Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 7. szám

SCHÖPFLIN ALADÁR: MAGYAR NÉZŐ
Cs. Szabó László könyve - Nyugat-kiadás

Az ember jár-kél, idehaza, ha módja van benne, kicsit külföldön is, olvas könyvet, újságot, beszél különféle emberekkel, hallja beszédét különféle embereknek, töri a fejét nagy kérdéseken, szemlélődik és eszmélkedik, és közben észreveszi, hogy kicsiny dolgok is vannak, s egy-egy pillanatra odafordul rájuk a figyelme. Megérzi, hogy ezek sem olyan nagyon kicsinyek; valami nagyból vannak véve, s ennek egy vonása bennük van, darabkái egy nagy csontszerkezetnek, s vissza lehet belőlük következtetni az egész szerkezetre, a korra, talán általában az emberiségre. Az ember kivesz egy csepp vért a kor testéből, vizsgálja, elemzi, és megállapítja belőle az egész test vérének összetételét, betegségét vagy egészségét, funkcióinak feltételeit. S ha az ember író, lejegyzi észleleteit, talán csak a maga számára, emlékeztetőül, hátha valamikor hasznukat lehet venni. Aztán rájön, hogy ezeknek a följegyzéseknek van saját, maguk számára való életük és értékük, maguktól műfaji formába ömlöttek, tagadhatatlan, írói művek. Az író aztán örül ennek az önkéntelenül jött formának, a magáénak vállalja, úgy érzi, jól ki tudja benne fejezni önmagát, s kezdi tudatosan csinálni - az alkalmi följegyzésekből belső törvényekre hallgató műfaj lesz.

Valahogy így képzelem azoknak az apró feljegyzéseknek létrejövetelét, amelyek most a Nyugat Őrjárat rovatából belekívánkoztak Cs. Szabó László új könyvébe, s a Magyar Néző közös címet kapták. Mikor az Őrjárat rovatot megkezdtük, nem gondoltunk rá, hogy éppen Cs. Szabó talál benne új teret, hogy ő az, akinek testéhez áll ez a forma. Most már látjuk, hogy ő az, akiben megvan az erre való minden készség. Erősen benne él korában, éles szemmel figyeli mindenféle oldaláról, érdeklődése majdnem korlátlan, bőven van szempontja mindenféle dolgok megfigyelésére és megvilágítására, érzéke a kis és a nagy dolgok közötti kapcsolatok megérzésére és felmutatására. Könyvből, újságból, utazásból, tapasztalatból merített tudása annyi, hogy szilárd alapja lehet ítéletének, s hirtelen támadt, sokszor szeszélyes ötletei is súlyt kapnak tőle. A stílusa, váratlan fordulataival, epigrammai csattanóival és diszkrét, de bőséges színezésével mintha erre a műfajra termett volna, könnyű asszociálása távlatokat ad messze tájak felé apró megfigyeléseinek is, hajlékonysága és modulálása önként alkalmazkodik a legkülönbözőbb tárgyakhoz. Izgatott, alighanem végzetes korban él, s ezt jól tudja, lényét teljesen átjárja az aggodalom az emberi kultúráért, de van benne bizonyos derű - az elmésség derűje. Figyeli a kort, látja fenyegető zűrzavarát, de mintha kicsit örülne is, nem a kornak, hanem megfigyelése intenzitásának. Annyi a betegség ma, nemcsak a klinikákon és a szanatóriumokban, hanem a parlamentekben, diplomaták hivatalaiban, gazdaságban, társadalomban - mindenütt! Ő egészséges maradt. Nem fogtak rajta a mai idők fertőzései. Anélkül, hogy kilépne belőle, kissé távol áll a kortól, megfigyelő, nem harcoló poszton. Kis megfigyelései tükörcserepek, de olyan tükörcserepek, amelyekbe belenézett a mai világ.

A Magyar Ősz című fejezet külön áll a könyv élén. Az Őrjárat-cikkek olyanok, mintha egy író naplójából volnának kivágva - ez a fejezet valódi napló. Jóformán napról napra kíséri a múlt szeptember közepe tájától november közepéig tartó történelmi eseményeket a maga megfigyelőállásából, a rádió irodájából nézve. Itt már több volt, mint megfigyelő: kombattáns volt, egyik irányítója annak a birkózásnak, melyet a mi rádiónk a csehekével vívott ezekben a válságos napokban. Izgalmas harc volt az az éterben, bele volt kapcsolva jóformán az egész magyar szellemi élet, óráról órára űzték egymás a nyilatkozatok, válaszok, cáfolatok. Cs. Szabó pontosan közölni tudja ennek a munkának teljes izgalmát, a munka hajszáját, de a lelkendező örömöt is egy sikeres visszavágás, telitalálat, az ellenfél egy védtelen pontjának felfedezése miatt. Sikerült lerögzítenie egy emlékezetes időpont légkörének sűrítettségét, írása elsősorban így dokumentum. Azt adja, amit hivatalos jelentések, hírlapi közlemények nem tudtak adni.

Amit Cs. Szabó László eddig csinált, annak mindig megvan a magas színvonala. Van benne sok, ami jó, sőt kitűnő, kivételes képességeit megmutatta, az irodalomban való jogállását rendíthetetlenné tette. De mindez, úgy hiszem, inkább csak készülődés valamire, a "nagy mű"-re. Hogy ez mi lesz, regény, tanulmány, vagy mi más - azt talán maga se tudja még. Ha majd rájön a nagy koncentráció pillanata, akkor meg fogja tudni. De hogy milyen lesz ez a mű, arról már próbát kaptunk A latin Európa című nagyobb tanulmányából. Ebben az európai kultúra geológiai rétegeit vizsgálja abból a szempontból, hogy mi szívódott át és milyen rétegeken keresztül az ókori Róma kultúrájából a maiba, és főképpen, hogy alakította ez a hagyomány a mai latin népeket. Elméleteivel és megállapításaival lehet vitatkozni, lehet ezeket teljesen elvetni, de nem lehet nem élvezni az író éles szemét egymástól távol eső dolgok rokonságának, rejtett kapcsolatoknak észrevételére, asszociálásának bőségét - néha csaknem túlbőségét, a történelemre, irodalomra, képzőművészetre, közgazdaságra és még néhány más tudományra kiterjedő műveltségét, s ennek vérébe való asszimilálását. Olyan író ez, akinek természetes légköre műveltnek lenni és sokfelé érdeklődni. Egy-egy megállapítása pedig mint egy epigramma, s a tanulmányból jókora sereg "maximá"-t lehetne kiszedegetni: mondatai sokszor olyanok, mint egy lándzsavég. Előadásmódján érezni a jó francia iskolát: ahogy maga megállapítja mestereiről, világossága nem jelent felületességet, vagy mélységhiányt, a mélységet inkább kiemeli a homályból azzal, hogy pontosan és világosan megfogalmazza. Nálunk sokan szeretik a latin világot, de olyan okosan és jólinformáltan, mint Cs. Szabó, csak nagyon kevesen.