Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 6. szám · / · Nagy Zoltán: Tóth Árpád leveleiből

Nagy Zoltán: Tóth Árpád leveleiből
6.

Debrecen, 1909. okt. 30.

Kedves Mester, Nyugat matinéjáról azért nem írtam eddig, mert nagy bizonytalanságban voltam afelől, vajon megkapták-e eddigi leveleimet, minthogy választ nem kaptam rájuk. Hát a matinénak erkölcsi sikere volt, anyagi aligha. Egypár szép asszony... ("néhány szomorú lány és fáradt úr..."), tanárok, Csokonai-köristák, sok diák és sok potyajegyes volt a közönség.

Szombat este érkeztek a Nyugaték, a vasútnál Oláh G., Kuthy, Kardos és én, meg néhány ismeretlen alak vártuk őket. A Royalban közös vacsora volt, a Csokonaisták és Nyugatisták tósztoztak, Ignotus óriási tósztot mondott, melyben borzasztó finoman orrba bokszolta Kardosékat, akik a helyi lapokban azt írták volt, hogy szívesen fogadják a Nyugatistákat, "bár excentrikusak is és bár nem jelenti ez a szíves fogadás azt, mintha azonosítanák magukat a Nyugat programjával". Ott volt Vándor Iván ő bájossága is, továbbá K. dr., Oláh, Gál dr. [*] etc. A Nyugat részéről a programszámokon kívül Kádár Endre, egy rendkívül okos, kedves és szerény fiatal író is ott ült, (novellista). Azután a "Csarnok" vendégei voltunk, ahol megpezsgőztettek bennünket s a pezsgőzés hatás alatt 1. Ady udvarolni kezdett Vándor Ivánnak (ez egy nő) 2. Osvát udvarolni kezdett Hajósnénak (ez egy nagyon szép nő), 3. Én udvarolni kezdtem Móricz Pálnak (ez egy szép szerkesztő). Azután brudert ivott velem Móricz Pál és Oláh Gábor.

(Igazis! A Royal-beli vacsorán K. dr. felköszöntötte Osvátot, ami szép volt tőle, de azért ő mégis egy ravasz...)

Másnap reggel Adyt én költöttem fel (dühös volt) s lejött velem az öregemhez (három pohár snapszot ittak meg külön-külön). A matinén eleget tapsoltak, legtöbbet Adynak.

(Igazis! K. dr. egyik helyi lapban ekkor egy "töredéket egy készülő Ady-tanulmányból" adott le, soronként átlag két idegen névvel igen művelt cikk volt, de ő mégis egy ravasz...)

Délután a nagykönyvtárt néztük meg s Ignotus és osvát meghatottan fogdosták az Arany Buda Halálának eredeti kéziratát és Csokonai írásait, Adynak felolvasták Csokonai búcsúbeszédéből azt a pár sort, hogy "felszül még engem Kalocsa vagy Eger...", szóval kisül, hogy Csokonai is elmondta már, hogy:

"Életemnek egy csúnya fokán
Pap akartam lenni Kalocsán..."

Ez a délután igazán gyönyörű volt, s én, aki fölényes és blazírt blattal mondogattam volt magamban, hogy, no, most az úgynevezett debreceni nevezetességekkel akarják végigunatkoztatni velünk a délutánt, igazán meghatva és megszégyenülve nézegettem az Arany és Csokonai-relikviákat. Emellé pedig Ignotus mondott finom és mély irodalmi dolgokat.

Este a színházban ingyen páholyból hallgattuk meg az egyik színész által tiszteletünkre mondott néhány szót, aztán a vasútnál vacsoráztunk, ahol kardos Samu [*] szíveskedett némely irodalmi dolgokban kitanítani Ignotust, aztán elutaztak.

Nekem természetesen feledhetetlen dolgok voltak ezek.

Különösen Móricz Zsigmondról szeretnék írni magának és Nagy Lajosnak. Csudálatosan kedves és rokonszenves ember, sokat beszélgetett velem. Huszonkilencéves koráig nem közölték s ő tántoríthatatlanul dolgozott. A felesége ma is alig hiszi el, hogy most már az irodalomból is jól pénzelnek. Örökké az írásra gondol s oly erősen és komolyan dolgozik, hogy pl. első regényét, melyet ez év tavaszán fejezett be, megkritizálván a dolgot, képes volt megsemmisíteni! Lelkem örömére Kiss J.-t ő se állhatja ki. Kiss J. azt merte neki mondani, hogy a novellája rövid azért a honoráriumért, amit ő egy novelláért ad! Móricz nagyon világosfejű és józan ember s a társas érintkezésben igénytelen s a végletekig egyszerű.

