Muzsika 2003. február, 46. évfolyam, 2. szám, 29. oldal
Mikes Éva:
Csodagyerek, csodafiatal, csodahegedűs: Szalai Antal
 

Nehéz dolgom van: fiatal a művész (21 éves), rövid a pályaív. Hiszem én. Ám a dolgom könnyű, a pálya meg nem is olyan rövid, ám annál fényesebb. Szinte árnyék nélküli. Ami alkalmat adott az interjúra: a Gramophone magazin és a BBC kiváló minősítésű kritikája, amit hanglemezfelvétele kapott 2002 novemberében.

NÉVJEGY

Szalai Antal (1981)
A több mint ígéretes fiatal hegedűművész a budapesti Zeneakadémián tanul, mestere a Bartók Vonósnégyes primáriusa, Komlós Péter. Szalai ötéves korától hegedül; zeneiskolai és konzervatóriumi tanulmányait Dénes Lászlónál végezte, részt vett Fenyves Loránd, Varga Tibor és Pauk György mesterkurzusain; tehetségéről Yehudi Menuhin és Isaac Stern is elismerően nyilatkozott. Több zenei verseny nyertese, rendszeresen hangversenyezik itthon és külföldön; fellépett a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium nagytermében, a washingtoni Kennedy Központban, a párizsi UNESCO Teremben és a genfi Victoria Hallban. A londoni Kensington Palotában Károly herceg jelenlétében muzsikált. 2001-től egy évig a New York-i Manhattan School of Music ösztöndíjasa volt, Pinchas Zukerman tanítványaként. 2002-ben a negyedik internetes Web Concert Hall verseny díjazottja. A Gramophone című szaklap szerint "kiváló technika és magas fokú zenei intelligencia jellemzi a jelentős ifjú tehetséget".

- Annyira fiatal, hogy még nem is diplomázott.
- Harmadéves vagyok, és elvileg két év múlva kaphatnék diplomát. Persze lehet, hogy összevonok két évet, és akkor jövőre jutok hozzá, de ezt nem tudom még. Már negyedéves lennék, csak egy évig New Yorkban tanultam.
- Beszéljünk a kezdetekről. Azért merem szóba hozni, mert tudom, hogy nem veszi zokon, hiszen előszeretettel szokott hivatkozni az édesapjára: Szalai Antalra, a kiváló cigányprímásra. Ön már ötévesen elkezdett hegedülni, ami egy ilyen családban nem is csoda. Hogy történt, hogy nem az édesapja nyomdokaiba lépett, hanem a "komolyzenészi" pályát választotta?
- Édesapám döntése volt.
- Ő nem akarta, hogy szórakoztató zenész legyen?
- Igen, és így utólag visszatekintve hálával gondolok erre a döntésére.
- Mert?
- Azért, mert az a műfaj már túljutott a csúcspontján. Másrészt meg nem is biztos, hogy lett volna hozzá tehetségem. Nem ő maga tanított, hanem amikor látta, hogy érdekel a hegedű, meg a zene, meg hogy talán tehetséges leszek, rögtön beíratott zeneiskolába.
- És ezzel a műfajjal Ön nagyobb megbecsülésnek örvend?
- Nem, de jó ez így. Egyébként édesanyám nem cigány származású és ő nem is zenész. Tulajdonképpen nem is volt szó arról a családban, hogy apám műfaját kövessem. Mindig egyértelmű volt, hogy a klasszikus zenét választom.
- De az, hogy ötéves korától hegedül, mégis az édesapja hatása. Nyilván tőle kapta az első gyerekhegedűt.
- Otthon állandóan zenét hallgattam, látta, hogy nagyon érdekel, és akkor kaptam egy negyedes hegedűt, vagy egy tizenhatodosat. Aztán hallott egy tanárról, aki arról volt híres, hogy nagyon jól foglalkozik pici gyerekekkel. Balogh Jánosnénak hívták, Kőbányán tanított. Hozzá jártam a zeneiskolába hetente kétszer, ötéves koromtól.
- Nem utálta gyerekként a gyakorlást?
- Nem, sőt családi legendák szerint nagyon szerettem, de alig emlékszem már rá. Nagyobb léptekkel haladtam, mint a többiek, annyira lelkesen tanultam. Két évig maradtam a növendéke, utána Dénes Lászlónál tanultam 7-től 14 éves koromig, amikor átkerültem Komlós Péterhez, aki mai napig is a tanárom, leszámítva azt az egy évet, amit Zukermannál végeztem New Yorkban.
