A dolgozat az alábbi kérdésekre keresi a választ: Az 1998. évi szlovákiai választások miben hoztak változást a magyarsághoz fűződő viszonyban? Az új kormány politikája miben jelent előrelépést a korábbi időszakhoz viszonyítva, mivel maradt adós a kormány a vállalt kötelezettségek teljesítése terén? A kormánykoalíción belül milyen jellegű problémák merültek fel, milyen tényezők hatottak a kormány politikájára? Mennyiben vált a kormány "magyarságpolitikája" a társadalom demokratizálódásának és az euroatlanti orientációnak szerves részévé, s ez hogyan hatott Szlovákia külső és belső (társadalmi) megítélésére és arculatára?

Ha általában akarunk válaszolni a fenti kérdésekre, akkor megállapíthatjuk, hogy a Mečiar-kormány időszakához (1994-1998) viszonyítva lényeges változások következtek be a szlovák kormány magyarságpolitikájában, ugyanakkor korántsem teljesen az elvárásoknak és az adott lehetőségeknek megfelelően. Nem alakult ki ugyanis a kormánykoalíción belül egy egységes álláspont a legnagyobb kisebbség kérdésének a megoldására, gyakran a politikai akarat hiányában. Nehézkesen, vontatottan s általában éles viták közepette születtek meg a döntések, és az esetek többségében félmegoldásokra került sor, s ez kételyeket és bizonytalanságokat szült a szlovákiai magyarság körében.

Az előzményekkel kapcsolatban fontos utalni arra, hogy részletes nemzetiségpolitikai koncepcióval a Mečiar-kormány idején ellenzékben lévő szlovák pártok nem rendelkeztek. Bár az 1998. évi választásokra való tekintettel a Magyar Koalíció és Szlovák Demokratikus Koalíció 1997 decemberében megállapodást (közös nyilatkozatot) írt alá a további együttműködésről, a szlovák ellenzéki pártok a választási programjaikban szinte említést sem tettek a nemzetiségi kérdés terén előttük álló feladatokról, vagy legalábbis nem vállaltak fel konkrét nemzetiségi feladatokat választóik előtt. /1/

Az új kormány megalakulásával a helyzet némiképp megváltozott, hiszen a koalíciós megállapodás eredményeképpen az MKP is tagja lett a kormánynak. A bonyolult körülmények, nehéz viták közepette megszületett koalíciós megállapodás történelmi jelentőségű, hiszen először vált a szlovákiai magyarság egészét átfogó politikai elitje kormánytényezővé. A demokrácia mellett hitet tevő szlovák pártok hivatalos dokumentumban rögzítették, mit vállalnak fel a szlovákiai magyarság igényeiből, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) pedig azt, hogy milyen feltételek mellett vállalja a kormányszerepet.

A kormánytagság az MKP számára célkitűzései egy részének feladását is jelentette. /2/ Ennek ellenére a koalíciós megállapodás, majd a kormány 1998 novemberében jóváhagyott programnyilatkozata - amelynek kidolgozásában az MKP is részt vett - objektíve kedvező feltételeket biztosított a nemzetiségek helyzetének gyökeres javításához. /3/ A belpolitikai helyzet változásának következtében azonban a vállalt kötelezettségek teljesítése a szlovák kormánypártok részéről nehézségekbe ütközött.

A koalíciós megállapodásban és a kormány programnyilatkozatában foglalt nemzetiségpolitikai feladatokat lényegében három csoportra oszthatjuk:

• az MKP kormányzati szerepével kapcsolatos feladatok megoldása /4/;
  
• az előző kormány jogfosztó és jogkorlátozó intézkedéseinek megszüntetése érdekében tett lépések /5/;
  
• a nemzetiségi jogok érvényesítésével kapcsolatos további elvárások teljesítésének kilátásai. /6/

Nem célja e tanulmánynak, hogy teljes áttekintést nyújtson a koalíciós megállapodásban és a kormányprogramban rögzített nemzetiségpolitikai feladatok teljesítésével összefüggő kérdésekről. Törekvésünk az, hogy néhány fontosabb téma kapcsán mutassunk rá azokra a problémákra, amelyek nehezítették a programban foglalt célok megvalósítását, s amelyek a jövőre nézve is tanulságul szolgálhatnak.

1. A kormányalakítás és a magyarkérdés

A koalíciós tárgyalások kezdetén úgy tűnt, hogy egység van a szlovák pártok körében az MKP kormánytagságának kérdésében. Ez a feltételezés a tárgyalási folyamat során megváltozott, amikor a Demokratikus Baloldal Pártjának (DBP) alelnöke, Róbert Fico, majd Jozef Migaš, a DBP elnöke - "egyéb politikai megfontolásokból" - felvetette az MKP "kívülmaradásának" a kérdését. Mindezt azzal indokolták, hogy a kormánykoalíció az MKP kormányba lépésével veszíthet a választások során megszerzett tömegbázisából, a magyarok részvétele a kormányban az erős és agilis nacionalista ellenzék számára táptalajt nyújthat befolyásának érvényesítésére, nehezítheti Szlovákia örökölt súlyos belpolitikai problémáinak megoldását.

Valójában itt többről volt szó. A kormányalakításkor a politikai felfogásban és ideológiai szemléletben rendkívül heterogén politikai (mindenekelőtt jobb- és baloldali) erők között éles harc és versengés folyt a hatalmi posztokért, az erőfölény megszerzéséért. Ebből a szempontból nem kétséges, hogy az MKP a jobboldali csoportosulás pozícióit erősítette a koalíción belül. Ezen a tényezőn kívül a DBP magatartásához közvetlen okok is hozzájárultak. Példaként említhető, hogy az MKP és a DBP is igény tartott a földművelési tárcára, s ehhez kapcsolódott az ún. nevesítetlen földek kérdésének a rendezési lehetősége.

E csatában a DBP kompromisszumra kényszerült, miután koalíciós partnerei (beleértve a Polgári Egyetértés Pártját [PEP] is) kiálltak az MKP mellett, és ragaszkodtak ahhoz, hogy az MKP-t vegyék be a kormányba. "Mi voltunk azok - jelentette ki később Rudolf Schuster, a PEP akkori elnöke -, akik kimondták, hogy az MKP nélkül nem kötünk szerződést." /7/

Róbert Fico a későbbiek során, amikor a DBP-vel való szakítás útjára lépett, a "magyar kártyát" és az MKP addigi kormányzati szerepének értékelését is felhasználta "elkülönülő" politikai magatartásának indoklására. A Práca 1999. május 26-i számában közzétett terjedelmes írásában részletesen kifejtette a magyarok kormányzati részvételével szembeni álláspontját. Ebben arra a következtetésre jutott, hogy annak idején "racionális okok" szóltak amellett, hogy az MKP-t ne vegyék be a kormányba, és szerinte a tapasztalatok teljes mértékben bebizonyították ennek indokoltságát. Azzal vádolta az MKP-t, hogy nem az országos érdekeket tartja szem előtt, hanem kizárólag saját regionális szempontjait követi, figyelmen kívül hagyja a többségi szlovák nemzet érdekeit, érzelmeit, és destabilizáló erőként van jelen a szlovák kormányzatban. Példaként az MKP-nak az Állami Földalap politikai birtoklására irányuló törekvését, a lezajlott költségvetési vita során a parlament "bojkottálását", az államigazgatási funkciók tudatos megszerzésére irányuló törekvését, Bugár Béla "budapesti kapcsolatait" hozta fel. Nem lehet csodálkozni azon - állapítja meg Fico -, hogy az MKP a szlovák választók körében az utolsó támaszt is elveszíti, és csak a magyar választókra támaszkodhat, miközben ez kiváló talajt teremthet az extrémizmus felerősödéséhez. Szerinte a Szlovák Nemzeti Párt (SZNP) preferenciájának növekedése és részben a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM) életképessége is "egyértelműen az MKP kormánykoalícióban kifejtett néhány hónapos tevékenységére vezethető vissza". Az idegesség nemcsak a politikában, de a választók körében is növekszik, és ez azért is veszélyes - véli Fico -, mert a "tűzpróba" valójában csak ezután, a napirenden levő kisebbségi nyelvtörvénnyel kapcsolatosan következik be. Az MKP túlzott követeléseivel kiélezte a helyzetet, s erre rájátszik az Európa Tanács is, amely a nyelvtörvény elfogadását követeli. /8/

Hogy az MKP végül is bekerült a kormányba, ehhez talán döntő módon hozzájárult az a körülmény, hogy a szlovák koalíciós pártok programjaikban hitet tettek a demokrácia követelményének érvényesítése és az euroatlanti integráció mellett, s azt a kisebbségi politika terén is hitelesíteni kellett, s az MKP kormánytagsága az új módon való gondolkodást demonstrálhatta külföld felé.

