A vesztes játékot játszottuk mindannyian.

Ügyetlenül hazudtunk, akár egy csöpögő

csap, csupán én viselkedtem néha őszintén,

amennyire egy lemondóan sárguló bizonylat

képes erre, de ezt is csak a pontatlan

hasonlat példájaként említem. Lassú, bomlasztó

lelkesedéssel kebeleztünk be egy veszteséget

azon az őszön, volt képünk saját képünkre

formálni, ami leginkább különbözött

tőlünk, holott szavakban továbbra sem kép-

viseltünk mást. Hazugságokból hordtunk

össze égitesteket, de a villanykörtéket és

a billiárdgolyókat csak akkor vágtuk falhoz,

amikor holdvilágképünk már egészen elborult,

és nyelvünk a cefrétől végképp megeredt.

A megváltó zivatart azonban hiába vártuk,

kértünk hát még egy utolsó kört, a vissza-

járót szellemes megjegyzések kíséretében

a játékgépbe szórtuk, de zsebünkbe gyűrtük

ugyanakkor, mintha mégsem engedtünk

volna a kísértésnek, a nyugtát.