- Aki hallotta az ön lemezét, és annyira megtetszett neki, hogy meghívta a Fiatal Tehetségek Kongresszusára.
- Igen, ezt a zenei fesztivált Ottawában tartották másfél éve, 2001 nyarán. Ott találkoztam először Pinchas Zukermannal, és akkor hívott meg New Yorkba, ahová tavaly szeptemberben utaztam el.
- Az ember csak álmodik arról, hogy húszévesen Zukerman hívja meg tanulni.
- Ez úgy történt, hogy küldtem neki egy válogatás-CD-t. Komlós Péter nagyon régen, talán 1969-ben találkozott vele egy zenei fesztiválon, onnan ismerik egymást. A tanár úr írt neki egy ajánlólevelet rólam, Pinchas Zukerman természetesen emlékezett Komlós Péterre, és így meghallgatta a lemezemet. Utána a titkára hívott fel engem.
- Egyszer csak cseng a telefon: "Hallo, this is Mr Zukerman's secretary speaking..."?
- Így volt. Amikor feladtam neki a csomagot, elkönyveltem, hogy úgyse fog írni, el se hittem, hogy válaszolhat. De szerencsémre volt ideje meghallgatni. Utólag kiderült, hogy az autójában hallgatta meg, és nagyon megtetszett neki. Kanadából hívott fel a titkára, hogy a Mesternek nagyon tetszett a lemez, és szeretne meghívni a Young Artists' Festivalra, amelynek ő a vezetője. Részt vett rajta sok-sok fiatal zenész, nem csak hegedűsök. Ott találkoztunk személyesen, és akkor kaptam tőle a meghívást szeptembertől. Ez júliusban történt. Megtettem a szükséges lépéseket, és ki tudtam utazni szeptemberben. Ehhez anyagi segítséget is kellett kérnem, szerencsémre megkaptam a Soros Alapítvány ösztöndíját.
- Zukermantól csak meghívást kapott?
- Az iskolában kaptam ösztöndíjat, de az csak annyit jelent, hogy nem kell tandíjat fizetni. Ami húszezer dollár.
- Ez sem kis kedvezmény. Egyedül kellett magáról gondoskodnia?
- Igen, albérletet kellett találnom. Nem volt az luxuslakás, de arra jó volt, hogy ott aludjak. És nem esett messze az iskolától, földalattival húsz perc alatt odaértem. Az iskola a 122. utcában van, én meg a 205.-ben laktam, csaknem Bronxban. De nem volt veszélyes környék. Zukerman egyébként nagyon keveset tanított. Azért sem maradtam tovább, mert kevés órám volt vele. Van egy tanársegédje, őrá hárul az összes feladat, és ő tartja meg az órák zömét. Körülbelül másfél havonként volt egy órám a Mesterrel, és ez azért nagyon kevés. Személyesen vele nem lehetett komoly munkát folytatni. Emiatt döntöttem az egy év mellett, és emiatt jöttem vissza Komlós tanár úrhoz. Mégis nagyon sokat tanultam Pinchas Zukermantól, tökéletesen megérte, hogy New Yorkba költöztem át, de hogy egy második évet is eltöltsek ott, ahhoz kevés órát tartott. Hétfőn Japánban, szerdán Európában, csütörtökön meg Amerikában koncertezik.
- Kötött ismeretségeket? Nagy lehetőség nemzetközi helyszínen, különböző nyelvű társakkal együtt tanulni.
- Elég sok barátot szereztem. Egyébként Zukermanhoz nem jártunk többen, mint öten. És New Yorkban élni természetesen nagy élmény volt, jártam hangversenyekre, kávéházba. Világváros, ahol jól éreztem magam, és hiányzik is, bár az első két hónap még nagyon kellemetlen volt.
- 2001 szeptemberében ment ki. Telibe kapta a World Trade Center elleni támadást?
- Aznap utaztam ki.
- 11-én?
- Igen, igen. Szörnyű történet.
- Amikor megérkezett, már túl voltak a támadáson?
- Nem. A jegyem nem a Malév gépére szólt, ami ott maradt Kanadában, hanem egy osztrák járatra, és amikor a terrortámadás bekövetkezett, már a partoknál jártunk, körülbelül két óra lehetett hátra a leszállásig.
