozsvári Panegrano kenyérgyár, a Fimaro síkköszörűgép-gyár, az Unirea textilipari gépgyár, a Mafir nevű fémszerkezeteket készítő vállalat, a Metalul Ro"u kohászati és gépgyár. 

Külföldi befektetők csekély számban szereztek tulajdonrészeket a felkínált egységekben. Kivétel a kolozsvári Iris Porcelángyár volt, amelynek 45 százalékos részvénycsomagját a FPS-től görög befektetők szerezték meg. A görög vásárló a többségi csomaghoz hiányzó részvényeket a bukaresti értéktőzsdén vásárolta meg. Nem érdektelen megjegyezni, hogy ezen a kolozsvári cégen kívül a privatizáció során csupán két további vállalatban szereztek tulajdonjogot külföldi cégek. Ezek a tordai Electroceramica vállalat (olasz vállalat vette meg az értéktőzsdén), illetve a tordai cementgyár (a Holder Bank vásárolta meg). 

Na" igazgató szerint a megyében lévő állami vállalatok 60--70 százaléka került magánkézbe. A privatizált tőke szempontjából azonban az össztőkének csupán mintegy 20--25 százalékát sikerült eladni. Ezek az arányok -- legfeljebb néhány százalékos eltérésekkel -- Kolozsvárra nézve is érvényesek. 

Megállapíthatjuk tehát, hogy a mivel a külföldi tőke Kolozsvárra a szükséges mennyiségben nem érkezett, s mivel a privatizáció során eladott vállalatokat nem tőkeerős külföldi cégek vásárolták meg, hanem az esetek zömében tőkeszegény hazaiak (sok esetben hitelre), a város gazdaságának fellendüléséhez szükséges szerkezeti átalakulás 1999 végéig nem történt meg. Ez a megállapítás egyébként Romániára nézve is érvényes. 

Sokat vitatott kérdés volt az utóbbi években mind a román politikai pártok, mind pedig az RMDSZ különböző testületeinek szintjén a romániai magyarok privatizációs részvételének a kérdése. Egyes román ellenzéki politikusok nemrég azzal a váddal álltak elő, hogy Erdélyben a privatizáció "etnikai kritériumok alapján zajlik", miközben egyes RMDSZ-tisztségviselők azon a véleményen vannak, hogy az erdélyi magyarok egyre inkább kiszorultak a gazdaságból, és a privatizációban messze a magyarság számaránya alatti mértékben vettek részt. Érdemesnek tartottuk tehát ennek a kérdésnek a vizsgálatát is elvégezni. 

Előre kell bocsátanunk, hogy sem a kereskedelmi kamarák, sem a FPS, sem más gazdasági vagy társadalmi szervezetek nem vezettek nyilvántartást a gazdasági folyamatban részt vevők nemzetisége alapján. Emiatt vizsgálatunk nem alapulhatott pontos statisztikai adatokon, csakis jelenségeken és percepciókon. 

Az 1992-es népszámlálás adatai szerint Romániában 1,62 millió magyar nemzetiségű személy él, ami az összlakosság 7,1 százalékának felel meg.

3. táblázat
 

Románia	Lélekszám	Százalék
összlakosság, ebből:	22760000	100%
román	20353000	89.4%
magyar	1620000	7.1%

Ezen belül az Erdélyben élő magyar nemzetiségű lakosság számaránya a következő:

4. táblázat
 

Erdély	Lélekszám	Százalék
összlakosság, ebből:	7710000	100%
román	5671000	73.6%
magyar	1599000	20.7%

5. táblázat
 

Erdély	Lélekszám	Százalék
Alsó-Fehér megye, ebből:	414200	100%
román	373500	90.2%
magyar	24800	6.0%
Beszterce-Naszód megye. ebből:	327200	100%
román	295900	90.4%
magyar	21200	6.5%
Kolozs megye, ebből:	735100	100%
román	570700	77.6%
magyar	145400	19.8%
Szilágy megye, ebből:	266300	100%
román	192200	72.2%
magyar	63200	23.7%

 

A fenti megyékben tehát 1992-ben összesen 1 742 800 személy élt, ebből 254 600 magyar, azaz a négy megye összlakosságának 14,6 százaléka. Ezek a magyarok egészen más körülmények között élnek, mint például a partiumi vagy a székelyföldi tömbmagyarság. 

