Muzsika 2003. szeptember, 46. évfolyam, 9. szám, 18. oldal
Mikes Éva:
Egy jó szerző rossz sajtóval: Telemann
Székely András az aranygaluskáról, az NDK-ról és egy budapesti előadássorozatról
 

A Muzsika olvasóinak nem kell bemutatni Székely Andrást. Nemcsak azért, mert zenetörténész, zenei szerkesztő és rendező, a Zenetudományi és a Haydn Társaság elnökségi tagja, hanem azért sem, mert hosszú éveken át a lap munkatársa, majd főszerkesztő-helyettese is volt. Hat évvel ezelőtt adott hírt róla a Muzsika, hogy őt választották meg a Nemzetközi Telemann Társaság elnökének. A posztot azóta már a harmadik választási periódusban tölti be, most pedig abból az alkalomból beszélgetünk, hogy szeptemberben Telemann-hétre kerül sor Budapesten.

- Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy Telemann nevű zeneszerző, akit a maga korában igazán jó nevű komponistaként ismertek. Manapság nem az. Sok mindent szabad vele csinálni, csak egyet nem: összehasonlítani Bachhal. Mint ahogy soha nem jut eszünkbe összehasonlítani a töltött káposztát az aranygaluskával. Két külön világ. Még azonos műfajú műveiket sem szabad összevetni, mert Lipcsében teljesen mások voltak a liturgia előírásai, mint Frankfurtban vagy Hamburgban, ahol Telemann működött. Más szerepet játszott ugyanaz a műfaj.
- Miért nem eleven ma Telemann a zenei világban? Más zenét írt, de a másság nem feltétlenül jelent minőségi különbséget.
- Rossz a sajtója. 150 éve rossz. Már Spitta elkezdi őt kritizálni, az 1873-ban megjelent Bach-életrajzában. Összehasonlítja Bachot és Telemannt, példaként szembeállítva két kantátát, ám a "Bach-kantátáról" később kiderült, hogy szintén Telemann írta... Kérdezem ezek után: nem arról van-e szó, hogy (a vitathatatlanul egyedülálló) Bachnak jobb a sajtója? Ennek következtében amióta "modern" zenefilológia létezik, azaz 1850 óta, amikor az első Bach-összkiadás megjelent, Telemann halmozottan hátrányos helyzetű zeneszerző. Ráadásul a lemaradás napról napra nő, hiszen Bach esetében már a második összkiadás végénél járunk, míg a Telemanné el sem kezdődött. Még nem is álmodunk róla! Telemannt a világ lebecsüli - csak épp nem egészen tudja, mit becsül le. Teljes műjegyzéke is csak három éve létezik. A vokális művek jegyzékéről tudjuk, hogy nem jó, de ahhoz nem is mer senki hozzányúlni, mert létezik egy 1941-es doktori disszertációra épülő valamilyen műjegyzék, aminek a tökéletesítése anyagilag lehetetlen. Ehhez ugyanis egész Németországot és fél Európát be kellene utazni.
- Hatalmas az œuvre.
- Szokták mondani, hogy nagyobb, mint Baché és Händelé együtt, de ez sem lehet az értékítélet alapja. Az NDK-nak több sem kellett, mint hogy ezt az elhanyagolt szerzőt - magdeburgi születésű lévén - kisajátítsa. Bár a városba iskolás évei után soha nem tért vissza (legfeljebb egy futó látogatásra), ám ettől ő még az NDK saját komponistája lett. Ezelőtt úgy negyven évvel létrehoztak egy kis munkacsoportot (Telemann-Zentrum der DDR), magdeburgi székhellyel. Csodák csodája, ez olyan műhely volt, amely azzal politizált, hogy csak Telemannt kutatta. Vezetője egy akkor fiatal muzikológus, Wolf Hobohm lett. Pillanatnyilag alighanem náluk érhető el és tekinthető meg a világon a legtöbb Telemann-mű. Sok kompozíciót kéziratból rendeztek sajtó alá; szólamokból, több helyen fellelhető partitúrák összevetéséből állt össze az anyag.
