"A liturgiában kell megmutatniuk amit megtanulnak"

Dobszay Ágnes a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzene tanszékéről

Szerző: Szitha Tünde
Lapszám: 2014 január

Dobszay Ágnes - Felvégi Andea felvétele

A budapesti Zeneakadémián 1926-ban indult az egyházzene tanszak, melyet az 1950-es tanévben politikai okok miatt megszüntettek. Ezután negyven évig nem volt Magyarországon felsőfokú egyházzenész-képzés. A leendő kántorok oktatását az egyházaknak saját kezükbe kellett venniük, illetve ez idő alatt a templomi zenei szolgálatot többnyire olyan zenészek láttál el, akik más tanszakokon szerzett (leggyakrabban karvezetői vagy orgonaművészi) diplomájukkal a gyakorlatban tanulták meg a szükséges egyházzenei repertoárt és liturgiai ismereteket. A tanszak újraindítását Dobszay László kezdeményezte 1988-ban azzal a szándékkal, hogy az immár egyetemi diploma liturgikai/teológiai, művészi és tudományos szempontból egyaránt professzionális alapokat nyújtson az egyházzenészi pályához. A huszonnegyedik éve működő régi-új tanszakot Dobszay László 2000-ben Szendrei Jankának, majd 2007-től Enyedi Pál orgonaművésznek adta át. 2013 februárjától az 1999 óta itt tanító Dobszay Ágnest választották erre a posztra, akivel nemcsak a tanszak múltjáról, jelenéről és a várható változásokról beszélgettünk, hanem a templomi zenéről és az egyházzenészi pálya jelenlegi lehetőségeiről is.

- Mennyire volt kézenfekvő, hogy az oktatás újra a Zeneakadémiára kerüljön és ne egyházi vagy egyetemi keretekben működjön, ahogyan többnyire más országokban történik?

- A tanszak felélesztése még a rendszerváltás előtt, tehát az egyházi intézmények megerősödése előtt történt, másrészt nem is kerülhetett volna máshová, mint a Zeneakadémiára, mert édesapám elsősorban azt szerette volna, ha a művészi zene és előadóművészet marad az oktatás középpontjában. Az egyetemi környezet a tudományos munka irányába tolta volna a súlypontot, az egyházi keretek pedig - amellett, hogy a teológiai irányultságot helyezték volna előtérbe - a tanszak ökumenikus jellegét is veszélyeztethették volna.

- Az új tanszakot végül a régi jogutódjaként nyitották meg. Az oktatási alapelvek megfogalmazásakor Dobszay László Liszt Ferenc egyházzenei munkásságára és örökségére hivatkozott, amikor a korszerűséget és a hagyománytisztelet hangsúlyozta. Hogyan lehet ma korszerűen tanítani az egyházzenét?

- Elsősorban azzal, hogy a képzés a zenei és művészi célokból indul ki, de ugyanilyen fontos, hogy e céloknak meg legyen a teológiai-liturgiai és a tudományos beágyazottsága is. Többek között ezért is indult el szinte azonnal a tanszakon belül a doktori program és az ezzel összefüggő kutatási tevékenység is. A kérdést persze nehéz röviden megválaszolni, mert a kimaradt négy évtized alatt nemcsak a társadalmi, hanem az egyházzenei környezet is jelentősen megváltozott itthon és külföldön is. A keresztény egyházakban több liturgiai és egyházzenei reformot vezettek be. A katolikus egyházban például az 1960-as évek közepétől (a második vatikáni zsinat óta) többnyire anyanyelvűvé vált a liturgia, ami Magyarországon egyúttal azt is jelentette, hogy 1971, az új misekönyv bevezetése óta a korábban latinul énekelt gregorián dallamokat anyanyelvű népénekekkel helyettesítették a legtöbb templomban. Pedig a zsinat rendelkezéseiben eredetileg ez lett volna az utolsó lehetőség arra az esetre, ha anyanyelven énekelhető gregoriánt mással kell helyettesíteni. Nálunk mégis a népénekes mise terjedt el a hetvenes évektől, ami a liturgia zenei változatosságát erősen beszűkítette. Gregorián dallamokat azóta szinte csak ott énekelnek, ahol a Magyar Katolikus Püspöki Kar által jóváhagyott énekeskönyvet, az Éneklő Egyházat használják, amelyben a népének mellett anyanyelvű gregorián tételek is vannak. Másik jelenség, hogy mára erősen szétvált a templomokban is a többnyire nagyobb ünnepeken hallható, koncertigényű előadóművészet és a napi gyakorlatban legegyszerűbb módon elénekelt népének-liturgia. Ez magával vonta azt is, hogy az egyház részéről is egyre kisebb lett az igény a magasan képzett egyházzenészekre.

