Reggelenként előbb ébredek,
mint Te. Gondolattalan még a lét.
Átnyúlok a surranó éjszakából
gyöngy-homályú fényekbe, feléd,
s ha meglelem melegen lüktető kezed
a dunna vászon-hullámaiban,
már épül a nap, indul a szerény
tetteket rakosgató képzelet.
Mint ikerpár, egyenlő eséllyel
csusszanunk az ismeretlen létbe,
így indulok az új napra véled
félálomban még, de már kéz a kézben.
Tudom,  jövőnk talán csak ez a nap.
Nem szőhetünk emeletes álmot.
Ünnepünk, ha fel-fellobban
a tegnap még pattogó zsarátnok.