NAGY GÁSPÁR listája
Kedves Barátaim!
Köszönöm megtisztelő körleveleteket, melyben a 20. század 10 legszebb magyar verse felől érdeklődtök. Nos, nekem nincs ennyi, akárhogy is kurtítom a listát, csak többem van, több maradt! A listám 15-ös. Mondjuk egy szép szonett, melynek a címe Ady verse, a zárósor pedig Szilágyi Domokosé. Ez egy másfél válasz (talán mások helyett is!): a költőé és a szerkesztőé. De igazából még hozzá kívánkozott volna az olvasó is, s akkor nem állunk meg bizony 20-nál sem!
Vállalva, hogy válaszom érvénytelen, de én minden egyes verset azonos rangúnak gondolok. A költők születésének (és nem haláluk és nem is a versek keletkezésének) sorrendjében írom ide a verseket most minden magyarázat nélkül (némelyekről már korábban írásban vallottam); tehát az én 15-ös listám:Ady Endre: Intés az őrzőkhöz
Babits Mihály: Az elbocsátott vad
Kosztolányi Dezső: Ének a semmiről
Nadányi Zoltán: Körmenet
Sinka István: Lovasok opál mezőkön
Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
József Attila: Eszmélet
Dsida Jenő: A sötétség verse
Jékely Zoltán: Apa-váró
Weöres Sándor: Anyámnak
Pilinszky János: Négysoros
Kormos István: Október
Nagy László: Versben bujdosó
Szilágyi Domokos: CircumdederuntBudapest, 2001. április 22.
A szép gondolat megvalósulásában bízva, barátsággal:
Nagy Gáspár
NAGY PÁL listája
A huszadik század tíz legszebb magyar verse
1. Füst Milán: A magyarokhoz
2. Kassák Lajos: Számozott versek, 70 ("A virágnak agyara van...")
3. Weöres Sándor: Mahruh veszése
4. Pilinszky János: Apokrif
5. Nemes Nagy Ágnes: Ekhnaton jegyzeteiből
6. Juhász Ferenc: Rezi bordal
7. Bakucz József: Apolló és Anyolló
8. Erdély Miklós: Baal-Sém Tov homloka a zsámolyon
9. Tandori Dezső: Egy talált tárgy megtisztítása
10. Parancs János: PortölcsérA hatvanas évek elején a Magyar Műhely szerkesztői elhatározták, hogy "Harminc magyar költő" címmel kiadják Párizsban az élő magyar költők körülbelül háromszáz oldalas antológiáját. A szerkesztés munkájára az akkor éppen Párizsban tartózkodó Kormos Istvánt kérték föl. Ő - hogy munkája ne legyen egyoldalú - a Magyar Műhely három szerkesztőjétől (Nagy Páltól, Papp Tibortól, Parancs Jánostól), valamint Pomogáts Bélától előzetes válogatást kért, s maga is készített egy ilyet. (Az antológia sajnos soha nem jelent meg.) Listám első hat költője, illetve verse mind az öt válogatásba bekerült. Bakucz, Erdély, Tandori, Parancs az én kedves költőim; egyéni hangjuk, modernségük vonz, ezért válogattam be egy-egy versüket a tíz legszebb magyar vers közé.
2001. szept. 5
Nagy Pál
a párizsi Magyar Műhely szerkesztője
NÉMETH ZOLTÁN küldeménye
Czóbel Minka: Virrasztó
Juhász Gyula: Anna örök
József Attila: Nagyon fáj
Pilinszky János: Francia fogoly
Ady Endre: Az ős Kaján
Szabó Lőrinc: Babits
Karinthy Frigyes: Mint aki halkan belelépett...
Tandori Dezső: A betlehemi istállóból egy kis jószág kinéz
Térey János: Hedvig hagyományai - Családi ügy
Csehy Zoltán: CatullusiA huszadik század tíz legszebb magyar versére irányuló kérdéssel talán mindannyian úgy vagyunk, hogy a legszebb százból is maradnának ki kedvenc verseink. Szép? Szép az, ami megdöbbent? Ami lenyűgöz? Ami rabjává tesz?
Némely verssel úgy vagyok, hogy életem egy bizonyos pillanatában rendkívül fontosnak éreztem, fontosabbnak minden más versnél. Ma pedig talán csak az elmúlt élmény tompa visszfénye csillan meg rajta. Soroljam a legszebb tízbe?
Vajon kihagyhatatlanok a mai magyar kánon legfontosabb szerzői? Összeállítható a tízes lista Ady, József Attila, Kosztolányi, Babits, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Pilinszky, Nemes Nagy Ágnes, Tandori, Kukorelly, KAF... versei nélkül? Valószínűleg nem. De mégis: most, hogy gyorsan visszaolvasom a névsort, most látom: ez már a nevek szintjén is több, mint tíz. Mit tegyek tehát?
Elsőként egy olyan verssel indítanék, amely valószínűleg nem sok szavazónál tartozik a legszebb tízbe, számomra viszont a századforduló lírájának egyik legfontosabb szövege Czóbel Minka Virrasztó című verse. Első olvasatban a századforduló dekadenciájának egyik ragyogó példája, egy következőben a perverz, túlfűtött szexualitásból táplálkozó nyelv ragad meg, amely a halott és az állat nászát örökíti meg, egy harmadik olvasat az emberi létből kitagadottak egymásratalálását "beszéli el", egy negyedik pedig az alkímiából táplálkozó misztikus olvasat, amely a Nő és a Majom titokzatos egyesülését, az ösztön és a szexualitás találkozását hivatott demonstrálni...
Legszebb magyar verseim közé sorolom még azokat az opuszokat, amelyek teljes világot állítanak az olvasó elé. Azaz amikor, úgy érzem, a szöveg szinte "kirobban" a költőből, teljesen eltűnni látszik a megcsináltság, a vers azt imitálja, hogy egyszerre, szinte tudatosítás nélkül jönnek el? a szavak. Mindig lenyűgöz, amikor a szöveg el tudja játszani velem ezt a játékot: hogy alkotójának életét teljesen kitölti a verse. Ide sorolnám Juhász Gyula Anna örök, József Attila Nagyon fáj és Pilinszky János Francia fogoly című verseit.
Ady Endrétől Az ős Kaján minden olvasás után újabb rejtelmeket tartogat számomra, egész egyszerűen befejezhetetlen szöveg, ifjúkorom nagy verse. Szabó Lőrinc Babits című opuszát pedig referenciális olvasata teszi számomra utánozhatatlanná: két költőt látok mögötte, hús-vér embereket. E minden költőbarátság nagy verse szintén feledhetetlen számomra a huszadik századi magyar lírából.
Tény, hogy a magyar költészet magaslataira általában az elégikus verseket helyezik az olvasók. Tandori Dezső lovacskája és Karinthy Frigyas Így írtok ti című kötete kicsit enyhít ezen a mérhetetlen komolyságon. Ráadásul Tandori verse vizuálisan is hat, vagyis arra figyelmeztet: szép magyar vers lehet a képvers is.
A legfiatalabak közül Térey János és Csehy Zoltán szövegei állnak hozzám a legközelebb. Csehy Catulussi című szövege fordításként és saját versként is olvasható, s így összeállításunk végére érve elgondolkodhatunk, vajon irodalmunknak mennyire részei azok a nem magyar nyelvű szövegek, amelyek fordításként felbecsülhetetlen hatást tettek a magyar irodalom irányaira.
ODORICS FERENC listája
Babits Mihály: Jónás könyve
Erdély Miklós: Metán
József Attila: Eszmélet
Kukorelly Endre: Járás
Oravecz Imre: A chicagoi magasvasút montrose-i állomásának rövid leírása
Parti Nagy Lajos: Rókatárgy alkonyatkor
Petri György: Sári, ne vigyorogj rajtam
Pilinszky János: Apokrif
Tandori Dezső: Halottas urna két füle E. E. Cummings magángyűjteményéből
Térey János: Nürnberg lucskosra ázva
OLASZ SÁNDOR listája
Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn
Babits Mihály: Esti kérdés
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
Szabó Lőrinc: Mozart hallgatása közben
József Attila: Talán eltűnök hirtelen...