Oláh Gábort is megszerettem. Most, hogy jó barátok vagyunk, megnyílt. Sok a baja, a szenvedése és most már nem is pózol. Nagyon-nagyon sajnáltam a "Hét" e heti számában jött "Beraktározott Petőfi" című kritika miatt, mely sugalmazott élességgel bántja. Örülök, hogy a Nyugatban maga fog írni róla, mert bármily véleménye legyen is esetleg a könyvéről (én nem olvastam), tudom, hogy maga nyugodt és nem bántó hangon s nem törik-szakad kicsinyléssel fog írni felőle.

Osvát minta-udvarias ember. Elutazásuk után egy nappal elküldette címemre a Nyugat összes kiadványait emlékül. Nagyon-nagyon szeretem.

Üdv a fiúknak és Önnek is.

Pádi

Utóiratok. (Külön papíron.)

Borzasztóak ezek a debreceni smokkok. Az egyik az én figyelőstílusomnál is lehetetlenebbül színesebben kis tárcát adott le egy helyi lapban a Nyugatról (esetleg majd elküldöm), melyben azt mondja rólam: "...poézise még kissé neurasténiás, ámde kétségtelenül talentum..." Meg vagyok hatva.

Ady kissé furcsa volt; az az impresszióm, hogy pózol. Kedves és jó volt hozzám, de mégis az a véleményem, hogy most már, hogy személyesen is ismerem, nem igen írnék hozzá még egy ódát, bár a dolgait most is változatlanul bámulom.

Felolvasnivaló verseimet Osvát válogatta ki, négyet olvastam s mivel nem a leglázasabban tapsoltak, a továbbiak zsebben maradtak. Ezek voltak Osvát sorrendje szerint: A parkban. Kisvendéglőben (Ezt tapsolták legjobban.) Szobák. Látomás. Tavaszi holdtölte. Esti szonett. Őszi alkonyat. (Az első négyet olvastam fel.)

Jövésről egyelőre nincs szó, de most, úgy érzem, sokat írok s ha elég pénzem lesz, néhány napra felnézek.

Pá!

(Fenti levélhez csatolva a Debreceni Független Újság 1909 október 27-iki számának egy lapja, mely a 4. oldalon "A régi tanár — a tanítványhoz" cím alatt közli Simon István (a Bugyi-könyvek írója) versét "Levél Tóth Árpádhoz", bevezető cikkel.)

Debrecen, 1909. nov. 16.

Kedves mester,

az előbb kaptam meg a Nyugatot, éppen a délutáni tejemet ittam s nem tudom, mit szürcsöltem nagyobb gourmandériával, a pompás tejet-e, vagy a pompás Nyugat-tartalommutatót. Rövidesen felrohantam a szobámba, jól be volt fűtve s kedves lámpavilágnál, szivarozva és karosszékbe süppedve olvastam el, természetesen elsőnek a maga versét. Óriási élvezet volt! Szeretnék itt színes és puffogó szuperlatívuszokat zúdítani magára, mert az én szinte gyermekesen meleg és lelkes hangulatomnak ilyen kolosszálisan, végletekig áradozón nagyhangú kijelentések esnének most nagyon jól, de tudva, hogy maga az ilyen "figyelő" stílű elragadtatást esetleg udvarias smoncának venné, igyekszem egyszerűen és okosan beszélni, ami pedig nagy elragadtatások idején, valósággal fizikailag remegő gyönyörűségemnek nagyon nehezére esik. Hát kérem, én tisztelem a Nagy Lajos véleményeit s nagyon hízelgett nekem, hogy a "Violino Solo"-t, melynek rendkívül sikerült voltát én már régen erősítgettem magának, ő is rendkívül sikerültnek találta, de erre a roppant finom alapgondolatú s őrülten artisztikus újabb versére, erre "Az ismeretlen ember"-re nézve semmiképp sem érthetek N. L-sal egyet. Nekem az a véleményem, hogy azok közt a jó magyar versek közt, melyeket néhány hónapja írtak, "Az ismeretlen ember" a legjobb. Már bevezető sorai valami finom misztikumú hangulatba ringattak, onnan kezdve pedig, hogy Szivarod kihunyt, meg voltam őrülve a gyönyörűségtől, az istenit annak a szivarsodrónak, meg ládikafaragónak, meg fahéjszínű lányoknak, meg annak a ravasz Nagy Zoltánnak. Olyan gyönyörűség volt, mintha teszem a pirosruhás kis spanyol nő az a pár méteres "tér"-ügy stb., stb., hát ilyet írni egyszerűen szemtelenség... Hisz az embernek fel kell fakadni az irigységtől! Kovács Jóska, kérlek, akadályozd kedves lakótársad a versírásban, mert ezekután én meg vagyok lőve és képtelen vagyok az írásra!

Újság semmi. Dec. elején vizsgaügyben okvetlenül felmegyek. Szíves üdvözlet a fiúknak, s önnek is, kedves mester.

