Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 10. szám

Komjáthy Aladár: Boldogok a halottak

«Boldogok a halottak» - szól a zsoltár,
én is boldog leszek,
építgetik már távozásom útját
titkos szellemkezek.
Belépek egy végtelen hadseregbe,
amely a földön át
rohant izzó, vak félelemben égve,
keresni új hazát.

S eltűnt a csillagok mögötti ürben,
míg csontjai felett
évmilliók, hömpölygő, nagy folyamként
közönnyel lejtenek.

«Boldogok a halottak» - énekelték
mikor bátyám feküdt
holtan s ömlött a kék tavasz, mint lágyan
olvadozó ezüst.

Boldog leszek-e, vagy csak öntudatlan,
ha én is meghalok?
Feleljetek aggódó, vad szivemnek,
ha vagytok, angyalok.

Egy más világba vágytam mindig innen,
ahol a zűrzavar
roppant verdése homlokunkon csattog
s mindent éjbe takar.

Órjás rózsák és ötszáz éves ifjak
honába vágyom én,
ahol a biztos, hosszú, boldog élet
virágzó lángja ég.

Ahol a nyár úgy hömpölyög, mint ének
a szűzek ajakán
s duhaj istenfiak festik a mennyet,
ha néha halavány.

Ahol nincs rettegés s a méla bánat
a lelket nem veri,
öröm szolgál s a tűnő óra édes
cseppjeit keveri.

Ahol az őrző Isten tündöklése
szünetlenül lobog,
ahol a jövő: fény és nem a holtak,
az élők boldogok.