2. A kétnyelvű bizonyítványok ügye és az egyéb korrekciós lépések

A mečiari időszak jogkorlátozó és jogsértő intézkedéseinek, lépéseinek a korrekciói jegyében került sor első jelentősebb lépésként a kétnyelvű bizonyítványok kiadásának és az iskolai dokumentáció kétnyelvű vezetésének a visszaállítására. A vonatkozó törvény elfogadása során a kormánykoalíció egysége érvényesült. Fontos körülmény volt, hogy a nyugati politikai közvélemény igen nagy figyelmet szentelt ennek az első jelentősebb korrekciós lépésnek, és a törvény elfogadását rendkívül - mondhatni jelentőségét meghaladó módon - nagyra értékelte. 1999. január 13-án kezdte meg a parlament a vitát a törvényjavaslatról, és gyorsított eljárással hagyta jóvá, ami az ellenzék részéről eleve éles támadást váltott ki, de leginkább a törvény létjogosultságát bírálták. (Az ellenzék már előzetesen is kategorikusan bírálta a vonatkozó oktatási törvény módosítását.) A SZNP nyilatkozatban ítélte el e kormányzati lépést, mondván, hogy az engedmény meghaladja az alkotmány kereteit. /9/ Anna Malíková, a SZNP akkori alelnöke abból a szempontból bírálta a kormányt, hogy ez egy újabb engedmény a magyarok számára a kormány egyben tartása érdekében. A SZNP nyilatkozata figyelmeztet, hogy a magyar "irredenta" számára tett indokolatlan engedmények a szlovák államiság destrukcióját szolgálják. /10/

A kisebbségi politika állami gondozása struktúrájának újjászervezésére és kiépítésére, a nemzetiségi kultúra intézményei jogállásának rendezésére stb. irányuló korrekciós lépéseket is alapjában véve a vontatottság, esetenként a vonakodás jellemezte. /11/ A vontatottsághoz hozzájárult az is, hogy a szlovákiai magyarság sem volt

• főként káderszempontból - kellőképpen felkészülve az új helyzetre, nem mindig és időben találtak megfelelő személyeket a különböző posztokra. /12/

3. A DBP és az MKP közötti újabb konfliktus az Állami Földalap kérdésében

A konfliktus az Állami Földalap igazgatói posztjának, majd a nevesítetlen földek önkormányzati kezelésbe adása kérdésében robbant ki már január folyamán. Az előzményekhez tartozik, hogy a kormányalakítás során a DBP részéről feltételként szabták az MKP kormányba vételekor, hogy a földművelési tárca igényléséről mondjon le. Ez megtörtént annak fejében, hogy az MKP az Állami Földalap igazgatói posztját kapja. Ezt azonban - sajnálatos módon - nem foglalták írásba, jóllehet a koalíciós pártok a szóbeli megállapodás tényét a későbbiek során sem vonták kétségbe.

Az MKP részéről azért is fontos lett volna e poszt megszerzése, mert a kormányprogram szerint az Állami Földalap gondozásában lévő nevesítetlen földek - melyek jelentős része Dél-Szlovákia területén található és kapcsolódik a Beneš-dekrétumok következtében az ott élő magyaroktól elkobzott földek sorsához - az Állami Földalap gondozásából az önkormányzatokhoz kerülnek majd át.

Pavol Koncoš kinevezett mezőgazdasági miniszter azonban a szóbeli megállapodásról nem kívánt tudomást venni, de elvi okokból sem volt hajlandó támogatni - ahogy ezt következetesen minden alkalommal kinyilatkoztatta -, hogy az Állami Földalap élére magyar nemzetiségű személy kerüljön. A Pravda című lapban 1999. január 19-én A föld nem tartozik pártokhoz címmel megjelent interjújában fejtette ki részletesen ellenérveit. Hivatkozott arra, hogy a koalíciós megállapodás nem tartalmaz utalást az Állami Földalap igazgatói posztjának betöltésére, szóbeli megállapodásról pedig nem tud. Élve kinevezési jogkörével, az Állami Földalap élére a Mečiar-kormány idején a földművelési miniszter környezetében tevékenykedő s vele annak idején "lojális magatartást tanúsító" Jaroslav Puskáčot nevezte ki igazgatónak. (Közölte, hogy az Állami Földalap igazgatótanácsának élére is megvan a - nem magyar - személyi javaslata.) Ugyanakkor nem ért egyet azzal, hogy a nevesítetlen földek az önkormányzatok kezelésébe kerüljenek. Azzal érvelt, hogy nem politikai, hanem szakmai kérdésről van szó, s egyben olyan érzékeny problémáról, hogy jobb, ha a politikusok ettől távol tartják magukat (rendkívül bonyolult öröklési kérdések, esetenként kettős tulajdonviszonyok, melyek a Beneš-dekrétumokkal is összefüggnek). Az MKP-vel szemben azt hangsúlyozta, hogy nem 300 ezer, hanem csak 120 ezer hektár - többnyire Dél-Szlovákiában található - földterületről van szó. Ami pedig a Beneš-dekrétumokat illeti, az 1991-es törvény és annak módosítása "nagyon világosan megjelöli a magyar nemzetiségű állampolgárok jogait" - mondta. "Semmi ok arra, hogy a Beneš-dekrétumokat revízió alá vegyék", amit egyes MKP-s politikusok burkolt formában szorgalmaznak. /13/

A kormánykoalíció szlovák pártjai lényegében nem foglaltak állást az igazgatói kinevezés körüli vitában. Maga Mikuláš Dzurinda miniszterelnök is kitért a közvetlen állásfoglalás elől /14/, miközben a koalíció egysége fenntartásának fontosságát s a miniszterek jogainak figyelembevételét hangsúlyozta. Később ezzel kapcsolatosan a Szabad Újság /15/ bírálóan úgy fogalmazott, hogy a kormánykoalícióban "vígan végignézik", hogyan küzd egymással Bugár és Koncoš, mintha őket e kérdés nem érintené, pedig a koalíciós megállapodás megsértéséről van szó.

Sajátos magatartást tanúsított a DBP. Ľubomír Andrassy alelnök kijelentette, hogy Pavol Koncoš a pártjában senkivel sem egyeztetett, amikor az említett igazgató kinevezése mellett döntött, hanem saját belátása szerint és hatáskörében cselekedett, s egyben kijelentette azt is, hogy pártja kiáll a minisztere mellett. /16/ Pavol Hamžík a PEP részéről azon a véleményen volt, hogy a kérdést nem a sajtóban, hanem a Koalíciós Tanácsban kell megvitatni. /17/

A kérdéssel február 9-én a Koalíciós Tanács foglalkozott. Koncoš február 8-án úgy nyilatkozott, hogy lemond miniszteri posztjáról és kilép a DBP-ből, ha az MKP jelöltje kerül az Állami Földalap igazgatói posztjára. /18/

Az MKP a Koalíciós Tanácsban "a béke érdekében" engedett, és döntés született, hogy az igazgatósági (ellenőrzési) tanács élére magyar nemzetiségű személy kerül (pontosabban a Koalíciós Tanács ajánlatot tesz a miniszternek, hogy az igazgatótanács vezetői posztját az MKP által javasolt személy töltse be), s a négy koalíciós egység (párt) arányosan jelöl tagokat az igazgatótanácsba. Források szerint az igazgatói posztról való lemondás fejében a nevesítetlen földek kezelési joga (a kormány programnyilatkozatában foglaltaknak megfelelően) 1999. november 1-jéig az önkormányzatokhoz kerül, s erről törvény születik. /19/ Jozef Migaš hangsúlyozta, hogy a DBP támogatja a kormány programnyilatkozatának végrehajtását. (A DBP részéről ugyanakkor az is elhangzott, hogy "az utolsó szó joga" ebben az ügyben Koncoš minisztert illeti meg. /20/)

A Koalíciós Tanács ülése után egy nappal Pavol Koncoš a tervet (a Koalíciós Tanács döntését) elvetette. Ellene volt annak is, hogy pártok jelöljenek tagokat az Állami Földalap igazgatótanácsába. /21/ Közölte továbbá, hogy továbbra is kitart amellett, hogy a földek az Állami Földalap gondozásában maradjanak. (A sajtó szerint
Koncoš ígéretet tett arra, hogy 2002-ig javaslatot készít a földek községi igazgatásba helyezéséről. /22/)

Koncoš azzal is érvelt, hogy "egy széles koalíció mellett a kormányprogram mindig kompromisszum eredményeként jöhet létre". Annak idején a parlamentben ő is megszavazta a kormányprogramot, de azzal akkor sem értett egyet: "fogcsikorgatva" tette ezt - jelentette ki. /23/ Migaš pártelnök türelmet kért a kormányprogram megvalósításához, mondván, hogy a kormány programnyilatkozata nem szab határidőt a feladat végrehajtásához. /24/ Andrassy alelnök pedig közölte, hogy a DBP támogatja a földek önkormányzati igazgatásba adását, ha az állami érdekek ezzel nem sérülnek. /25/

Közben mind a szlovákiai magyar, mind a szlovák sajtóban utalások történtek arra, hogy Koncoš "magyar kártyája" mögött nem elsősorban, ill. nemcsak nemzetiségi probléma áll, hanem egy nagy üzleti lehetőség. /26/ (Az Állami Földalap igazgatója továbbra is köti a szerződéseket, melyek során a megállapított földárak alacsonyabbak a piaci áraknál.) Egyes vélemények szerint Koncoš-Baco-féle (Baco földművelési miniszter volt Mečiar kormányában) összejátszás is van a dolog mögött.

Bugár Béla az üggyel kapcsolatosan úgy nyilatkozott, hogy az Állami Földalap igazgatói posztjáról való lemondás az utolsó engedmény az MKP részéről, amit a földkérdésben megtett a párt. Érzékeltette annak lehetőségét, hogy az MKP részéről felvetik a miniszter visszahívását.