Kormos István: Fehér virág
Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából
Pilinszky János: Apokrif
Lászlóffy Aladár: Hallod-e te sötét árnyék
Baka István: VadszőlőEnnyi... Aztán még jöhetne száz - ugyanilyen joggal.
Szeged, 2001. jún. 18.
ORBÁN JÁNOS DÉNES listája
Faludy György: Óda a magyar nyelvhez
Ady Endre: Vízió a lápon
Ady Endre: Góg és Magóg...
Ady Endre: Az ős Kaján
Szőcs Géza: Szőnyeg a kolozsvári utcán
Szőcs Géza: Waldemar Daa lányai
Szőcs Géza: Virradat a víz alatt
Gáll Attila: Maldoror hangján
Faludy György: Ballada a Senki Fiáról
Kányádi Sándor: Halottak napja Bécsben
ORBÁN OTTÓ listája a Korunk felkérésére
1. Ady Endre: Emlékezés egy nyár-éjszakára
2. Babits Mihály: Esti kérdés
3. Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
4. Füst Milán: Öregség
5. Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kirepülnek
6. József Attila: Óda
7. Szabó Lőrinc: Semmiért egészen
8. Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
9. Weöres Sándor: Le journal
10. Pilinszky János: Apokrif
PAPP SÁNDOR ZSIGMOND válasza
József Attila: Talán eltűnök hirtelen
Weöres Sándor: Valaki hí
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
Kovács András Ferenc: Missouri Weekend
Pilinszky János: Ne félj
Sziveri János: Rákrománc
Szilágyi Domokos: Vád
Nagy László: Én fekszem
Nemes Nagy Ágnes: Fák
Király László: SehidegRitkán kaptam ilyen ravaszul gonosz, kegyetlen felkérést. A 20. század tíz legszebb magyar verse. Az ember megszeppen, majd a köteteket levéve, elönti a hideg verejték. Mi lesz, ha kihagyom Babitsot, forgolódik az ágyában, a pizsama már csupa lucsok. Weörest nem adom, vakkantja oda barátnőjének a reggeli pirítós mellől, mert az kitartóan lobbizik Szabó Lőrinc mellett. De hát az olyan iskolás, mondja hervadtan, mert tudja, a Semmiért egészen még mindig felállítja hátán a szőrt. Kosztolányit egy esős délelőtt siratja meg, magában csöndesen vitatkozik Parti Nagy Lajos Dilettáin, melyeken mindig harsányan röhög, s ordítva recitálja mindenkinek, aki szembe jön. Még csoda, hogy nem viszik be. Az Egy hosszú kávét azért nagyon sajnálja, átfut az agyán Szőcs Géza Ez már a föltámadás-a is, de hát sosem volt mazochista természet?. Adyt hetekig kerüli, már nincsenek köszönőviszonyban, a konok gyűlölet lassan megsárgítja a lapokat.
A szerkesztő persze telefonál, kéri, követeli a listát, ő meg csak áll szemlesütve, mert hát mit is mondhatna. Azt is csak a foga közt mormogja, hogy nincs tíz, nincs legszebb, meg különben is mi az, hogy 20. század? Semmit sem lehet kőbe vésni. Ma reggel még csak József Attilából megcsinálta volna az egészet, dühösen, hogy neki itt most választania kell kétszázvalahány gyermeke közül. Komolytalan az egész. És mégis komoly.
A fentiek egy szürke nap szürke reggelén érvényes, a beküldés pillanatában. Délutánra, a bádogtetőket ostromló napsütésre már más sorok kelnének életre. De hát ezt nem hiszi el senki. Se magyartanár, se szerkesztő, se esztéta. Csak az olvasó megértő.
PARTI NAGY LAJOS levele
Kedves Korunk,
bocsánat, hogy ennyire az utolsó pillanatban, hónapok óta ezer dolog, miközben az ember fontos tenni- és megírnivalókat elfelejt, mint ezt is, sajnos. Talán nem véletlenül, hisz lehet, hogy legszívesebben elhárítana egy ilyen felkérést, mármint a fenti általános én, az ember, hiszen mért tíz, moroghatná, s persze azt is: mért ne tíz, ha így se, úgy se fogja át a - hát, azt nehéz lenne megmondani, hogy mit kéne átfogjon vagy miről szóljon egy ilyen gesztus, legföljebb a válogató egy adott pillanatáról. S persze mindama konvencióról, reflexről, elfogultságról és hiányos emlékezetről, mely egy ilyen pillanatban összesűrűsödik. A pillanat esetemben egy napos, berlini vasárnap délután, egy májusvég, fölírok ezt-azt, és tulajdonképpen nem tudom, melyik vers miért tolakszik a listámra, ahogy mondani szokták, megmagyarázni talán meg tudnám, de tudni nem tudom. Másrészt ha most indokolni kezdenék, nem érne oda éjfélig, vagyis hogy az utolsó e-mailetekben kitűzött határidőig, a hét végéig, mely itt tizenegy óra.
Verseket választok tehát, de azért költők jutnak először az eszembe. Legelőször természetesen, noha ez nem sorrend, József Attila, s mivel dönteni kell, a Nagyon fáj-t delegálom a tízbe. Kosztolányi nélkül a lista elképzelhetetlen, s mivel a legerősebb költői mű, a Szegény kisgyermek panaszai mégsem tekinthető egy versnek, legyen kiválasztottam a Hajnali részegség. Jöjjön Babits Esti kérdés-e, a vers miatt is, meg azért is mert Babits nélkül - hát, legalábbis nehéz lenne. Azután, illetve szigorúan amellett Ady, ráadásul a kicsi, agyonmammogott, agyonköszörült vers, a Párisban járt az ősz, mely olyan, mint egy elnyűhetetlen selyem és csontsárga kesztyű, hiába iskolai penzum, s hiába az a többi is, kibírták és kibírják a gyűrődést, ebből is látszik, hogy örök darabok. Elhagyva most a kötelező olvasmányok terepét, következzék az alighanem a legmaradandóbb Kassák-vers, A ló meghal a madarak kirepülnek, mely kissé az úr lelkeként lebeg a magyar költészet vizei felett. Dsida Esti teázás-át nagyon és alighanem elfogultan szeretem, legyen ez Dsidától, legalább van alkalom leírni, hogy nagyon nagy költő. Szabó Lőrinc víz-verse pedig, A földvári mólón, a kedvenc víz-versem, a vízről, mint érzéki anyagról, mint húsról talán a legtöbbet tudja a magyar irodalomban. Pilinszky Apokrif-je - de erről aztán fölösleges bármit mondani, ott van, szép képzavarral, vízjelként beleégetve a magyar vers bőrébe. S mivel Weöres nélkül, naná, sántácskák az ilyen listák, én ma a Valse Triste címűre szavazok, az Első szimfónia külön is elhíresült darabjára. Lám máris kész a lista, egy hely maradt kiadó, vers pedig - de ebbe végképp nem kezdek bele. Van Petri Györgynek egy kevéssé ismert kicsike, tizenhét szótagos verse az Egy őszi levélre, a legkisebb nagy vers, talán ennyi mondható róla, zárja hát ez a hevenyészett listát, melyet, hogy véletlenül se lehessen sorrendként értelmezni, ideírok ábécé-sorrendben, íme:Ady Endre: Párisban járt az ősz
Babits Mihály: Esti kérdés
Dsida Jenő: Esti teázás
József Attila: Nagyon fáj
Kassák Lajos: A ló meghal, a madarak kirepülnek
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
Petri György: Egy őszi levélre
Pilinszky János: Apokrif
Szabó Lőrinc: A földvári mólón
Weöres Sándor: Valse TristeHát ennyi, kedves Korunk, és ismét elnézést kérek, hogy az utolsó pillanatban küldöm. Megköszönve a felkérést szeretettel és nagyrabecsüléssel köszönt mindannyiótokat hívetek,
Parti Nagy Lajos
POMOGÁTS BÉLA tízes verslistája
Ady Endre: Az eltévedt lovas
Babits Mihály: Jónás imája
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
József Attila: Hazám
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
Radnóti Miklós: Nem tudhatom
Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus
Pilinszky János: Apokrif
Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet?
