A Weiner-Szász Budapesti Kamara-Szimfonikusok zenekara nagyjából egyidős
a rendszerváltással. Ez nem azt jelenti, hogy az együttes az ország demokratizálódásának
vívmánya, csupán arról van szó: éppen akkor alakult, amikor az országban megszűntek
a kultúra támogatásának régi formái, újak pedig még nem alakultak ki. A kulturális
intézményeknek odadobták a gyeplőt, boldoguljanak maguk a teljesen új terepen,
amelyen ráadásul a kultúrharc taposóaknái nehezítették a közlekedést. Józan
belátással, némi mérlegeléssel akkoriban tudni lehetett, hogy a semmire építkezik,
aki zenekart alapít...
Szászné RégerJudit: Akkor erre egyáltalán nem gondoltam. Hogy volt hozzá
bátorságom, az összefügghet a korszakkal. A minőségnek pedig mindig van létjogosultsága.
Előttem egy eszmény lebegett: a hangzás. Pontosabban és személyesebben: az a
fajta hegedűhang, amelyet férjem, Szász József képviselt és tanított
a Zeneakadémián. Én is hegedűtanár vagyok, és férjem betegsége alatt, majd halála
után foglalkoztam az ő növendékeivel is. Ekkor támadt az ötlet: érdemes lenne
egy kisegyüttest alakítani, amelyben a közös zenei neveltetés homogén hangzást
eredményez. Némi jövés-menés után kialakult egy hangzásban összeillő társaság,
és egyszer csak megszólalt a zenekar.
- Mikor szólalt meg először közönség előtt?
SZRJ: Rendeztek a Belvárosi templomban egy sorozatot Bach kantátáiból
- a Rádió közvetítette -, a műsorhoz kis együttesre volt szükség. Érdekes, spontán
szerveződés indult: a hangzás és az igényes műhelymunka híre nagyszerű fiatal
erőket vonzott. A velük kibővült együttesből alakult meg a Weiner-Szász Kamarazenekar.
- Milyen ez a hang? Egyáltalán: megfogalmazható-e, melyek a sajátosságai
és miben különbözik más együttesek hangzásától? Milyen személyekhez köthető?
SZRJ: A hangképzés technikája - a hegedűmetodika lényege - Rados Dezsőhöz
kötődik. A zenei gondolkodás, logika és frazeálás pedig Weiner Leóhoz.
Ez a puritánság, amely a mi eszményünk, jellemezte Weinert, Radost és tanítványukat,
Szász Józsefet is.
- Mit ért puritánságon?
SZRJ: A hegedűs személyiségétől és az őt nevelő iskolától függően sokféle
hegedűhang létezik. A mi eszményünk egy bizonyos éterien tiszta, sallangmentes,
felhangdús hegedűszó. Ezt tanította Simon Albert, aki szintén Weiner-növendék,
és férjem barátja volt. Simon Albert a főiskolai zenekar élén több nemzedék
zenei gondolkodására gyakorolt döntő hatást: vonósokéra, fúvósokéra, zongoristákéra
egyaránt. "Vonósfelelőssel" dolgozott - a szólampróbákat többek között Kovács
Dénes és Szász József tartotta. A Weiner-Szász Kamarazenekar későbbi tagjai
rengeteget tanultak Simon Alberttól. Ő fogalmazta meg, mi valójában a kamarazenekar:
szólista beállítottságú zenekari tagok együttmuzsikálása. A későbbiekben törekedtünk
rá, hogy Weiner közvetlen tanítványai közül minél többel dolgozzunk együtt.
Mint tudjuk, sok nagy zenészt indított útjára: Anda, Doráti, Franki, Koromzay,
Kovács Dénes, Pauk, Pártos, Rózsa, Sebők, Solti, Starker, Varga Tibor, Végh
Sándor is a növendéke volt... És teljes vonósnégyeseket is nevelt:
a Léner-, a Tátrai-, a Bartók- és a Weiner-kvartettet. Ez utóbbinak, a Szász
József-Krasznai István-Székács János Szász Árpád összetételűnek személyesen
adta a nevét, és foglalkozott is az együttessel.
- Emlékszem, az első hangversenyek hallatán megdöbbentett: a Weiner-Szász
Kamarazenekarról meg nem mondtam volna, hogy nem régóta működő együttest hallok.