1999. február 16-án a Koalíciós Tanács ismét megerősítette a kormányprogram végrehajtási szándékát. Peter Weiss, a DBP alelnöke arra utalt, hogy a kormányprogram négy évre szól, s a DBP garantálja a kormányprogram betartását, beleértve a nevesítetlen földek ügyének rendezését is. "Koncoš miniszter úrnak elmagyaráztuk - mondta -, hogy a kormányprogram rá éppúgy vonatkozik, mint a koalíció összes többi tagjára." /27/ Megállapodás született, hogy a kormány új igazgatótanácsot nevez ki, s megerősítést nyert, hogy annak élére az MKP által jelölt személy kerül. Az igazgatótanács hatáskörébe tartozik az Állami Földalap igazgatójának viszszahívási joga a miniszter javaslatára, ahogy ezt a törvény jelenleg is meghatározza. /28/

A vita azonban továbbra sem csitult. Koncoš "magasabb elvekre" hivatkozva ellenezte, hogy az igazgatói tanács élére magyar nemzetiségű személyt nevezzenek ki, mondván: "soha nem fog magyar jelöltet támogatni az Állami Földalap elnöki tisztére, még akkor sem, ha az gyetvai lenne." Bugár Béla e kijelentéséért Koncošt "politikai sovinizmussal" vádolta meg, aki viszont feljelentéssel fenyegette meg Bugárt. Hangsúlyozta, hogy kijelentése "nem nemzetiségileg motivált", s arra utalt, hogy az agrárpolitika a jobb- és balszárnyon diametrálisan eltérő, tehát eltérő mezőgazdasági politikai koncepcióról, a baloldali érdekek védelméről van szó. /29/

M. Stanislav publicista A föld mint magasabb elv című cikkében párhuzamot vont a DBP és az MKP mezőgazdasági politikája között, s megállapította, hogy a két párt programjában nincs lényegi különbség a mezőgazdaság helyzetének értékelésében. A bal- és jobboldali pártok között a különbség a tulajdonlás kérdésében van. Koncošék az állami földeket és erdőket nem kívánják privatizálni, míg az MKP a kis- és középgazdaságokra helyezi a hangsúlyt, és ezzel kapcsolatban merül fel, hogy a nevesítetlen földek az önkormányzatok kezébe kerüljenek, ami eredetileg nem az MKP ötlete volt, hanem a Városok és Falvak Szövetsége vetette fel, amit az MKP a kormányprogramban támogatott. /30/

Koncoš kijelentése hatalmas visszhangot váltott ki, s azt egyesek alkotmányellenesnek minősítették. R. Kotian szerint "elvekről folyik a vita", amely szerinte is abból adódik, hogy a két fél (jobb- és baloldali pártok) agrárprogramja különbözik egymástól. Kotian szerint az MKP elnökének az a véleménye, hogy Koncoš megnyilatkozását "politikai sovinizmus"-ként lehet megbélyegezni, "magas fokú toleranciát" tükröz. Koncoš kijelentésével és magatartásával megsérti az alkotmány elveit, és ez egy kormánytagnál eléggé komoly dolog. /31/ G. Bacharová publicista szerint a baloldalnak meg kell fontolnia, hogy a koalíciót vagy miniszterét részesíti előnyben. /32/ Peter Weiss ezúttal védelembe vette Koncošt, mondván, hogy a miniszter a sajtótámadások miatt fogalmazott nem elfogadható módon. /33/

Bugár Béla 1999. március 23-ra kétoldalú megbeszélést javasolt Jozef Migašnak, hogy tisztázzák a pártközi kapcsolatokat. Az információk szerint a DBP és az MKP megállapodott abban, hogy a felmerülő problémákat a jövőben a két párt közötti egyeztetés útján oldják meg. /34/ A megállapodás eredménye az lett, hogy az igazgatótanács elnöki posztját pártok fölötti szakember tölti majd be, akit az "illetékes szervezet" (igazgatótanács) javasol.

A tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy a földkérdésben Koncoš véleménye továbbra sem változott. A kormányprogramban rögzített elvek betartási szándéka megerősítést nyert ugyan, de a probléma gyakorlati megoldása prolongálódott.

4. A parlament MKP részéről történt "bojkottjának" szlovák kormányzati megítélése a költségvetési vita kapcsán

Újabb koalíciós feszültség - törésvonal - alakult ki az MKP és a szlovák kormánypártok között az 1999. évi költségvetés tárgyalása során a kisebbségi kultúra támogatásának ügyében március folyamán, amikor is az MKP részéről indítványozták, hogy 30 millió koronával növeljék a kisebbségi kultúrára szánt költségvetési támogatást. Miután a szlovák koalíciós pártok részéről erre nem volt hajlandóság, az MKP "bojkottálta" a parlamenti ülést. Mivel a költségvetés megszavazásához a 15 magyar szavazatra is szükség volt, két nap alatt többször is félbeszakadt az ülés.

Végül a probléma megoldódott, s bár nem került sor a tervezett költségvetési összeg növelésére, de konkretizálták a kisebbségi kultúrára szánt összeg elosztását, vagyis az összeg rendeltetését áttekinthetőbbé tették. /35/

A kormánykoalícióban keletkezett zavar miatt a sajtóban éles polémia alakult ki. A szlovák pártok arra hivatkoztak, hogy a megszorító intézkedések valamennyi intézményt, szervezetet sújtják (élesen tiltakoztak a költségvetés általános korlátozó jellege miatt az ellenzéki pártok is), s ezért - megítélésük szerint - a magyaroknak nagyobb megértést kellett volna tanúsítaniuk, főként az eszközök megválasztásában. Egységesnek mondható a szlovák kormánypártok részéről az a vélemény, hogy a magyaroknak "jobban meg kellett volna fontolniuk lépéseiket". Szerintük magyar részről alárendelhették volna saját érdekeiket a többségi érdekeknek a költségvetési vitában, és nem volt célszerű emiatt "feszíteni a húrt" az amúgy is élesen bírált költségvetés kérdésében. Az MKP fellépését, a parlament tevékenységének "bojkottját" a szlovák pártok "zsarolásnak" tekintették és elítélték.

Főként a DBP szállt szembe az MKP magatartásával, de az SZDK és a PEP is "elítélte" ezt a lépést. Peter Weiss élesen bírálta az MKP "obstrukcióját", "sztrájkját". Úgy vélekedett, hogy az nem a politikai felelősség megnyilvánulása. Weiss szerint "annak a pártnak, amely oly módon jár el, mint az MKP, meg kellene fontolnia, hogy továbbra is a kormánykoalícióban akar-e maradni". /36/ Andrassy a 30 milliós követelést zsarolásnak minősítette, és kijelentette, hogy pártja nem támogatja a követelést, mert sokkal fontosabb az oktatásügy, az egészségügy és a földművelési tárca nagyobb támogatása, s azt is az MKP szemére vetette, hogy a párt regionális pártként viselkedik, mivel nem az ország érdekeit veszi figyelembe, s ezzel veszélyezteti a kormány stabilitását. /37/ Az MKP és a DBP közötti nézeteltéréseket mindig a magyarok "kezdeményezték" - jelentette ki Andrassy, megjegyezve: "az MKP nem tudja átlépni saját árnyékát." Roman Kováč (SZDK) szerint a költségvetés restriktív, s ezt a magyaroknak meg kell érteniük. /38/ A lapok sérelmezték Bugárék nyilatkozatát, miszerint a DBP a "hudeci" módszert (Ivan Hudec volt a kulturális miniszter a Mečiar-kormányban) alkalmazza a kisebbségi kultúra költségvetési támogatása érdekében. /39/ Milan Kňažko kulturális miniszter azzal érvelt, hogy a kulturális tárca 0,5 milliárddal kevesebb pénzt kapott, mint az elmúlt évben. Rámutatott arra, hogy ennek következtében csökkentik az állam által irányított intézmények költségvetését (Nemzeti Könyvtár, Pro Slovakia Kulturális Alap), s joggal sérelmezhetik a költségvetést a színházak, múzeumok stb. /40/

Mikuláš Dzurinda a Pravda részére adott interjúban úgy nyilatkozott, hogy az MKP magatartása kissé színvonaltalan, de úgy ítéli meg, hogy azt nem kell dramatizálni. /41/

A fentiek azt tükrözik, hogy az "ügy" alkalmat adott a szlovák kormánypártoknak és a sajtónak, hogy a magyarok által felvetett igények kapcsán próbálják bizonyítani, hogy az MKP az országos érdekek fölé helyezi az etnikai kérdéseket. A konfliktus jellegzetessége volt, hogy míg a föld kérdésében csak a koalíció egyik pártjával ütköztek az MKP törekvései, most már a többi szlovák koalíciós párt is szembefordult azokkal.

5. A nyelvtörvény kérdése

A nemzetiségi jogok érvényesítésének minden bizonnyal legérzékenyebb és legproblematikusabb területe a kisebbségi nyelvhasználati törvény megalkotása és elfogadása volt. A szlovák kormány e kérdésben kényszerhelyzetbe került. Már kezdetben nyilvánvalóvá vált, hogy a kormánykoalíció szlovák pártjainak és az MKP-nak az elképzelései alapvetően különböznek egymástól. Végül is el kellett dönteni a kormány szlovák pártjainak, hogy felvállalják-e a törvény jóváhagyását abban az esetben, ha az az MKP számára nem elfogadható. Hosszú huzavona után vállalták a kockázatot.