Pádi

Debrecen, 1909. november 27.

Egy borítékban a következővel, jelezve: I.)

Kedves Zoltán!

Kedves levelét örvendve olvastam s a mellékelt verset nagy élvezettel. Különösen a harmadik átolvasás után tetszett nagyon s kíváncsian várom a hangverseny többi számait. "A kígyó" pompásan és élénken részletezett víziója minden tekintetben méltó többi szép dolgaihoz, a vers erősen lírai volta pedig kétségkívül azokat is elismerésre gofja bírni, akik tompítottabb lírájú "hasonlat"-os verseit hidegebben fogadták. Nem akarom itt hosszasan dicsérni a részleteket, úgyis tudja, hogy én a maga meg- és leíró képességeit mennyire értékesnek tartom, hanem csak az egyik részletnél érzett megelégedésem írom ide, azt t. i., hogy a lelkiállapotokat jelző gesztusok felhasználását maga is alkalmazza. Aranynál csodáltam ezt sokszor s furcsának találtam, hogy újabb verselőink ezt a hálás érzésközlési módot nagyon elhanyagolják. A maga versének utolsó sora: "S ültömben hátraestem könnyedén" pompásan és mintegy szemmelláthatóan érzékelteti a szépen előkészített lelki diszpozíciót.

Magamról is írok, mert kívánta. Az igazat megvallva, nem szívesen teszem. Furcsa állapotban vagyok mostanság. "Elv"-eim kezdenek lenni s ezek kellemetlenek, de ebben a csendben, amelyben élek, kelleténél többet töprengek s megállapításaim alakulnak, melyektől nem bírok szabadulni, pedig én imádom az elvtelenséget. Valóságos Nagy Lajos lett belőlem, aki mindent precizírozni akar. Most már elképzelheti, hogy a magam képességeivel és munkáival szemben való kritikámmal együtt mire vezet ez? Arra, hogy ami keveset írhatnék, sem írom meg, mert pl. "elv"-em, hogy csak igen erős tehetségnek érdemes írni s az életét, idejét versírással emészteni. Gyúrtam mostanában nagy kínnal két verset, Osvátnak el is küldtem, hogy tisztában legyek velük, de magamban egyelőre oly rosszaknak találom őket, hogy magának nem is merem elküldeni. A legérdekesebb pedig, hogy nem fájdalommal, hanem valóságos derült megnyugvással hanyagolom el az írást, "ha nem megy, nem megy", gondolom magamban esténkint, mikor két sor után abbahagyom. S egyébként imádom most is az irodalmat, tehát elfásultságról szó sem lehet, hiszen az "Education Sentimentale"-t, meg Samain-t, Mörike-t, hiszem, kisebb tanulmány-félék írására vagyok most alkalmas, a reflexiós hajlamaim és kritizáló rohamaim, valamint olykor-olykor szinte lázas irodalomélvezéseim miatt. No, írtam magamról, nem igen okosodhatik ki belőle, úgy-e?

Dec. elején okvetlen fel kell mennem vizsgaügyben. A lakást majd elintézzük valahogy, hisz mindössze egy éjszakáról van szó.

Oláhnak nagyon jól esett a figyelője és sokszor üdvözölteti. Furcsa modora miatt félreismertem Oláh-t; most, hogy jobb barátságban vagyunk, örömmel konstatálom, hogy igen derék fiú, sőt sokszor kedves is tud lenni. Örülök, hogy magának is szimpatikus.

Jóskának jó egészséget kívánok és szeretettel ölelem őt is, Nagy Lajost is.

Valamelyik éjjel Kiss Józseffel álmodtam s adott újabb öt forintot.

A Nyugat aradi matinéja nagyszerűen sikerült; hallom, hogy a pesti Gyulay-ünnepély is.

Itt küldön még egy helyi smokk régebben igért cikkét a debreceni matiné résztvevőiről. Ajánlom Nagy Lajosnak...

A viszontlátásig szívesen üdvözli

Pádi

U. i. Meggondoltam a dolgot s az egyik verset mégis elküldöm, bár röstelkedve. De valamivel csak viszonoznom illik a maga kedves küldeményét...

(Csatolva "Esti könnyek" című vers kézirata.)

Debrecen, 1909. november 30.

(Az előbbivel egy borítékban, jelezve: II.)

Kedves Zoltán!