SZRJ: Mert nagyon jó képességű és hasonló beállítottságú tagokból
állt. E feltétel nélkül nem lehet jó együttest létrehozni...
- Honnan szerzett önökről tudomást mondjuk Pauk György vagy Végh Sándor-
olyan szólisták, akik eljöttek a zenekarhoz?
SZRJ: Az, hogy Kovács Dénes és Szász Árpád foglalkozott velünk, bizonyos
garanciát adott. Egyébként a Weiner Vonósnégyes a Paukkvartettből jött létre,
miután az utóbbi névadója Angliába távozott. Végh Sándor nagy pártfogója volt
a Weiner-kvartettnek a nemzetközi porondon. Ezért amikor Gedényi Ildikó
és Zimányi Zsófia Pauk Györgyhöz, illetve a Triola ügynökség Végh Sándorhoz
közvetített bennünket, mindkét művész tudta: zeneileg vele azonosan gondolkodó
együttessel lesz dolga. Pauk Györggyel nagyszerű volt együtt dolgozni, Sanyi
bácsi pedig óriási lökést adott nekünk azzal, hogy szakmailag és lelkileg is
mellénk állt. Nagyban növelte a tekintélyünket, hogy "állandó vendégkarmesterünk"
lett.
- Fenyves Loránd is dolgozott önökkel...
SZRJ: Ő is olyan óriás, aki láthatóan jól érezte magát velünk. A zenekar
nagyon szerette és tisztelte, igen kellemes emlékeink vannak róla. Nem úgy az
akkoriban kialakult helyzetről. A Triola csődbe jutott, mi pedig magunkra maradtunk
seregnyi problémával, menedzser nélkül. Szerencsére sikerült áthidalni a nehézségeinket.
- Hogyan?
SZRJ: Együtt maradt a zenekar. Kis kamaracsoportokban játszottunk tovább.
Ekkor kezdtük el azoknak a jótékonysági koncerteknek a sorát, amelyeket ma is
nagyon fontosnak tartunk. Sok olyan embernek játszottunk, aki másképp nemigen
jut koncerthez, mi pedig spontán közönséget kaptunk, és a sok kamarazenélés
eredményeképpen szakmailag tovább érlelődtünk.
- Mennyi ideig tartott ez az interregnum?
SZRJ: Bő fél évig.
- Nem mutatkoztak ez idő alatt a bomlás jelei? Az élet más területein nehezen
képzelhető el, hogy egy csapat- belátható perspektíva és jövedelem nélkül- merő
idealizmusból együtt maradjon.
SZRJ: A nehézséget az okozta, hogy a pénzt mindenkinek másutt kellett
megkeresnie. De aki maradni akart, az maradt is - mégpedig a tagok többsége.
Aztán Szilágyi Mihály vállalta a menedzselésünket. Őt az IMG Artists képviselőjeként
ismertük meg. Innen kezdődött a zenekar új korszaka.
- Mi benne az új?
SZRJ: Mindenekelőtt koncepcionális változást hozott a műsorpolitikánkban.
Különleges, kevéssé játszott, ám nagyon igényes darabokat tűztünk műsorra.
- Szilágyi Mihály korábban dolgozott az Operaházban, a MÁV Szimfonikusoknál
és a Rádiózenekarban. Voltak tehát tapasztalatai a zenekarmenedzselésről. Mit
tett elsőként?
Szilágyi Mihály: Olyan semmiségnek tűnő dolgokkal foglalkoztam, amelyek
nélkül nem lehet támogatókhoz, ügynökségekhez fordulni: zenekari ismertetőt,
demo-CD-ket készíttettem. Név dolgában elhelyeztük magunkat a nemzetközi mezőnyben;
Chamber Symphony-ra (kamara-szimfonikusokra) kereszteltük magunkat, ezzel is
jelezve, hogy nem akarjuk a vonószenekari repertoárra korlátozni tevékenységünket.
Hangsúlyossá tettük a jelenlétünket: bérletet hirdettünk meg a Zeneakadémián,
felléptünk a Tavaszi Fesztiválon, a Pesti Vigadó kamarazenei sorozatában. A
korábbinál jobb helyzetbe akartam hozni az együttest, hogy a továbblépéshez
meglegyen a kellő hivatkozási, tárgyalási alap.
