Január 2007
Nagyszeben — múlt, jelen


  Luxembourgtól Nagyszebenig
  Horváth Andor

  Megmutatjuk magunkat a városlakónak és a világnak
  Tibori Szabó Zoltán

  Nagyszeben mint erdélyi „főváros”
  Konrad Gündisch

  Nagyszeben gortiszi kövei
  Horst Schuller–Hajdú Farkas-Zoltán

  III. Zsoltár; XIII. Zsoltár (versek)
  Ştefan Aug. Doinaş

  Az alkotási folyamat és a többnyelvűség
  Joachim Wittstock–Fodor Bálint

  Óda Szebenhez gyermekhangra
  Lászlóffy Aladár

  Az én Nagyszebenem
  László Ferenc

  Újjászületés (vers)
  Lackfi János

  Temetés Szebenben
  Hajdú Farkas-Zoltán


EURÓPAI NAPLÓ
  Európa peremén
  Pomogáts Béla


TOLL
  A diplomácia nyilvános kérdés?
  Vladimír ©tefanovič


HISTÓRIA
  Nobilis vagy kliens?
  Flóra Ágnes

  Nagyszebeni diákok a brassói Honterus Gimnáziumban a 16. században
  Gernot Nussbächer

  A kisebbségi kérdés megoldásának egy pozitív példája: Dél-Tirol esete II.
  Gulyás László


VILÁGABLAK
  A pécsi kísérlet
  Takáts József


MŰ ÉS VILÁGA
  Nagyszeben német irodalma
  Balogh F. András

  Konténerlét
  Keszeg Vilmos


KÖZELKÉP
  Román bankélet az első világháború előtti Erdélyben
  Ion I. Lapedatu

  Nagyszeben: Európa ökumenikus vallási fővárosa 2007 szeptemberében
  Bodó Márta

  Szeben bánja
  Mihály László

  A Siebenbürger Zeitung életei
  Borbáth Zsuzsanna


LEVELESTÁR
  Rólunk szól a történet (Kántor Lajos bevezetőjével)
  


TÉKA
  Egy tündöklő árny Alexandriából
  Bogdán László

  Várostörténet dióhéjban
  Nagy Róbert

  Franz Hodjak kolozsvári megjelenései
  Végh M. Balázs

  A Korunk könyvajánlata (Balázs Imre József ajánlja)
  


TALLÓ
  Kortárs és alternatív
  Musca Szabolcs

  Húsz évig nem írt – bölccsé vált
  K. E.

  Ösztönemberek (film)világa
  Nagy Katalin



  LÉPCSŐHÁZ
  

  SZÁMUNK SZERZŐI
  

Horváth Andor

Luxembourgtól Nagyszebenig

Magyarul Nagyszeben, románul Sibiu, németül Hermannstadt. „Város a Cibin patak mellett az egykori Szászföldön” – írja 1994-ben a Korai magyar történeti lexikon.. A tizenkettedik század közepén II. Géza király telepített ide németeket, utóda rövidesen már prépostságot alapít, s később a nevét viselő ispánság központja. Arról is tudunk, hogy „első ismert ispánja 1210-ben szász, román, székely és besenyő csapatokkal bolgár hadjáratot vezetett”. A 14. századtól Erdély legjelentősebb városa (Benkő Elek szócikke az idézett lexikon 478. lapján).

Története bizonnyal fontos érv volt, amikor elnyerte az „Európa kulturális fővárosa” címet, amely 2007-ben Luxembourggal együtt emeli azon városok sorába, amelyeknek előtte már odaítélték 1985 óta, amikor Melina Mercouri görög kulturális miniszter javaslatára az Európa Tanács ezt a programot útjára indította. Athénnal kezdődött, Firenzével folytatódott, majd jöttek sorra földrészünk fővárosai (Amszterdam, Párizs, Dublin, Madrid, Lisszabon, Stockholm, Reykjavík), de mások is, a „csupán” szellemiekben elsők (Weimar, Rotterdam, Bruges, Genova), és azt is tudjuk, hogy 2008-ban az angliai Liverpool és a norvég Stavanger a soros, egy évre rá az osztrák Linz és a litván Vilnius, s készülődhet már a 2010-es év kijelölt hármasa is: a német Essen, a török Isztambul és a magyar Pécs.

Az új évezred első két évtizedére szóló vonatkozó dokumentum, amelyet 1999. május 25-én fogadott el az Európai Parlament és az Európa Tanács, indoklásában kontinensünk kulturális örökségének rendkívüli gazdagságára hivatkozik, a program céljaként pedig a címet elnyerő város, az őt övező térség és az illető ország jobb megismerését jelöli meg abban a reményben, hogy a kulturális identitások párbeszéde előmozdítja a földrész nemzetei közötti közeledést és az európai integrációt.

Gondolom, lesz majd érdeklődő, akit az események felkeltette kíváncsiság arra késztet, hogy átszelje Európát, és a Luxembourgban való időzés után megforduljon Nagyszebenben is (vagy fordítva). Bizonyára talál majd látnivalót itt is, meg ott is. Megvallom, ha engem kérdeznek, mire lennék kíváncsi, legszívesebben egy olyan film megtekintésébe neveznék be, amely a két város és vidéke történetét elevenítené fel a századok során. Népek, mesterségek, egyházak, háborúk ott és itt, mondjuk 1350-ben, majd százötven év s újra évtizedek, századévek múltán. Pillanatképek villannának arról, hogyan volt olykor közelebb, máskor hogyan távolodott két város, két régió, hogy most, a program jóvoltából egymásra találjon, kissé jelképesen, kissé turisztikai célzattal, de azért komolyabb üzenettel is a kortársak felé, jelzéséül annak, hogy legalább a történelmi folyamatot tekintve ismét egyazon politikai és földrajzi térben helyezkednek el.