Muzsika 2003. szeptember, 46. évfolyam, 9. szám, 5. oldal
Váradi Júlia:
Menedzserre van szükség
Fischer Iván az épülő Nemzeti Hangversenyteremről
 

A főváros IX. kerületében épülő Nemzeti Hangversenyteremről a Muzsika júliusi számában Kocsis Zoltán és Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar vezetői osztották meg gondolataikat olvasóinkkal. Ezúttal Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar főzeneigazgatója mondja el véleményét az új épületről, intézményről és annak működtetésérôl. - A szerk.

- Mi jellemzi az ideális koncerttermet?
- Mindennél fontosabb az akusztika. Ha választani lehetne egy gyönyörű, kacsalábon forgó, és egy szegényes, csúnya, de szebb hangú terem között, a közönség előbb-utóbb a másodikat választaná. Ennek ellenére nem mellékes a látvány, mert ha a hangzás is jó, és a környezet is ünnepélyes, kellemes, jó aurájú, akkor szívesen járnak oda az emberek. Számos feltétel van még, sok mindenre kell figyelni a tervezés, építkezés közben. Los Angelesben épül például most egy új terem, hatalmas gonddal választották a helyet, az akusztikust, az építészt, és folyamatosan konzultálnak a városba látogató zenészekkel. Engem is elvittek a betontömbbe (fel kellett vennem egy műanyag sisakot), és kikérdeztek minden részletről. Két évig szinte naponta folytatnak ilyen konzultációkat, nehogy hiba történjen.
- Hogyan ítéli meg a Budapesten épülő koncertterem esélyeit?
- Mindenekelőtt azért kell imádkozni, hogy jó legyen a hangzás. Erre megvan az esély, mert a felkért akusztikus, az amerikai Russell Johnson már bizonyított, Luzernban, Birminghamben is kiváló termet tervezett. Az építésszel, Zoboki Gáborral is jól jártunk, mert azt hallom, kettejük között harmonikus a viszony, és veszélyt az okozna, ha az építész felülbírálná az akusztikus elképzeléseit. Zoboki szereti a zenét, világosan látja és tiszteletben tartja, hogy az akusztika a legfontosabb szempont.
- Az oly sokat vitatott környezetről mi a véleménye?
- Kevésbé érzem szerencsésnek a helyválasztást. Az ugyan jó, hogy a Duna partján épül az új terem, de a Lágymányosi híd, a Soroksári út, a vasút túl közel van, nehéz lesz vonzóvá tenni a környezetet.
Képzeljük csak el, milyen szép lehetett volna koncertre járni kissé feljebb a Duna-parton, a közraktáraknál, vagy akár a Városligetben, zöld környezetben. A látványról, a részletekről semmit sem tudok, kissé aggasztónak tartom, hogy ilyen horderejű ügy részleteiről most, mikor a mi nemzedékünk felelőssége hatalmas, alig folynak nyilvános viták. Hiszen nem babra megy a játék, ötven, száz évig ez lehet Magyarország legfontosabb zenekari koncertterme, most nem szabad az építkezést elrontani. Teljes összefogás és minél több őszinte, nyílt vita segíthetne. Szerintem túl sok döntés születik zárt ajtók mögött, és az sem világos, hogy a kulturális tömb a közönség számára épül vagy az oda beköltöző intézmények számára. Nem lenne jó ugyanis, ha a döntéseket a beköltöző intézmények és nem a közönség érdekei befolyásolnák.
- Melyek a veszélyei a várostól távol, forgalmi csomópontban (híd, út, vasút) épülő zenei létesítménynek?
- A legnagyobb veszély az, ha a közönség nem fog ide járni, ha az emberek azt fogják mondani: jobban szeretjük a Zeneakadémiát. Akkor lassacskán a zenekarok is visszaszoknak a könnyebben megtölthető Zeneakadémiára. Kérdés, vonzó lesz-e az új terem. Mindent el kell követni ennek érdekében, hibátlan, jó hangzású termet kell építeni, de széppé, kellemessé kell tenni a környezetet is.
- Az építkezés jelenlegi fázisában mit lehet tenni?
- Itt van például az előcsarnok kérdése. Zoboki nagyszabású közös előcsarnokot tervezett, ahol az emberek informálódnak, jegyet vesznek koncertekre, múzeumba, a színházterembe. A terv nagyon jó, egy ilyen közös, nagy tér általában népszerű, és az információáramlást is segíti. Sajnos azonban úgy tudom, új változat készült, amely szerint három részre osztanák az előcsarnokot, három pénztárral, három ruhatárral. Bizonyára a három intézmény különbözősége az indok, holott szerintem érdekeiket össze lehetne hangolni, ami mindháromnak jót tenne. Nagyon fontos volna visszaállítani az eredeti tervet. Meg kellene menteni a Dunára néző vendéglőt is, amely szintén növelheti az épület vonzerejét, és mellesleg bevételhez is juttathatja a termek gazdáját. Hibának tartom, hogy a vendéglő kikerült a tervből, és erre a legszebb helyre pazarló luxusirodák épülnének. Erről a kérdésről is nyilvános vitát kellene folytatni, mégpedig sürgősen, mert az építkezés már igencsak előrehaladt.