A kényszerhelyzetet az okozta, hogy a törvény elfogadása (amely kapcsolódott az 1992-ben elfogadott alkotmány elvárásához és a Dzurinda-kormány programnyilatkozatának teljesítéséhez) Szlovákia integrációs előrehaladásának - a helsinki csúcsértekezletre s az azt megelőző országértékelés javítására való tekintettel - egyik alapvető feltétele volt. Közel fél éves politikai csatározások közepette született meg a törvény, melyet az MKP végül is nem szavazott meg.

Az MKP már 1999 januárjában és februárjában - az évekkel azelőtt kidolgozott nyelvtörvénytervezetre építve - rendelkezett egy munkaváltozattal, amelyet a kormánykoalíció szlovák pártjai elvetettek. Szlovák részről az alapvető igény az volt, hogy a törvény kizárólag a hivatali nyelvhasználatra korlátozódjon. E tekintetben hivatkozhattak az alkotmány kitételére, amely hivatali nyelvhasználatot említ, ugyanakkor nem kívánták figyelembe venni az 1995-ben jóváhagyott államnyelvről szóló törvénynek a kisebbségi nyelvhasználatot korlátozó kitételeit, amelynek ellensúlyozása a szélesebb értelemben vett kisebbségi nyelvtörvény elfogadását indokolta. Kormányzati részről egyrészt attól tartottak, hogy a szlovák nacionalisták támadását a magyar nyelvtörvénytervezet felé tett engedmények felerősítik - ami ténylegesen várható volt -, de elvi okokból sem támogatták a magyar tervezetet arra utalva, hogy az már kétnyelvűséget eredményezne az országban. Végül is a saját verzió kidolgozása mellett döntöttek, melyet az MKP megkerülésével az integrációs szervezetekkel egyeztettek. Az Európai Unió részéről - végül is - "zöld utat" kaptak a szlovák tervezet elfogadásához (jóllehet Broek EU-biztos áprilisban még úgy nyilatkozott, hogy a nyelvtörvénynek meg kell felelnie a kisebbségeknek). /42/ Némi kiegészítésekkel a kormány a tervezetet jóváhagyásra a parlament elé terjesztette, mondván, hogy ott még lesz mód a változtatásra.

Nyilván a szlovák vezetés számára az egyik nagy kérdés az volt, hogy mi történik akkor, ha az MKP nem szavazza meg a törvényt, mert az nem elfogadható a magyarság számára. E dilemmát az említett döntéskényszer - vagyis az, hogy elkerülhetetlen volt Szlovákia számára a törvény elfogadása, másrészt miután látták, hogy lényegében tartalmilag, érdemben az EU részéről nem szólnak bele a törvény jellegébe - feloldotta, s ilyen körülmények között az MKP ellenében is vállalták a törvény megalkotását s a vele járó kockázatot.

A rendelkezésre álló források azt mutatják, hogy a szlovák vezetés az EU-val történt egyeztetés után "felbátorodott". A kormány által kidolgozott tervezetet a Koalíciós Tanács június 8-án megtárgyalta. S bár az MKP nem értett egyet a tervezettel /43/, ennek ellenére azt a kormány a legiszlatív tanács elé utalta. Mikuláš Dzurinda elmondta, hogy bizalmas beszélgetést folytatott Max van der Stoellal, az EBESZ főbiztosával, és a koalíciós megbeszélések után úgy nyilatkozott, hogy Stoelnak csak technikai észrevételei voltak. Ľubomír Fogaš miniszterelnök-helyettes szerint a probléma abban van, hogy a magyarok megváltoztatták a törvény egész filozófiáját. Az alkotmány csak a hivatalos nyelvhasználatról szóló törvény meghozatalát írja elő, a magyar tervezet viszont nem csak erről szól. További érv volt, hogy a legiszlatív szabályok nem teszik lehetővé, hogy amit már törvény szabályoz, azt egy másik törvény újra szabályozza (itt azokról a törvényekről van szó - Mečiar szerint 30 törvényről -, amelyeknek vannak nemzetiségi vonatkozású kitételei).

Pavol Hamžík szerint a koalíció egységét nem veszélyezteti, ha nincs meg a Koalíciós Tanács egészének támogatása. Az a lényeg, hogy a többség számára elfogadható legyen a törvény. Ivan Šimko úgy véli, hogy ha az egyik párt külön utakon jár, akkor várhatja, hogy javaslatát nem fogadják el. /44/ A kormánykoalíció szerint "kompromisszumkészség kérdése" az egész. Ha az MKP nem szavazza meg a törvényjavaslatot - állapítja meg František Mikloško -, a Magyar Koalíció Pártját nem lehet egy csapásra a közös kormányfelelősségbe bevonni. A szlovák pártok vezető képviselői hangsúlyozták, hogy a szlovák pártok engedményeket tettek, de "bizonyos határt" nem léphetnek túl. Nem vállalhatják, hogy Szlovákiában "még egy hivatalos nyelv" legyen (egyébként ezzel érvelt a nacionalista, soviniszta ellenzék is). /45/ Ivan Šimko a vele készített interjúban viszont arra is rámutatott, hogy az államnyelvről szóló törvény alaptörvény és a kisebbségi nyelvhasználati törvény egy "speciális jogi korrekció, amely alkalmazása során előnyt élvez az alaptörvénnyel szemben". Ezért szerinte konfliktus nem állhat elő, hiszen "ez a legiszlatív technika egyszerű ábécéje". /46/

R. Filipko publicista a Jozef Migašsal készített interjú során kifogásolta, hogy nem keresték a kompromisszumot a magyarokkal. Migaš szerint az MKP-nak el kellett volna fogadni a hármak javaslatát. Arra a kérdésre, hogy mire jó a törvény, ha az nem felel meg az érintetteknek, Migaš azt válaszolta, hogy az alkotmány és a jogi formák miatt. Migaš a továbbiakban megkérdőjelezte, hogy az MKP törvénytervezete fedi-e valójában a kisebbség igényét. A nem magyar koalíciós pártok a magyarok képviselői is, nem csak a szlovákoké. Szlovák részről nem kívánnak olyan törvényt elfogadni, amely másokat diszkriminál. Nem csak az tekinthető helyes pozíciónak, amelyet a magyarok terjesztettek elő - jelentette ki. Csáky Pál részt vett a törvénytervezet kidolgozásban, mondta Migaš, de az MKP a Koalíciós Tanács ülésén újabb javaslatokkal állt elő. Dzurinda szerint "új fejezeteket nyitni ezen a szinten egyszerűen ma már nem lehetséges". /47/ Pavol Hamžík szerint a tervezet jó, s a végtelenségig nem foglalkozhatnak új meg új lehetőségekkel, olyan kérdésekkel, amelyeket a parlament nem hagyna jóvá. Az MKP még érvényesítheti akaratát a további viták során. Ha a magyar szavazatok nélkül fogadják el a javaslatot, akkor az EB az országjelentésben erről említést tesz, de egyúttal megállapítja, hogy a törvényt "a feltételezett terjedelemben" hagyták jóvá, s ezzel az ügy le van zárva. (Kimmo Sasi európai ügyekért felelős finn miniszter június 9-én - a sajtó információi szerint - úgy nyilatkozott, hogy az EU nem értékeli a tagságra váró országokban készülő törvényjavaslatokat. /48/) Fogaš szerint a kompromisszum eredményének többek között az tekinthető, hogy a községi önkormányzatok tárgyalási nyelve a kisebbség nyelve is lehet. /49/ A külföld felé közvetített rossz jelzésekért az MKP a felelős, hiszen ahelyett, hogy szakmailag állt volna hozzá a kérdéshez, politikai tőkét akart kovácsolni a nyelvtörvény körüli vitából.

Ján Figeľ nyilatkozatában kiemelte az igények kielégítésének fontossággát, de az a reális és jogos igényekre vonatkozik: vannak szélsőséges igények is - jelentette ki. /50/ Dzurinda 1999. június 21-én úgy nyilatkozott, hogy még beszél Bugárral, többet nem tehet, jó európai szintű törvénytervezetet készítettek a magyar fél részvételével, melyet az európai hivatalok is " szentesítettek", mit tehetünk ehhez még hozzá? - tette fel a kérdést. /51/

Június 23-án a kormány a három magyar miniszter tartózkodása mellett jóváhagyta a Ľubomír Fogaš által készített tervezetet, miközben a Szlovák Nemzeti Párt mintegy 2000 híve tüntetett a kormányhivatal előtt. /52/

Milan Kňažko szélsőséges törekvésnek nevezte a törvényben az oktatás és a kultúra kérdésének szerepeltetését. Nem lehet kétnyelvűséget bevezetni - mondotta. Szerinte a tervezet meghaladja a Keretegyezmény szintjét. /53/ Peter Weiss elítélte az ellenzék "hecckampányát" a nyelvtörvény és a kisebbség ellen, ami szerinte a balkáni úthoz vezet. /54/ Eduard Kukan külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy nem befolyásolná Szlovákia integrációját, ha az MKP nem szavazna a kormány tervezetére.