- A református templomokban mindig a hívő közösség éneke alkotta a liturgia zenei részét, a katolikusoknál és evangélikusoknál viszont hagyományosan nagyon fontos szerepet töltött be a professzionális igényű zenélés is, melyben a gyülekezet elsősorban hallgatóként tudott részt venni. Milyen szerepet játszik ma a zene a liturgiában? Változott-e a korábbi évszázadokhoz képest?

- A katolikus zenében különbséget kell tennünk abban, hogy általában az egyházról vagy a magyar egyházról beszélünk. Az 1903-ban kiadott (majd a II. vatikáni zsinat által is megerősített) pápai enciklika szerint a templomi zenének a liturgiához méltónak, azaz szentnek, Istenhez illőnek, valódi művészetnek, és egyetemes érvényűnek kell lennie. X. Piusz Motu Propriója kimondja, hogy a gregorián az alapja mindennek, hiszen ez a dallamkincs önmagában az énekelt liturgiát jelenti. Második helyen a reneszánsz vokálpolifónia áll, mely a gregoriánon alapult. És csak ezután következnek a későbbi zenei korszakok művei. Ezt az elvet külföldön sem tartják mindenhol, leginkább talán a szerzetesi közösségekben éneklik gregoriánnal a régi szövegeket. Nálunk még kevesebb helyen követik, s nehéz megmondani, hogy ez azért van-e így, mert a püspöki kar maga is a népénekes miséket támogatja. A második vatikáni zsinat előírásainak betartásához sok egyházzenei szakember kellene, s mindez a papság részéről is magasabb zenei igényességet követelne.

- A kántor feladatköre is megváltozott a korábbi századokhoz képest. Ockeghem, Bach vagy Istvánffy Benedek korában a „regens chori" elnevezése többnyire más munkakört takart, mint később.

- Régen a kántor szervezte a helyi egyházzenei életet. Karnagy, orgonista és zeneszerző volt egy személyben, aki állandóan bővítette a repertoárt, új műveket írt vagy mások műveit gyűjtötte, s ha kellett, átírta vagy áthangszerelte ezeket a helyi lehetőségek szerint. A nagyobb templomokban általában volt egy succentor, azaz alkántor, aki istentiszteleten az orgonakíséretet játszotta, és betanította a kórust. Ma a kántor elsősorban a succentor feladatkörét végzi, vagy orgonista. Amióta az ötvenes években az egyházak megszervezték az alapfokú kántoroktatást, a tanfolyamokra bárki jelentkezhet, és az oklevél megszerzése után elláthatja a kántori feladatokat. Ez jó és fontos. Nálunk évente öt-hat hallgató végez, s ez kevés lenne az összes templom zenészutánpótlásához. Egy falusi templomban annak is örülnek, ha van egy gyerek, aki el tudja játszani 10-15 népének orgonakíséretét és ezzel a gyülekezet segítségére lehet.

- Egy kis faluban mások a zenélési lehetőségek, mint a városokban és a nagyobb templomokban.

- Ez valóban így van, más részről viszont szinte minden a kántoron és a papon múlik. A gyülekezet könnyen hozzászokik az újhoz is, ha jó. Ha olyan kántor van ott, aki például a magyar nyelvű gregorián tételeket kezdi énekelni és tanítani, akkor azt fújja a templom. A zenei igényesség nem a helytől függ, hanem attól, hogy a pap számára a zene a liturgia része, vagy csak egy eszköz, ami akkor szól, amikor egyébként süket csönd lenne a szertartásban.