Már a múlt hét végén írtam magának egy levelet, de nem adtam fel, részben azért nem, mert nem volt bélyegre pénzem, részben pedig, ha pénzem akadt is, elfelejtettem s a levél a zsebemben maradt. Ma reggel aztán találkoztam K.-val az utcán s ő újságolta, hogy valami "Violon de soir" című verse jött a "Hét"-ben. Én mindjárt tudtam, hogy a "Violino solo"-ról van szó s megvettem a Hetet. Örülök, hogy olyan szép helyen s oly csinos külső megjelenéssel adta le Kiss József ezt a szép versét. A Het-et ellenben továbbra is utálom s ebben az új számában is undorral olvastam a csipkelődéseket. Kiss Józsefnek még mindig nálam van a Colette Willy-féle francia könyve s lehet, hogy Pestre utaztamkor ezt "apropós"-nak fogom felhasználni arra nézve, hogy az öregúrnál leviziteljek, bár az is igaz, hogy sok értelme nincs ennek a dolognak, de mégis nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit beszélhet mostanában Kiss a Nyugatról.

Valószínűleg a jövő hét keddjén vagy szerdáján már Pesten leszek.

Addig is üdv! A múlt hétről lemaradt levelet itt melléklem.

Igaz is! Van itt, Debrecenben egy balkáni trupp, a Csokonay-kör. Ezek kedveskedve fogadták a matinéra lejött nyugatistákat, Bertalan Ignotust, K. Soma pedig Adyt egyre nyalta s most ez a hülye kör az első felolvasó gyűlésen kétszer is belerúgott a "Nyugat"-ba. T. nevű buta képviselő úr az elnöki megnyitójában s Sz. nevű buta "poéta" úr egy szakversben lehumorkázván a nyugatiakat. Ebben a versben például az volt, hogy: "Árkádiában újra pör volt, vádlottak Holnap és Nyugat, a vád, hogy vádlottak oly képekkel írnak, tudván türelmét a papírnak, mikkel kihívják sorsukat! Kazinczy volt a vád ügyésze, Csokonaié a védelem, felmentő lett a végítélet, mert begyőzé, hogy a vád tévedt: vádlottak műve képtelen!" K. pedig a napokban kritikát írt a Móricz Zsigmond kötetéről s kellemes csalódásnak mondja, hogy olyan "bizarr és meglátás"-os revü kiadványai közt ilyen jó könyv is került, bár kifogásai is vannak, pl. hogy a "Húsvéti tojások" c. elbeszélésnek rossz a befejezése, mert egyszerre több büntetéssel sújtja a benne szereplő kisleányt! Ugye, szép?

No, most Isten vele a viszontlátásig, Jóskát, Lajost üdvözlöm.

Pádi

U. i. Most jött be hozzám K. és hozott egy fővárosi cég által kiadott új katalógust, melybe a Nyugat-hirdette új kiadványok közé én is fel vagyok véve egy két-koronás könyv erejéig, "Versek" címmel. Hirdetve vannak még Ady (három könyv), Ambrus, Elek, Hatvany, Heltai, Ignotus (két könyv), Kaffka, Lengyel Géza, Móricz új könyve, Szomory.

(Dátum nélkül. Postabélyeg kelte, 1910. febr. 7.)

Kedves Zoltán!

Nagyon szépen kérem, ne nehezteljen rám minősíthetetlen viselkedésemért, hogy oly hosszú ideje nem írtam és ne is kívánja magyarázatát. Nem mondhatom, hogy semmi megírnivaló nem történt vele, de ezek mind afféle "lelki kalandok", melyeket inkább versekbe illenék áttenni. De valószínűleg versek se lesznek belőlük, mert nagyon fáj tapasztalnom, hogy mikor néha-néha kikínlódok egy strófát, mindig csak a nyafogásnak és jólismert modoros szavaknak az a jellemző keveréke kotyvasztódik elő, aminőt már éppen eleget gyártottam. Szóval, kedves mester, afféle undor-korszak állt be megint nálam az írás dolgaiban. Írni pedig mégiscsak szeretnék, inkább mint valaha s mivel a versek nem mennek, prózát is próbáltam. Erre azonban, be kell látnom, teljesen képtelen vagyok. Nem tudok alakokat magam előtt tisztán látni: nemcsak azt értem ezalatt, hogy nem tudok megfigyelmi, "életből ellesni", hanem azt is, ami még leverőbb — hogy nem tudok magamnak a fantáziámmal alakokat kigondolni, plasztikusan formálni. Enélkül pedig minek kisérletezzem a novellában? Tanulmányhoz meg se időm, se türelmem. Egy-egy figyelő-félének a kisikerítése még legvalószínűbb s bizony nyomorúságos esélyem.

Ami pedig az egyéb levélben megírnivalókat illeti, gondolhatja, hogy itt, Debrecenben most se akadnak ilyesmik. Kardos neheztel, hogy nem tudattam magával a Csokonai-körben való felolvasásomat, remélem maga nem haragszik érte, hogy erről nem értesítettem. Hát igen, felolvastam. Eredmény: kis tapsok, azután a Csokonai-körtől egy köszönőlevél, mely "buzdít", s lapreferádák, melyeket részben túlságos jóakaróim (pl. a jó fiatal K.) nevetségesen lekicsinylő szokvány-dícséretekkel tettek kellemetlenné.