Az Új Szó 1999. június 29-én arra hívta fel a figyelmet, hogy a szlovák kormánykoalíció szlovák pártjai részéről a koalíciós törvény támogatására "ösztönzik" az MKP-t.

A jelek azt mutatják, hogy egyes politikai, kormányzati tényezők részéről a nyelvtörvényi vita során mélyrehatóbb törés mutatkozott meg az MKP politikai törekvéseihez való viszony tekintetében. Ezt érzékeltette Róbert Fico már idézett terjedelmes írása. /55/ Szerinte nem is lenne szükség a törvényre, miután a magyarok mindenütt használhatják nyelvüket, a jogi előírások megfelelően szabályozzák a nyelvhasználatot. Fico bírálja a kormányt, hogy mindenáron eleget akar tenni az EU-nak. Megítélése szerint két lehetőség van: a törvény elfogadása, ami hozzájárul a nacionalizmus és extrémizmus erősödéséhez, s a másik lehetőség, ha Szlovákia megőrzi arculatát és bizonyos fokú függetlenségét, szemben a nemzetközi intézmények nem mindig objektív nyomásával szemben. Szerinte ideje lenne tiszta vizet önteni a pohárba az EU és NATO tagsággal kapcsolatosan. Látni kell, hogy itt olyan "klubokról" van szó, amelyek akkor fogadnak be új tagokat, ha abban érdekeltek. A jelölt felkészültsége nem annyira fontos, jóllehet Szlovákia felkészültsége a NATO tagságra semmiben sem különbözik a már felvett három országétól. Szerinte eddig "hiányzott az adott klub érdeke", Szlovákia ezért nem került be e szervezetekbe. Magyarország NATO tagsága és előnye az EU csatlakozás terén a magyar politikusoknak szárnyakat ad céljaik megvalósításához - állapítja meg.

Fico megnyilatkozásával kapcsolatosan Peter Weiss, a DBP alelnöke úgy nyilatkozott, hogy "Meg kell szabadulni attól a politikától, amely a 'magyar kártyával' a lehető legegyszerűbb módon akar teret szerezni magának". /56/

Politikai elemzők, kommentátorok között akadtak ellenvélemények, melyek arra hívták fel a figyelmet, hogy a törvény mindenáron való áterőltetése veszélyes. A kormányhoz közelebb álló szlovák lapok inkább aggódtak, semmint ösztönözték a szlovák kormányt a mindenáron való döntés meghozatalára.

J. Füle szerint tovább kell kísérletezni a kompromisszum elérése érdekében. Szerencsétlen megoldásnak tartja a törvény "keresztülhajszolását". El lehet fogadni a törvényt a magyarok nélkül is - hangsúlyozta. Ez külpolitikai szempontból nem lenne meghatározó, de belpolitikailag igen. /57/ P. Schultz publicista úgy véli, hogy ha nagyon rövid időn belül nem jön létre a politikai egyezség, akkor a kormánykoalíciót az "első nagy nemzetközi kudarc" fenyegeti, mely veszélyezteti Szlovákia integrációját. Szlovákia az instabilitás zónája marad. /58/ Jana Vodová publicista szerint a törvénynek nem szabadna arról beszélnie, mit szabad, mit nem, mert mindent szabad, ami az emberi jogokkal összefügg, s ennek eleme az anyanyelvhez való jog is. /59/ O. Dostál úgy véli, hogy ha márciusban az MKP összes követelésével elfogadták volna a törvényt, nem veszített volna a kormány annyit, mint a több hónapos polémiával. Szerinte az államnyelv miatt kell a törvényt elfogadni, majd kijelentette, hogy "az egész probléma elvi megoldását az jelentené, ha megszüntetnék vagy alapvetően megváltoztatnák az államnyelvről szóló törvényt". /60/ R. Kotian szerint "az MKP-val való egyetértésben elfogadott törvény sokkal kedvezőbb lenne, mintha nélküle fogadnák el". /61/

Külön figyelmet érdemel J. Hrabko (a kormányhivatal emberjogi és kisebbségi főosztályának vezetője) ezekben a napokban megjelent írása. /62/ Az előterjesztett törvénytervezet szerinte "komoly törést jelent a kormánykoalícióban", mivel az "a koalíciós szerződés megsértéséhez vezetett," miután a koalíciós szerződés szerint a parlamentbe csak közös megállapodás alapján lehet beterjeszteni törvényt. Megítélése szerint a szakadás sokkal súlyosabb, mint Koncoš és Fico populista megnyilatkozásai, mert e lépés nem más, mint "erőszak". Hrabko szerint jobb nem elfogadni a törvényt, mint úgy elfogadni, hogy azzal az érintett nem ért egyet. "Állami diktátumnak" lehet tekinteni, ha nem jön létre egyezség az érintettekkel. /63/ Július 12-én, tehát közvetlenül a törvény elfogadása után Hrabko úgy vélekedett, hogy "ilyen jogszabályt... jóváhagyni azok beleegyezése nélkül, akiket az érint, rosszabb, mintha egyáltalán nem fogadnának el semmit".

Érdekes szemléletet tükröz B. Zala véleménye, aki egyrészt helyteleníti, hogy a "nemzetközi szervezet" igénye kielégítésének szándéka dominál a törvényalkotás során, helyette a népszerűsítésre, a törvénytervezet megismertetésére és társadalmi elfogadtatására kellene nagyobb hangsúlyt helyezni, hogy a magyarok és a szlovákok is többségében egyetértsenek a törvénnyel, el tudják azt fogadni. Ez lenne a demokratikus megoldás. /64/

Miroslav Kusý professzor közvetlenül a kisebbségi nyelvhasználati törvény elfogadását megelőző időszakban fejtette ki véleményét e vitás kérdésben. Mindenekelőtt leszögezte, hogy az egész nyelvtörvényügy a maticásoktól ered, akik már 1990-ben elkészítették soviniszta államnyelvtörvény-tervezetüket, majd annak elismerését 1992-ben az alkotmányba, 1995-ben pedig külön törvénybe erőszakolták. A radikális demokratikus megoldás az államnyelvről szóló törvény eltörlése lenne. Amíg azonban a nemzetieknek ehhez a "szent tehenéhez" nem lehet nyúlni, szükség van az államnyelv kompenzálására. Átmenetként el kell fogadni egy törvényt, de az nem lehet rossz, "fogatlan", amely nem ad világos választ a vitás kérdésekre. Bármilyen lesz a törvény, az csak "kényszermegoldás" lehet, nélkülözhetetlen "közbeeső állomás a szlovák nyelv államosításának megszüntetése folyamatában". /65/

1999. július 10-én a parlamentben elfogadták a kisebbségi nyelvhasználati törvényt, amelynek során több figyelmet érdemlő dolog történt. Minden magyar módosító indítványt elvetettek, a Dušan Slobodníkét (a DSZM képviselője) viszont megszavazták. A másik figyelemre méltó jelenség a kormánypártiak magatartása. Peter Zajac módosító javaslatát előzetesen 15 szlovák képviselő támogatta, de közben Roman Kováč visszavonta támogatását, így nem szavazhattak a módosító javaslatról. A magyar módosító javaslatok közül a legtöbbet a szertartások anyanyelvűségére vonatkozó javaslat kapta (33-at), de a többi (oktatásügy, dokumentáció, felsőfokú képzés, tömegtájékoztatás terén az anyanyelv használata) nem kapott zöld utat a szavazáshoz. Ľubomír Andrassy a szavazás előtt ugyancsak visszavonta javaslatát. /66/

Az EB a törvény elfogadása utáni napon elismerően szólt a törvény jóváhagyásáról. /67/

A törvény jóváhagyása után a magyarok azt fontolgatták, hogy kilépnek a kormánykoalícióból, ill. hogy felülvizsgálják a koalíciós szerződést. Ezt viszont a vezető szlovák politikusok elítélték. Rudolf Schuster köztársasági elnök úgy nyilatkozott, hogy az MKP-nak meg kellene fontolnia, hogy jó-e, ha destruktív pozíciót választ. /68/ P. Prokopovič (SZDK) is hasonlóan vélekedett a koalíciós szerződés felülvizsgálatára és a kilépésre vonatkozó Duray-nyilatkozatról. Szerinte a kilépés értelmetlen, mert a magyarok a választások előtti ígéretekből "mindent elnyertek". /69/

G. Bacharová elemző írásában áttekintette a koalíción belüli magyarkérdés kálváriáját, s ennek során azt emelte ki, hogy a koalíciós egység a kétnyelvű bizonyítványok ügyében még megmutatkozott. A többi magyar javaslatok viszont már beleütköztek valamelyik párt nemtetszésébe. Az MKP a költségvetési vita során a "nyomásgyakorlás eszközéhez" fordult, sikeresen. /70/ Hasonló fejtegetésbe bocsátkozott M. Eliaš, amikor a közös kormányzáson belüli törésvonalakról szólt: az első konfliktus - állapította meg - a DBP-vel (az Állami Földalap igazgatói posztja miatt) alakult ki, de sokkal nagyobb probléma keletkezett a nyelvtörvény vitája során, amikor az MKP törekvései az összes többi párt álláspontjával ütköztek. /71/

Ján Figeľ az osztrák Die Presse kérdésére válaszolva elmondta, hogy előrelépést jelent a törvény elfogadása. Az EB, az ET és az EBESZ szakértőivel folytatott egyeztetések során bebizonyosodott, hogy "az általunk kidolgozott törvény egy jó és megbízható jogrend alapjául szolgálhat", és hangsúlyozta: a szlovák többség kételyeit is figyelembe kellett venni. /72/

6. A területi és közigazgatási átszervezés kérdése

A Mečiar-kormány idején végrehajtott közigazgatási átszervezéssel, amely az állami centralizációt erősítette, a demokrácia elvei és az EU elvárásai alapján sem érthettek egyet a volt ellenzéki pártok, s ez a kormány programnyilatkozatában is kifejezésre jutott azáltal, hogy tartalmazta a közigazgatási reform szükségességét. Az új kormány megalakulása után a koalíción belül e kérdésben két vitás kérdés merült fel: a reform mélységének, a szubszidiaritás elvének az érvényesítése, továbbá a területi felosztás kérdése, amellyel szorosan összefüggött az ET 1993. évi ajánlásának a figyelembevétele, vagyis hogy a területi felosztás ne sértse a kisebbség érdekeit.