- Közölték az utasokkal, mi is történt?
- Visszafordult a gép, lehetett érezni a bajt, de a pilótáknak sem mondtak el mindent. Szóval akkor még semmit nem tudtunk az egészről. Csak annyit mondott a pilóta, hogy ledőlt a két torony.
- Ezt bemondta?
- Igen, és azt is, hogy lezárták a légteret. Tehát, hogy se ki, se be nem lehet menni most Amerikába. Ez is hihetetlenül hangzott: megyek a repülőn, és ledől a World Trade Center. A mai napig hihetetlen. Visszafordultunk, és a pilóta csak annyit mondott be, hogy úgy értesült, leesett egy utasszállító gép is. De azt nem tudta, hogy ez a kettő összefügg. Bemondta később, hogy még egy utasszállító gép lezuhant. Ráadásul a mi repülőnkön ült harminc iráni bevándorló is. ők azt hitték, hogy mivel Irán támogatja a terroristákat, az iráni terroristák akarják a mi gépünket lelőni. Meg voltunk győződve arról, hogy most mi következünk. Iszonyatos pánik uralkodott a fedélzeten. Mindenki össze-vissza szaladgált, mindenki sírt. Pár perc idejére az is elterjedt, hogy a mi gépünkön is tartózkodik valami terrorista. Azután arra is gondoltunk, hogy ha nagyon nagy a baj, azt úgysem fogják megmondani, nehogy még nagyobb pánik törjön ki. Lehet, hogy a stewardess azt mondja, nem nálunk van a gond, de mégis. Tetézte a bajt, hogy mi gépünk 747-es volt, amelynek nincs elég üzemanyaga a visszaútra. Valahol tehát le kellett szállnunk.
- Tehát visszaindultak Európa felé.
- Londonban akartunk volna leszállni, de London nem engedte, ám akkor valahol már okvetlenül landolnunk kellett. Végül Manchesterben szálltunk le. Azt is furcsa körülmények között: le kellett húznunk a rolókat, hogy ne lássanak be a gépbe, aztán utólag kiderült, hogy Manchesterben is elhangzott valami fenyegetés. Szabályellenesen úgy töltötték fel a gépet üzemanyaggal, hogy mi benne ültünk. Feltöltötték, és visszarepültünk Bécsig.
- Bécsben megálltak, kiszálltak?
- Igen, és akkor tudtuk meg, mi történt. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy minket mégsem lőttek le.
- Az utasokat szállodákban helyezték el?
- A többieket igen, de értem eljöttek a szüleim.
- És mikor indult el újra?
- Szeptember 21-én. Akkor már simán bejutottam. Iszonyatosan nagy káosz volt az egész városban. És így kellett az iskolába bejelentkeznem. Az iskolában is meghalt valaki, mindenki gyászolt. Kilenc hónap alatt lecsillapodott a város, de maga a kiutazás szörnyű volt. Életem legrosszabb napja. Én nem estem pánikba, de a bizonytalanság nagyon kellemetlen volt.
- A New York i tanév során koncertezett?
- Kétszer, Moszkvában. És márciusban hazajöttem.
- Nem tipikus helyzet, hogy valaki harmadévesként nemzetközi pódiumokon játszik.
- Nem az, de szerencsére már megszereztem a rutint. Nyolcéves korom óta mindig engem szemeltek ki a fellépésekre, tévé, rádió, Cimbora-sorozat. A megmérettetésekhez hozzászoktam. 1989-ben, nyolcévesen indultam egy ifjúsági hegedűversenyen, amit megnyertem. Attól kezdve érkeztek a meghívások. Most látom a hasznát, mert önbizalmat kap tőlük az ember. 1992-ben már felsőbb korcsoportban indultam, és 11 évesen 16 évesekkel versenyeztem. Ott is első díjat nyertem.
- Csodagyerek-sors.
- Szerencse. A legnagyobb, hogy Komlós tanár úrhoz kerültem.
- Az ő együttesével, a Bartók Vonósnégyessel fellépett valaha?
- Még nem. De nagyon jó lenne. Bár 45 éves az együttes, még mindig nagyon sokat utaznak. A kvartett egy másik tagjához, Hargitai Gézához is járok, tőle kamarazenét tanulok.