Juhász Ferenc: Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezebbKözösségi rítus
A huszadik század tíz "legszebb" (avagy "legigazabb", "legfontosabb" stb.) magyar versét megnevezni: egyszerre felelősség és játék - erkölcsi felelősség és szellemi játék. A felelősséget nem lehet vállalni némi játékosság nélkül, és a játékot nem lehet eljátszani felelőtlenül. Egyszerre kell(ene) felelősnek és játékosnak lenni, máskülönben a versek között válogató eszméletet elborítja az irodalomtörténeti pátosz, vagy megcsalják az alkalmi ötletek.
Pátosz és ötlet kísértését talán csak úgy lehet elkerülni, ha a válogatásra vállalkozó irodalmár egyszerűen vállalja saját magát: a saját ízlését, a saját emlékeit, azokat a szövegeket, amelyekhez élmény és életsors fűzi, amelyeket bármikor föllapozhat, megnyugvásra, egyszersmind izgató új felismerésre talál. Azokat a verseket kell talán kiválasztani, amelyeknél mintegy önmagától kinyílik a verskötet, és a válogató kéz ismerősen nyugszik meg a papír redőin, mint aki végre hazaérkezett.
Nos, ezért választottam Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Radnóti Miklós, Nagy László és a többiek verseit. Ezek a költemények, hitem, sőt meggyőződésem szerint, a huszadik századi ember drámai tapasztalatait, állásfoglalásra kényszerítő élményeit szólaltatják meg. Nemegyszer tragikus tapasztalatokat és élményeket, minthogy maga a huszadik század volt tragédiákkal terhes. (Talán nem véletlen, hogy a választott versek költőinek sorsában is rendre ott sötétlett az emberi tragédia.) A tragikus tapasztalat megvallása ugyanakkor mindig a katarzis élményével párosul. Ez a katartikus hatás is a választott versek szellemi erőteréhez: esztétikai és erkölcsi értékvilágához tartozik.
Kétségtelen, hogy az általam választott költemények nem érik be azzal, hogy csupán a huszadik századi emberi személyiség drámáiról adnak képet, szólnak az emberi közösségek, mindenekelőtt a magyarság történelmi drámáiról is. Hiszen közös történelmünket is tragikus események tagolták: elveszített háborúk, országcsonkítások, levert forradalmak, a számtalan egyéni tragédiából egybeálló nemzeti tragédiák.
Két amerikai tudós, aki (Az irodalom elmélete címmel) a mögöttünk lévő évtizedek leginkább hatásos és népszerű irodalomelméleti kézikönyvét írta, az írói alkotások értékelése tekintetében két alapvető kritériumot jelölt meg: a művészetet mint öncélt és a művészetet mint közösségi rítust, kulturális kötőerőt. Valóban, az általam választott versek egy közösségi rítusnak is részei, ahhoz a közösségi rítushoz tartoznak, amely a huszadik század véres és kegyetlen magyar történelmének eseményeivel, csapásaival szemben próbált védelmet adni mindazoknak, akik a szótól, a verstől, a kultúrától (is) várták ezt a védelmet. Hogy túlélhettük ennek a történelemnek a gyilkos merényleteit, talán a költészetünknek is köszönhető.Budapest, 2001. május 3.
Pomogáts Béla
POSZLER GYÖRGY válasza
"Nevelődési regény" - "dalban elbeszélve"Tíz remekmű. Remekmű - persze - a század költészetében több is van. Most ezek a legfontosabbak. Néhány megjegyzés. Nem a "kimaradottakról", de a "bekerültekről". Naiv olvasó vagyok. Naivitásomba bele is születtem. Naivitásomat tovább is képeztem. "Párbeszéd" a művel. Szeretem, ha megszólíthatom. Kérdezhetem életem gondjairól. Szeretem, ha megszólíthat. Válaszolhat életem gondjaira. Nem általában a létről van szó - az évszázadban. Történetemről, nevelődésemről vagy visszanevelődésemről. Versek, nekem most éppen a legsokatmondóbbak. Ideírom őket. Nem a kronológia, hanem a logika, nem születésük, hanem nevelődésem sorrendjében. Ahogy kérdezem életem gondjait, ahogy válaszolnak életem gondjaira. Majdnem mind régi versek. Majdnem mind régi élmények. Úgy látszik, régiek a gondjaim, kérdéseim, válaszaim, élményeim. Lehet, hogy "úgy maradtam"? Tehát:
Nemes Nagy Ágnes: Ész
Babits Mihály: Zsoltár férfihangra
Babits Mihály: Egy filozófus halálára
Ady Endre: Az eltévedt lovas
Illyés Gyula: Haza, a magasban
Füst Milán: Öregség
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
Dsida Jenő: Hálóing nélkül
Nemes Nagy Ágnes: Istenről
Babits Mihály: Mint különös hírmondóAz első ötben létem, történelmi korom eszmei állócsillagai. "Prológnak" is szánom - mind a tízhez - az Ész négysorosát:
"Belátom, nincsen rá okom,
de mégiscsak gondolkodom.
S mert illik őt fitymálva néznem:
esztelenül bízom az észben."
Valamikor '42 és '46 között. Az első kötetben. Tomboló esztelenségben vagy azután. Tomboló esztelenségben vagy azelőtt. Lehet, a két és fél éves irodalomnak nevezett esztelenség-szünet békeszigetén. Négy sorban két fellobbanó vallomás - a gondolathoz és észhez. Négy sorban két tompított kétely - a mégiscsakban és fitymálásban. Félszázada hordom emlékemben e vallomást. Szinte mormolom magamban régi és új, régi-új esztelenségek között.
Nekem a Zsoltár férfihangra és az Egy filozófus halálára párvers. Bennük diákkorom hitei-reményei, férfikorom hitvesztései-bukásai. Hitek-remények a személyiség mindenható szabadságában. A személyiség mint önmaga végső célja és a történelem végső értelme. A teremtés ultima ratiója. Nevelődése képeskönyvévé avatva a kozmoszt, felnövekedése katekizmusává a históriát. Bölcseleti vallomás a világegyetemben öntudatlanul is megszerzett hatalomról, gyakorolt mindenhatóságról. "Messze napokban tennen erőd/ ráng és a planéták félrehajtják pályád előtt/ az adamant rudakat." Hitvesztések-bukások a háborúk gyilkos tombolásában. Amiben megfordul a logika. A "seiend", a létező legyőzi a "geltendet", az érvényeset. Az élet durva ténye a gondolat finom formáját. A létezés változó élménye a lét változatlan törvényét. Bölcseleti vallomás e győzelemről és vereségről. Mert a "vad, formátlan tények sodra egyszer lesodort!"
Nekem Az eltévedt lovas és a Haza, a magasban is párvers. Bennük érzelmi kötöttségeim bizonytalanságai-kételyei, biztonságai-meggyőződései. Bizonytalanságai-kételyei a földi haza megvalósulásaiban. Mert nem tagadom: szüntelen hallom "vak ügetését" az "eltévedt, hajdani lovasnak". Az elmúlt század nagy magyar metaforája. Eltévedéseit sorolhatnám. Évszámaival együtt. Nem teszem. Mindenki tudja, aki nem követi "téli mesék" "rémeit", "hajdani eszelősök" bővigéit. Látható jelenkori gyakorlat, nem megtanulható régmúlt történet. Biztonságai-meggyőződései az égi haza lehetőségeiben. Nem tagadom: szüntelen érzem, "az a való, mit én látok,/ akkor is, ha mint délibábot,/ fordítva látom a világot." Ez Petőfi varázsköre, Berzsenyi varázsinge. Szilárdan áll, nem téved el. Nem rendítheti meg senki. Se elmebeteg, mai, határon túli polgármester; se meghibbant, tegnapi, határon inneni vígjátékszerző.
A második ötben létezésem, életkorom anyagi-eszmei hullócsillagai.
Az Öregség fenyegető árnyaim példabeszéde. Szemek, fülek, fogak vallomása. "A mélyen elrejtőző, néma férfikor"-on túl. A "horgaselméjű s szikár aggastyán"-léten innen. Példabeszéd "egy öreg görög"-ről. Aki elmondta "aiszkhüloszi" átkát, hogy "így meg kell az embernek öregedni". Túl az aggastyán-lét költői szerepjátszásán, mindnyájunk elkövetkező nagy etikai-intellektuális penzuma. Megoldandó fizikai és metafizikai dimenziókban.