Amikor a német újraegyesítés bekövetkezett, a német tudományos és művészeti akadémiák (mert több is van belőlük) áttekintették a zenei-tudományos intézményeket, és azt a verdiktet hozták, hogy Bach: Lipcse, Händel: Halle, Telemann: Magdeburg. Így ez a város lett a nemzetközi Telemann-kutatás központja. A Zentrum mellett 1991-ben nemzetközi Telemann Társaság alakult. Ma mintegy 130 egyéni és 12 testületi tagja van. Elnöknek akkor Martin Ruhnke professzort választották meg, aki a legnagyobb Telemann-szaktekintély volt: sok egyéb mellett ő írta például az MGG és a Grove-lexikon Telemann-szócikkét.
- Őt követed ebben a tisztségben, 1996-tól.
- Az én munkásságom e tárgykörben összehasonlíthatatlanul kisebb ugyan, ám jól ismerték német területen. Most márciusban harmadszor választottak meg egy újabb három éves periódusra. A Zentrum vezetője, Hobohm januárban nyugdíjba ment, helyén most megbízással (tehát kinevezve, nem választva) Carsten Lange dolgozik három állandó munkatárssal.
- A tiéd társadalmi pozíció?
- Igen. Mint szinte minden egyéb tevékenységem is. De - a megtiszteltetésen kívül - vannak előnyei: a kapcsolatrendszer és az utazás németországi fesztiválokra, kutatási helyekre, amelyek egyébként számomra elérhetetlenek lennének. Kapcsolatom a Telemann-kutatással egyébként úgy kezdődött, hogy a Magyar Zeneművészek Szövetségéhez az 1970-es években minden évben érkezett egy meghívás a hallei Händel-Festspielére. Többször engem küldtek, s onnan ismertek a Telemann-kutatók. 1981-ben ünnepelték Telemann születésének 300. évfordulóját: nagy fesztivált rendeztek Magdeburgban, amelyre itthonról én mehettem, hiszen már Halléban is beváltam... Ettől kezdve vált rendszeressé a közös munka. Közben itthon a Hungarotonnál fölvettük A türelmes Szókratészt- majd a Brockes-passiót, ez is erősítette a kapcsolatot. Már az egyesült német Telemann-Zentrumtól kaptam aztán felkérést a Telemann-önéletrajzok lefordítására (a munka 1996-ban jelent meg), és már ekkor felmerült, hogy milyen érdekes lenne, ha a Telemann-Zentrum munkatársai egyszer ellátogatnának Budapestre.
- Ez érett be mostanra?
- Tisztázatlanok voltak az anyagi feltételek. Végül az általam Telemann-hétnek nevezett rendezvénysorozatot a Zeneakadémia és a Zenetudományi Társaság közösen rendezi az NKA támogatásával, a magdeburgiak pedig szereznek egy szponzort az útiköltségekre. A találkozó szeptember 16-án, kedden kezdődik, és péntekig tart a Régi Zeneakadémia Liszt-termében. Mind az öt tudományos munkatárs, beleértve a már nyugdíjas Hobohm doktort is, tart egy két, két és fél órás nagyelőadást a maga témakörében, demonstrációval. Az előadások egyben szemináriumok is. Bárki megszólalhat, ezért az előadókat megkértem, ne hozzanak megírt szöveget. Mindannyian gyakorlott előadók, számukra nem okozhat gondot az improvizálás. Mivel nálunk Telemann vokális zenéje még annyira sem ismert, mint az instrumentális, kértem, ezt állítsák fókuszba. Telemann operáit Magyarországon senki nem ismeri, egyházi, világi vokális termését sem. Pedig írt mintegy 1800 (ezernyolcszáz!) egyházi kantátát! Igaz, Kijevből most előkerült 200 további, eddig nem publikált egyházi kantáta is... Nem két passiót írt, hanem 48-at, mert minden évben szerzett egy újat (és mindegyik egészen más). Ezekből 23 máig fennmaradt. Nálunk a Brockes-passió mellett egyet ha eljátszottak. Kinyomtatott kotta is csak ezekből áll rendelkezésre. Születtek emellett kisebb és nagyobb világi és egyházi oratóriumai, némelyik partitúrája már itthon is hosszú évtizedek óta megismerhető. Érdemes tehát az előadóknak erről beszélniük.
- Hangversenyek?
- Az előadások mellett két koncertet tartunk, ennyit engedhetünk meg magunknak. Ratkó Ágnes, a szegedi régizene-tanszék csembalótanára klavichordozni fog. Telemanntól maradt 36, szóló billentyűs hangszerre írott fantázia: 12-12 német, francia, olasz. Ágnes ezekből válogat. Egy másik koncerten a francia neve ellenére magyar L'Éclisse együttes játszik, amely két éve a Telemann Társaság első nemzetközi kamarazene-versenyén 3. díjat nyert Magdeburgban. Minden délután rendezünk műbemutatót is, lemezekkel.