Oláh Gáborral néha találkozom a könyvtárban, de afféle kedves és jóleső beszélgetések, aminők kettőnk közt — már mint maga és én közöttem — keletkezni szoktak, vele nem igen folytathatók. Ő igen derék, jó, becsületes fiú s azt is be kell vallanom, hogy igazán tehetséges és komolyan figyelemreméltó ember, de nekem nagyon is zseniízű. — — — —

K.-val olykor találkozom, utcán néhány jelentéktelen szó, s vége. Most már körülbelül tisztában vagyunk egymással.

Lássa, csupa általánosságokat írtam eddig. Képtelen vagyok valamelyest érdekes, konkrét megírásra érdemes esetet találni.

Március elsején megyek Pestre, s ha lehetséges, több hosszabb tartózkodásra Debrecenbe nem is térek vissza.

Minthogy érdekes levelet nem sikerült írnom, csatolom még legutóbb Osvátnak küldött kéziratom. Akkoriban küldtem ezeket be neki, mikor a maga címe után tudakozódtam. Valószínűnek tartom, hogy akkor Osvát szólt is volna magának a versekről, ha jóknak találta volna őket, úgy mint legutóbb is megmondta magának, hogy kapott tőlem közölhető dolgokat. Ha nem szólt, ami pedig valószínű, mert maga a lev.-lapján nem említette, akkor nem igen számíthatok a közlésre. Én e versek közül különösen az Orfeumi elégiát igen elnagyoltnak és rosszul elsültnek érzem.

Az akarom még mondani, hogy a nyugatnál jött figyelőmért a mai napig egy vasat sem küldtek, ha felmegy mostanában, kérdezze meg, mi ennek az oka? Máskor már egy-két nap alatt megkaptam a pénzt.

Jóskát szívből üdvözlöm s Nagy Lajost is, meg a Schöntag-fit is. A Schöntag Alfréd címét tudja ezidő szerint? Mert én nem tudom.

Öleli

Pádi

Debrecen, 1910. február 9.

Kedves Zoltán!

Levele, hogy várakozásom és érdemem ellenére oly hamar válaszolt, hogy továbbá 7 oldalt írt, hogy verset is küldött és örvendetes híreket is küldött, annyira meghatott, hogy most rögtön, vétele után, melegiben válaszolok. A kapott vers szép és hogy maga oly bizonytalanul és tanácstalanul van vele, abból magyarázom, hogy tényleg nagyon lírai s az ötlet lázában, kevés formagonddal szülemlett. Egyedül a kristályserlegeket nehezményezem, mert olyan izű, legalább úgy emlékszem (mert a Kiss József verse nincs a kezemügyében), mint a Kiss egyik legutóbbi verse, melyet talán maga nem is olvasott, s melyben aranyvödröknek léptette elő öreg barátunk a szemeit, s azt írta, hogy ezekkel merít fel minden szépséget. De csak hangulati egyezés és azért írom ide, hogy írjak valami gáncsot s ne találtassam kritikátlan és udvarias dicsérőnek. Ellenben a süket fülek kagylózúgása és az eldobott-kulcsú titkos láda illata igen szép és mélyen érintő. Meg kell azonban mondanom, hogy nekem, mint közönségnek nagyon fokozná az élvezetemet, ha formásabb volna ez a vers s ah a csattanója jobban ki volna aknázva. Az "eldobatott" szóval nem tudok kibékülni, változtassa meg ezt a passzívumok, ha kedve van hozzá, a kedvemért. A vers szépségei és különösen elragadtatott és mégis intim hangulata megérdemlik ezt.

Végtelenül örülök az Orfeumi elégia sikerének t. i. erős sikernek tartom, hogy magának tetszik. A címről jut eszembe, hogy a maga címei közül a "Régi szeretőm emlékére" ízlik nekem jobban, mert jobban előkészíti a vers hangulatát. A "Kincs"-re nézve valószínűleg igaza van, mert a végével sokat kínlódtam. Egyáltalában nem is hinné, mennyire kínlódom mostanában, ha írok: jobban, mint valaha s ami a főrossz, hamar elfáradok s abbahagyom: van vagy tíz töredékem. Pedig különösen egyet: "Csokonai városában" címűt nagyon szeretném fenomenálisan megcsinálni. Most, mikor levelét kaptam, éppen verset kínlódtam s kedves megváltás volt a levele.