Nekem még a Hajnali részegség és a Hálóing nélkül is párvers. A megoldandó penzum fizikai dimenziója biztosan megoldhatatlan. Metafizikai dimenziója talán igen. Erre két változat a két vers. Két végtelen éjszaka, két mérhetetlen magány a titokzatos ég alatt. De Budán, a Logodi utcában megnyílnak az ég boldog titkai. De Kolozsváron, a Fürdő utcában zárva maradnak az ég boldogtalan titkai. Hálóingben sétál az egyik, és tudattalanul keresi a titkot. Hálóing nélkül áll a másik, és tudatosan keresné a titkot. Az elsőnek odafent "egy mennyei kastély kapuja tárult". A másodiknak odafent "mindörökre e kátrányos, fekete sűrűség" zárult. És szögesen ellentétesek a metafizikai következtetések. A tudattalan keresű felismeri: a mennyei kastélyban "egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam". A tudatos keresű felismeri: a fekete sűrűségben "csak áll a nagy sötétben/ s meztelenül/ Isten előtt vacog."
Sőt, nekem még az Istenről és a Mint különös hírmondó is párvers. Mi van a mennyei kastély és a fekete sűrűség, az Úrnál vendégeskedés és az Isten előtt vacogás mögött? A teremtés tökéletlensége, amelyben gyötr? tudattal megvert, tiltakozó ellenérv vagyok? "Tojáshéjélet", amely "felfoghatatlan büntetésként" hordozza a tudatot. És "gyerekjáték" koponyájában a belégyömöszölt univerzumot. Amelyből fakad a következtetés: "Léted nem tudományos, hanem erkölcsi képtelenség. Ilyen világ teremtőjeként létedet feltételezni: blaszfémia". Vagy a teremtés tökéletessége, amelyben belenyugvó felismeréssel megáldott, elismerő érv vagyok? Netán "hírmondó" is. Aki megértette a változások, születések-elmúlások, virágzások-hervadások végső értelmét. Tudja, hogy maga is e nagy mozgás része. Hullám, ami felgyűrődik és elsimul. Boldog azonosulással hirdeti a következő mozdulatot: "nem bír mást mondani: ősz van."
"Epilógnak" is szánom - mind a tízhez - a Mint különös hírmondó három sorát:
"óh szent Ritmus, örök szerelem nagy ritmusa, évek
ritmusa, Isten versének ritmusa - mily kicsi minden
emberi történés!..."
RADNÓTI SÁNDOR listája
Ady Endre: Intés az őrzőkhöz
Babits Mihály: ősz és tavasz között
Füst Milán: Öregség
József Attila: "Költőnk és kora"
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
Petri György: Csak egy személy
Pilinszky János: Napló
Tandori Dezső: A semmi kéz
Szabó Lőrinc: Omló szirtről
Weöres Sandor: Harmadik szimfónia
RÓNAY LÁSZLÓ választása
Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában
Babits Mihály: Jónás imája
Jékely Zoltán: A marosszentimrei templomban
József Attila: Óda
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
Márai Sándor: Halotti beszéd
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
Szabó Lőrinc: Mozart hallgatása közben
Tóth Árpád: Isten oltó-kése
Weöres Sándor: Hála-áldozat
SELYEM ZSUZSA válasza
Az a tíz vers*
1.
2. Hétfő madara fölrepül,
a keddi eget fölhasítja,
szerdára sebes lesz az ég,
csütörtök már az életem.Az ég sebe az életünk.
Szokványos hasonlatait
ránk tekeri a történelem:
a géz-fehér, halál-fehér.Kivérezzük a kort, a géz
szennyes lesz három nap alatt,
az élő sebre új és új
fáslit szorít a félelem.
Ma ősz van és vasárnap,
avarszag és dohányzom,
az asztalkán fajanszban
még gőzölög az égbolt,
egy öntöttvas fotelben
ülök a cifra balkon,
kavarva hosszú kávét,
míg végre lusta tükrén
eloszlik és bedrappul,
mint kondenzált ökörnyál,
a kedvem égi mása.
pedig szép itt a Herbsttag,
ahogy körülkeríti,
mint birtokát a gazda,
a parkot és a kertet,
hogy majd planíroz, ásat,
és télre házat épít
e zöldből és vörösből,
ahonnan úgy hiányzol,
hisz csak neked, ha egyszer,
ha egyszer még, neked csak,
valami házat, allét,
napórát lusta tővel,
hová a hosszu árnyék
magát befőzni boldog,
s szakadt zakóm zsebébe
a forró őszi holdat
bevarrja éjszakára.Tudod, a fájó részletek, jegyek,
a foltok, fodrok, ráncikák, fogak,
a heg s mi baj az évszakkal fogad, -
- már látom őket. Mégis, mit tegyek?Hová legyek magam elől, a korral
megváltozom, leszek horgadt üvegcsőr,
karcolt tükör, hólé-szapulta s megtört.
Ezernyi arcod benn pusztítva forral,minden sejtemben írva vagy, beírva,
a dallam nem változtat szövegén.
Az öregvés mélyén mustármag, írmag,gránátalma-szilánk van: te meg én.
Sejt-üvegrepeszben vörös lesz. Virrad.
Ragyogva szétszállsz: írás a test egén.Szerelmet senki szebben
- nem kéri mégse senki.
Zsebembe gyűröm álmom,
csak bámulok, bolyongok
papírhajó a sárban.
Totyog a térzenére
a tömeg, barna folt, csak
pár arc virít ki sárgán.
A templom, mint a bordély,
áláhitat, a tikkadt
misztika és az ájult
komédia, bitangok,
pállott rongy; és a szószék
rossz szóképet virágzik,
és hinti szét a konkolyt.
Sok sárga kéz. Az arcom
rohasztja zöld lehellet.
A fertőből kilépek.
Egy ájult nő a sárban.
Nézem a sárga mellet.E rég unt föld, ahova fagytam.
Szerelmet senki. Eszme, képzelet
- rég megrohadt rongy az agyban.
Sok sárga kéz.
Egy üres létszelet.Elég necces labdákat küldesz, édes,
ez az Adrienn például nem jön át.
Így névre jó, csak testközelben éles,
mindezt nem azért mondom, csakúgy: nahát.
Elállt végre - beszéljünk erről inkább -,
abbamaradt a többnapos eső.
Maradjunk annyiban, hogy ez még
nem volna baj, csak nem túl jóleső.
Jutott más is az éjszaka eszembe:
hogy a bólogatós halogénlámpa,
itt kéne légy, hogy te is lásd, ha szembe
állok, kicsit az elveszett cicára
hasonlít, ahogy a fejét tartja.
Míg néztem, kikísérleteztem
egy kétarcú embert a falra,
egyik kezem a másik kezemben
- ez nyilván nem fog összejönni újból,
de én a helyedben vigyáznék magadra -,
szóval egy kétarcú ember ujjból,
mintha imádkoznék, a falra,
hajnalban aztán valaki hívott, de téves,
az is lehet, hogy az a kétarcú ember,
hát van-e egy árnyéknak hangja, édes,
és mit csináljak a két szabad kezemmel?Felrobbant pipacsok a számban
Tél nyílik a nyárbúl
Az orcám feketeHideg szivárkodik erdőbe
Havon poros árnyék
Az ölem feketeMicsoda lepentő benzinszag
Lüktetek búza föd
Emberem feketeTárt tárt karom kereszt sár göröngy
alattam Az égbolt
vigaszom feketeIdő-keresztek homlokán az évek,
letörve mind, s így mindene oly tömör.
A parton áll, tükrömből visszanézve
nem értem már, de arca meggyötör.Ő lehetett, ki helyettem kelt útra,
és most a révnél szürke kompra vár,
bölcsnek tart még, de nincs fogalma rólam,
enyém a szó, az övé más tudás.Megidézem hát, bár időmből feledés lesz,
tanulom látni, ha épp megnő a hold...
A parton áll, s nekem nincs hatalmam arra,
hogy átvezessem rajta a folyót.olyan
álmaim
egyike volt
amelyek sosem
térnek visszaegy vézna sápadt kisfiút
láttam a hídon állni
s minthaértettem volna azt a szót is
amit hangtalanul mondott...
a következő pillanatban
valami történt
nem
emlékszemnem maradt
csak a rózsahullás
az ébredés előterében10. Csak én írok, versemnek hőse: semmi.
