Muzsika 1998. szeptember, 41. évfolyam, 9. szám, 36. oldal
J. Győri László:
A minőség létjogosultsága
Interju Szászné Réger Judittal és Szilágyi Mihállyal
 

A Weiner-Szász Budapesti Kamara-Szimfonikusok zenekara nagyjából egyidős a rendszerváltással. Ez nem azt jelenti, hogy az együttes az ország demokratizálódásának vívmánya, csupán arról van szó: éppen akkor alakult, amikor az országban megszűntek a kultúra támogatásának régi formái, újak pedig még nem alakultak ki. A kulturális intézményeknek odadobták a gyeplőt, boldoguljanak maguk a teljesen új terepen, amelyen ráadásul a kultúrharc taposóaknái nehezítették a közlekedést. Józan belátással, némi mérlegeléssel akkoriban tudni lehetett, hogy a semmire építkezik, aki zenekart alapít...

Szászné RégerJudit: Akkor erre egyáltalán nem gondoltam. Hogy volt hozzá bátorságom, az összefügghet a korszakkal. A minőségnek pedig mindig van létjogosultsága. Előttem egy eszmény lebegett: a hangzás. Pontosabban és személyesebben: az a fajta hegedűhang, amelyet férjem, Szász József képviselt és tanított a Zeneakadémián. Én is hegedűtanár vagyok, és férjem betegsége alatt, majd halála után foglalkoztam az ő növendékeivel is. Ekkor támadt az ötlet: érdemes lenne egy kisegyüttest alakítani, amelyben a közös zenei neveltetés homogén hangzást eredményez. Némi jövés-menés után kialakult egy hangzásban összeillő társaság, és egyszer csak megszólalt a zenekar.
- Mikor szólalt meg először közönség előtt?
SZRJ: Rendeztek a Belvárosi templomban egy sorozatot Bach kantátáiból - a Rádió közvetítette -, a műsorhoz kis együttesre volt szükség. Érdekes, spontán szerveződés indult: a hangzás és az igényes műhelymunka híre nagyszerű fiatal erőket vonzott. A velük kibővült együttesből alakult meg a Weiner-Szász Kamarazenekar.
- Milyen ez a hang? Egyáltalán: megfogalmazható-e, melyek a sajátosságai és miben különbözik más együttesek hangzásától? Milyen személyekhez köthető?
SZRJ: A hangképzés technikája - a hegedűmetodika lényege - Rados Dezsőhöz kötődik. A zenei gondolkodás, logika és frazeálás pedig Weiner Leóhoz. Ez a puritánság, amely a mi eszményünk, jellemezte Weinert, Radost és tanítványukat, Szász Józsefet is.
- Mit ért puritánságon?
SZRJ: A hegedűs személyiségétől és az őt nevelő iskolától függően sokféle hegedűhang létezik. A mi eszményünk egy bizonyos éterien tiszta, sallangmentes, felhangdús hegedűszó. Ezt tanította Simon Albert, aki szintén Weiner-növendék, és férjem barátja volt. Simon Albert a főiskolai zenekar élén több nemzedék zenei gondolkodására gyakorolt döntő hatást: vonósokéra, fúvósokéra, zongoristákéra egyaránt. "Vonósfelelőssel" dolgozott - a szólampróbákat többek között Kovács Dénes és Szász József tartotta. A Weiner-Szász Kamarazenekar későbbi tagjai rengeteget tanultak Simon Alberttól. Ő fogalmazta meg, mi valójában a kamarazenekar: szólista beállítottságú zenekari tagok együttmuzsikálása. A későbbiekben törekedtünk rá, hogy Weiner közvetlen tanítványai közül minél többel dolgozzunk együtt. Mint tudjuk, sok nagy zenészt indított útjára: Anda, Doráti, Franki, Koromzay, Kovács Dénes, Pauk, Pártos, Rózsa, Sebők, Solti, Starker, Varga Tibor, Végh Sándor is a növendéke volt... És teljes vonósnégyeseket is nevelt: a Léner-, a Tátrai-, a Bartók- és a Weiner-kvartettet. Ez utóbbinak, a Szász József-Krasznai István-Székács János Szász Árpád összetételűnek személyesen adta a nevét, és foglalkozott is az együttessel.
