Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 10. szám
én is boldog leszek,
építgetik már távozásom útját
titkos szellemkezek.
Belépek egy végtelen hadseregbe,
amely a földön át
rohant izzó, vak félelemben égve,
keresni új hazát.
míg csontjai felett
évmilliók, hömpölygő, nagy folyamként
közönnyel lejtenek.
mikor bátyám feküdt
holtan s ömlött a kék tavasz, mint lágyan
olvadozó ezüst.
ha én is meghalok?
Feleljetek aggódó, vad szivemnek,
ha vagytok, angyalok.
ahol a zűrzavar
roppant verdése homlokunkon csattog
s mindent éjbe takar.
honába vágyom én,
ahol a biztos, hosszú, boldog élet
virágzó lángja ég.
a szűzek ajakán
s duhaj istenfiak festik a mennyet,
ha néha halavány.
a lelket nem veri,
öröm szolgál s a tűnő óra édes
cseppjeit keveri.
szünetlenül lobog,
ahol a jövő: fény és nem a holtak,
az élők boldogok.