Vak őrnek voltál viselőse, Emmi -
vidám hasadban zsidó voltam s dán is,
csordult a számon vád, vér, vodka, ánizs...
Szomjazva ezt-azt felnőttem, fel én,
ki fuldokoltam más anyák tején,
tudom már: solvet saeclum in favilla,
mert egy mozdony volt csak József Attila,
s Babits volt Jónás, Babits volt a cethal,
hisz tetszhalott is meglakol, ha meghal,
s nehézkes voltunk Isten könnyű álma,
de szétnyom bűzlőn, mint a szörnyű bálna,
amely Szatmáron Szent István terén
rohadt, akár a szóra szánt erény,
miképpen Hamlet s Fortinbras, a norvég...
Kék formalinban forgat majd az orv ég,
ha semmiségre lelkem tán serény:
kicsüng a létből, mint versből a sorvég.
SERFŐZŐ SIMON küldeménye
Válasz Kántor Lajos kérdésére
Mára szállóigévé vált Kányádi Sándor azon véleménye, hogy a vers az, amit mondani kell. S valóban, a magyar és világirodalomban számtalan az olyan mű, amelyet naponta idézünk, előadóesteken hallunk. De csak ezek lennének versek? Megszámlálhatatlanul több azoknak a száma, amelyeket csak olvasunk - ha olvasunk! -, s közöttük mennyi igazi érték található! Mennyi kincs! Napfényűek, csillagszépségűek! Csak rá kellene nyitni a szemünk! S ezek nem lennének versek, csak azért, mert nem idézzük, nem mondjuk őket? Dehogyisnem! Mégsem ezek közül választottam az elmúlt száz év általam legszebbnek tartott tíz költeményét. Noha másik tízet, húszat, százat is választhattam volna! Röstellem is magam, hiszen nem tudom megmagyarázni, miért ezekre s nem másokra esett a választásom. Hacsak azzal nem, hogy a század második felének költőit részesítettem előnyben, a fölsorolásomban ezért nem szerepel például Ady, Babits, Kosztolányi, Juhász Gyula, Radnóti, és sorolhatnám. Arra azonban végképp nincs elfogadható válaszom, hogy a század második felét előtérbe helyezve miért a felsorolt verseket választottam a tíz legszebbnek, amikor holnap, holnapután bizonyosan megváltoztatnám a véleményem. Végül is megadom magam Kányádi Sándor mondásának, s azokat gyűjtöttem csokorba, amelyeket valóban mondani kell. Mondanak is: versmondóversenyek szavalói, pódiumműsorok szereplői, óvodás korú gyerekek, felnőttek egyaránt. Általuk naponta megméretődnek, mégsem használódnak el. Életünk részévé váltak. Általuk vagyunk magunkkal azonosak.A versek:
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából
Nagy László: Rege a tűzről és a jácintról
Pilinszky János: Francia fogoly
Sinka István: Szigetek könyve
József Attila: (Karóval jöttél...)
Weöres Sándor: Rongyszőnyeg
Szilágyi Domokos: Szegénylegények
Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa
Szabó Lőrinc: TücsökzeneBaráti üdvözlettel:
Serfőző Simon
SZÁNTAI JÁNOS válasza
A 10 vers:
Ady Endre: Párisban járt az ősz
József Attila: a Flóra 1-5. ciklus 2. verse "Rejtelmek ha zengenek..."
Szép Ernő: Október
Karinthy Frigyes: Nihil
Dsida Jenő: Nagycsütörtök
Weöres Sándor: Fogak tornáca
Pilinszky János: Apokrif
Nemes Nagy Ágnes: Fák
Tandori Dezső: Töredék Hamletnek
Szőcs Géza: Csontváry és Kafka találkozásaMotiv...
"... emlékszem, emlékszem, nem tudom, mire". Talán ez a Szép Ernő-sor az egyetlen "adható" válasz arra a kérdésre, miért éppen ez vagy amaz a tárgy, élőlény vagy ebben az esetben költői szöveg válik az ember - e roppant komplex lény (ld. még Sosztakovics) - idővel egyre terebélyesedő árnyékává. Lépten-nyomon előfordul ugyanis, hogy ez a komplex lény olyan dolgokra emlékszik, akár a legapróbb részletességgel, amelyeket nem tud, vagy nem is tudhat, ugyanakkor valamely tér-idős konstellációban minden kétséget kizáróan léteznek. Emlékszik például egy okra, amely nem leli helyét ok-okozati összefüggéseinek láncolatában, vagy egy keskeny, ideges kézre, amely nem érintette a homlokát, vagy egy mondatra, amelyet soha senkitől nem hallott. Mégis, az emlékezés ölmeleg bizonyossága folytán cipeli őket magával mindenfelé, tudata bőröndjében aprólékos gonddal elrendezve, mint örök szerelmeitől zálog gyanánt kapott csipke harisnyakötőket.
No de nem akarok végleg eltűnni e metafizikai labirintusban, amelyet egyébként éppen az eltűnés érdekében saját magamnak kellene létrehoznom (na ja, az író lusta fajzat), ezért az ismert einsteini szituációt segítségül hívva, amolyan kommersz katasztrófafilmes alaphelyzetet kreálok, amelyből könnyedén (azaz önkényesen) kimenekítem magam, minden magyarázatommal egyetemben. Tehát: az Úr vagy az őr (az esemény nulla-pontját szándékoltan elmaszatolom kissé, amúgy nyitva hagyott kezdet-vég módra, sikkesen) végveszedelmet (ha tetszik, özönvizet) zúdít a Földre, hogy véget vessen a világ gonoszságának, vagy mert ez a dolgok rendje. A média természetesen aprólékosan a világ elé tárja annak végét (mondjuk szerdán délután 13 óra 15 perckor következik be, az aznap déli híradó szerint), aztán az éter kiürül, és mindenki utolsó gondolataival foglalkozik. Persze van néhány hollywoodi-stílusban-kiválasztott, aki ismeri a kis hátsó kaput, a túlélés Ararátját. Kis forgatókönyvírói leleménnyel magamat is közéjük számítom, és csomagolni kezdek. Feltehetően produceri utasításra (aki ehhez a számhoz köti a film kasszasikerét) 10 olyan verset válogatok ki (nem sietve, hiszen erre bőven elég a rendelkezésre álló egy óra), amelyek nélkül üres lenne számomra az Ararát. Persze csalok egy kicsit (naná, vulpes pilum mutat, non mentem, megadva ezáltal az esélyt egy újabb égi büntetésre vagy a dolgok rend szerinti alakulására - egy siker esetén készítendő folytatás elkészítésére azaz), mert nem csak azt a bizonyos 10 verset pakolom össze, hanem az őket tartalmazó köteteket is, ezáltal pontosan 1547 versre téve szert, amelyek szerencsés megmenekülésem esetén az új világ szellemi létének alapját képezik majd. Ezek után kikapcsolom az immár vakon bámuló televíziót, elzárom a konyhában a gázt, kulcsra az ajtót (mert ugye, sose lehessen tudni), és kivonulok az ismert világból, hogy...
SZAKOLCZAY LAJOS válasza
Dadogós levél a versről
avagy az egymással összemérhetetlen értékeket listázó boldog keserveiKedves Barátaim!
Arra kértek, hogy a 20. század legszebb magyar verseit lajstromozzam, s álljak elő a magam tízes listájával. Nagy, hónapok óta zümmögő bogarat tettetek a fülembe. S a megoldandó - megoldhatatlan! - feladat azóta is gyötör. Miért? Mert kérdés kérdés hátán: a legszebb vers egyúttal a legnagyobb is?, s ebben a játékos, ám mégiscsak szellemi versenyben ugyanarról a rajtvonalról indul-e a remekmívű miniatűr (Pilinszky János: Négysoros) s a rövidke, mindössze hat sor terjedelmű gyöngyszem (Juhász Ferenc Himnusz-töredéke, amely a legújabb Hét évszázad magyar költőiben, ki tudja, milyen meggondolásból, a tördeléssel épp a duplájára nőtt), mint a könyv terjedelmű társa? (Az ismert nagy versek közül most csak hadd említsem Vitéz György Missa Agnosticáját.)
