REGGELI TŰZ
tüzes golyó hull
egyetlen szem cseresznye
fröccsen a harmat
KAPCSOLAT
almában féreg
elszakadnak a szálak
együtt zuhannak
NYÁRI BOLYGÓ
fénylik az alma
hangya jár körbe rajta
Kis Herceg ő is
VÁRAKOZÁS
küszöb alatt fény
szivárog egész éjjel
sötétedik bent
TÖRTÉNET
megfagyott nyálán
kapaszkodik a pók fel
Münchhausenként
PERSPEKTÍVA
veréb repül fent
kívül szélfújta tollak
bent fehér csontváz
KETTŐZÉS
hó hull a hóra
nyugszik a kéz a kézben
fény gyűl a fényre
ŐSZI DÉLUTÁN
hasadó szilva
nyelv a kettényílt szájban
mindenki szótlan
LÉPCSŐK
sötétkék hegyhát
halványkék ég fölötte
áttetsző Isten
SZERELEM
hullámzó combok
emberevő piranha
leselkedik rám
REMÉNY
hangyaként járok
a fehér porcelánon
mégis szeretlek
VÁGY
repülni vágyom
boldogabb a veréb is
mint a poéta
ELMÚLÁS
sárga zuhanás
homokszemek a húsban
mézédes körte
VERŐFÉNY
a lepke szárnya
suhogva kettévágja
a porszemeket
TÉLI REGGEL
roncstemetőben
fehér káposztalepkék
csontropogása
BÚCSÚ
a tűz leroskad
kialvó láng az ujjam
hűvös a tested
ÁLMATLAN ÉJSZAKA
fekete éjben
sok kicsi fehér szikra
mennybemenetel
TÁVOLSÁG
messze a hegycsúcs
árnyékot vet a kertre
s itt is hideg lesz
TEREMTÉS
puha napkorong
úszik tojásfehérben
múlik a tél már
UTÁN
csillagsereglet
elmúlt már a teremtés
megfagyott sperma
SZÉDÜLET
árnyék vetül rám
világosság van mégis
tudom te állsz ott
IDILL
rigó az ágon
ott ül az édes füttyben
mag a barackban
INTERMEZZO
két lepke együtt
kezem pihen kezedben
külön repülnek
EMBERÉLET
nyílik az ajtó
felrebbennek a fények
de már csukódik
HOLDTÖLTE
tükörbe nézek
az Isten válla fölött
hull rám a holdfény
NYÁRI ÉJSZAKA
sötét képernyőn
csillagbetűk vibrálnak
nincsen kapcsolat
ÁRNYÉKOK
a felhő árnyéka
éppoly hangtalan siklik
mint a verébé
LOMBHULLÁS
bennem is csontváz
de a fa újra zöldül
pazarló Isten
ÉJSZAKAI HAVAZÁS
finom súrlódás
ahogy fordul az égbolt
törmelék-fény hull
TELJESSÉG
Isten hibátlan
mint pucér próbababa
nincs kapu rajta
EXTÁZIS
nem nem nem nem nem
igen igen igen i-
gen nem nem nem nem
Látó Szépirodalmi Folyóirat