Szerény barátunkról szóló sorain jól mulattam. Hát még beszél és érintkezik vele? Maga egy minta jó fiú. És hogy Osvát két versét kiválasztotta... Én eddig azt hittem, hogy Osvátnak csak a belei választanak ki. Mily jó, hogy többek közt én sem fogok 200 év múlva élni, még meg találnám érteni. Borzasztó katasztrófa lesz az azoknak az embereknek!

A figyelő-pénzt ma reggel kaptam meg. Elek Artúr körlevelét már rég megkaptam s már írtam is neki, de a múltkor elfeledtem erről magát értesíteni. A "Kisvendéglőben"-t, a "Szobák"-at és az "Esti szonett"-et ajánlottam neki magukra hivatkozván, Oláh Gábor indítványára pedig még a "Vén ligetben"-t. Mert Oláh ezt tartja legjobb versemnek. De gustibus non est disputandum...

Kuthy mondta az utcán, hogy írt magának.

A Samain-cikk bizony régen hallgat. De vizsga után nekidülök. Fordítgatok belőle egyelőre.

Márc. 14-én lesz vizsgám, márc. elején tehát felmegyek s ennek előre is nagyon örülök.

Elek Artúrtól itt még Oláh Gábor kapott körlevelet [*] , én a Sorssal való bírkózásról szóló versét ajánlottam, s említettem neki, hogy magának tetszett ez a lófej-viziós verse. Ő a "Halál szigete" című versét emlegette leginkább beküldendőnek.

— — — — — — — — — — — — — — —

Jóskának és a Lajosoknak üdv! Öleli

Pádi

Debrecen, 1910. márc. 7.

Kedves Zoltán!

Elnézését kérem, hogy bár utóbbi időben két érdekes levelet is küldött nekem, azokra nem válaszoltam, sőt magamról egyáltalában hírt sem adtam. Mindennek az a borzasztó vizsga volt az oka. Terminusomat másfél héttel előbbre tűzték ki, mint ahogy számítottam rá, s mivel gondolhatja, hogy enélkül se valami kedvvel készültem s bizonyos kellemetlen tartárgyakat napról-napra halogattam, rettenetes pácba kerültem. A vizsgán mindenáron túl akartam már esni, szüleim kedvéért, s naponként 10—12 órát dolgoztam az utolsó hetekben. Láthatja ebből, hogy írásra nem igen jutott időm. Munkámnak azonban semmi haszna sem lett, mert éppen azon az estén, melyen el akartam utazni, a túlfeszített munka s az anélkül is egyre gyülekvő izgalommenyyiség olyan takaros ideg-lázat eredményezett, hogy nem engedtek Pestre, sőt most jó ideig tartózkodnom kell erősebb tanulási ügyektől. Édesapám pedig most már nem is akarja, hogy letegyem a tanári vizsgát, hanem akármiféle más életpálya választását ajánlja nekem, ami tekintve azt, hogy az idén huszonnégyéves leszek s hogy az öregem vagyonilag a lehető legrosszabbul áll, nagyon furcsa feladat lesz nekem. Szóval sok a baj, de egyelőre pihenhetek s nem is szabad a gondjaimmal törődnöm.

A legdrukkosabb napok egyikén, nem bírva már a keserűségemmel, firkantottam magának egy végtelen gyerekes és elkeseredett levelet, de ezt aztán összetéptem s így nem küldhettem el.

Most olvasok és színházba járok. Délutánonkint Oláh Gáborral, aki igen szépen bánik velem (dicsér, bíztat), az erdőbe sétálgatok, sok verstémám van s szándékozom vagy 5 verset ebben a hónapban összeírni. Ha majd mind meglesz, beküldöm Osvátnak, kinek addig is legszívesebb üdvözleteimet küldöm. A Samain-cikk is motoszkálni kezd megint a fejemben. A Samain-verset lefordítottam, de rém laposnak tetszenek nekem az én suta magyarításomban, azért egyelőre nem is küldök magának belőlük.

A versét, melyet előbbi levelében küldött, nem téptem el, sőt újra olvasgatva, ismét szépnek kell minősítenem s a point-je most nagyon tetszik így is, ahogy van. Csodálom, hogy első olvasásra nem tetszett úgy. Szóval nem téptem el, de nem is mutatom senkinek, mert maga így kívánta.

A Nyugat felolvasásáról írt levele pompás volt. Hála és köszönet érte! A Láng versére, mely jönni fog, fenemód kíváncsi vagyok s bár jó fiúnak tartom magam, esz a sárga irigység a Láng sikere miatt.

Babits versei tényleg gyönyörűek, különösen a "Klasszikus álmok" és a "Két nővér". De a másik három is teteje-munka, például a "Csipkerózsa" pompás zenéje és fekete-fehér színezése.

Apróbb érdekes dolgok is estek velem mostanában, ezekről csakhamar referálok. Addig is üdv!

