CSELEKVÉS ÉS TUDÁS

A közelmúltban volt a kutatók éjszakája, gyerekek és felnőttek találkozhattak kutatókkal - kipróbálhattuk eszközeiket, találmányaikat, és előadások, vetélkedők, kiállítások, tudományos-szórakoztató programok keretében betekinthettünk munkájukba. Hallhattunk digitális dísznövényekről, megismerkedhettünk hangunk színeivel, bepillanthattunk a csokoládészobrászat rejtelmeibe, a növények szexuális életébe, sőt, tésztahidat is építhettünk. Elhangzott, hogy a tudományos kutatás szükségszerű velejárója a tévedés - azt is mondhatnánk: az igazsághoz vezető út jó szándékú tévedésekkel kikövezett. A tévedések, különösen a mások tévedéseinek felismerése izgalmas kaland, de a saját tévedéseink is nagyon tanulságosak lehetnek - de aztán az ember újra meg újra Villon versét mormolja:

Tudom, mi a tejben a légy,
tudom, ruha teszi az embert,
tudom, az új tavasz mi szép,
tudom, mely gyümölcs merre termett,
tudom, mely fán mily gyanta serked,
tudom, hogy minden egy dolog.
tudom a munkát, lusta kedvet,
csak azt nem tudom, ki vagyok.

*

A tudományt művelve talán senki sem reméli, hogy egyszer eljut oda: már tudni fogja, "hogyan van": "...olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói" (Mózes I., 3.5.). Elérhető ez? Kívánatos? Van-e csalhatatlan módszer a tudás megszerzésére? Valamit tudni egyben azt is jelenti: tudni, hogy minden kérdés mennyire szétágazó.
*

Az 1970-es éveket még a tudományosság eszménye jellemezte. Sokan hitték, hogy a tudomány megváltja az emberiséget a szenvedésektől. Aztán jött a kiábrándulás korszaka. Az egyre tökéletesebb gépeket a korábbiakhoz képest kulturálisan csökevényesebb életforma eszközeinek tartották, és nem hitték, hogy az intelligencia emberhez méltóbbá teheti a világot. A kiégettséget mintha az élvezetek megnemesítése követné, még a megerősödő környezetvédelmi eszmények is erre utalnak - de a tudományosság eszménye nem újult meg, terjed a szűklátókörűség, és egyre többen zárják ki tudatukból, tudásukból a gazdaságilag és/vagy kulturálisan megnyomorodottak létezésének nyomasztó tényét.
*

El kell fogadnunk, akár tetszik, akár nem, hogy az emberiség sorsa a tudományos tudás fejlődésével összekötött, és ez felelősséget követel. Megkerülhetetlen kérdés, hogy mire való a tudás? Mi a tudás hatása az emberi jólétre és az élő szervezetekre, a környezetre, mit ad a jövő generációinak? Hogyan kellene a tudást úgy fejleszteni és alkalmazni, hogy hatása előnyös legyen, az emberi méltóságot és potenciált egyaránt emelje?
    A tudás terhét a cselekvéshez kell kapcsolni: ez a modern civilizáció kulcsfeladata. De megérti-e a mai kor embere, mit jelent a konkrét tudományok, szakmák, technikák szellemi miliőbe illesztése, metafizikai és fenomenológiai erőtérbe helyezése? Mit jelent a tudás a globalizáció és az öngerjesztő technikai világ kényszerpályáján?
    Mindezek a kérdések a jelenlegi oktatás és a planetáris létezés kardinális összefüggéseit célozzák teoretikusan - de lehessen a tudást akár öncélúan, önmagáért is megszerezni! Ne csak az legyen cél, hogy a tudást minél hamarabb hatalommá, vagyonná konvertáljuk!

*

A homo sapiens csak 150 ezer éve indult hódító útjára Kelet-Afrikából. Amennyire komótosak voltunk addig, ma annyira rohanunk. Hová gyorsulhat a külső fejlődés, a roppant tudásmennyiség? A legvalószínűbb - mert már a tudományos fantasztikus képzelgések "tudásanyaga" is kétséges -, hogy minden hálózatokba fog kapcsolódni - és akkor? Valójában fogalmunk sincs, mire való az egész.
VÁRADY JUDIT