S egyáltalán lehet-e - még inkább: illik-e - olyan verssel is előhozakodnom, amelyet a kutya sem ismer, a költőjét (mert korábban sem tudtak róla vagy elfelejtették) nem tartja számon egyetlen antológia sem (jegyezzem meg, a szakma legnagyobb szégyenére)? A húsz év előtt Kanadában meghalt Fáy Ferenc mi bűnt követett el, hogy még a neve sem szerepel az igencsak reprezentatívnak mondott Hét évszázad...-ban (1996)? (Egyetlen vétkéről tudok: összeveszett a Vándorének, a nyugati és a tengerentúli magyar költőket egybetoborzó antológia szerkesztőjével, s mind a tíz versét - amelyeket én még nyomdai levonatban olvastam - visszavette a gyűjteményből.)
Él-e, igazi életet élhet-e az a lista, ami csupán az egyik vagy másik szekértábor (ízlésirányzat) műveiből válogat? Van-e létjogosultsága az olyan - jobbára a "szakemberek" által kiókumlált - kánonnak, amelyben csupán az egyik hang szól, s annak még ötöd- vagy hatodvirágzása is föl van erősítve, viszont a kórust színesít? líraértékek vagy legalábbis az összképet gazdagító árnyalatok feledésre lettek ítélve? Szemlélhetjük-e úgy a magyar irodalmat s azon belül természetesen a költészetet, hogy nem veszünk tudomást az országhatáron kívül is ércesen szóló sípok (mert Dsida gyöngédségében is ott a legnagyobb erő!) összhangzattanáról? Ha a haza - illyési szóval - a magasban van, akkor a nyelvhaza is legalább egy olyan, kikezdhetetlen régióban érzi jól magát. Határa - a határtalanság. Egyik költőtagjának (költő-honpolgárának) sincs szüksége útlevélre, hogy - akár egyetlen sorával - hazalátogasson. Ha korábban el is ment vagy éppen a történelem húzta ki alóla a talajt (a szülőföld, az addigi haza a nagyhatalmak békediktátumával nagyon is átkereszteltetett), a nyelvhazában való létét (habár ismerjük a bántásokat) semmi sem szüntethette meg.
Akárhogyan is van, a magyar líra - tenger az óceánban! - kimeríthetetlen. Éppen ezért, ha tudok is tíz legszebb verset mondani, rögtön önmagamba szúrom a kést: és a többi legszebb vers hol marad? Ki tudja azt eldönteni, hogy Zelk Zoltán Sirálya - ez az utolérhetetlen, több száz soros remekmű - a nagyobb vagy a londoni Határ Győzőnek a magyar nyelvet is megforgató világhalandzsája (A Popmester három hadarórigmusa)? S ha a Nyugat költőinek rímmuzsikája szíven üt - márpedig szíven üt -, akkor honnan az ehhez hasonló érzés például Domonkos István csupa infinitivusból álló versdadogását olvasva (három évtizedes élményem a Kormányeltörésben című poéma gazdag nyelvszegénysége)?
S ha egy költőtől a listámra (listáimra) több verset veszek föl - számtalan ilyen klasszikus létezik, hiszen Adynak legtöbbször Ady a vetélytársa, József Attilának meg József Attila -, akarva-akaratlan bizonyos illemszabályt megsértek: más elől veszem el a létezéshez (a halhatatlansághoz?) szükséges levegőt. Ha az Óda mellett (ezt a költeményt is gyötrelmes volt kiválasztani) például József Attila többi nagy versére (Hazám stb.) ugyancsak voksolok, marad-e hely Dsida Psalmus Hungaricusának? S ha Adyt megduplázom vagy megtriplázom, nem szorulna-e ki Pilinszky Apokrifja?
Kedves Barátaim, láthatjátok, nagyjából ezek a versolvasó (hosszú ideje -kritikus és -szerkesztő) boldog keservei! Van annyira őrült, hogy ilyen-olyan értékáramlattal, -ízléssel, -csoportosulással bátran szembeszegezze a saját listáját. S van annyira telhetetlen - hiszen a régóta tudott értékek valamennyire köteleznek is -, hogy az egyik lista mellé egy másik (talán ugyanannyira értékes) listát állítson; s még egy harmadikat és egy negyediket stb. is. Ám ezek a listák - hite szerint - nem feleselnek egymással, sokkal inkább átjárnak egymásba! A sok erős, nagy és szép vers - fityiszt mutatva a politikának - ki fogja kiáltani a magyar líra köztársaságát! Soha ennél szelídebb és nagyobb fölfordulást, soha ennél több megtorlásra sem érdemes határsértést!
Lírakalandozásomban mire voltam tekintettel? Úgyszólván semmire. Leginkább olvasmányélményeimre - és memóriámra - támaszkodtam. Nem érdekelt, hogy melyik költő mennyire van elismerve, kapott-e különféle díjakat, hányféle sornak tagja, miféle eszmények megvalósítója és örököse, sokat-e vagy keveset tud róla a szakma és az olvasó, bekerült-e (éppen az általam is kiválasztott verssel) a legújabb kori "halhatatlanok" antológiájába, a Hét évszázad magyar költőibe. (Amennyire emlékszem, csupán egy vershez van valamicske közöm: negyedszázad előtt az Új Írás szerkesztőségében dolgoztam, s ösztönzésemre - kérésemre - írta Tandori Dezső a Levél Tihanyból - Kosztolányinak című, máig megmagyarázhatatlan szépségű költeményét.)
Íme a listák áradása! De ha jól figyeltek, észre fogjátok venni benne az értékfolyamot így vagy úgy, de mindenképp megjelölő külön-világok összetartozását, szépségét.I.
1. Ady Endre: Az eltévedt lovas
2. Babits Mihály: ősz és tavasz között
3. József Attila: Óda
4. Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
5. Radnóti Miklós: Himnusz a békéről
6. Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus
7. Szabó Lőrinc: Semmiért Egészen
8. Weöres Sándor: Odysseus énekei
9. Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
10. Pilinszky János: ApokrifII.
1. Zelk Zoltán: Sirály
2. Tóth Árpád: Lélektől lélekig
3. Márai Sándor: Halotti beszéd
4. Kormos István: Vonszolnak piros delfinek
5. Jékely Zoltán: Madár-apokalipszis
6. Gulyás Pál: Búcsú a Mestertől
7. Szép Ernő: Adjátok vissza
8. Karinthy Frigyes: Előszó
9. Nagy László: Menyegző
10. Vas István: Óda a tegnapi asszonyokhozIII.
1. Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kirepülnek
2. Áprily Lajos: Intés a kutyának
3. Nemes Nagy Ágnes: Patak
4. Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!
5. Bakucz József: Órák
6. Székely János: A vesztesek
7. Sinka István: Anyám balladát táncol
8. Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában
9. Rákos Sándor: Sirató
10. Sziveri János: BábelIV.
1. Juhász Gyula: A démonhoz
2. Nadányi Zoltán: Mariann a kádban
3. Csanádi Imre: Csillagforgó
4. Fáy Ferenc: Keresztút (vagy egy másik: a Missa Hungarica?)
5. Baka István: Mefisztó kering?
6. Erdélyi József: Lovaspóló a Vérmezőn
7. Tűz Tamás: Amoris via Dolorosa
8. Ratkó József: Tánc
9. Csorba Győző: Költők, fiatalok
10. Páskándi Géza: Az örömrontó angyalV.
1. Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából
2. Kányádi Sándor: Halottak napja Bécsben
3. Lászlóffy Aladár: Fehér kakas a hóhullásban
4. Bella István: Szeretkezéseink
5. Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa
6. Faludy György: Óda a magyar nyelvhez
7. Határ Győző: A Popmester három hadarórigmusa
8. Nagy Gáspár: Symphonia Ungarorum
9. Vitéz György: Missa Agnostica
10. Tandori Dezső: Levél Tihanyból - KosztolányinakVI.
1. Rába György: Echó
2. Tornai József: Balaton, Balaton
3. Gergely Ágnes: Az "Ágnes asszony" költőjéhez
4. Veress Miklós: Vakügetés
5. Tóth Bálint: Magyar litánia
6. Kovács András Ferenc: Psalmus Transsylvanicus
7. Orbán Ottó: A magyar népdalhoz
8. Székely Magda: Kőtábla
9. Szepesi Attila: Ars amatoria
10. Domonkos István: KormányeltörésbenBarátaim! A hat lista, amelyeken a megannyi szépségek szépe szerepel, immár készen van. Örülök - és (ha hiszitek, ha nem) szégyenkezem! Mert hol maradt Tompa László, hol a feledés homályába "beleszédült" Hajnal Anna (Tiszta tiszta tiszta) és Hervay Gizella (Gyalogzsoltár) megőrzésre érdemes nagy verse, lírája? És ki lúgozta ki belőlem - bennem van, istenemre bennem van - Gál Sándor Új Atlantiszát, és ki, barátaim: Marsall László, Ágh István, Vasadi Péter, Utassy József, Buda Ferenc, Farkas Árpád, Király László megnevezetlenül is megnevezett (aki ismeri, tudja), egy-egy, föltétlen idekívánkozó versét? Kezdjek újabb listát az Alagutak a hóbannal, és fejezzem be a Zúg márciussal?