- Mennyit tud változtatni ezen a szemléleten egy szakképzett egyházzenész?

- Csak akkor tud változtatni rajta, ha a pap elfogadja, hogy a kántor ismeri az adott időszak liturgikus sajátságait, s jobban tudhatja, milyen zenei tételek illenek a szertartáshoz. A hallgatóink alapos liturgiai ismereteket szereznek, s jó és rossz példát is fel lehet sorolni arra, hogy a lelkész vagy a plébános elfogadja-e a kántora tanácsait. Vannak, akik nem szeretik, ha az egyházzenész „okoskodik", mások utánanéznek a javaslatoknak, és azt mondják: jó, csináljuk együtt. A nagyhét és a húsvét általában a kritikus időszak. Ilyenkor sok olyan zenei elem van a szertartásban, ami az év többi részében nincs jelen, és fontos, hogy a pap és az egyházzenész ezekben együttműködjön.

- Amikor az első egyházzenei tanszakot megalapították a Zeneakadémián, hamarosan jogszabályt is alkottak arról, hogy templomi zenei szolgálatot csak az innen kikerülő szakemberek végezhetnek.

- Ma nincs ilyen jogszabály, s a kisebb templomoknak pénzük sem jutna szakképzett kántorra. Itt többnyire zenetanárok vagy amatőr zenészek látják el a templomi szolgálatot, mellékállásban.

- A tanszak ökumenikus - de alapvetően a keresztény zenét tanítja. A különböző egyházakban eltérő a zene szerepe. Hogyan befolyásolja ez az oktatás szerkezetét és menetét? Hogyan válnak el egymástól a különböző felekezetekhez tartozó képzések?

- Jelenleg majdnem fele-fele arányban vannak protestáns és katolikus hallgatóink. Korábban kevesebben voltak a reformátusok és evangélikusok, a mostani első évfolyamban viszont nincs katolikus hallgató. A képzés alaptárgyait, amilyen a gregoriántörténet és az egyházzene-irodalom, együtt tanulják. Van, ami eleve kettéválik, mint a liturgika (az egyházi szertartások szerkezete és rendje, az egyházi év felépítése), amit mindenki a saját felekezete szerint hallgat. Itt tanulják meg, hogy az egyházi év menetében melyek a hagyományos zenei előírások, és ennek a történeti hátterével is megismerkednek. Az elméletet napi gyakorlat egészíti ki. A kezdettől fogva kötelező liturgikus szolgálatot mindenki a saját felekezete szerinti templomban végzi: először csak figyel, aztán énekel, később vezényel és orgonál is.

- Az orgona kötelező hangszer?

- Felvételinél még elég a zongora, de azután mindenki orgonálni is tanul. Kétféle szakirány van: orgona és karvezetés. Az előbbire jelentkezők általában már jól tudnak orgonálni, az orgonaórák száma itt több, a karvezetői szakirányon pedig a vezénylést tanulják nagyobb óraszámban, felekezettől függetlenül. A hagyományos repertoár és technika megtanulására szolgáló orgonaórák mellett azonban van felekezethez kötődő, úgynevezett liturgikus orgonajáték is, melyet olyan tanárok tanítanak, akik hosszú idő óta játszanak templomi szolgálatban. Ott kifejezetten azt tanulják, hogy például egy introitust hogyan kell könyvből, vagy fejből, lényegében improvizálva játszani, vagy hogyan kell népéneket kísérni. Ez válik később a templomi gyakorlatok során rutinná.

- Mindebből úgy tűnik, hogy a tanszakon az elmélet és a gyakorlat oktatása mindvégig egyensúlyban van. A jelentős oktatási hagyományokkal rendelkező országokban ez nem mindenütt van így.

- Ausztriában nagyon erős az elméleti vonal, de a rendszeres napi szolgálat nem kap nagy súlyt a képzés során. Angliában erős az elméleti alapozás, de ez szinte független a gyakorlattól. Abból indulnak ki, hogy nem kell mindenkinek mindenhez értenie, s kiváló orgonista lehet valaki egy templomban kevesebb elméleti tudással is. Ezt a hallgatók képességei alapján olykor nekünk is súlyoznunk kell. Mi a templomi gyakorlatot a liturgikára alapozva tanítjuk, mert a hallgatóinknak a liturgiában kell megmutatniuk, amit tudnak.

