2000/9.

Jegyzet

Bírálat a tudományban és a "kicsi a világ" jelenség

Egy londoni szálloda reggelizőjében egy asztalhoz kerül egy kínai és egy magyarországi vendég. Az angol reggeli bőséges, hosszasan némán inni a teát nem igazán udvarias magatartás, ezért a kínai megkérdezi:

- Ön honnan jött Londonba?

- Magyarországról - feleli a magyar.

- Az merre is van?

- Közép-Kelet-Európában.

- És önök mennyien vannak, magyarok?

- Kb. tízmillióan.

- Az jó - dől hátra a kínai.

- Miért gondolja? - így a magyar.

- Mert akkor önöknél mindenki mindenkit ismer.

Mottó helyett


A tudományos életben alkalmazott hazai döntéshozatali mechanizmus jelentős mértékben épít a szakmai (vagy szakértői) bírálatra. Ez lényegében az a művelet, amit az angolszász szakirodalom magyar nyelvre egészen pontosan nehezen lefordítható "peer review"-ként jellemez. Körülírva ez azt jelenti, hogy amikor például egy részecskefizikus tudományos teljesítményét kell jellemezni, illetve kritikusan értékelni, akkor arra szakmailag helyesen és objektívan csak egy másik részecskefizikus lehet alkalmas.

Annak ellenére, hogy ezt így vázolva a "peer review" egyszerűnek és könnyen megvalósíthatónak tűnik, a valóságban a helyzet nem ennyire egyértelmű.

1993-ban megjelent kis gyűjteményünkben1 bemutattunk a "peer review"-val kapcsolatos nemzetközi szakirodalomból válogatott néhány alapvető tanulmányt. Ezek körüljárják a "peer review" szabatos alkalmazásának, működtetésének feltételeit, körülményeit, és vázolják az esetleges problémákat is. Jelen írás a témakör egy olyan vetületével foglalkozik, amelyet a fent említett gyűjtemény csak nagyon érintőlegesen említett. Meggyőző érvek szólnak ugyanis arról: a korrekt "peer review" folyamatnak feltétele ugyan, hogy például részecskefizikus mondjon szakmai bírálatot a másik részecskefizikusról. Tovább pontosítva: egy bizonyos tématerületen dolgozó kutató tudományos teljesítményéről csakis egy másik olyan kutató nyilatkozhat, aki szintén azon a szakterületen vagy tématerületen dolgozik, de ez a feltétel sem elégséges. Ugyanis azt tartja a fáma, hogy például a részecskefizikus - tisztelet a kivételnek - csak akkor tudja érzelemmentesen bírálni a másik részecskefizikus teljesítményét, ha nem ismerik egymást személyesen. Ez utóbbi esetben ugyanis a bírálat alapját csakis a bírált részecskefizikus publikált művei képezik.

Már a 70-es években kimutatták2, hogy a tudományban, illetve a tudományos kutatásban kialakulnak olyan kapcsolatrendszerek a kutatók között, amelyek a szokásosnál enyhén szólva informálisabb jellegűek. Az angolszász szakirodalom ezeket "old- boy networks"-ként tartja számon. Egy kis létszámú csoportban, mint például dél- afrikai algebrakutatók vagy svéd peptidkutatók esetében, a személyes kapcsolatok megnehezítik vagy túlzottan könnyűvé tehetik a személytelenség normájának gyakorlását. Személyek túl jól ismerhetik egymást és túl sok emocionális kapcsolat kötheti őket össze ahhoz, hogy bármelyikük teljesen érzelemmentesen tudjon dönteni arról: publikálják-e a másik kéziratát vagy kapjon-e a másik mondjuk OTKA-támogatást. Kivéve azt az esetet, hogy nem ismerik egymást, illetve csak egy megfelelő hosszúságú kapcsolati láncon keresztül találnak közös ismerőst. Ez a kérdéskör része egy, a fentinél sokkal általánosabbnak, amit Milgram 1967-ben "kicsi-a-világ" jelenségként írt le először. Ő ezt úgy vázolta, hogy ha adva van két véletlenül választott személy, hány ismerőst kell összekapcsolni ahhoz, hogy a két személy közötti lánc lezáruljon? X nem ismeri Y-t, de ismeri A-t, aki ismeri B-t, aki ismeri C-t, aki ismeri C-t, aki Y főnöke, felesége, professzora vagy valami hasonló3. E kapcsolatok száma határozza meg annak a világnak a kicsiségét, amelyben élünk. Minél kevesebb a kapcsolat, azaz rövidebb a lánc, annál kisebb a világ.

