Szerzők bontakozóban

Dargay Marcell

Szerző: Hollós Máté
Lapszám: 2014 november

- Evidens volt számodra, hogy zeneszerzői pályára lépj?

- A zenei pálya elég hamar kirajzolódott, de kivált az, hogy a művészetek érdekeljenek, hiszen édesanyám magyar-angol szakos tanár, édesapám képzőművész. Egerben születtem, de Kalocsán jártam általános iskolába, ahol a '80as években sok minden zajlott. Így az édesapám által szervezett Magyar Műhely Találkozó, Nicolas Schöffer képzőművészeti szemináriuma, amelyen sok jelentős alkotó feltűnt: Erdély Miklós, Fajó János, Bak Imre; eljött Sáry László, Jeney Zoltán és a Svédországban élő zeneszerző, Ungváry Tamás. Eleinte a képzőművészet, az építészet vonzott, másik mániám a búvárkodás volt, később a film is foglalkoztatott.

- A világhírű animációs és rajzfilmes Dargay Attilával milyen rokonságban vagy?

- Apai nagyapám testvérének a fia. Engem azonban elsősorban nem az animációs film izgatott gyerekként. Eizenstein Patyomkin páncélosa volt az első meghatározó élményem. Képek és zene, szöveg nélkül.

- Zenét mikortól tanultál?

- Elég későn, tízévesen kezdtem. Akkor már volt egy kétmanuálos, pedálos elektromos orgonám, amelyet Schöffertől kaptam.

- Miként kap egy kalocsai gyerek orgonát a világhírű francia művésztől?

- Apám mestere volt Párizsban az École des Beaux Arts-on. Ének-zenei általános iskolába jártam, ahol olyan kitűnő tanárok tanítottak, mint például Lakatos György édesanyja. Ott furulyáznom kellett, ami olyannyira nem ment, hogy máig sem tudom tisztességesen megfújni. Egy alkalommal, amikor Schöffer Kalocsán járt, apám elvitt hozzá, és adtam neki egy rögtönzött furulyakoncertet, ami rémes lehetett, de ő kedvesen a tehetségemet dicsérte, és nekem adta azt az orgonát, amelyen a lemezén játszott. Azon kapirgálva próbáltam reprodukálni, amit itt-ott hallottam. Sokáig ez jelentette életemben a zenélést. Amikor édesanyámék intézményes útra kezdték terelni tanulmányaimat, nyomban visszahőköltem. Trombitásnak akartak felvenni a zeneiskolába, de én elzárkóztam, zongorista lettem. Persze ott sem elsősorban a feladott darabokat gyakoroltam, hanem azok alapján elkezdtem improvizálni. Két év után egy Ukrajnából áttelepült ambiciózus zongoratanár, Jensen Gabriella kezébe kerültem. Ő feladta nekem Beethoven C-dúr zongoraversenyét, velem íratta a cadenzát, és lekísérte a művet. Persze fogalmam sem volt a cadenzáról, így inkább valami claydermanos akkordfelbontásokat produkáltam. Akkortájt ismerkedtem meg a kortárs zenével, Kurtág- és Soproni-darabokat játszottam a Varró Margit Alapítvány által készített felvételeken. Ezeknek attraktív kottaképe alapján kezdtem magam is komponálgatni.

- Noha nem a „Zongoraművészek bontakozóban" sorozatban beszélgetünk, megtorpanok egy mondatodnál. Ha 10 évesen kezdtél zongorázni, s 12 éves korodban már a Beethoven-koncertet tették eléd, akkor átlagon felüli képességekről kellett tanúságot tenned.

- Valószínűleg. A Bartók konziban azután három évig zongora szakos is voltam, de sajnos nem volt kellő türelmem a gyakorláshoz.

- Hallottalak felnőtt korodban zongorázni, főként Bozay- és Durkó-műveket. Abbahagytad e tevékenységet?

- Épp most vettem föl újra a fonalat, Zétényi Tamás csellista barátommal együtt készültünk fel a Casals-versenyre, és tervezünk is a jövőben együtt játszani. Szép emlékem, amikor Körmendi Klára zeneakadémiai növendékeként számos alkalommal felléphettem. Koncertszerűen már nem igazán játszom, nincs meg bennem az ilyen típusú exhibicionizmus.

- A zeneszerzői hivatás nem igényel exhibicionizmust?

- Megkülönböztetnék aktív, illetve passzív exhibicionizmust. Alkotóként azt tartanám ideálisnak, ha a darabjaim - azáltal, hogy megszülettek - leválnának rólam, és önálló életet kezdenének élni. Zenémben egyébként is elsősorban arra törekszem, hogy én csak elősegítsem azt a folyamatot, amerre a darab haladni kíván.

- Saját darabjaid előadásában nem szeretsz részt venni?