A területi és közigazgatási átszervezés kérdésének ügye rendkívül vontatottan haladt előre. A koalíción belüli ellentétekre és a következetlenségre utalt az a tény, hogy 1999 februárjában a kormány korlátozott formában fogadta el a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját, amely a decentralizáció mértéke, a központi és a helyi jogkörök szintje, ezen belül a szubszidiaritás érvényesítése tekintetében jelentett szűkítéseket. /73/

1999 augusztusában a kormány elfogadta a közigazgatási reform stratégiájáról a kormánybiztos által kidolgozott anyagot, amely rögzítette a reform alapelveit: ez koncepcionálisan összhangban volt a kormány programnyilatkozatával, jóllehet a területi megosztásra vonatkozó javasatokat az anyag nem tartalmazta.

A közigazgatás reformjának stratégiája Jozef Nižňanský szerint már 1999. június elejére elkészült, a koalíciós egyeztetések csaknem két hónapig folytak, ennek során komoly viták voltak: az MKP részéről nagyon kevés észrevétel hangzott el, hiszen az egész reform a tervezet szerint olyan mederben folyt, amelyet az MKP is szorgalmazott a választási programjában. Az SZDK részéről sem voltak jelentősebb észrevételek, a PEP részéről hangoztak el konkrét követelések. Nižňanský szerint a DBP-vel volt a legtöbb vita, főleg a változtatások mértékéről, egyes elvekről, hiszen a DBP szerint "központosítottabban" kell irányítani az országot, és a pártnak fenntartásai voltak a decentralizálással kapcsolatosan is. Véleményét a kompromiszszumnál figyelembe kellett venni - jelentette ki Nižňanský. /74/

A kormány az 1999. október 21-i ülésén megbízást adott egy kormány szintű koordinációs csoportnak arra, hogy készítsen a kormány számára tájékoztató anyagot a közigazgatási reform előkészületeinek állásáról. Ez elkészült, és a kidolgozott anyaghoz a feladattal megbízott munkacsoport részéről a koalíciós partnerekkel nem egyeztetett tervezetet is csatoltak a területi felosztás jövőjére vonatkozóan. A tervezet olyan területi felosztást tartalmazott, amely ellentétben állt az MKP és a szlovákiai magyarság érdekeivel, mert az a magyarlakta területek további közigazgatási szétszaggatását célozta meg. /75/ Az MKP a Koalíciós Tanács ülésén kérte, hogy tervezetet vegyék le a kormány programjáról. Elfogadhatatlan a dél-szlovákiai területek "újra szalámizása" - nyilatkozta Kvarda József az Új Szóban. (A jelentés szerint Szlovákiát 13 régióra és 82 járásra osztanák, s ezen belül a Pozsony-vidék régióhoz tartozna Dunaszerdahely és Szenc is, a nagyszombati régióhoz Galánta és Vágsellye, az alsó-nyitrai régióhoz Nyitra, Érsekujvár, Léva Párkány és Komárom.) A kormányülés napirendjéről a dokumentumot levették, megtárgyalását elhalasztották. Az egész anyag megvitatására és jóváhagyására a tervektől eltérően csak 2000. április 11-én került sor. /76/

A fentiek mutatták a szlovák kormánykörök törekvéseit, amelyek a magyarlakta területek további szétszaggatására irányultak, ami társadalmilag, gazdaságilag valójában az országnak sem előnyös. "A közigazgatási reform az idei legfontosabb politikai kérdés" - jelentette ki Csáky Pál. /77/ Ezt azzal indokolta, hogy e téren Szlovákia nem kontabilis sem az EU-val, sem a három visegrádi országgal (erősen centralizált, túlbürokratizált rendszer működik Szlovákiában). Ésszerű megoldásra van szükség, ami az MKP részéről viszont nem nélkülözheti a nemzetiségi szempontok figyelembevételét. /78/

2000. április 11-én tehát a kormány elfogadta a közigazgatási reform koncepcióját. Eszerint az új helyi önkormányzatok 2001-ben kezdik meg működésüket. A DBP szorgalmazására olyan döntés született, hogy az év júliusáig még alternatívákat dolgozhatnak ki a járási hivatalok kérdésének rendezésére, amikor is a véglegesített terv a parlament elé kerül. Nem zárták le a területi felosztás kérdését sem.

A döntés azt érzékeltette, hogy a DBP az időhúzás taktikáját választotta. A párt ugyanis nem az átfogó reformot támogatta, hanem a szakaszokra bontást szorgalmazta, s a járások jogkörének jelentős csökkentésével nem számolt. /79/

A Városok és Falvak Szövetsége pozitívan értékelte az elfogadott koncepciót elsősorban abból a szempontból, hogy annak megfelelően a jogkörök nagy része átkerül az önkormányzatokhoz. /80/

7. Az alkotmány módosításának, ill. az ún. preambulumnak a kérdése

Az alkotmány módosításának, ill. egy új alkotmány megalkotásának a kérdése a volt ellenzéki pártok részéről már a választási programokban felmerült. /81/ A kormány programnyilatkozata feladatként határozta meg az alkotmány módosítását, ill. annak előkészítését. /82/

1999 januárjában a Koalíciós Tanács ülésén esett szó a további teendőkről. Az MKP és a PEP akár új alkotmány elfogadását is elképzelhetőnek tartotta, az SZDK úgy vélte, hogy 1999 végére az alkotmányban eszközlendő változásokat el lehetne készíteni. A DBP véleménye szerint komplex változtatást (ez alatt értendő egy teljesen új alkotmány is) csak a következő választási ciklusban lehetne végrehajtani, hivatkozva a sokrétű "politikai befolyások" és érdekek semlegesítésének, ill. közelítésének fontosságára. /83/

Az év során a téma némileg háttérbe szorult. Bizottság jött létre, amely ezzel a kérdéssel foglalkozott, de az álláspontok az alkotmány jövője kérdésében a kormánypártok körében is jelentősen szóródtak. Az MKP elképzelései a szlovák pártok részéről ellenállásba ütköztek, különösen a preambulum módosítására vonatkozóan.

Dag Danis a Fikció és az igazság a preambulumban címmel megjelentetett terjedelmes fejtegetésben azt próbálta bizonyítani, hogy a szlovák alkotmány preambuluma a realitásokból indul ki. A Szlovák Köztársaság a szlovák nép többségének, ill. politikai reprezentációjának akaratából jött létre. Politikai értelemben az alkotmány nemzeti. Így jöttek létre - hangsúlyozza - a többi államok is (magyar, lengyel, német). Ugyanakkor a preambulum világosan kifejezi, hogy a hatalom megtestesítői az állampolgárok. Tehát az állam létrejötte nemzeti, a hatalomgyakorlás polgári alapon motivált. Így nem diszkrimináló és nem nacionalista színezetű a preambulum. Az európai államoknak sincs komolyabb kifogása a szlovák alkotmány és annak preambuluma ellen. Az MKP kivételével minden párt így gondolkodik Szlovákiában. Jogos lenne - állapítja meg a szerző - a magyarok igénye, ha a dolgok reális állása radikálisan megváltozna. De a szlovák állam jelenleg tisztán a polgári elvek alapján nem működik, ha működne, akkor nem lenne az MKP mint speciális nemzetiségi párt. Indokolt lenne a magyarok igénye, ha az MKP a polgári társadalomra törekedne. De ez ellen szól Duray javaslata, hogy a magyar alkotmány a határon kívüli magyarokra is vonatkozzon (ebben az esetben - a szerző fejtegetése szerint - az egységes magyar nemzet a szlovák államnak is része lenne, ill. a magyar nemzetállamnak része lenne Szlovákia is). /84/

Ezzel szemben Peter Kresák az alkotmány módosításának előkészítésével megbízott bizottság tagja üdvözölné, ha módosítani lehetne az alkotmányt abban az irányban, hogy az a polgári elvet jobban kifejezésre juttassa, de szerinte ma ez olyan érzékeny kérdés, amely az egész alkotmány tartalmát érintené. Ezért úgy látja, hogy a preambulum kérdésére később kellene visszatérni. /85/

Végül a Koalíciós Tanács 2000. április 11-én állást foglalt az alkotmány módosítása mellett. (Az MKP két alternatív javaslatot dolgozott ki erre az alkalomra, ill. ebben a témában.)