- Kivel gyakorolja a kamarázást?
- Szonátázom egy nagyon kedves zongorista barátommal, Balog Józseffel, aki egy tizenkétezer dollár díjazású verseny győztese lett Lengyelországban. Az első kamarazenei versenyt Székesfehérvárott nyertük, amikor én nyolc éves voltam, ő meg tíz. Jandó Jenő tanítványa, idén végez. Most készült el közös lemezünk is. Sokat koncertezünk együtt itthon és külföldön. Annyira ismerjük egymást, hogy hamar össze tudjuk próbálni a darabokat.
- A remek partner mellett egy mesés 18. századi hegedűvel is bír. Hogy jutott hozzá?
- Komlós Péter egyik tanáráé, Garay Györgyé volt. Komlós Garay özvegyétől vette meg, én pedig tőle. Komoly szakemberek szerint Stradivari. Egyes részei biztosan azok. 1998-ban egy spanyol turnén szólistaként léptem fel, de nem volt jó hangszerem - erre az alkalomra megkaptam tőle, utána nálam maradt, azóta pedig megvettem.
- Úgy látom, professzora morálisan és más módon is támogatja.
- Remek emberi kapcsolat is kialakult köztünk. Olyan, mintha a második apám lenne.
- Kikapcsolódásnak jazzt játszik, zongorán.
- Valóban, azóta zongorázom, amióta hegedülök. Nővérem, aki már nem zenész, gyerekkorában zongorázott, így azután volt otthon egy pianínó. Én is megtanultam, magamtól. Azóta kedvtelésből játszom (néha nyilvánosan is). Jó kikapcsolódás.
- Repertoárjából mit kedvel? Játszik sok kortárs zenét is.
- Néhány darabot, de ez nem számottevő. Az igazán jó hozzáállás az, hogy mindig az a kedvencem, amit éppen játszom. Most például a Mendelssohn-koncertet és Paganini D dúr hegedűversenyét. Ha mégis választanom kell, azt mondom, Brahms a kedvencem. A kamarazenéjét is nagyon szeretem. A kortárs művek közül Petrovics Emil Rapszódia szólóhegedűre című darabját játszottam sokszor, lemezen is. Szeretem azt a darabot, igazán jó. A zeneszerzőnek is tetszett, ahogy játszottam, és ez nagy öröm. Egyelőre azért inkább az alaprepertoárt igyekszem elsajátítani. Ha az biztosan megvan, akkor szeretnék bővíteni kortárs zenével, kamaradarabokkal. Most 10-15 hegedűversenyt játszom hangversenyen.
- Korához képest nem kevés. Itthon mintha kevés koncertje lenne.
- Ez hullámzó. Néha sok fellépés jut, máskor egy se.
- Ügynökséggel dolgozik?
- Sajnos nem. Most éppen keresek egy céget, elsősorban persze külföldön, itthon ugyanis közvetlenül a művészt keresik meg. A Matáv Zenekar évek óta rendszeresen hív, velük lépek föl a legtöbbször. Novemberben németországi turnén jártunk.
- Mennyi időre látja előre az életét?
- Februárban visszamegyek New Yorkba. Hlavacsek Tihamér zongorista kint tanul, vele is régóta játszunk együtt, négy-öt évvel ezelőtt például megnyertük a Weiner Leó Szonátaversenyt. A Carnegie Hall kamaratermében lépünk fel február 25-én, és New York állam más városaiban is adunk hangversenyeket.
- Létezik olyan verseny, amit nem nyert meg? Vagy olyan, amit igen, de nem beszéltünk róla?
- Nem szeretem a versenyeket, nem vagyok versenyző alkat, ezért ritkán megyek, és most nem is tervezem. Kezdem felfedezni az internetet, a Web Concert Hall oldal remek lehetőség. Húszezer látogatója van, koncerteket is szerveznek, és az embert az egész világon megismerhetik, csak oda kell kattintani. Még jazzfelvételeimmel is szerepelek ott.
- Édesapjával is játszik néha?
- Igen, otthon, szoktunk házimuzsikálni. Olyankor zongorán kísérem.
- A pályája sikeresen indult, és továbbra is sikeresnek ígérkezik. Kívánom, hogy így folytatódjon, de terrortámadások nélkül...



Szalai Antal. A Matáv Zenekart Ligeti András vezényli
Felvégi Andrea felvétele