Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 11. szám · / · FIGYELŐ

Farkas Zoltán: Képzőművészet

A napokban egy szeretett és nagyrabecsült, kiváló művész távozott örökre közülünk: Iványi-Grünwald Béla. A fiatalabbak Béla bácsinak hívták, de ez a becézés nem volt kicsinyítő, - sőt! Inkább olyan íze volt, mint a Pali bácsinak Szinyeivel szemben, tisztelet és hála nyilvánult benne.

Mindenki szerette és örült látásának. Karcsú, magas alakjának előkelő megjelenésén, fínom jellegzetes vonásain örömmel pihent tekintetünk. Zamatos magyar beszédét, ízes dunántúlias kiejtését élvezettel hallgattuk.

Jóságos ember volt, hangos viták bölcs elsimítója, aki néhány derűs szavával többet ért el, mint mások szenvedélyes szóáradattal. Választékos fínom modora leszerelte a haragot, eloszlatta a sértődöttséget. Enyhe humorral mosolygott az emberi gyöngeségeken, fölényes élettapasztalat csillogott tiszta tekintetű szemében.

Szerette az életet és szeretett élni. Halkan, feltűnés nélkül, előkelő tartózkodással. Szerette az embereket, hibáikkal együtt, mindent megértett és mindent megbocsátott. Jó és hálás barát volt, senkinek sem volt ellensége. S ha érezte, hogy szeretettel és tisztelettel veszik körül, szíve szinte gyermeki örömmel tárult fel, fáradt szép vonásai megfiatalodtak, szeme felcsillant és huncut mosoly bújkált szája szögletében.

Férfikora soká tartott, aztán hirtelen megöregedett, délceg tartása kissé meghajolt. De lelke még hetvenhárom éves korában is fiatal maradt, alkotóereje nem csökkent. Öregkorának művei változatos ötletességükkel és kifejező erejükkel felveszik a versenyt fiatalságának és férfikora delelőjének alkotásaival. Élete külső eseményekben nem volt gazdag, de annál gazdagabb munkában és eredményekben.

Fölötte érzékeny lélek volt, mindennémű benyomásra fogékony. Örült az újnak és biztosan látta meg értékes elemeit. Nem jött zárt, kizárólagos és teljesen különálló formalátással és nem gubózott belé egyoldalúan egyszer már elért kifejezései módjaiba. Öt évtized alatt átélte a mi külföldi befolyásokra könnyen válaszoló művészetünk átalakulásait, néha többé kevésbbé hozzájuk símult, amennyire azt óvatos szépségkultusza megengedte. De kifejezési módjainak változása közben alapjában mindig ugyanaz maradt, az élet és művészet fínom élvezője, aki a felvett hatásokat harmonikusan és fínoman fejlesztette tovább, akárhányszor tökéletesebben is.

Iványi-Grünwald Székely Bertalannál kezdett tanulni. Aztán Münchenbe költözött, onnét Párizsba is eljutott, ahol megismerkedett Bastien-Lepage művészetével. Párizsból visszatért néhány évre Münchenbe, ahol Hollósy Simonnak baráti köréhez tartozott. Ebben az időben festett művei, első sikerei óvatos realizmussal látott kompoziciók. A természet őszinte megfestésének vágya csábította Hollósy társaságában 1896-ban Nagybányára, ahol egyik alapítója, majd Hollósy távozása után egyik tanára lesz a művésztelepnek. Némi ingadozás után Ferenczy Károly oldalán rátalál a nagybányai plein air táj szépségére és dús színpompával ábrázolja. Fejlődésének e vonalát élesen megszakította 1904. évi római tartózkodása, nemkülönben a francia postimpresszionista festők, különösen Gaugin hatása. A római mély benyomások és franciák egyaránt a nagyarányú figurális festészet ambicióit ébresztették fel benne. Naturalista kifejezésmódjait dekoratívabbak kezdik felváltani, régi hagyományokat új törekvésekkel iparkodik egyeztetni nagyalakos kompozicióin. Nem azzal a könnyed biztonsággal fest, mint naturalista korának művein.

Döntő hatást jelentett azonban 1907-ben letelepedése a kecskeméti művésztelepen. Színessége ismét kivirul, felharsog, festési módja még inkább kerüli a részletezést, összefoglaló felületeket használ, naturalista korában szerzett megfigyeléseiből dekoratív stílust alakít ki. De újra belémerül a fény- és színjelenségekbe a Balaton mellett, ahol 1919-ben kezd festeni. A huszas évek elején mutatja be budapesti kiállításain magyar tájakról festett szimfóniáit, amelyek transzponált, felfokozott természeti világot adnak. A Cséplés, a Falusi udvar, az Ökrösszekér és mindenekfölött a felejthetetlen Gémeskút sűrített lírájukkal, feszült izgalmasságukkal a legszebb és legmagyarabb tájképek közé tartoznak.

Pályája utolsó tizenöt esztendejében érte el palettájának legdúsabb virágzását. E korbeli festményei túl vannak minden naturalizmuson és túl minden dekorativitáson is. Színköltemények tájakról és még inkább virágokról. Könnyű és olvadékony lágysággal festve, világos meleg színekből. Néha el-elhalványodva, aztán újra lobogásra gyúlva. Különösen utolsó öt éve volt ilyen színpompás művekben termékeny, mintha erejének utolsó, de épséggel nem csökkent fellobbanásával akart volna búcsúzni ennek a világnak szépségétől, melyet annyira szeretett és annyiszor festett meg a valóságnál is szebbnek és ragyogóbbnak.