- Emlékszem, az első hangversenyek hallatán megdöbbentett: a Weiner-Szász Kamarazenekarról meg nem mondtam volna, hogy nem régóta működő együttest hallok.
SZRJ: Mert nagyon jó képességű és hasonló beállítottságú tagokból állt. E feltétel nélkül nem lehet jó együttest létrehozni...
- Honnan szerzett önökről tudomást mondjuk Pauk György vagy Végh Sándor- olyan szólisták, akik eljöttek a zenekarhoz?
SZRJ: Az, hogy Kovács Dénes és Szász Árpád foglalkozott velünk, bizonyos garanciát adott. Egyébként a Weiner Vonósnégyes a Paukkvartettből jött létre, miután az utóbbi névadója Angliába távozott. Végh Sándor nagy pártfogója volt a Weiner-kvartettnek a nemzetközi porondon. Ezért amikor Gedényi Ildikó és Zimányi Zsófia Pauk Györgyhöz, illetve a Triola ügynökség Végh Sándorhoz közvetített bennünket, mindkét művész tudta: zeneileg vele azonosan gondolkodó együttessel lesz dolga. Pauk Györggyel nagyszerű volt együtt dolgozni, Sanyi bácsi pedig óriási lökést adott nekünk azzal, hogy szakmailag és lelkileg is mellénk állt. Nagyban növelte a tekintélyünket, hogy "állandó vendégkarmesterünk" lett.
- Fenyves Loránd is dolgozott önökkel...
SZRJ: Ő is olyan óriás, aki láthatóan jól érezte magát velünk. A zenekar nagyon szerette és tisztelte, igen kellemes emlékeink vannak róla. Nem úgy az akkoriban kialakult helyzetről. A Triola csődbe jutott, mi pedig magunkra maradtunk seregnyi problémával, menedzser nélkül. Szerencsére sikerült áthidalni a nehézségeinket.
- Hogyan?
SZRJ: Együtt maradt a zenekar. Kis kamaracsoportokban játszottunk tovább. Ekkor kezdtük el azoknak a jótékonysági koncerteknek a sorát, amelyeket ma is nagyon fontosnak tartunk. Sok olyan embernek játszottunk, aki másképp nemigen jut koncerthez, mi pedig spontán közönséget kaptunk, és a sok kamarazenélés eredményeképpen szakmailag tovább érlelődtünk.
- Mennyi ideig tartott ez az interregnum?
SZRJ: Bő fél évig.
- Nem mutatkoztak ez idő alatt a bomlás jelei? Az élet más területein nehezen képzelhető el, hogy egy csapat- belátható perspektíva és jövedelem nélkül- merő idealizmusból együtt maradjon.
SZRJ: A nehézséget az okozta, hogy a pénzt mindenkinek másutt kellett megkeresnie. De aki maradni akart, az maradt is - mégpedig a tagok többsége. Aztán Szilágyi Mihály vállalta a menedzselésünket. Őt az IMG Artists képviselőjeként ismertük meg. Innen kezdődött a zenekar új korszaka.
- Mi benne az új?
SZRJ: Mindenekelőtt koncepcionális változást hozott a műsorpolitikánkban. Különleges, kevéssé játszott, ám nagyon igényes darabokat tűztünk műsorra.
- Szilágyi Mihály korábban dolgozott az Operaházban, a MÁV Szimfonikusoknál és a Rádiózenekarban. Voltak tehát tapasztalatai a zenekarmenedzselésről. Mit tett elsőként?
Szilágyi Mihály: Olyan semmiségnek tűnő dolgokkal foglalkoztam, amelyek nélkül nem lehet támogatókhoz, ügynökségekhez fordulni: zenekari ismertetőt, demo-CD-ket készíttettem. Név dolgában elhelyeztük magunkat a nemzetközi mezőnyben; Chamber Symphony-ra (kamara-szimfonikusokra) kereszteltük magunkat, ezzel is jelezve, hogy nem akarjuk a vonószenekari repertoárra korlátozni tevékenységünket. Hangsúlyossá tettük a jelenlétünket: bérletet hirdettünk meg a Zeneakadémián, felléptünk a Tavaszi Fesztiválon, a Pesti Vigadó kamarazenei sorozatában. A korábbinál jobb helyzetbe akartam hozni az együttest, hogy a továbblépéshez meglegyen a kellő hivatkozási, tárgyalási alap.