Milgram4 és mások5-7 kutatásai kimutatták, hogy bármennyire nehezen hihető, de akármilyen méretű populációban két választott személy között kb. öt kapcsolaton keresztül általában le lehet zárni egy ismertségi láncot. Milgram azt állítja, hogy a kicsi-a-világ jelenséget könnyebben megértjük, ha nem két személyt veszünk tekintetbe, akik öt személyt jelentő kapcsolati lánctávolságra vannak egymástól, hanem öt személy ismeretségi körére gondolunk. Pool és Kochen8 kimutatták, hogy egy átlagos személy ismeretségi köre 500 és 1500 személy közöttire tehető, ha például egy ismerőst úgy definiálunk, hogy annak nemcsak családi, hanem keresztnevét is tudjuk.

Amennyiben feltételezzük, hogy egy személy ismeretségi köre átlagosan 1000 személyből áll, egy kapcsolati láncban lévő kicsi-a-világ kapcsolatok számát azáltal jellemezhetjük, hogy kiszámítjuk, az 1000 milyen hatványa fogja lefedni a tekintetbe vett populáció teljes számát. Az Egyesült Államok lakosságának megfelelő populáció esetében körülbelül 2-es és 3-as hatvány közöttire vehető a 220 millió személy lefedése. Azaz két véletlenül választott személy közötti legrövidebb kapcsolati lánc átlagos hossza az USA-ban kevesebb, mint három kapcsolati láncszem. Kutatások kimutatták, hogy a kicsi-a- világ-szerű kapcsolati, ismertségi láncok egyesek számára egyszerűbbé teszik a jó állás találását9, politikai befolyás gyakorlását10, társadalmi vagy más szolgáltatások igénybevételét.

Visszatérve a hazai tudományos kutatásra, lehet-e azt állítni, hogy itthon minden szájsebész, ornitológus, középkorász vagy atomfizikus személyesen vagy legfeljebb egytagú láncon keresztül ismer minden magyarországi szájsebészt, ornitológust, középkorászt vagy atomfizikust? Amennyiben a válasz igenlő, lehet-e csodálkozni azon, hogy - kivételektől eltekintve - az egyik kiváló szakember azért fogja vissza magát a másik szakember valós érdemeinek méltatásában, ezáltal megakadályozva például a Széchenyi-professzori kinevezését, mert személyesen ismerve őt emocionálisan nehezményezi, hogy a bíráltnak nagyobb, újabb a kocsija, csinosabb a felesége, vagy háromszor sorjában nyert ellene a teniszpályán?

Vagy fordítva, ugyanazon kicsi-a-világ mechanizmus alapján előnyben részesíti az érdemesebbel szemben a bíráltat, mert együtt jártak óvodába, tánciskolába, vagy nyaralni az intézmény vendégházába?

Amennyiben a válasz itt is igenlő, el kell-e gondolkodnunk a kicsi- a-világ jelenség érvényességén a szakmai döntéseknél a hazai tudományos életben. Illetve azon, hogy szabad-e hinnünk a "peer review" egyedüli üdvözítő jellegében az ilyen döntéseknél.

Braun Tibor

IRODALOM

1 Braun Tibor, Schubert András (szerk.) Szakértői bírálat (peer review) a tudományos kutatásban. Válogatott tanulmányok a téma szakirodalmából. MTA Könyvtára, 1993.

2 Crawford, S. Social Communication Among Scientists in Sleep Research. J. Am. Soc. Inc. Sci., 22 (1971) 301.

3 Milgram, S. The Small-World-Problem. Psychol. Today 1 (1967) 61.

4 Travers J., Milgram, S. An Experimental Study of the Small-World- Problem, Sociometry, 32 (1969) 425.

5 White, H. C. Search Parameters for the Small-World-Problem, Soc. Forces, 49 (1970) 259.

6 Lundherg, C. C. Patterns of Acquaintanceship in Society and Complex Organizations: A Comparative Study of the Small World Problem. Pac. Sociol. Res., 18 (1975) 206.

7 Shotland R. L. University Communication Networks: the Small-World-Method, New York, Wiley, 1967.

8 Pool, L. D. S., Kochen, M. Contacts and Influence. Soc. Networks, 1 (1978) 5.

9 Smith, C.I. Self-Help and Social Networks in the Urban Community. Ekistics, 45 (1978) 106.

10 Dorken, H. Avenues to Legislative Success. Amer. Psychol, 31 (1977) 738.

11 Horowitz, A. Social Networks and Pathways in Psychiatric Treatment. Soc. Forces, 56 (1977) 86.


<-- Vissza az 2000/9. szám tartalomjegyzékére