8. A Beneš-dekrétumok kérdése

A Beneš-dekrétumok kérdését a koalíciós megállapodás nem tartalmazta, de a külföld (harmadik fél) részéről - mint ismeretes - újra és újra felmerült a téma. Az EP felszólította Csehországot a Beneš-dekrétumok eltörlésére, és J. Pühringer osztrák politikus is követelte ezt a Pavol Hrušovskýval, a szlovák parlament alelnökével való találkozója alkalmával, mondván, hogy kárpátaljai németek is áldozatul estek a beneši politikának. /86/

Eduard Kukan szlovák külügyminiszter ezzel kapcsolatosan úgy nyilatkozott, hogy Pozsony kitart eredeti álláspontja mellett, azaz az elkövetkező mintegy három és fél évben nem kezdeményezi a második világháború után kiadott Beneš-dekrétumok kérdésének megnyitását. Kukan a koalíciós megállapodásra és a kormányprogramra hivatkozott. "A kabinet nem kíván foglalkozni a kérdéssel", viszont ha az EU az ellenkezőjét akarja, akkor "természetesen nem zárkózunk el a tárgyalások elől"- jelentette ki. /87/ "A Beneš-dekrétumok akkor születtek - mondta -, amikor szükség volt az ilyen rendeletek kiadására. Ami elmúlt, azon már nem lehet változtatni - a történelem már csak olyan, amilyen."

9. Összegezés, következtetések

Ha a Dzurinda-kormánynak a szlovákiai magyarsággal kapcsolatos magatartását, politikáját - a további fejleményeket is figyelembe véve - vizsgáljuk, akkor az összehasonlítás egyik eleme kétségtelenül a korábbi időszak lehet, továbbá a dokumentumokban (koalíciós megállapodás, a kormány programnyilatkozata, a nemzetközi dokumentumok) is megfogalmazott elvárások s végül az adott körülmények és lehetőségek.

Ha a korábbi választási ciklussal vetjük össze a jelenlegi helyzetet, akkor a változás az 1998 utáni időszakban egyértelműen kimutatható. Ez több vonatkozásban is lemérhető. Mindenekelőtt abban, hogy a szlovákiai magyarság helyzete, jogaiért folytatott harcának feltételei lényegesen javultak, ehhez a kormányváltás s ezen belül az a tény is hozzájárult, hogy az MKP kormánytényező lett. A kormány, az állami tisztviselők és a közszolgálati média részéről a korábbiaktól eltérően az 1998 utáni időszakban lényegében nem volt tapasztalható gyűlöletkeltés a szlovákiai magyarsággal szemben és általában a magyarellenesség szítása. A meglévő problémák a magyarság irányában folytatott vagy alkalmazott politikában más horizontokban merültek fel, mint korábban, és eltérő tényezők determinálták. Korábban a szlovák kormánypolitika a teljes jogfosztás irányában haladt, a nemzetiség létének veszélyeztetését célozta, jóllehet irreális elgondolások alapján. A Dzurinda-kormány idején a nemzetiségi jogok érvényesítésének egy mérsékelt tendenciája, dinamikája érvényesül. Az ütközések, törésvonalak ebben a folyamatban keletkeztek.

A tapasztalatok s a szlovákiai magyarság részéről elhangzott észrevételek azt mutatják, hogy a szlovák kormány elmulasztotta a hatalomra kerülés utáni hónapok adta kedvezőbb lehetőségeket. Ekkor nem vállalta fel a kormányprogramban foglaltak gyors és következetes megoldását, a későbbiek során ez már nagyobb akadályokba és ellenállásokba ütközött. Előtérbe került az óvatoskodás, a hatalmi pozíciók féltése stb. Ilyen körülmények között az MKP határozott, kemény kiállása inkább egységbe tömörítette a szlovák kormánypártokat a magyar igények elfogadásával szemben. A döntések nehezen, vontatottan és ellenmondásos tartalommal születtek meg számos említett kérdésben, és ezt a Dzurinda-kormány első éveit követő időszak tapasztalatai még inkább megerősítik.

Érdemes ebből a szempontból utalni szlovák független szakértők értékelésére, nevezetesen a Slovensko 2000 című évkönyvben a "A nemzetiségi kisebbségek" című fejezet megállapításaira, amely hozzávetőlegesen a 2001 közepéig terjedő időszakig követi az eseményeket. /88/ Ondrej Dostál (a Demokrata Párt szóvivője), a fejezet szerzője úgy értékeli a kormány nemzetiségi politikáját, hogy "érzékelhető változás" következett be 1998 után a kormány részéről a kisebbségekhez való viszonyban. A korábbi időszak legfontosabb deformációinak megszüntetése megtörtént. A szlovák kormány elérte, hogy a nemzetiségi probléma most már nem gátja Szlovákia integrációjának. A kormány magatartása a kisebbségekkel szemben már nem konfrontatív jellegű: a kormány tevékenységét az égető problémák megoldására irányuló törekvések, útkeresések jellemzik. Ennek ellenére maradtak megoldatlan problémák, nyitott kérdések. Valójában a kormányban nincs meg a szándék, hogy a durva deformációkat meghaladó kérdésekben tovább lépjen. Komoly problémát jelent, hogy nem dolgozták ki a kisebbségi kérdés nemzetközi dokumentumokkal történő komplex összevetését, elemzését, melyet a kormányprogram kitűzött. Nem született meg a mindent átfogó nemzetiségi törvény, mivel nincs meg ehhez a kellő parlamenti támogatottság. Ennek hiányát különösen komoly mulasztásnak tekinti a kisebbségi jogok garanciáinak jövőbeni alakulása szempontjából, és ki is fejti, hogy miért. Ennek hiányában ugyanis nem biztosított az alkotmányban rögzített ama jog, hogy a kisebbségek az őket érintő ügyek megoldásában részt vegyenek. A törvény hiányában a kormány jóindulatán múlik a kisebbségi jogok érvényesülése.

E jogok érvényesítését szlovák részről az önkormányzatiság formájában nem akarják, erről hallani sem akarnak, ill. ez még vita tárgya sem lehet. Nem lezárt a nyelvhasználat ügye sem. Dostál megítélése szerint vagy az államnyelvről szóló törvényt kellene módosítani, vagy bővíteni kellene az 1999-ben elfogadott nemzetiségi nyelvhasználati törvényt, kiterjesztve azt a hivatali használaton kívüli területre is. Vagyis a kormány az első évben megtette azt, amit tehetett, több aligha várható tőle ebben a választási ciklusban.

A későbbiek - tapasztalataink alapján - valójában ezt igazolták azzal a különbséggel, hogy néhány kérdésben döntés született. Viszonylag kedvező lépés volt a regionális és kisebbségi nyelvi charta elfogadása 2001 folyamán, viszont egyéb területeken a rendkívüli merevség és ellenállás érvényesült: lásd az alkotmány módosításának több hétig tartó feszült és szélsőséges magyarellenes légkörben lefolyt parlamenti vitáját, a területi és közigazgatási reform keresztülvitelének nem kevésbé kiélezett folyamatát 2001 folyamán, s az olyan területeken sem történt semmi előrelépés, mint a magyar pedagógiai kar létrehozása, a nevesítetlen földek sorsa.

Összességében a szlovákiai magyarság nem lehet megelégedve az elért eredményekkel. Az okok összetettek. Tény az, hogy a szlovák kormány labilitása következtében nemcsak a nemzetiségi téren vállalt kötelezettségeit nem tudja teljesíteni, de a kormányprogram egyéb elvárásait sem. Az erősen heterogén összetételű koalíció általában nem volt kellően működőképes, és szétesésének veszélye minduntalan felmerült.

A nemzetiségi jogok szélesebb körű érvényesítésére jelentős fékező hatást gyakorolt az a tény, hogy a szlovák nacionalizmus továbbra is mindennapi realitás volt. Ez a magyar politikával és a szlovákiai magyarsággal szemben a szélsőségességekig menően megnyilvánult. Erős nyomást gyakorolt a kormánypolitikára, amely maga sem volt mentes a magyar fóbiától, főként egy olyan helyzetben, amikor a kisebbség (MKP) következetesen és aktív politizálással - az anyaország hátterével - nyomatékosan követelte és sürgette a kormányprogramban és nemzetközi dokumentumokban lefektetett jogok mielőbbi megvalósítását és érvényesítését. Ezzel kapcsolatosan nem hagyható figyelmen kívül annak a folyamatnak a hatása, ami a magyar kormányzati politika határon túli magyarsághoz fűződő politikájával, e kapcsolat intézményesítésével és mindenekelőtt a magyar Országgyűlés által elfogadott kedvezménytörvény érvényesítésével függ össze. A választási ciklus végére kormányzati szinten alakult ki e téren egy jelentős feszültség, amely megoldásra vár.

Jegyzetek

*A tanulmány alapvetően a Dzurinda-kormány időszakának az első két évét taglalja, a további évek fejleményeire az Összegzés, következtetések című fejezet tér ki.