A Lajosoknak is üdv! Jóska hogy van? Kapnak róla hírt? Írja meg a címét, hogy neki is írhassanak. Ha ír valamit, küldjön. Én is.

Budapest, 1911. január 4.

Kedves Zoltán!

A dolog [*] a "Palermó"-beli plénumon békés elintézést nyert: Ignotus és Bíró közbelépésére Hatvany oly írásbeli nyilatkozatot adott, mely szerint Osvát eddigi fizetése és jogköre mellett felelős szerkesztő marad, de a Nyugat egyes számainak tervét szerkesztőtársaival közli. A Palermóban mindenki ott volt a főemberektől lefelé. Éjfél után írok, a New Yorkból, azért részleteket csak holnapra ígérek. Bizonyos egyelőre: Osvát neheztel Karinthyra a délutáni nyilatkozatáért. Osvát továbbá mondta nekem, hogy úgy sejti: Hatvanyt titkos ellenségei heccelték ennyire ellene, pl. Bródy Sándor.

Üdv!

Pádi

Budapest 1911. február 14.

Kedves Zoltán!

Én Budán, egy villában (Diószegi u. 51.) vettem fel kétágyas szobát; a New Yorktól fél-háromnegyedórai gyalogút, igen szép helyen, ahol pompás tavaszra számítok.

Legyen szíves a telefon felől néhány szóval felvilágosítani: igaz-e, hogy egész évre kifizette s hogy aránylag kevésbe kerülne, ha én átvenném s fővárostól félreeső lakásomra, melyet állandónak tervezek, átültettetném? Ha nem kerülne az ügy sokba, jól jönne nekem, mert remeteéletre készülök.

A Nyugat-ügy nagyon érdekes történetével még adós vagyok, de a napokban — Osvát megbízásából — úgyis tudatnom kell a Berlinben élő Feleky Gézával az egész dolgot s ekkor a maga számára is megírom egyúttal.

Pádi

1911. márc. 23.

Kedves Zoltán!

Osvát sürgeti a verset és a figyelőt, szombatra már kellenének.

Most pedig egy nagyon kényes ügy jön, melyet sokáig halogattam, de most muszáj vele kirukkolnom: Engem a családom, minthogy nekik adott szavamat nem tartottam meg s dacára annak, hogy négy hónapon át 50 frt. havi pénzzel támogattak, vizsgámat nem tettem le, többé nem akar pénzzel segíteni: csináljak most már, amit tudok, ők nem bírják a költséget s különben is, — mint öcsém írja — haragszanak rám, mert nagyon kevésszer, levelezőlapokon írtam nekik.

Én most már a Nyugat jóvoltából úgy, ahogy megélek, de nagyon rámsokasodott a kávéházi adósság. Arra számítottam, hogy az apámtól érkező legközelebbi 50 forintból kifizetem s kimaradok a kávéházból. De közbejött ez a kellemetlen családi értesítés. A Nyugattól most nem kérhetek, mert a múlt héten felvett 50 koronával 340 K-ra rúg előlegem s alig dolgoztam valamit; Osvát már azt emlegeti, hogy a legközelebbi nagyobb (regény)-fordítás előlegéből törleszteni kell a Nyugat-előlegeket, mert mindenkinek sok van s nem szívesen adnak 20—30 koronánál nagyobb összeget egyszerre. — — — —

Most Füst, Peterdi, Boross és én mind Budán lakunk, a kávéházba ritkán jövünk be, tanulunk, talán rendbe is jövünk! Üdv!

Árpád,

I., Diószegi út 51. Etelka-lak

Budapest, 1911. ápril 27.

Kedves Zoltán, novellája revízióját megcsináltam, ebben a számban jön, Móricz regénye helyett, mely Móricz családi gyász miatt történt elutazása miatt az új számban nem folytatódhatik. Két új versét is kiszedték, a szükséges javítást és beírást eszközöltem, a hibákat kikorrigáltam; azt hiszem, a négy vers a következő számra marad, mert hiszen most a novella jön.

Szombatra várjuk magát. Az új Nyugat szép lesz, Szép Ernő hosszúsoros kétoldalas verset írt, Osvát szerint a legszebbet, amit eddig Szép produkált. üdv!

Nagy Lajos megmarad hivatalában.

Budapest, 1914. jan. 12. hétfő.

Kedves Uram,

tegnap este az Újság szerkesztőségében egy új irodalmi társaság tartotta megalakulási előértekezletét. Arról van szó, hogy 10—12 ember, akik már meglehetős ismeretségre tettek szert s akik közül 5—6-an lehetőleg a nagy lapok szerkesztőségeiben is bent ülnek, egy új fiatal magyar akadémiát szervezzen, amely összetartva és zárt körben maradva, minél hathatósabb módon reprezentáljon és érvényesüljön. Tegnap este ezen a gyűlésen résztvettek: Szini Gyula, Barta Lajos, Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Karinthy Frigyes, Bán Ferenc, Nagy Lajos, Tóth Árpád.