Arra is szükség volna, hogy a következő építési fázist minél több zenész és koncertrendező szakember követhesse, akiknek szakmai véleményét figyelembe is veszik. Orgona építéséről is szó esett, erről is nyilvános vitát kell tartani, hogy minél több orgonista elmondhassa, szerintük milyen hangszert célszerű megrendelni, és kitől.
Zoboki különben jónak tűnő tervében én csupán a dobogórendszer megváltoztatását javasolnám. Szerintem a padlóból kiemelkedő fix helyű dobogó helyett szerencsésebb az olyan, amely minden irányba mozgatható. Nem biztos, hogy a fafúvók például a tervezett helyen szólnak majd jól, sőt az sem, hogy évtizedek múlva ilyen ülésrend szerint foglalnak majd helyet a zenekarok.
- Hogyan képzeli a működtetést? Ismer alkalmazható külföldi példákat?
- Három alaptípust ismerek külföldön: az egy zenekarhoz kötődő termet (Boston, Cleveland); a bérelhető befogadótermet (ilyen a Royal Festival Hall Londonban vagy a müncheni Gasteig); végül a művészeti vezetéssel és jelentős támogatással működő befogadótermet (például a Musikvereinsaal és a Konzerthaus Bécsben).
Az első változat több ok miatt is kiesik. A minisztérium kinyilvánította, hogy a koncerttermet valamennyi zenekar számára építi - ez igen örvendetes, fontos döntés volt. Ugyanis a magyar zeneélet realitásaiból kell kiindulni: Budapesten számos zenekar működik, mindegyik rendelkezik kisebb-nagyobb törzsközönséggel, s így mindenki számára vonzóvá kell tenni a helyszínt, mégpedig egyenlő esélyekkel, előjogok nélkül. Ha az egyik zenekar előjogokhoz jutna, például a dátumokkal kapcsolatosan, valószínű, hogy a többiek inkább visszamennének a Zeneakadémiára, a Vigadóba, az Olasz Intézetbe.
A harmadik változat azért esik ki, mert nem kívánatos centralizációt hozna létre. Jelenleg ugyanis sok koncertrendező működik - köztük a zenekarok -, és a verseny kedvező hatást tesz a fővárosi zeneéletre. Ha jelentős támogatással kineveznének ide egy új művészeti vezetőt, ő döntene műsorokról, szólistákról, karmesterekről, ő alkalmazná terveihez a zenekarokat, tulajdonképpen olyasmi jönne létre, amilyen az előző rendszer Országos Filharmóniája volt. Nem hiszem, hogy szükség volna ilyen központosításra, nem beszélve arról, hogy ez újabb költségvetési pénzeket emésztene fel.
Véleményem szerint az egyetlen helyes út a bérelhető befogadóterem. Érintetlenül kell hagyni a budapesti koncertélet sokféleségét, azt, hogy az új helyszínen a különböző hangversenyrendezők, zenekarok egymással nemesen versengve igyekezzenek vonzó eseményeket kínálni a közönségnek.
- Milyen típusú vezetőt tartana megfelelőnek, s mi lenne a dolga?
- Menedzserre van szükség, nem művészeti szakemberre. A három helyszínt egyetlen menedzsernek kell irányítania, mert ez így sokkal gazdaságosabb, hatékonyabb, és a három hely tevékenységét így lehet összehangolni. A cél az, hogy a budapesti és a Budapestre látogató közönséget színes kulturális eseményekkel lássa el az új épület. A menedzser dolga az, hogy a termeket kiadja, és az egész épületkomplexumot minél gazdaságosabban működtesse. Nem az a feladata, hogy műsorokon törje a fejét, ezt a bérlők szívesen megteszik helyette. Tulajdonképpen ugyanazt kell tennie, mint amit a Zeneakadémia jelenlegi menedzsmentje tesz. Naptárt kell vezetnie, meg kell határoznia a terembért, s lehetőleg minden napra bérlőt kell találnia.
Valószínűleg hasonló elveket kellene követni a múzeumban és a színházteremben is, de mivel ez nem az én szakmám, nem tudok hozzászólni a részletekhez. A hangversenyterem működtetésével kapcsolatban viszont néhány gondolatot megfontolandónak tartok.
A jelenlegi felmérések szerint a zenekarok évi ötven-hatvan alkalommal tudnák megtölteni ezt a nagy helyiséget. Ehhez hozzászámíthatunk évi tíz-húsz szóló- és kamaraestet, a Tavaszi Fesztivál néhány rendezvényét, és - ha valaki külön állami támogatást kap rá - két-három külföldi zenekar hangversenyét. Jó esetben is legföljebb évi száz komolyzenei koncertre számíthatunk itt. A fennmaradó napokat is hasznosítani kell, tehát nyitottá kell tenni a termet a jazz, a könnyűzenészek számára is.