- A tanszakon tanító tanárok szinte valamennyien elméleti és gyakorlati szakemberek is.

- Mielőtt a tanszak újraindult, nem voltak olyan tanárok, akik az egyházzenei hagyományt mindkét oldalról tovább tudták volna adni. Az orgonisták képzésének nem volt köze a templomi szolgálathoz, az egyházzene történeti gyökereiről és elméleti hátteréről szinte csak a zenetudományi szakon lehetett tanulni. Dobszay László és Szendrei Janka tudatosan építette ki a jelenlegi tanári kart korábbi tanítványaiból, és az első néhány évfolyam hallgatóiból. Az volt a legfontosabb szempontjuk, hogy mindenki jó zenész (hangszeres, énekes, vagy karvezető) legyen, de emellett édesapám elindította a doktoriskolát is, melyben rövid idő alatt kinevelték a doktori fokozattal rendelkező tanárokat, akik kutatási eredményeiket az oktatásban is használják.

- A Magyar Egyházzenei Társaság és a tanszak kutatócsoportja az elmúlt két évtized alatt majdnem száz könyvet és kottaantológiát jelentetett meg, melyek jelentős részben az itt tanító tanárok és doktoranduszok munkái. Ezek messze túlmutatnak az oktatás keretein, hiszen a templomi vagy hangverseny-repertoárba is be lehet őket építeni. Honnan vannak anyagi források a kutatáshoz és a kiadványokhoz? Támogatja ezt a munkát a Zeneakadémia is?

- A kiadványok egy része pályázatokból valósult meg. Őszintén: a tanárok éveken keresztül támogatás nélkül dolgoznak különböző témákon, és eddig csak a kiadásra tudtunk forrást szerezni, nagyrészt OTKA- és NKA-pályázatokból. A kottáink főleg a zenetörténet különböző korszakaiból vagy egyházi műfajaiból válogató antológiák, s nagyrészt olyan darabokat tartalmaznak, amelyeket az átlagos, részben amatőrökből álló templomi kórusok is el tudnak énekelni. Bach h-moll miséjét nem lehet minden vasárnap előadni, a napi templomi gyakorlathoz viszont nagyon kevés kotta áll rendelkezésre, s ezt a hiányt kívánjuk pótolni.

- Milyen a tanszak kapcsolata a kortárs egyházzenével?

- A tanári kar egy része maga is komponál, játszik vagy énekel kortárs zenét, s a hallgatóinkat is arra neveljük, hogy a repertoárba mai műveket is érdemes beépíteni. Tanítjuk a 20. század fontos egyházi műveit, és az utolsó évtizedekben készült műveket is. De mindig az a probléma, hogy az egyházi tartalmú kortárs darabok nagy része túl nehéz az átlagos képességű templomi együttesek számára, s olyan műveket sem könnyű találni, amelyeket a gyülekezetek elfogadnak. Mostanában adtunk ki egy orgonagyűjteményt Barta Gergelytől, melyben a darabok kifejezetten liturgikus célra készültek, s bevezető-kivonuló zeneként lehet őket játszani. Nyitottság lenne tehát részünkről, de a napi templomi szolgálathoz alig van repertoár.

- A tanszak újraalapításakor „második szak"-ként működött, tehát egy másik zeneakadémiai szak mellett lehetett ide jelentkezni. 2006-tól a bolognai rendszerben első diplomás egyházzenész alap- és mesterképzésben folyik a tanítás, az idei, 2013/14-es tanévtől pedig egyciklusú, két szakirányos egyházzene- és ének-zene művésztanári képzés indult.