- Nyilván senki sem főállású alkalmazott a zenekarnál. Milyen gazdasági feltételekkel
működnek?
SZM: Alapítványi keretek között. Fő támogatónk a Samsung Rt., amelyhez
szponzori szerződés köt. Az ő támogatásukkal kezdjük az évadot. Az egyes koncertekhez
külön anyagi segítségért folyamodunk. Ebben a Hunviron Kft. az állandó partnerünk.
És persze - mint mindenki mindenhová - mi is folyamatosan pályázunk.
- Összesen hány hangversenyt adnak egy évben?
SZM: Átlagosan havonta egy nagyobbat, a kamarazenei estekkel együtt négyet-ötöt.
- Szó esett arról: a repertoárt úgy próbálják alakítani, hogy a zenekar arculata
markánsan különbözzék másokétól. Mely területeken szeretnének "piacvezetők"
lenni?
SZRJ: A zenekarok általában vonakodnak megtanulni nehéz darabokat - mondjuk
Schoenberg, Stravinsky, Weiner és a kortárs szerzők, például Dukay, Sári, Szőllősy
kamarazenekari műveit. Szeretjük nagy fába vágni a fejszénket, azt is megkockáztatjuk,
amit mások nem mernek vagy nem tudnak. Ilyenkor fokozottabb jelentősége van
a betanításnak. Szerencsére Wilheim András mindig mellettünk áll a szakértelmével.
SZM: A Weiner-Szász egyelőre nem közönségzenekar, elsősorban szakmai
körökben ismert és elismert. Nem is kívánja a népszerűséget és a könnyű sikert
hajhászni. Inkább szűk, de értő törzsközönséget szeretne megnyerni magának.
Emellett örömmel vesz részt olyan nagyszabású vállalkozásokban is, mint Haydn
Aki hűtlen, pórul jár című vígoperájának előadása, vagy a Pitti Katalinnal,
Polgár Lászlóval és Rost Andreával adott gálakoncertek.
- Mennyire sikerült kinyújtani csápjaikat a külföld felé?Jelen voltam azon
a hangversenyen, amely a varsói "Magyar Tavasz" fesztiválon hangzott el.
SZRJ: Az Interart felkérésére először képviseltük az országot hivatalosan.
Fellépésünknek csodás hangulata és nagyon jó kritikai visszhangja volt. Ez a
társaság nem vállal rangon aluli fellépéseket. Ezért nem is igyekezett megragadni
az olyan külföldi lehetőségeket, amelyek nem látszottak komolynak.
SZM: Eddig Németországban és Ausztriában jártunk. Az együttes tagjai
még mindig fiatalok, nagyon sok lehetőség áll előttük. Ezt tudják, és türelmesek.
Azt mondják, szeretnének sokszor fellépni külföldön, de nem mindenáron. Én azt
szoktam mondani, nagyon nem mindegy, milyen honoráriumszinthez kötjük a nevünket.
Közép- és hosszú távon gondolkodunk. Ebben - és a zártkörű cégkoncertek üzletágában
- kitűnő az együttműködésünk a Gőz László vezette Budapest Music Centerrel.
- Néhány lemezük már megjelent. A mai világban ez legalább olyan fontos,
mint a turnézás.
SZM: Sok szó esik a lemezpiac összeomlásáról. Az olcsó középszer túlkínálata
vissza fog szorulni. Juditnak igaza van: a minőségnek mindig van létjogosultsága.
Mérföldkő lesz a pályánkon, amikor névadóink szellemében Weiner-műveket játszunk
lemezre, három jeles Weiner-növendék: Sebők György, StarkerJános
és Varga Tibor közreműködésével. Nemsokára befejezzük Stravinsky és Ramuz
zenés játéka, A katona története első magyar változatának CD-felvételét.
A nyáron mi leszünk a Hauser Adrienne, Kocsis Zoltán és Mocsári Károly fémjelezte,
első magyar zongorafesztivál zenekara, az Őszi Fesztiválon Szőllősy András műveiből
adunk szerzői estet, és a télen Budapestre hívjuk Isabelle Faust hegedűművészt,
aki elnyerte a Gramophone 1997 ifjú művésze díját. A magunk eszközeivel,
a magunk tempójában megpróbálunk előrelépni. Kétségtelenül nehéz dolgunk van,
de úgy érezzük, az idő nekünk dolgozik.
|