Aki szereti a verset, az át tudja érezni a fájdalmamat, hogy micsoda hiány sajog bennem valamely itt föl nem hozott - meg nem táncoltatott - vers miatt. De minden listának egyszer azért szakad vége, hogy újabb és újabb kezdődjék!
Minden elveszhet, csak a remény nem! Hadd köszöntsem ezzel a 75 éves Korunkat s egyben titeket is, akik munkára sarkalltatok!Budapest, 2001. július 23.
Szakolczay Lajos
SZÁSZ JÁNOS listája
Ady Endre: Magyar jakobinus dala
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
Babits Mihály: Jónás könyve
Tóth Árpád: Lélektől lélekig
Karinthy Frigyes: Előszó
Nadányi Zoltán: Piripócs
József Attila: Hazám
Nagy László: Te szeress engem
Kányádi Sándor: Halottak napja Bécsben
Lászlóffy Aladár: De szép is volt (A Hétben jelent meg nemrég)
SZÉLES KLÁRA levele
Kedves Kántor Lajos s igen tisztelt, mindig körültekintő s igen leleményes Korunk Szerkesztőség!
Köszönöm a megtisztelő felkérést, amely a "20. század legszebb tíz magyar versének listájá"-ra vonatkozik.
Merész a kérdés, csak merészen lehet válaszolni. Bevallottan hosszú tűnődés után, válogatás helyett az improvizáció mellett döntöttem. Kik, milyen versek merülnek fel - például - bennem, e kérdés nyomán? Túlságosan gazdag a választék, így tehát egyféle vállalt szubjektív döntés nyomán (időrendben) a következő tíz verset jelölöm meg:1. Ady Endre: A harmadik emeletre avagy Az én magyarságom
2. Babits Mihály: Olyan az életünk...; Csak posta voltál
3. József Attila: Emberek
4. Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
5. Tóth Árpád: Lélektől lélekig; Weöres Sándor: pl. Graduale II.
6. Juhász Ferenc: Meggyötört, szomorú arcod
7. Nagy László: Menyegző; Vérugató tündér
8. Márai Sándor: Karácsony (?) - az 1956-os vers; Illyés Gyula: Bartók
9. Lászlóffy Aladár: Mint tükre előtt a komédiás...
10. Bertók László: Sírni szeretnénk, mint az emberek, (Valamennyi "mint", "és", "mintha" kezdetű, című vers stb.)Íme, a bőség bőséges zavara. (Lehet, hogy tkp. ez egyféle, elfogult nemzedéki vallomás?)
A rögtönzés zavarában, - szíves üdvözlettel:Bp. 2001. április 20.
Széles Klára
SZIGETI LAJOS SÁNDOR listája
Ady Endre: E nagy tivornyán
Babits Mihály: Balázsolás
Kosztolányi Dezső: Harsány kiáltások tavaszi reggel
Dsida Jenő: Út a kálváriára
Illyés Gyula: Örök s mulandó
József Attila: Ritkás erdő alatt
Szabó Lőrinc: Mozart hallgatása közben
Radnóti Miklós: December
Pilinszky János: Van ilyen
Baka István: Uram én itt vagyok
SZILASI LÁSZLÓ üzenete
Dear Imre,
Köszönöm a felkérést, de nem hiszem, hogy beszállnék a játékba: az én kedvenc verseim nem 20. századiak, s laikus véleményemmel egyébként sem szívesen rombolnám a szakértők kánonját.Őszinte köszönettel,
minden jót kívánva:
Szilasi László
SZILÁGYI JÚLIA listájaNemes-Nagy Ágnes: A szabadsághoz
Babits Mihály: Vágyak és soha
Karinthy Frigyes: Martinovics
Pilinszky János: Mire megjössz
Székely János: A vesztesek
Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén
Szilágyi Domokos: Magyarok
Hervay Gizella: Gyalogzsoltár
Balla Zsófia: Úszik a földben
Kovács András Ferenc: Erdélyi töredék
SZŐCS GÉZA válasza
A tízszerszép
(1) A tó tavaszi éneke Dsidától. Biztos, hogy ennél nem írtak tíz szebb verset az elmúlt száz évben.
De vajon valóban a legszebb verseket keressük? Vagy a legjelentősebbeket?
Mitől jelentős, ami jelentős? A Nemzeti dal nem attól jelentős, hogy szép. Attól jelentős, mert részévé lett a nemzet egójának. Vannak versek, amelyek annyira jelentősek, hogy a számtalan megmozdított, berezonáló nem-esztétikai (hanem politikai, történelmi, vallási stb.) emóció az élményt átfordítja esztétikai élménnyé. (Az önbecsapásról itt most ne beszéljünk - "... attól olyan szép, mert erről vagy arról a témáról ír" -, habár az esztétikai illúzió természete talán rokonságban áll az önbecsapáséval.) De azt hiszem, mi most nem azokat a verseket keressük, amelyek olyannyira jelentősek, hogy már szépek - mint pl. Dsida Psalmus Hungaricusa -, hanem azokat, amelyek annyira szépek, hogy ettől válnak jelentőssé. A tó tavaszi éneke ilyen.
(2) Az Anna örök is ilyen, a maga közhelyességét súroló fordulataival. Azt mondanám, túlzással persze, hogy Juhász Gyula versét Orbán János Dénes mentette át a következő századba, azzal, hogy cinikus, sprűd párverset írt hozzá, amit már nem tudok nem-hozzáhallani; nekem a kettő együtt a múlt század egyik legjobb verse.
Igaz viszont, hogy nem a legjobb verseket keressük. Hanem a legszebbeket. Akkor most ezt a Juhász-Orbán verset vegyük föl vagy neű
(Jut eszembe: Tandori is arcátlanul beleírt Kosztolányi Csáth Gézát sirató versébe: a vers sokkal jobb lett, bár így sem a század tíz legjobb versének egyike).
Gyors kontroll-kérdés: vajon melyik a 19. század tíz legjobb verse?
És vajon a magyar líra a késői Csokonaitól a korai Ady Endréig tett-e meg nagyobb utat, vagy a késői Adytól a korai Orbán Jánosig?
Ady. Biztosra vehető, hogy a 20. század tíz - öt? három? - legnagyobb költőjének egyike. Megrázó, hatalmas, szenvedélyes beszéd az övé. De még a leggyöngédebben is ő szólalt meg, ha gyöngéd akart lenni - ám vajon szépek-e a versei? A nagy Cethalhoz: az Istenhez szóló, valaha írott legmisztikusabb sorok közül valók. Vajon szép-e ez a vers? Vagy csak utolérhetetlen? Ady úgy beszélt a nőkhöz, ahogyan magyarul addig senki, és talán azóta sem; százszor jelentékenyebbek ezek Juhász Gyula Anna-versénél: de vajon szebbek is?
Ady, Babits, Kosztolányi, József Attila, Radnóti, Füst Milán, Kassák, Weöres, Nagy László, Pilinszky, talán ez a Top 10, a 20. századi magyar költészet panteonjának felső emelete. Mi sem lenne egyszerűbb, mint mindegyiküktől kiválasztani egy verset, aztán azt mondani: tessék, a legszebb tíz.