1. G. Mesežnikov (szerk.): Voľby 1998. Analýza volebných programov politických strán a hnutí. Bratislava, IVO, 1999. Ezen belül M. Kusý: Národnostná politika. 45-67. p. "Az SZDK programjában 'elkeserítően kevés' szó esik a nemzetiségekkel kapcsolatosan. Komoly nemzetiségi programja egyik pártnak sincs. Relatíve a DBP és a PEP foglalkozik bővebben a kérdéssel, de csak általános szinten. Mindez bizonyos fokig csalódásra ad okot" - állapítja meg Kusý.
   
2. Az autonómiaigény, Beneš-dekrétumok stb.
   
3. A kormány 1998 november 19-én elfogadott programnyilatkozata a Koalíciós Megállapodás szellemében készült, s tartalmazza a nyelvhasználati, valamint a közigazgatási és területi átszervezésről szóló törvény elfogadását, új iskolai törvény megalkotását, fontos nemzetközi dokumentumok (önkormányzati, nyelvi charta, a határ menti kapcsolatokra, eurorégiókra stb. vonatkozó jogszabályok) elfogadását. Bővebben lásd Národná obroda, Melléklet, 1998. november 29.
   
4. Az 1998. október 28-án aláírt Koalíciós Szerződés értelmében az MKP a kormányban egy miniszterelnök-helyettesi, két miniszteri és négy államtitkári posztot kapott, egyenrangú tagja lett a létrejött Koalíciós Tanácsnak, egy parlamenti alelnöki, két parlamenti bizottsági elnöki tisztséget szerzett, és hozzávetőlegesen arányos részvételi lehetőséget a nemzetközi szervezetekben (ET, EBESZ stb.). Nem sikerült viszont megszereznie a földművelési tárcát.
   
5. E korrekciós kategóriába soroljuk az olyan feladatokat, mint a kétnyelvű bizonyítványok kiadása és az iskolai dokumentáció kétnyelvű vezetésének a visszaállítása, a kulturális intézmények, színházak jogalanyiságának a visszaadása, a Mečiar-kormány idején leváltott iskolaigazgatók visszahelyezése tisztségükbe, a Szlovák Televízió és a Szlovák Rádió magyar nyelvű adásának visszaállítása stb.
   
6. A nevesítetlen földek sorsa, a nyelvhasználati törvény, a területi és közigazgatás átszervezése, a nyelvi charta jóváhagyása, a pedagógusképzés, ill. az önálló magyar kar létrehozása, az alkotmány módosítása. (A nemzetiségi jogok 1994-1998 közötti korlátozásainak feloldása szempontjából több területen előrelépés történt. Sor került több fontos nemzetközi dokumentum elfogadására: Európai Önkormányzati Charta, a Határ Menti Együttműködésről szóló Európai Keretegyezmény elfogadása a hazai jogrenddel összhangban, ami csak korlátozott alkalmazást tesz lehetővé. A kétoldalú kapcsolatok terén megkezdte működését a Magyar-Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság.)
   
7. Szabad Újság, 1999. május 5. (A nacionalizmus útja nem járható.)
   
8. Práca, 1999. május 26.
   
9. Práca, 1999. január 9. (Slavkovská nyilatkozata.)
   
10. Národná obroda, 1999. január 12.
    
11. Lásd Bugár Béla nyilatkozatát a Szabad Újságban (1999. január 5.), amelyben sérelmezi, hogy "egy fontos mozzanatról... mintha a koalíciós partnereink elfeledkeznének: ez a barátságos hangvételű, megegyezésre törekvés. Így nemegyszer tapasztaljuk, hogy csak kemény súrlódások árán lehet eredményeket elérni".
    
12. Ilyen jellegű problémákra utal Bugár Béla is (lásd Új Szó, 1999. június 23.).
    
13. Pravda, 1999. január 19.
    
14. Új Szó, 1999. február 11. (Engem nem érdekel.)
    
15. Szabad Újság, 1999. február 11. (Lovász Attila írása.)
    
16. Új Szó, 1999. február 11.
    
17. Národná obroda, 1999. február 10.
    
18. Uo.
    
19. Új Szó, 1999. február 11. és Magyar Hírlap, 1999. február 11.
    
20. Sme, 1999. február 11.
    
21. Új Szó, 1999. február 11.
    
22. Národná obroda, 1999. február 11.
    
23. Sme, 1999. február 11.
    
24. Uo.
    
25. Národná obroda, 1999. február 19.
    
26. Új Szó, 1999. február 15. (Holop Zsolt írása.)
    
27. Új Szó, 1999. február 18. (Koncoš miniszter állítólag betartja a kormány programnyilatkozatát.) Lásd még Práca, 1999. február 18.
    
28. Národná obroda, 1999. február 19.
    
29. Sme, 1999. március 20.
    
30. Pravda, 1999. március 26. (A föld, mint felsőbb elv.), Sme, 1999. március 20. (R. Kotian írása.)
    
31. Sme, 1999. március 20.
    
32. Národná obroda, 1999. március 22. (G. Bacharová írása.)
    
33. Sme, 1999. március 20.
    
34. Národná obroda, 1999. március 25. Bugárék elismerték, hogy túlmedializált volt a sajtóban az ügy, és "félreértések" is előfordultak. "A jövőben óvatosabbak leszünk a mediális politikában, minden bilaterális problémát előbb megtárgyalunk, még mielőtt az a közvélemény elé kerül"- nyilatkozta.
    
35. Sme, 1999. március 19. és március 22. "Az MKP képviselői visszatértek a parlamentbe, a koalíciós pártok vezetői aláírásukkal megerősítették a megállapodást." Eszerint három elemből tevődik össze az összeg: a Kulturális Minisztérium költségvetésében lévő összeg (50 millió korona), a regionális kulturális központokon keresztül juttatott öszszeg és az összköltség 10%-a, amelyet a kisebbségek számaránya szerint osztanak fel.
    
36. Národná obroda, 1999. március 18.
    
37. Új Szó, 1999. március 18., Národná obroda, 1999. március 18.
    
38. Pravda, 1999. március 18.
    
39. Sme, 1999. március 19.
    
40. Národná obroda, 1999. március 26.
    
41. Pravda, 1999. március 19.
    
42. Új Szó, 1999. június 3.
    
43. Národná obroda, 1999. június 12.
    
44. Új Szó, 1999. június 9.
    
45. Lásd Ľ. Fogaš nyilatkozatait: Pravda, 1999. június 9. és 24.
    
46. Sme, 1999. június 14.
    
47. Sme, 1999. június 10.
    
48. Pravda, 1999. június 10. és Új Szó, 1999. június 11.
    
49. Új Szó, 1999. június 24.
    
50. Új Szó, 1999. június 17. (Vonyik Erzsébet interjúja.)
    
51. Pravda, 1999. június 22.
    
52. Új Szó, 1999. június 24.
    
53. Pravda, 1999. június 24.
    
54. Sme, 1999. június 29.
    
55. Práca, 1999. május 26. (Az MKP bevitte a koalícióba a saját ügyeit.)
    
56. Új Szó, 1999. május 27.
    
57. Národná obroda, 1999. június 10. és Vasárnap, 1999. június 16. (Magyar kártya.)
    
58. Sme, 1999. június 10.
    
59. Sme, 1999. június 26.
    
60. Sme, 1999. június 29.
    
61. Sme, 1999. június 11.
    
62. Sme, 1999. június 25. és Szabad Újság, 1999. június 30.
    
63. Szabad Újság, 1999. június 30. (Az állam nyelvi diktátumának nincs helye a demokráciában.)
    
64. Národná obroda, 1999. június 29.
    
65. OS, 1999. június, 5-7. p.
    
66. Národná obroda, 1999. július 12.
    
67. Pravda, 1999. július 12.
    
68. Sme, 1999. július 26.
    
69. Národná obroda, 1999. július 23.
    
70. Národná obroda, 1999. július 29. (Az MKP vagy a koalíció hátrál?)
    
71. Národná obroda, 1999. június 30.
    
72. Új Szó, 1999. július 9.
    
73. Lásd Kvarda József értékelését: Szabad Újság, 1999. február 10. (Európa másfelé tart, mint Szlovákia.)
    
74. Új Szó, 1999. október 9. (Interjú Nižňanskýval.)
    
75. Lásd még Új Szó, 1999 december 22. (Terv a déli járások besorolására.)
    
76. Új Szó és Szabad Újság, 2000. április 12.
    
77. Vasárnap, 2000. január 5.
    
78. Szabad Újság, 1999. december 5.
    
79. Új Szó, 2000. április 13.
    
80. Új Szó, 2000. április 12.
    
81. Lásd Voľby 1998. I. m.
    
82. A kormány programnyilatkozata úgy fogalmaz, hogy "a választási ciklust a kormány kihasználja arra, hogy előkészítse és megvitassa az alkotmány megváltoztatására vonatkozó javaslatokat". Národná obroda, Melléklet. 1998. november 21.
    
83. Národná obroda, 1999. január 22. és 26.
    
84. Národná obroda, 2000. március 9.
    
85. Pravda, 2000. március 9.
    
86. Sme, 1999. április 21. és Új Szó, 1999. április 21. és április 22. (Ismét vitatéma lett a Beneš-dekrétumok eltörlésének kérdése. Szlovákiának is lépnie kell.)
    
87. Új Szó, 1999. április 23.
    
88. Slovensko 2000. Bratislava, IVO, 2001. 175-189. p.