- Nyilván senki sem főállású alkalmazott a zenekarnál. Milyen gazdasági feltételekkel működnek?
SZM: Alapítványi keretek között. Fő támogatónk a Samsung Rt., amelyhez szponzori szerződés köt. Az ő támogatásukkal kezdjük az évadot. Az egyes koncertekhez külön anyagi segítségért folyamodunk. Ebben a Hunviron Kft. az állandó partnerünk. És persze - mint mindenki mindenhová - mi is folyamatosan pályázunk.
- Összesen hány hangversenyt adnak egy évben?
SZM: Átlagosan havonta egy nagyobbat, a kamarazenei estekkel együtt négyet-ötöt.
- Szó esett arról: a repertoárt úgy próbálják alakítani, hogy a zenekar arculata markánsan különbözzék másokétól. Mely területeken szeretnének "piacvezetők" lenni?
SZRJ: A zenekarok általában vonakodnak megtanulni nehéz darabokat - mondjuk Schoenberg, Stravinsky, Weiner és a kortárs szerzők, például Dukay, Sári, Szőllősy kamarazenekari műveit. Szeretjük nagy fába vágni a fejszénket, azt is megkockáztatjuk, amit mások nem mernek vagy nem tudnak. Ilyenkor fokozottabb jelentősége van a betanításnak. Szerencsére Wilheim András mindig mellettünk áll a szakértelmével.
SZM: A Weiner-Szász egyelőre nem közönségzenekar, elsősorban szakmai körökben ismert és elismert. Nem is kívánja a népszerűséget és a könnyű sikert hajhászni. Inkább szűk, de értő törzsközönséget szeretne megnyerni magának. Emellett örömmel vesz részt olyan nagyszabású vállalkozásokban is, mint Haydn Aki hűtlen, pórul jár című vígoperájának előadása, vagy a Pitti Katalinnal, Polgár Lászlóval és Rost Andreával adott gálakoncertek.
- Mennyire sikerült kinyújtani csápjaikat a külföld felé?Jelen voltam azon a hangversenyen, amely a varsói "Magyar Tavasz" fesztiválon hangzott el.
SZRJ: Az Interart felkérésére először képviseltük az országot hivatalosan. Fellépésünknek csodás hangulata és nagyon jó kritikai visszhangja volt. Ez a társaság nem vállal rangon aluli fellépéseket. Ezért nem is igyekezett megragadni az olyan külföldi lehetőségeket, amelyek nem látszottak komolynak.
SZM: Eddig Németországban és Ausztriában jártunk. Az együttes tagjai még mindig fiatalok, nagyon sok lehetőség áll előttük. Ezt tudják, és türelmesek. Azt mondják, szeretnének sokszor fellépni külföldön, de nem mindenáron. Én azt szoktam mondani, nagyon nem mindegy, milyen honoráriumszinthez kötjük a nevünket. Közép- és hosszú távon gondolkodunk. Ebben - és a zártkörű cégkoncertek üzletágában - kitűnő az együttműködésünk a Gőz László vezette Budapest Music Centerrel.
- Néhány lemezük már megjelent. A mai világban ez legalább olyan fontos, mint a turnézás.
SZM: Sok szó esik a lemezpiac összeomlásáról. Az olcsó középszer túlkínálata vissza fog szorulni. Juditnak igaza van: a minőségnek mindig van létjogosultsága. Mérföldkő lesz a pályánkon, amikor névadóink szellemében Weiner-műveket játszunk lemezre, három jeles Weiner-növendék: Sebők György, StarkerJános és Varga Tibor közreműködésével. Nemsokára befejezzük Stravinsky és Ramuz zenés játéka, A katona története első magyar változatának CD-felvételét. A nyáron mi leszünk a Hauser Adrienne, Kocsis Zoltán és Mocsári Károly fémjelezte, első magyar zongorafesztivál zenekara, az Őszi Fesztiválon Szőllősy András műveiből adunk szerzői estet, és a télen Budapestre hívjuk Isabelle Faust hegedűművészt, aki elnyerte a Gramophone 1997 ifjú művésze díját. A magunk eszközeivel, a magunk tempójában megpróbálunk előrelépni. Kétségtelenül nehéz dolgunk van, de úgy érezzük, az idő nekünk dolgozik.


Szászné Réger Judit


Szilágyi Mihály