- Milyen állami vagy más finanszírozásra lesz szükség?
- Hosszabb távon kellene gondolkozni. Fel kell készülni arra is, hogy esetleg kevesebb lesz a kultúrára szánt állami támogatás. Legyen a létesítmény önfenntartó, tehát támogatás nélkül is álljon meg a lábán. Ez nem képtelenség, csak lehetővé kell tenni, hogy a menedzser gazdaságosan hasznosíthassa az épületet. Az itt lakó intézmények irodáikért, próbatermükért nyilván bért fognak fizetni, remélhetőleg piaci áron, hiszen csak így biztosítható a gazdaságosság, és csak így kerülhető el a pazarlás. Minden négyzetmétert hasznosítani kell, a termeket lehetőleg mindennap bérbe kell adni, és az így megtermelt bevételt az épület fenntartására kell fordítani. Ha majd elkészülnek a részletes költségvetési tervek, kiderülhet, hogy a fenntartás mégsem képzelhető el állami támogatás nélkül, de mindenképpen azt tartom helyesnek, ha az új létesítmény működtetése minél kevesebb támogatásra szorul. Ez nem csak az adófizetők, hanem a zeneélet érdeke is. A stabilitást is ez biztosítaná, mert egy gazdaságosan, önfenntartó módon működő épülettömb vezetőjét remélhetőleg nem mozdítanák el minden egyes kormányváltásnál, míg egy támogatástól függő vezető inkább ki van téve politikai viharoknak.
- Lát-e esélyt arra, hogy a terem jól működjön?
- Nehéz erre válaszolni, mert úgy látom, összekeverednek a közönség érdekei a három beköltöző intézmény érdekeivel, és az intézmények nagyon erősen lobbiznak. Nem tudom, mikor megy végbe az a szemléletváltozás, amely már évek óta esedékes a zenei szakma és a kultúrát finanszírozók viszonyában. Meggyőződésem, hogy nemsokára egyre többen felismerik azt az alapelvet, hogy nem a szakmát, hanem a közönséget, a közönség kulturálódását kell támogatni. El kellene szakadni a régi szokásoktól, elsősorban attól, hogy zenészek, zenei szövetségek adnak tanácsot a miniszternek, hogyan ossza el az állam pénzét. Ez a mentalitás a múlté. Előrelépés az lenne, ha a mindenkori kulturális miniszter olyan normatív rendszereket hozna létre, amelyek versenyre késztetnék a muzsikusokat. Például meghatározná, hogy a kortárs zenét kiemelten támogatja azzal, hogy minden vásárolt belépőjegyhez tízezer forint támogatást nyújt. Ez arra sarkallna minket, zenészeket, hogy kortárs zenei eseményeket rendezzünk, de arra is, hogy ezekre minél több jegyet adjunk el. Ugyanígy meg lehetne határozni, hogy az állam hány forinttal támogat egy zenekari hangversenyjegyet. Ez véget vetne a jelenlegi rossz hangulatnak, marakodásnak.
Ha elindul ez a szemléletváltozás, ha a minisztérium magáévá teszi a gondolatot, hogy a koncertterem és az egész kulturális tömb a közönség számára - és nem egyes intézmények számára - épül, akkor látnék esélyt a megfelelő, gazdaságos működésre, befogadóteremként, színes, telt házas koncertekkel, előadásokkal, kiállításokkal.
- Örül, hogy épül a koncertterem?
- Nagyon boldog vagyok, hogy végre sor kerülhetett erre. Egy zenekar hangzásához nagy tér kell, és a Zeneakadémia nagyterme túl kicsi. Egy igazi zenekari teremben sokkal szebben szól a szimfonikus irodalom. A halk részek valóban halkak, a különböző hangszerek egyensúlya természetes módon megoldódik, arányossá válik, a trombiták nem nyomják el a hegedűk hangját. Jó teremben csodálatos érzés koncertezni, a zenekar plasztikusan, telten, változatosan szól, a részletek is hallhatók, a hangszercsoportok mégis szépen keverednek, gyönyörű zenekari hangzássá állnak össze. Számos alkalommal élem át ezt, amikor a Fesztiválzenekarral külföldön turnézunk. Most lehetőség nyílik arra, hogy ezt az élményt a hazai közönséggel is megoszthassuk. Kimondhatatlanul örülök, és alig várom a pillanatot, amikor meghallhatom, miként szól itt egy Brahms- vagy Mahler-szimfónia. Titokban abban is reménykedem, hogy az új otthon, a nagyobb tér békésebbé, örömtelibbé varázsolja majd a most még konfliktusokkal teli magyar zeneéletet. Nagyon nagy ajándékot kapunk valamennyien.



BFZ-archívum