A közép-erdélyi régió gazdasági hierarchiájában a helyi magyarok helyzete egyik megyétől a másikig eltérő. Míg Szilágy megyében a magyarok nagy számban élnek falun, Kolozs megyében a magyarság abszolút többsége városokban él. Erre a régióra tulajdonképpen egyre inkább az ún. szórványállapot kezd jellemzővé válni, ahol a magyarság kiöregedése és fokozatos elszegényedése hangsúlyos. Léteznek azonban mindenhol kivételek. 

A vizsgált megyék főbb városaiban élő magyarság aránya az 1992-es népszámlálás eredményei szerint így alakult:

6. táblázat
 

Megye	Magyarok lélekszáma	Magyarok aránya%	összlakosság
Alsó-Fehér, ebben:	24800	6.0	414200
- Gyulafehérvár	2481	3.48	71254
- Nagyenyed	5680	17.82	31877
- Marosújvár	2048	12.56	16307
Beszterce-Naszód, ebben:	21200	6.5	327200
- Beszterce	6298	7.17	87793
Kolozs, ebben:	145400	19.8	735100
- Kolozsvár	74483	22.71	32808
- Torda	7035	11.51	61135
- Dés	6725	16.40	41016
- Bánffyhunyad	3550	35.78	9921
- Szamosújvár	4756	18.12	26249
Szilágy, ebben:	63200	23.7	26300
- Zilah	13544	19.82	68322
- Zsibó	1802	15.04	11980
- Szilágysomlyó	4921	27.95	17605
- Szilágycseh	4497	50.30	8941

 

A településekre lebontott adatok szerint tehát míg például Besztece-Naszód megyében a magyarságnak csupán mintegy 30 százaléka él városon, Alsó-Fehér és Szilágy megye esetében a városokban élő magyarok aránya 40 százalék körüli, Kolozs megyében pedig ez az arány 66,4 százalék. A városban élő magyarok helyzete sem egyforma. Másképpen jut hozzá a privatizáció tekintetében hasznosnak tekinthető információhoz a marosújvári és a kolozsvári magyar lakos. Másként szólva: a kolozsvári magyarnak sokkal nagyobb esélye van arra, hogy a szükséges információkat beszerezze, mint akár a gyulafehérvárinak, a zilahinak vagy a beszterceinek. 

A romániai Országos Statisztikai Bizottság becslése szerint Románia lakossága 1998. december 31-én 22 489 000 fő volt, ami 1992. január 1-jéhez viszonyítva átlagosan 1,2 százalékos csökkenésnek felel meg. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a nemzeti kisebbségek emigrációja számarányukhoz mérten az elmúlt években a románokénál sokkal hangsúlyosabb volt, magalapozottnak tartjuk azt a véleményt, miszerint a romániai magyarság létszáma ennél nagyobb mértékben csökkent. Ez a csökkenés abszolút értékben kimutathatatlan, mivel a hivatalosan emigráltak mellett jelentős azok száma, akik a statisztikák által nem követett úton települtek ki, illetve azoké, akik huzamosan külföldön tartózkodnak. 

Figyelembe kell vennünk ugyanakkor azt a tényt is, hogy az elmúlt nyolc év során kivándoroltak zöme negyven év alatti volt. Az idősebb generáció általában véve helyén maradt, s ennek egyik fő oka az államosított ingatlanok, a termőföldek és az erdők visszaszolgáltatásával függött össze. Az 1995-ben hatályba lépett 112. számú törvény alapján a bérlők megvásárolhatták azokat az államosított ingatlanokat, amelyekben laktak. Ezt követően -- a jogszabályban meghatározott tízéves elidegenítési tilalom ellenére -- megindult az idősebb generáció kitelepülése is. Bizonyítják ezt a különböző konzulátusok által vezetett nyilvántartások adatai. Ezek szerint az elmúlt két évben jelentősen növekedett azok száma, akik családegyesítés miatt kérték végleges áttelepedésüket Magyarországra vagy más államokba. A kitelepülés pedig mindenképpen rányomja bélyegét a város gazdaságának alakulására, csökkenti a régió iránti magyarországi érdeklődést, illetve a megélhetést teremtő vállalkozási kedvet. 

A tőkehiány az, ami a teljes román gazdasághoz hasonlóan a közép-erdélyi megyékben élő magyar vállalkozásokat is jellemzi. Elenyészően kevés azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek korszerű technológiákkal dolgoznak, és megfelelő felszerelésekkel rendelkeznek. 

