Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 1. szám · / · CS. SZABÓ LÁSZLÓ: ŐSZI NAPPALOK (NAPLÓ)

CS. SZABÓ LÁSZLÓ: ŐSZI NAPPALOK (NAPLÓ)
Október 21.

Elvétve azt hallom, hogy érdes a rádió. A költői estek csakugyan szelídebb időkre maradtak. De ha le is szállt a hanggal, nem engedett a lelkiismeretből. A csehszlovák támadás szövege egy félóra alatt az íróasztalon fekszik, telefon űzi a Levéltárban, Múzeumban, Egyetemen, Gazdaságkutatóban stb. a szakembert, legkésőbb egy félnap múlva belövésre irányulnak az ágyúk. Így megy ez Komárom óta.

Elkapott a vadászszenvedély, találgatom, melyik állásuk némul el leghamarább? A gazdasági frontról már csak egy-egy fáradt lövés hallatszik, reggeltől estig a népszámlálást őrlik. Az 1910-es összeírást egy elbizakodott, optimista, de gyanútlan ország tartotta, az 1930-ast a megcsonkítástól rettegő. Minden állampolgárnál eszükbe juthatott, amit a nemzetiségi Magyarországgal tettek. Kell hozzá némi arcátlanság, hogy éppen ezt a népszámlálást tartsák megbízhatónak. Igaz, hogy csak a mi használatunkra. Mert arról már hallgatnak, hogy ezekben az adatokban azok a cseh telepesek és hivatalnokok is benne vannak, akiket a szlovákok és ruszinok kapával és kaszával készülnek kiverni szűkebb hazájukból. Megint csak azt mondom, hogy nekem a magyar Reims és Chartres kell s nem száz, ezer vagy tízezer font emberhús.

Lélek, mely biztosan magyarnak születtél, röpülj kevélyen a gyűlölet fölött! írtam egyszer, nehéz időben. A lélek most sem akar egészen leereszkedni a csatatérre. Még nem adta meg magát a szenvedélynek, az álomba menekülve tiltakozik. Így szakíthatott egykor a hajlíthatatlan Agrippa D'Aubigné katolikus hitre tért, hűtlen királyával s fegyvertársával, IV. Henrikkel. Hajnalonként egy kusza félálommal ismerkedem, afféle éber álommal, amit Léon Daudet elkeresztelt "ręve éveillé"-nek. A lélek messzire szöktet, de a vadászszenvedély mit sem törődve a szökéssel, már dolgoztatja a derengő tudatot. Már ugrok új adatért, új számért, már a harmadik telefonhívásnál tartok. Csakhogy közben nem bírok kiszállni egy római egyfogatúból. Majdnem minden félálmom ebben a poroszkáló kocsiban talál. Foszladozó ülésén urizálva hajtatok a Via di Porta Angelicán, keresztberakott lábam kilóg a hágcsó fölé, mindjárt a vatikáni múzeumhoz érünk. Erősen tűz a nap. 1900-at írunk. Ez a poros évszám is a lélek tiltakozása, nyaralása.

Mind jobban behallatszik az egyfogatúba a telefonbeszélgetés. A 110-544-től és a 160-463-tól cáfolatot kérek ma estére. (A három ellenséges adó a szétlőtt állásokból új területre húzódik.) Most a szoba közepén állok, a római konflis még poroszkál a múzeum felé. Lehajlok a cipőmért, a kép hirtelen szétpattan, szilánkjaiból látom, hogy nem voltam egyedül.