Elhatározták még a következő urak meghívását:

Nagy Zoltán, Gellért Oszkár, Kádár Endre, Juhász Gyula.

Ezekre az urakra mindenesetre számítunk.

Felkérjük még Szép Ernőt és Bíró Lajost, bár ezek aligha jönnek.

A társaságnak intézője, kéziratgyűjtője és pénztárnoka: Halasy Andor, az Élet főmunkatársa. A társaság könyveket is ad ki, még pedig német fordításban is. Német fordítónk: Klein I., a Pester Lloyd munkatársa és kritikusa, aki több Móricz- és Bíró-regényt sikerrel helyezett el a külföldi piacon.

Nagy a remény, hogy a társaság tagjai névsorával, plakátokon közlendő proklamációjával, indítandó közlönyével, felolvasásaival, lapreklámjaival elegendő port fog felverni. Mindenki lelkesedik s egyeseknek máris udvarolnak egyesek, akik még szeretnének bejutni. Egyelőre azonban új tagokról nem lesz szó.

Legközelebbi ülésünk szerdán este lesz. Ekkorára be kell számolniok a tagoknak különféle megbizatásaikról. Az én megbízásom az Ön felkérése. Kérem, szerdán estig válaszoljon levélben, vagy sürgönyben, akár egy egyszerű "igen"-nel is, hajlandó-e társaságunk tagja lenni?

Kötelezettség: havonként 30 koronát adni az indítandó revü kiadására. (Ezt esetleg, ha a nyomdákkal előnyös üzlet köthető, 20 koronára szállítjuk le szerdán.)

Kötelezettség továbbá: adott kéziratokért csak a "követel" rovatba bejegyzett honorárium igény jár egyelőre. Ha a lap jövedelmez, a bejegyzett honoráriumokat kifizetik. A honorárium-láb, külön a versre, külön a prózára, igen méltányos lesz, jobb, mint az eddigi fizetések. Kötelezettség továbbá: Mindenki lehetőleg legjobb dolgát a mi revünknek adja. Máshová is szabad persze írni.

Bizonyos idő múlva, a vállalat virágzása esetén, a havi befizetett 30 koronák is visszajárnak. S természetesen a jövedelemből osztalék, mert mi vagyunk a kiadók is.

Különben pontos precizírozások még, egy ülés után, nincsenek. Néhány gyűlésen mindent meghányunk-vetünk.

Egyelőre fontos, hogy tudjuk, hogy akikre számítunk, csatlakoznak-e?

Kérem szíves és gyors válaszát, már szerdára persze, híve:

Tóth.

Károly körút 8, III. 16.

Bpest, 1914. okt. 3.

Kedves jó Uram,

bocsásson meg illetlenségemért, hogy el se búcsúztam, de az utolsó rumlis napokban alig is lehetett volna.

Havas [*] most Debrecenben van s Önhöz fog fordulni; hogy mit izentem az ő ügyeiben? Ezt: voltam a piarista Sík Sándornál és a kálvinista Gaál Mózesnél, hogy korrepetitorságot kérjek számára. Gaálnál Babits is melegen ajánlotta. De állást egyelőre nem kaphat, mert az idén, mint az illető urak mondják, őrülten spórol mindenki s lehetőleg mellőzik a korrepetitort a családok. Ez így is van. Magam is alig kaptam Bródyék mellett kisegítő helyet: egy bárónő fiát tanítom, napi két órán, havi 60 kor.-ért! Ami Pesten előkelő népeknél kis pénz! — Gaál is, Sík is remélik azonban, hogy később, a rovások után lesznek helyek. Addig is bírja ki Havas valahogy. Esetleg menjen vissza Cirókára, ha Sebastiániék felfogadják. Riedlt is megpróbálom a jövő héten megfőzni, de tekintve, hogy ő pláne egyetemi tanár, aligha adhat gimnazistát Havas alá.

Egyébként Karinthyéknál töltöm az estéket, ahol a magyar írók tömegesen félnek a háborútól.

Üdv!

Pádi.

(Befejező rész a következő számban.)

 

[*] Néhai dr. Gál Zoltán, debreceni ügyvéd, újságíró és költő.

[*] Néhai dr. Kardos Samu ügyvéd, Kardos Albert bátyja.

[*] A Nyugat költő antológiája számára.

[*] Hatvany Lajos és Osvát Ernő között felmerült ellentét, mely a Nyugat akkori munkatársai közt igen nagy izgalmat keltett.

[*] Havas Gyula, a korán elhunyt, nagytehetségű fiatal költő, akiről még többször lesz szó a levelekben.