Muzsika 2003. január, 46. évfolyam, 1. szám, 33. oldal
Hollós Máté:
Para-Örkény a bevégezetlen farmon
Demény Attila kamaraoperái Budapesten
 

Értem DEMÉNY ATTILÁ-t. Sokan értjük. Mindenki, aki úgy sejti, az operaműfaj muzealitását mélyreható szerkezeti újragondolással lehet csak feledtetni; aki szerint nem elég a meghökkentő rendezés polgárpukkasztó ruháját adni az alapvetően régi típusú dramaturgiára, s aki nem holmi énekelhetetlenül újszerű intonációban véli feltalálni a jövő operáját. Demény kísérletezik, de nem a hang vagy a játék rovására.
Immár két egyfelvonásosa van, az egyik 25, a másik kevesebb mint 20 perces. Természetesen kamaraoperák: viszonylag kevés szereplővel, gondosan megválasztott, választékosan kezelt hangszerapparátussal. Témájuk sokat markol. Az 1992-es Parafarm George Orwell híres Állatfarmját parafrazeálja Visky András librettójában, amelybe Christian Morgenstern és Petri György sorait is injektálja. Ez a mű a kelet-közép-európaiság 20. századi alapélményének emblematikus kifejezője, éppúgy groteszk, mint a kilenc évvel később keletkezett Bevégezetlen ragozás, mely Örkény István azonos című egypercesét fakasztja zenés színpadi húszpercessé, ugyancsak Visky közreműködésével. Az egypercesek operásítása Demény Attila ötlete volt: ő biztatta kollégáit is hasonló alkotásokra, ennek köszönhettük Serei Zsolt néhány éve a Bárkában bemutatott, figyelemre méltó kompozícióját is. A Demény-darabokat a Millenáris Teátrumban állították színpadra. A két helyszín sokban rokon: mindkettő műhely-jelleget hordoz, amiként a műfaj maga is. Itt nincs formabontás, mert - még? - nincs forma. A zenészek a színpad hátterében és körül foglaltak helyet, a karmester ennek megfelelően arccal a közönségnek vezényelt. Afféle zeneépítészeti Beaubourg ez: láthatók a "ház" szerkezeti elemei. Mindez nem rontja a színpadi élményt. Cselekménynek aligha nevezhetem, ami történik, hiszen mindkét Demény-mű jelzésszerű gesztusokkal, díszletekkel és kellékekkel él.
Az orwelli vízió operásítása kapcsán a hajdani vicc jut eszembe. - Miért oly szép a zsidó hegedűművészek játéka? - Mert hatezer év fájdalma szól a muzsikájukban. - S miért a David Ojsztrahé a legszebb? - Plusz hetven... Nos, Deménynél ez a "plusz hetven" az, hogy Ceauşescu Romániájában élte le gyermek-, ifjú- és kora felnőttkorát, így talán más keletieknél is többet tud az "Állatfarmról". A zeneszerző a műsorlapon így igazítja el közönségét: "A Parafarm szürrealista látomás, mely, amennyiben Orwell regényére tekint, el is tekint tőle, megtörténhet tehát bárhol, bármikor és bárkivel. Műfajilag a kamaraopera és a táncszínház találkozása. Vázlatos, de könnyen követhető történet mögött a hatalom lehetséges hiposztázisait kívántam megmutatni."
A Bevégezetlen ragozás kérdéseket vet föl. Vajon az örkényi négy sor továbbgondolása, kibontása, értelmi fejlesztése nem olyan-e, mintha a balladai homályt oszlatva mondjuk újsághír-világosságúra csiszolnók a mondanivalót? A ki nem mondott gondolatrész "gránátjának" az olvasóban kell "robbannia". Persze szerzőink is olvasók, s mondhatjuk: nem tettek egyebet, mint láthatóvá tették a bennük lezajlott robbanást. A kérdés, hogy jó-e, kell-e ilyesmi, nem is oly oktondi. Hanem azt feszegeti, hogy a keletkező zenei anyag csakugyan színpadért kiált-e? Mintha valamiféle operatóriumot hallottunk volna, avagy oratoperát.
Örvendetes, hogy jó előadásban mutatkozott be a két mű a budapesti közönségnek, s ezt az élményt ugyanattól a Kolozsvári Magyar Operától kaptuk, amely Lajtha László A kék kalap című operáját és több minden mást is sikerrel játszott az utóbbi években Magyarországon. Jó énekesek jól élték bele magukat a nem szokványos színpadi helyzetekbe, a "cselekmény" jelzésszerűségében is kedvtelve játszottak. A hangszeresek igényes teljesítményt nyújtottak Incze G. Katalin, illetve Lászlóffy Zsolt biztos kezű vezénylete alatt.
"Keresem a kapcsolatot két operám közt, keresem magam tíz év történetében, az új századfordulón, annak érték- és kódváltásában. A két művet ugyan tíz év választja el egymástól, és más-más zenei nyelven szólalnak meg, mégis úgy érzem, hogy a Bevégezetlen ragozás tartalmilag s talán dramaturgiailag a Parafarm folytatása" - adja útravalóul a zeneszerző. Talán nem választ el bennünket újabb évtized a folytatástól, hiszen - mint mondani szokás - egy alkotó egész életében ugyanazt írja, a műfaj pedig csábít a kísérletezésre. Ahol olyan előadótársak szegődnek a komponista mellé, mint Kolozsvárt, a kísérletek nem maradhatnak sikertelenek. Ez a két opera sem szenvedett hiányt. Az érdeklődők mindkét művet megtalálják Demény első magyarországi CD-jén. (Október 24. - Millenáris Teátrum. Rendező: Budapesti őszi Fesztivál)