Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 2. szám · / · ŐRJÁRAT
A nemezetkarakterológia - divatos szóval élve egzisztenciális tudománya korunknak. Amilyen buzgalommal vetették magukat valaha az erények, a főjó vagy az abszolútum mibenlétének kérdéseire, olyan buzgalommal igyekeznek ma kialakítani plasztikus képet nemzetük és más nemzetek szellemi alkatáról, jelleméről, lelkületéről. Valaha azt kergette a mohó emberi értelem, ami egyetemes és minden embert összekötő, ma pedig azt, ami különös és szétválasztó. Ma minden nemzet maga értékrendszer, etika és metafizika: abszolútum. Annál különösebb, hogy az önmegismerésnek ez a lázas hajszája alig jutott tovább, mint ahol mintegy száz éve, romantikus kezdeteinek korában állott. Szép és hatásos nemzetportrék állanak a közvélemény előtt, dús drapírozással körülövezett hősies alakok, egészen a múlt századi romantika modorában, s épp oly kevés élethűséggel. A nemzetek történeti képződmények, szellemük, jellemük állandó fejlődésben jelenik meg a valóságban. Megismerése, s főként arcképének megformálása tehát aligha sikerülhet azzal a szemlélettel, mely kialakult, kész és állandóan ugyanazon alakként látja végigvonulni történetének változatos útján. Pedig a nemzetkarakterológia nagy általánosságban ezzel a szemlélettel dolgozik. Megfest egy képet s azt mondja, hogy ez volt a nemzet múltjában, jelenében s ez is marad. S a magyar nemzetről megalkotott kép elsősorban azokat a körvonalakat használja és azokkal a színekkel dolgozik ma is, melyeket a száz év előtti nemzeti romantika vont meg bátor határozottsággal és kevert ki palettáján. A "búsmagyar" képe ez, s merész s előkelő arcélét nemes méltatlankodásban és dacos bánatban izzó tekintetét mindnyájan ismerjük.
A különös azonban az, hogy éppen azok, vagy legalábbis a kritikusabb elmék közöttük, akiknek vázlatai nyomán ez a kép kialakult, nagyon is tudatában voltak annak, hogy ezek a vonások egyáltalában nem örök és lényeges elemei a magyar szellemnek, hanem csak egy történelmi korszakban rászakadt események váltották ki belőle, történeti magatartás hát ez, a történet változásával tűnt fel s azzal el is múlhat.
A mai szemléletnek is egyik fő forrása Kölcsey. S íme mit olvasunk remek történetfilozófiai tanulmányában, a
Ez, a korszerű nemzetkép létrejöttének ilyen világos felismerése, alkatának történelmi megértése és magyarázata, ez a nemzetkarakterológiának egyetlen célravezető módszere. Csak így derülhet ki, hogy a sajátos magyar szentimentalizmus, a "búsmagyar"-érzület nem eredeti lényege nemzetünk szellemének, hanem történeti szintézis. Ettől tehát a magyar meg is szabadulhat. S a szabadulást nemcsak a változó történeti fejlődés hozhatja meg, hanem öntudatos elszántság is, mellyel a nemzet szelleme lerázza magáról a nyomasztó érzést. Az öntudatosítás a felszabadítás módja is, nemcsak a megismerésé.
Ám e pár sornyi idézet Kölcsey nagysága mellett is ékes bizonyíték. Kölcsey egyike volt e nemzeti szentimentalizmus legnagyobb hatású kialakítóinak. Az ő Zrínyije dalaiban igazán a "szegény bujdosó magyar". S mi más a