*

Gróf Almásy Teleki Éva műintézetében, a volt Ernst-múzeumban Petrovics Elek kitűnően összeválogatott kiállítást rendezett Ferenczy Károly képeiből. Tizennyolc évvel a műcsarnoki Ferenczy-kiállítás után. Ismét meggyőzően szemléltetve, hogy a Szinyeire következő időkben Rippl-Rónai mellett Ferenczy volt legkiválóbb festőnk.

Művészetének tetőpontját azok a festményei jelentik, amelyekre Nagybánya korában ihletődött. Megelőző képeivel csak egyik fínom és gyöngéd érzésű bevezetője lett volna a századforduló valóságfestésének, nagybányai műveivel azonban a magyar pleinairfestés és naturalizmus legkiválóbb mesterévé lett. A Nagybánya kinálta gyönyörű természeti benyomásokat ő formálta legmagasabbrendű művészetté.

De Ferenczy Károly tehetsége, jóllehet összefoglalója volt a nagybányai törekvéseknek, túlnő Nagybányán. Az egész Ferenczy nem is fér el a nagybányai törekvésekben. Nem csak valóságfestő. Átalakító képzelete sohasem hagyta el. Élesszemű megfigyelője volt a szabadtéri fény- és színjelenségeknek, de nem másolójuk. Válogatott belőlük. Festményeit elképzeléseiből alakítja ki, elképzelései pedig a szabadtéri jelenségekre támaszkodnak.

A verőfény színeinek harsogását Nagybányán senki sem tudta annyira átérezni és akkora erővel megfesteni, mint Ferenczy. Széles, ragyogó színfoltokban rakta fel harsogó világos színeit és ezek sötétes zöld színek ellentéteiből szökkennek elő.

De Ferenczy nem elégedett meg a szabadtéri világítás jelenségeivel. Nemcsak a természet megfigyelője volt, hanem költő is. Halkszavú, tartózkodó, de mélyen érző költő. A verőfény ereje és színpompája nem elégítette ki teljesen, hangulatosság is élt benne, még ha a nagybányai táj ragyogó látási élményei egy időben háttérbe szorították is ezt. De emelkedett gazdagsága ki-kitört belőle és olyan alkotásokra is ösztökélte, amelyek nem a természet, hanem álmai valóságát örökítik meg. Bibliai tárgyú kompoziciókat festett, ezekben a valóság nyujtotta elemek jóval kisebb szerepet játszanak, mint a belső látomány.

Gyengéd és tartózkodó kezdeti valóságfestéséről, mely szétszórt világítást használt és halvány szürkés tónusokat kedvelt, férfikorának delelőjén verőfényes, harsány színekben égő, jóval erőteljesebb festésmódra tért át. Ez mások hatásától majdnem teljesen függetlenül bontakozik ki és a megfigyeléstől következetesen halad az összefoglalás felé. Ferenczy képzelete rendez, csoportosít és akként egyesít, hogy a közvetlen érzékelés és az átalakítás ritka összhanggá olvad össze.

Alapjában nem tett egyebet, amit minden új utakat kereső alkotóművész, újra és elfogulatlanul nézte meg a világot és aztán a maga módján festette meg. Ez az újság a szabadtéri világításban alkotott művein a legszembeszökőbb, ezeken különült el a legélesebben a megelőző magyar festészettől. De a gondos megfigyelőnek észre kell vennie, hogy szobai világításban festett műveinek felfogása is új. Ezek az egy-, vagy többalakos arc- vagy jelenetképek is újszerüek. Telve vannak a festőiségnek friss és eredeti megnyilvánulásaival. Beállításuk váratlan, könnyedén esetleges, nem az akadémiák előírásainak ismétlése. Érezzük, hogy Ferenczy merészen, ötletesen és függetlenül markol belé az életbe. Gyönyörködéssel kiválasztott, kivételes képeket nyújt, a valóság olyan pillanatait, melyeket ő fedezett fel és formált a maga képére. A valóság mindig új és új szépségeket kinált neki, hogy belőle valami ujat és szépet alakítson. Ez a változatos megújhodás ritka frisseséggel ajándékozta meg minden művét, Ferenczy soha sem volt önmagának utánzója.

Megfestett ugyan ő is többszörösen egy-egy témát, de nem azért, hogy a már sikerült megoldáson takarékoskodjék, hanem hogy még tökéletesebben oldja meg a vállalt feladatot. Művészete hitvallás volt, sohasem kenyérkereset. Alkotásmódját ez fölötte óvatossá és választékossá tette, tulajdonképpen művészi őszinteségének megnyilvánulása volt, mely átérzett élmény nélkül nem engedte dolgozni. Az élménynek és a kifejezésnek ez a szoros egysége biztosította művészete kialakulásának szerves folytatólagosságát is. Nagy átmenet nélküli zökkenők, amelyek éppen legújabbkori művészeink pályájában gyakoriak, nála nem fordulnak elő. A művészet irányainak ama gyors egymásrakövetkezése, melyet a századforduló körül tapasztaltuk, Ferenczyt is megérintette. De ha volt is rá hatással, ez mindig alárendelődött egyéniségének. Új utakon is ugyanaz a Ferenczy indult tovább: a valóságot figyelő és választékosan átalakító lélek.