- Kiknek szól a rendezvény?
- A zenetudományi tanszak hallgatóinak; a részvétel aláírási kötelezettséggel is jár. Ezenkívül persze meghirdettük zenei fórumokon, a Goethe Intézetben, és meghívtuk az egyházzenei tanszakot és a doktoriskolát. Sajnos ugyanerre az időre esik egy amerikai Dufay-kutató kurzusa is, s ez némiképp megosztja a közönséget. 30-40 főre számítok szemináriumonként.
- A belépés ingyenes?
- Igen.
- Ennyit a Telemann-napokról. Ám most is nagy munkában zavartalak meg. Min dolgozol éppen?
- Sok mindenen. Először is: évek óta készítek egy Quantz-fordítást. Johann Joachim Quantz Nagy Frigyes udvari zeneszerzője volt, az egyetlen ember, aki bírálhatta(!) a király kompozíciós tevékenységét. 1752-ben németül és franciául is megjelentetett egy fuvolaiskolát, amely máig nélkülözhetetlen kézikönyve (kellene hogy legyen) a mindenféle régi zenét játszóknak. Ugyanúgy, mint Carl Philipp Emanuel Bach zongora- vagy Leopold Mozart hegedűiskolája.
- Leopold Mozart-fordításod már megjelent.
- Igen, és el is fogyott mind az ötszáz példánya.
- Tehát Quantz. Ezenkívül?
- Folyamatosan dolgozom egy Telemann-kantátaévfolyam kiadásán. Ő a kantátákat nem egyesével írta, hanem stílusban és szerkezetben összetartozó évfolyamonként; egy évfolyam 72 kantáta, azaz az 52 vasárnap és 20 további egyházi ünnep: karácsony másnapja, vízkereszt stb. Az 1748/49-es évre megjelent kantátákon dolgozom. Ezeket már nem (a kottakiadással is foglalkozó) Telemann tette közzé, hanem egy sziléziai zeneműkiadó, amelyik megbízta őt a munkával. Minimális létszámú együttesre komponálta őket, azaz minden vidéki templomban előadhatók voltak: egy énekes, két hegedű és orgona már elég hozzájuk. Ha van kórus, a kantáta elején és a végén énekelheti a korált, ha nincs, ez a feladat a szólistára marad. Az öt legnagyobb ünnepre reprezentatívabb darabok szólnak, négy szólistával és két trombitával. 15 kantátával készültem el a 72-ből. Nincs korabeli partitúra, a művek szólamokban jelentek meg. A 72 kantáta minden szólama egyetlen helyen található meg együtt: Schwerinben. Fénymásolatot kaptam tőlük. Egyszer jutott rá időm, hogy Halléból elvonatozzam oda, ki volt készítve a teljes anyag, két órám volt, hogy belenézzek, azután vissza a vonatra. Azonban most már tudom, milyen az eredeti, hogyan jelentek meg, milyen kötésben. Számítógépbe írom a szólamokat, s amivel kész vagyok, küldöm Magdeburgba. Eddig egyet adtak elő a 15-ből.
- Ezt is "társadalmi munkában" csinálod?
- Igen. Ezenkívül 1999 óta megbízás alapján szerkesztem a Magyar Zenét, ami harminchat éven át Breuer János munkája volt. Jók a visszajelzések, olvassák a folyóiratot, örülök neki. És van még egy munkám. Megkeresett egy egyesület, amely az Informatikai Minisztérium pályázatára a 18. századi magyar rezidenciális, főúri életet bemutató - példaként Eszterházát és az Esterházyakat használó - honlapot készít. A zenei rész szerkesztését akarták rám bízni. Azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák a weboldal-készítést, de hosszas fejtörés után támadt egy jó ötletem. Talán sikerült jól elkapnom a dolog lényegét. Most ezen is dolgozom. Haladni kell a korral...


Georg Philipp Telemann
Georg Lichtensteger rézmetszete (1740 körül)


Székely András
Felvégi Andrea felvétele


Az 1748/49-es kantátaévfolyam (az úgynevezett
"Engel-Jahrgang") XXXIV. darabja, a Jubilate-vasárnapra írt
"Wenn wir nicht Kreuz und Trübsal hätten" kezdetű kantáta címlapja