Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 5. szám · / · FIGYELŐ
A kiváló erdélyi költőnek nem szerencsés periódusát jelenti ez a könyv. Bartalis hangja, legjobb költeményeiben csupa szabadság és báj, mint a madárcsicsergés, de mostani könyvében inkább csak a szabadság és csicsergés maradt, a báj többnyire hiányzik. "Amit eddig hoztam, mind magamból hoztam", énekli Bartalis de nem elég, hogy a poéta önmagából merítsen, hanem az is éppilyen lényeges, hogy micsodát, mifélét merít. A líra nemcsak önkifejezés, de szépség is; és Bartalis újabb költészete olykor csak puszta önkifejezés, mely fittyet hány minden kvalitatív kívánalomnak.
Néhány részlet igazi bartalisi üdeséggel ragyog:
Fia-borjum is lesz mához egy évre
s csillag nő fejére.
Pár év mulva nagy lesz és túllát majd rajtam.
Allah hiába növeszti nagyra szakállam.
De a szép részleteknél gyakoribb az ízetlen üres szólam és fellengzős bombaszt:
Az ekém ment és én sugaras fejjel
álltam a végtelenben.
Isten, Magasság és Mélység
zúgtak el körülöttem.
Bartalis egyike a legjellegzetesebb, legegyénibb orgánumú költőinknek; reméljük, lesz még megint árnyaltabb, dúsabb periódusa. Bízzunk benne, hogy a hullámvölgy után hullámhegy következik.