Vissza a tartalomjegyzékhez


Fricska

Az idei kampány legérdekesebb fejezete, ahogy a remek taktikusnak tartott Horn Gyula miniszterelnökön Orbán Viktor, a Fidesz - MPP vezetője próbál - birkózónyelven szólva - fogást találni. Elemzők szerint ez a fogás az lenne, ha „face to face” azaz szemtől szemben találkozhatna a két politikus. Ez egyben azt sugallná, hogy egy súlycsoportba tartoznak a felek. Nos, Horn úr úgy látszik nem így gondolja...
A fiatal jogászokból, Orbán kollégáiból álló Accurcius Jogászegylet ugyanis felkérte a két politikust, hogy folytassanak face to face vitát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A felkérést Orbán Viktor elfogadta, és ezt egy vidéki kampánykörúton „kiszivárogtatta”. Fontosnak nevezte, hogy a két legesélyesebb párt miniszterelnök-jelöltje nyilvános fórumon ismertesse és ütköztesse programját. Horn Gyula azonban nem kért az Orbán által diktált feltételekből.
Ráadásul meg is fricskázta Orbánt. Egy „névtelen” emberével sajtóközleményt adott ki, mely szerint: „A Magyar Szocialista Párt elnöke indokolatlannak tartja, hogy négy nappal a választások előtt csak a parlamenti mandátumokért versengő pártok egyikének képviselőjével folytasson vitát. Kölcsönösen egyeztetett időpontban készséggel részt vesz azonban egy többpárti vitán, hasonlóan a Közgazdaságtudományi Egyetemen április 22-én rendezett fórumhoz. Erről - mint ismeretes - az előzetes megállapodás ellenére Orbán Viktor távolmaradt.” Érdekes megjegyezni: az RTL Klubban is hasonló taktikai csata után marad el a kétféleképpen megítélt párharc...