- Egy időben rendszeresen megtettem. A Zeneakadémián Dinyés Dániel és Futó Balázs kollégáimmal rengeteg koncertet adtunk, elsősorban egymás darabjait játszottuk, de egyébként Bachtól Dukayig bezárólag rengeteg mindent elővettünk. Ám idővel kezdtem észrevenni, hogy egyre kidolgozatlanabb kották kerülnek ki a kezem alól, mert ha adok nyolc hangot és ahhoz három instrukciót Futónak, pontosan tudni fogja, mit kell játszania. Holott egy kottának olyannak kell lennie, hogy egy ismeretlen is (lehetőleg) pontosan tudja értelmezni.

- Van-e olyan műved, amelyre mint zeneszerzői pályád kezdőpontjára gondolsz?

- Zeneszerzői eszmélésem a Zeneakadémia második-harmadik évére tehető. A konziban sokat komponáltam, de a Zeneakadémiára kerülvén úgy éreztem, technikailag sokat tudok ugyan, stílusgyakorlatokat is imádtam írni - vállaltam bér-fúgaírást, hogy kielégítsem ez irányú étvágyamat -, de nem tudom, voltaképp mi is érdekel. Lehántottam mindazt a zenémből, ami nem érdekelt: így jutottam el magamhoz. Az első olyan darabom, amelyben egy gondolat sikeres végigvitelét látom, azt, hogy a mű más formában nem is működhetne, 2001-ben a Calque volt. Nem tartom a legjobb munkámnak, de ez volt az első olyan, amellyel kapcsolatban azt éreztem: sikerült megtalálni valamit - örömömre gyakorta játsszák.

- Könnyen komponálsz?

- Nem vagyok szorgalmas, mindig hosszú idő, mire egy ötletem megvalósításába fogok. Az ötlet hamar jön, de sosem tulajdonítok nagy jelentőséget neki - ugyanis a java mindig a megvalósítás során következik. Minél kialakultabb a terv, annál nehezebben megy a munka; minél homályosabb az elképzelés, annál könnyebben. Egy időben sok olyan kompozíción dolgoztam, amelyben részletesen előre elterveztem mindent, minden faktort determináltam, de az írás során kiderült, hogy a zenei anyag mást kíván.

- Van-e olyan zeneszerző, aki stiláris, vagy tágabban szakmai példa­képedként szolgálna?

- Sokféle zenét szeretek. A hozzám legközelebb álló kolléga-barát Dinyés Dániel, mindent, amit írunk, először egymásnak mutatjuk meg. Zenei fejlődésemre, gondolkodásomra talán leginkább ő volt hatással. Barátságunk kezdetétől mintakép volt a számomra, tiszteltem, hogy ő már 14 évesen meg tudta különböztetni Haydnt Mozarttól! (nevet) Gondolkodásomat leginkább a zeneakadémiai tanárom, Vidovszky László befolyásolta, s akkor is az ő nevét kellene említenem, ha nem lett volna a mesterem. A szakma alapjait a konziban Fekete Győr Istvántól tanultam, ez a stúdium máig hasznomra van. Máig mélyen tisztelem emberi és szakmai etikumát. Vidovszky pedig a leírt hangok iránti felelősségérzetet plántálta belém. Elemzett nekünk, de sosem mondta, mit tegyünk; oldjuk meg magunk, hiszen „mi vagyunk a zeneszerzők": ezzel önállóságra nevelt.

- Eszerint tanáraid nemzedékéből, vagy akár a külföldi mezőnyből senki sincs, akire mint fároszra tekintenél?

- Inkább darabok, mint személyek hatnak rám. Ugyanakkor eleinte Cage gondolkodása például sokkal izgalmasabbnak tűnt, mint a zenéje. Vannak olyanok, akiknek zenéjét nagyon szeretem, de sohasem gondolnék stiláris követésükre, ilyen Steve Reich. Sokáig érdekelt Stockhausen, nagyon vonz Kurtág expresszivitása, irodalmi-kulturális mélysége, de nem tudok egyetlen idolt kiemelni. Hatott rám a 80-as évek new wave zenéje is. Ha azonban a teljes zenetörténetből kellene választanom három szerzőt, akkor azt mondanám: Bach, Schubert és Bartók.

- Operádban zártszámos szer­kesz­­tést al­kalmazol.

- A Hálátlan dögök ötrészes, szekvenciális szerkezete zárt számokat kívánt. Érdekelt, hogyan lehet a recitativóban elmondott cselekményhez és az áriában kimerevített időhöz adekvát zenei nyelvet találni. Ez hangszeres zenémre is kihatott: ma már nemhogy többtételes, de hosszú darabok, nagy­ívű folyamatok írásához is kedvet érzek, ezen az úton szeretnék továbbhaladni. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.