No és ha valaki tíz Ady-verset találna a legszebbnek?
Juhász Gyula, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Sárközi György, Áprily Lajos, Reményik Sándor, Illyés Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Kormos István, Szilágyi Domokos, Petri György - s velük a holt költők huszonegyfősre kiegészült társasága. Élőkről most ne szóljunk. Ám még mindig nem írtuk le Jékely Zoltán vagy Karinthy Frigyes nevét, Márai, Déry, Sinka István: emlékezetes, nagy versek szerzői; de vajon melyiküké a nyolc másik legszebb vers? (Vajon hogy szól magyarul a "melyiküké" többes száma?)
(3) Hervadó asszonyok. Szabó Lőrinc írta, akit egyébként inkább jó költőnek tartok, mint lángeszűnek. És mégis. E verse szebb, mint akárhány zsenié. És persze szebb, mint amit ő maga bármikor is... igaz, hogy a Semmiért Egészen a század egyik legfontosabb verse. De mi a szép verseket keressük most.
(Szép versek. Az jut eszembe, hogy mikor politikai lemészároltatásom elkezdődött, ezzel - érthető módon - együtt kellett járnia költői megsemmisítésemnek is. Hiszen soha nem lehet tudni, hogy egy költő népszerűségéből mikor kovácsolódik politikai tőke. Ezért legjobb, ha a különösen veszedelmes felforgatókat leradírozzuk a magyar költők csoportképéről. Így történt, hogy amikor legjobban rá lettem volna utalva a pályatársak szolidaritására, nevem egyik napról a másikra, évtizedes jelenlét után, eltűnt a Szép versek antológiákból. Nesze neked szépség.)
(4) Öregség. Azzal a megszorítással, hogy szerzőjének, Füst Milánnak az előadásában. És itt most zavarban vagyok. Tényleg szép ez a vers? Vagy csak monumentális, lenyűgöző, torokszorító, felemelő, katartikus? Blőd kapitány kérdezhetné: olyan katartikus, hogy az már szép?
(5) Persze van még egy vers, amely azáltal is válik egyik legszebb versünkké, hogy lúdbőröztetően katartikus. Az Egy mondat a zsarnokságról. E vers is - mint a Nemzeti dal - részévé lett a nemzet énjének, én-tudatának. De miért válhatott azzá? Mert tökéletes. Mert sodró, mert lendületes, mert lobog, mert olyan, mint az áramütés, olyan, mint Shelley ódája a nyugati szélhez, melyről tudjuk, hogy magyarul a legszebb versünk. Bizony e poéma zseniális, pedig hát Illyés sem volt Adyhoz fogható zseni. A Haza a magasban-t leszámítva, egyetlen másik művében sem közelítette meg ezt a verset.
(6) Azt mondtam, élőkről vagy semmit, vagy hallgassunk róluk. (Cpt. Blőd.) De nem tehetem meg, hogy ne említsem meg a század egyik legfeledhetetlenebb versét, Faludy Német zsoldosdalát. Ha ez nem szép, akkor mi a szép? És különben is: vajon kortársunk-e Faludy a szónak olyan értelmében, amilyenben mások kortársaink? Hiszen amikor született, Ferenc Jóskának még több mint fél évtizede volt hátra!
Vészesen közeledünk a tízhez. Létezik, hogy Babits kimaradjon? Kosztolányi? KOSZTOLÁNYI?
... az égbe bál van, minden este bál van
és most világolt föl értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalban hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.
(7, 8) No és József Attila? A Medáliák és az Eszmélet.
Tényleg kevés szebb vers született ezeknél. De ez hány vers? Két ciklus? Két ciklus kétszer 12, összesen 24 verse? Akkor ez két vagy 24 külön vers? S ha bennem e két ciklus összesen 10 darabja - strófája? - egy verssé állt össze valamikor régen? Szóval: a Medáliákból az első négy kettős szakasz, az Eszméletből a negyedik, ötödik, hetedik, nyolcadik, tizedik, tizenkettedik. (IV., V., VII., VIII., X., XII. Ez összesen tíz, de e két csonka ciklust - számomra - A bőr alatt halovány árnyék című verse (ebben az új szövegegyüttesben csak hosszabb strófa) köti össze és egészíti ki teljes kompozícióvá. Az ily módon immár hármasan tagolt vers a múlt század két-három legszebb verseinek egyike, számomra.
A Születésnapomra, az más. Az a legfelkavaróbb.
Hánynál tartunk? Cpt. Blőd súgja: a múlt század legszebb tíz magyar verse a következő harminc...
(9) Aztán itt van a Holdaskönyv, Weöres Sándor és Pásztor Béla összesen 35 négysoros strófája, 140 sor: ez hány vers?
A harmincötből tíz-tizenkét strófa bizonyosan legszebb, legtitokzatosabb, legmágiásabb verseink közé tartozik. No de akkor ez, ismétlem: hány vers? A hét ciklus tizenkét strófája, a 35 szakasz egyharmada, a 140 sorból 48 - ez mennyi?
(10) Zelk Zoltán sirály-verse. No comment. Zelk igen, Ady nem? Babits sem? Kosztolányi, Nagy László sem?
Az ember mogorván széttárja karját: még akkor se mondok mást, mint amit gondolok, ha agyon is köveztek. De azért rosszkedvűen sorokat mormol magában,
Sárkány a szérűn, morrogó
torka gyöngy rozsszemet fuvall,
Mézes Annuska játszogat
kaviccsal, halpattantyúval
meg azt is, hogy
Miért laktál jól, ember, sűrű gabonaszaggal?
Nem sajtoltál még mustot, miért dicsekedsz azzal?
És hát persze azt is, hogy
Mit tudom én, mi szeretnék lenni?
Pehely vagyok, olvadok a hóval...
meg hogy
S mért szárad le, hogyha újra nő?
Már bánja, hogy belement a játékba, inkább azt kellett volna válaszolnom - gondolja -, hogy a század legérdekesebb 100 versét, azt szívesen kiválasztom.De a tíz legszebbet?
SZŐCS ISTVÁN listája
Tíz legszebb vers a 20. századból
Ady Endre: Sappho szerelmes éneke
Ady Endre: Ének a Visztulán
Juhász Gyula: Milyen volt...
Kosztolányi Dezső: Üllői-úti fák
Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhítat
Tóth Árpád: Az öröm illan
Szabó Lőrinc: Mozart hallgatása közben
József Attila: Ősz
József Attila: Nyár
Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus
TAMÁS ATTILA levele
Kedves Szerkesztő kollégák!
Mindenekelőtt: köszönöm a "megszólíttatást".
Bizonyára Ti sem kérdéseteknek a szó szoros értelmében vevésére gondoltatok, amikor azt megfogalmaztátok (honnan tudhatnám, melyik vers mutatkozik számomra szebbnek: a Hajnali részegség vagy a Szeptemberi áhítat, a Harmadik szimfónia vagy Az elveszített napernyő?), inkább a megjelölt feladat megközelítő megoldására lehet kísérletet tenni - erre azonban szívesen vállalkozom.
Persze az sem könnyű: különbséget tenni "a legnagyobb" ("legmegrendítőbb" stb.) és "a legszebb" között, hiszen ezek a kategóriák alkalmanként egybe is eshetnek, alighanem gyakoribb azonban, hogy ez nem történik meg.
Ilyesfajta gondolatoknak is helyet adva állítottam össze a következő címjegyzéket - természetesen nem "fokozati", hanem nagyjábóli időrendi sorrend kialakítására törekedve.Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet
Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
Babits Mihály: Jónás könyve (imája)
József Attila: Óda
Pilinszky János: Ravensbrücki passió
Weöres Sándor: Az elveszített napernyő
Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú kiáltozása...
Nagy László: József Attila!
Illyés Gyula: Hiány a kéziratban(A felsorolt versekről nagyobbrészt írtam - hasonlóképp a szép és az esztétikum viszonyának kérdéséről -, leginkább ezért nem élek itt a fölkínált lehetőséggel.)
A vállalkozás sikerét kívánva, baráti üdvözlettel:Debrecen, 2001. 3. 16.
Tamás Attila