A közép-erdélyi megyékben a lakosság általában csekély érdeklődést mutatott a privatizáció iránt. Ennek egyik fő oka, hogy főképp ráfizetéssel működő állami cégeket kínáltak fel eladásra, illetve olyan gyáróriásokat, amelyek megvásárlására román állampolgárok gondolni sem tudnak. A lakosság ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy a megvásárolt vállalat korszerűsítése által megkívánt beruházás végképp meghaladná lehetőségeit. Érdeklődés mutatkozik viszont a kis- és közepes vállalatok iránt, s ezen a téren a magyarok is részt vesznek a magánosításban. 

Sorin Valeriu Na" kolozsvári FPS-igazgató elmondta: magyarországi befektetők a Kolozs megyei privatizációban nem vettek részt (sem magánszemélyek, sem pedig cégek). Hangsúlyozta: alaptalanok azok a vádak, miszerint a magyar tőke megszállja Erdélyt. Nem felel meg a valóságnak a Román Hírszerző Szolgálat volt igazgatójának, Virgil Mãgureanunak a kijelentése sem, miszerint Erdélyben a privatizáció etnikai kritériumok alapján történt. Legalábbis Kolozs megyében egyetlen magyarországi befektető sem szerzett tulajdonrészt a privatizálás során. 

Na" ennek ellenére úgy vélte, hogy a megyében élő magyarok arányuknak megfelelően vettek részt a privatizálásban, mind az alkalmazotti társulások által, mind pedig a magáncégek tulajdonszerzése útján. Az igazgató elmondta: valamennyi árverés résztvevőjének iratcsomóját átlapozta, s ezekből kitűnt, hogy a magyarok részt vettek a felajánlott cégek magánosításában, de 20--25 zázaléknál nem magasabb arányban, ami viszont nagyjából megegyezik a megyében élő magyarság számarányával (19,8 százalék). A részvételi arány tehát normálisnak tekinthető. Na" tapasztalata szerint a megyében a magánosítás távolról sem etnikai szempontok, hanem sokkal inkább pénzügyi-gazdasági-befektetési megfontolások szerint történt. Hozzá kell tennünk, hogy a szóban forgó cégek javarészt olyan szolgáltató vállalatok voltak, amelyek számarányuknál magasabb mértékben foglalkoztattak magyarokat. Ezek a cégek ugyanis hagyományos, régi kolozsvári vállalkozások voltak, amelyeket a hetvenes-nyolcvanas évek betelepítései során nem tudtak annyira felhígítani, mint például az újonnan létesített ipari vállalatokat. 

A nagyobb keresletet mutató kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységet folytató cégek megvásárolóinak tulajdonosi struktúrája is leképezte a területre jellemző etnikai arányokat. 

Következtetésképpen megállapíthatjuk, hogy az elmúlt tíz évben Kolozsvár és a régió gazdasága nem a lehetőségek szerint alakult. Az ilyen-olyan okokból elszalasztott üzleti-gazdasági lehetőségek jellemezték ezt az időszakot. Ennek ellenére a város gazdaságának átalakulása évről évre haladt, s ma már a folyamatot visszafordíthatatlannak tekinthetjük. A szolgáltatási szektor, a kereskedelem, a helyi ipar nagy része magánkézbe került, s ez a következő években minden bizonnyal egészen más irányba alakítja majd a város gazdaságának az arculatát. A magánszektor számára már nem lesz szempont a nemzetiségi hovatartozás, ezt már kizárólagosan az üzleti érdek fogja vezérelni. 

Hátra van azonban a nagyvállalatok sorsának a rendezése. Ez nem kevés gondot fog még előreláthatóan néhány évig okozni. Hiszen a nagyszámú alkalmazott munkanélkülivé válása és újraalkalmazása közötti időszakban a társadalmi feszültségek kezelésére Romániának nincs igazán bevált receptje. Ennek a szektornak a szempontjából tehát még nem állíthatjuk azt, hogy az átmeneti korszakon a város gazdasága túljutott, s most következhet a konszolidáció. Ez csakis a kisvállalkozásokra nézve évényes.

JEGYZETEK

^{1.John S. Earle--Telegdy Álmos: A romániai tömeges privatizációs program eredményei. Közgazdasági Szemle, 1998. május. 492.}

^{2.Tibori Szabó Zoltán: Bukarest: akik elkeltek. Népszabadság, 1998. november 19. 16.}

^{3.Tibori Szabó Zoltán: A használt szeméttartálytól az eurokukákig. Népszabadság, 1999. július 10. 13.}

^{4.Tibori Szabó Zoltán: 180 millió dollárnyi magyar tőke érkezett Romániába. Szabadság, 1999. január 13. 5.} 

^{5. G. A.: Az autonómiát sokan akarják. Krónika (Kolozsvár), 1999}