- Az eddig megszerezhető diplomákkal, azaz egyházzene-művészként vagy egyházzene-tanárként hallgatóink nehezen tudnak elhelyezkedni. Jelenleg az egyházak többnyire luxusnak tekintik, hogy egyetemi diplomájú kántorokat foglalkoztassanak. Az egyházi iskolák között is kevés akad, ahol teljes állású egyházzene-tanárt tudnak foglalkoztatni, mert ezzel a diplomával „általános" énekórát nem lehetne tartani. Az osztatlan, 5+1 éves, kötelezően kétszakos képzésen szerzett diplomával bármilyen iskolatípusban, általános és középiskolában, sőt zeneiskolában és konzervatóriumban is lehet éneket és egyházzenét tanítani. Jelenleg ez a legéletszerűbb párosítás, de a későbbiekben azt is szeretnénk, ha az egyházzene-tanári szakot más szakokkal is össze lehetne kapcsolni, például az orgonával.

- Tanszékvezetői pályázati koncepciódban olyan terveket fogalmazták meg, melyek hosszú távon változásokat jelentenek majd a tanszak Zeneakadémián belüli helyében és működésében is.

- Egyik fő feladatunk az egyházzenei tanár-továbbképzések megszervezése. Az egyházi kezelésű iskolákban jelenleg többnyire énektanári és karvezetői diplomával rendelkező kollégák tanítanak. Néhány éve erőteljes az igény olyan továbbképzésekre, melyeken egyházzenei és liturgiai ismereteket is szerezhetnek. Egy 30 órás továbbképzési ciklust már elindítottunk 14 hallgatóval, de szeretnék kidolgozni és megszervezni egy 120 órás (4 féléves) továbbképzési formát is a már pályán lévő kollégák számára. Hosszabb távon célszerűnek látszik egy Egyházzenei Pedagógiai Továbbképző Központ kialakítása is a Zeneakadémia keretein belül, mert az évközi képzések mellett nagy az érdeklődés az időszakos, főként a többhetes nyári tanfolyamok iránt is.

Az mostani tanévben kiadott új általános iskolai kerettantervek közé választható énektantervként bekerült az ún. „énekes iskolai" modell, amely mint oktatási forma a középkorban alakult ki a székesegyházi iskolákban, és ma is kiválóan működik az európai egyházzenei központokban, például Bécsben, Londonban, Oxfordban és Cambridge-ben. Magyarországon három évtizede indították újra, s azóta jelentős eredményekkel büszkélkedhet, és egyre több egyházi és világi iskola indított illetve szeretne indítani ilyen képzést. Egyik fő célunk, hogy minél több végzett hallgatónk lásson majd hozzá énekes iskola alapításához, illetve kapjon kedvet abban való munkára, hiszen az egyházzene színvonalának széles körben való emelése ma leginkább ettől a rendszertől várható.

- Az egyházzene szakot mindig is aktív és összetartó csapatként emlegették a Zeneakadémián. Ebben nagy szerepe volt Dobszay László erős, közösségszervező egyéniségének, hiszen ő emeritus professzorként nyugdíjba vonulása után is folytatta a tanítást, szinte a haláláig. Hogyan tudjátok pótolni a hiányát?

- Egy személyben senki sem tudja pótolni azt, amit ő tudott, sem szakmai, sem személyes értelemben. A halála utáni évben rájöttünk, hogy az ő Zeneakadémián belüli tekintélyét csak olyan összefogással tudjuk helyettesíteni, melynek mintáit egyébként éppen ő mutatta meg, s amely Szendrei Janka és Enyedi Pál tanszékvezetősége idején is megmaradt. Amikor én kerültem erre a posztra, azt kértem a kollégáimtól, hogy ez továbbra se változzon meg. A mindennapi élet logisztikája néha nagyon nehéz, mert a napi oktatási munka mellett hangversenyeket, konferenciákat, liturgikus alkalmakat szervezünk, hallgatjuk és értékeljük a hallgatóink hangversenyeit, pályázatokat írunk, dolgozunk a kiadványainkon. Az utóbbi tanévben más tanszakokkal is keressük a kapcsolatot, s - főként a közösen szervezett hangversenyeken keresztül - meg akarjuk szüntetni a kissé elefántcsonttorony-szerű elszigeteltségünket a Zeneakadémián belül. Mindez lehetetlen lenne a tanszakon belüli jó hangulat és csapatszellem nélkül.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.