Panaszos ének
Sok halottaimnak

Semmisem új a nap alatt,
És semmisem a régi.
Ami volt, azt mindig át kellene írni,
Ami van, azon már nem érdemes sírni.
Minden ismétlődik, újra lobban s tűnik.
Sok kedves arc semmibe enyészik,
Sok kedves arcnak fonákja kitetszik,
Mind társtalanabb, az ki megöregszik.

Semmisem régi a nap alatt,
Minden csak jelenés.
Hamvas bőr alatt megindul a feslés,
A megszületőhöz közel a temetés.
Pörög a mutató, megfagy az óceán,
Nincs aki emlékét jégbe karcolhatná,
Forró űr csóváját nincs aki láthatná,
Hulló porszemekből arcod kirakhatná.