Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 2. szám · / · FIGYELŐ

Bálint György: Búcsú Európától
Pálóczi Horváth György regénye - Officina-kiadás

Nemrég egy beszélgetés során egy kiváló fiatal esszéista megjegyezte, hogy a nyugateurópai regény mai új, kísérletező irányainak milyen kevés visszhangját találjuk a fiatal magyar regényirodalomban. Másnap került kezembe Pálóczi Horváth György regénye, a «Búcsú Európától». Angol légáramlatot hozott magával, Aldous Huxley éles, sós levegőjét. Azt hiszem, az első magyar regény, mely Huxleyt juttatta eszembe. Esszé-regény, mely lehetőleg minden nagy kérdést érinteni akar. Hősei kultúráltan, szépen, szellemesen beszélnek napjaink néhány alapvető európai problémájáról. Majdnem mind jártasak a modern szociológiában, biológiában és pszichológiában. Témájuk a mai európai valóság, mely egyre elviselhetetlenebb. Életük értelmét keresik e fájdalmas zűrzavarban: a nagy francia író, aki Spanyolországba megy harcolni, époly kétségbeesetten keresi, mint a fiatal magyar ujságíró, aki egy pesti szerkesztőség éjszakai kőnyomatosai között vergődik. Az egyéni boldogság lehetőségeit keresik, hol elméleti, hol kísérleti módszerekkel, hogy újra és újra rájöjjenek: nincs egyéni boldogság, amig a nagy tömegek kollektív boldogság-problémáját nem sikerült valahogyan megoldani. Értelmes európaiak csak akkor találhatják meg a boldogságot, ha sikerül egész Európát értelmesebben berendezni. A hősnő, e Lawrence-szerűen intenzív és vonzó ösztönlény kényelmetlenül érzi magát a hozzátartozó férfiak nyugtalan boldogság-keresése közben. Az ő boldogságához elég volna, ha valamivel lelkesebben foglalkoznának vele és kevésbé lelkesen Európával.

Pálóczi Horváth György regénye izgalmas olvasmány: különös intellektuális izgalmat kelt az olvasóban. Van egy szervi hibája: kevés. Úgy hat, mintha nem regényt olvasnánk, hanem csak egy nagy regény kivonatos vázlatát. Az alakok, a problémák, a gondolatmenetek felkeltik érdeklődésünket, de nem elégítik ki. A hősökből csak néhány villanás-szerű vonást látunk. Nem érezzük őket mindig, nem élünk körükben, gyakran inkább csak értesülünk róluk. Gondolataik, akár szabad asszociáció, akár gondosan felépített fejtegetés formájában kapjuk őket, sokszor szintén kissé vázlatosak. Kár, mert érdekes, szép, szellemes és becsületes minden, amit gondolnak. Van a könyvben néhány ragyogó jelenet. Például a fiatal főhős és egy hajléktalan vén koldusasszony kísérteties éjszakai beszélgetése. Vagy egy pesti ál-intellektuel társaság penetráns légkörű összejövetele. Több ilyen jelenet kellene még. A francia író-hős spanyolországi élményeiből is többre volnánk kiváncsiak: igaz, hogy ez a hiány talán nem annyira a szerző hibája, mint inkább az általános körülmények következménye.

Hézagai, töredékessége ellenére is, úgy érzem, nagyon értékes kísérlet Pálóczi Horváth György regénye. Fiatal irodalmunkban mind veszedelmesebb mértékben terjed az anti-intellektualizmus. Pálóczi bátor lépést tett az intellektuális regény felé. Kitűnő író, lelkiismeretes gondolkozó és regénye figyelmeztetés sok mai fiatal író számára, hogy értelmes emberek is vannak a világon és azokról is szabad írni. Az utolsó oldalakon természetesen ő is megtalálja a lírikus hangot: az értelmes emberek vonzó líráját. Hőse a ma (vagy a tegnap?) Európájától búcsúzik és egy kissé valamennyiünk nevében szólnak e mondatai: «Az örök Európa sziklái és fái, tengerpartjai és lankái hallgatnak. Mi azonban a magunk Európájára gondolunk, pillanatnyi otthonunkra, amelytől pedig búcsúznunk kell, mert meg fog változni, nem lesz a mi otthonunk, sok kísérletezés után a holnapután embere fog berendezkedni benne.»