Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 2. szám · / · Cs. Szabó lászló: A magyar liberalizmus

Cs. Szabó lászló: A magyar liberalizmus
3.

A hetvenes években fény és árny még viharosan váltalkozik. Kerkápoly, Lónyai nagyot bukik; a bécsi krach után, rossz gazdasági évek után kétszerte keserűbb az osztrák-magyar gazdasági kiegyezés, jobban mondva fegyverletétel is. 1873, 1875, 1878 izgatott évek, Arany László, Toldy István, Asbóth János, Vajda János a kíméletlen tanui. Duzzadó kor, a nyers életösztönre irgalmatlan önbírálat suhint.

De a keserűséget, csalódást, panama-pszichózist sok fény takarja. Még nem vagyunk lekötve, sokfelé tájékozódunk, mindenfelé szerencsével. Ez a francia-magyar barátság fénykora, jog- és orvostudományunk kitűnő német iskolába jár, konzervatívok és szabadelvűek közös eszménye az angol politikai elmélet, szabad időnkben ismét elragad a Róma-vágy: Itáliában barangolunk. Félkézben még ott a toll, ez a mozdulat a nagy nemzedék hagyatéka. Lónyay megbukik? A hatszázoldalas "Bankügy"-gyel védekezik. Apológiát ír, de milyen apológiát egy elvesztett miniszteri székért! Rendezetlen az államháztartás? Horn Ede, Beöthy Leó, Lukács Béla tudományos munkával mennek a réshez. Patriarkális jogrendben topogunk, 1875-ből való a Kereskedelmi Törvény, 1877-ben megjelenik Plósz Sándor váltójogi kézikönyve, 1880-ban életbelép a két Büntetőtörvénykönyv. A politikus tollal is védekezik, a bukott miniszter még jó író és iskolázott fő. A konzervatív röpíró előbb elolvassa Begehotot, aztán támad, Smith Ádámot Schäfflevel s nem "világnézettel" cáfolja. "Az angol parlamenti történet minden ismerőjét a szabadelvű párturalom e leírása Walpoli Róbert kormányzására fogja emlékeztetni", írja emlékezéseiben Apponyi Albert. "A párhuzam annyira frappáns, hogy azt egy nagyobb beszédemben készültem a képviselőház előtt kifejteni; de ellálottam e szándékomtól, mert előre tudhattam, hogy Tisza Kálmán válaszában azt a nem kevésbé frappáns párhuzamot fejtené ki, mely a Walpole ellen és az ő ellene küzdő ellenzék közt fennállott". A szónok nem olvassa a kormányelnök fejére Macaulayt, fél, hogy a megtámadott rögtönözve Macaulayvel üt vissza! Egy kicsit az angol alsóházban vagyunk, ahol toryk és whigek egyszerre fejezték be Pitt elakadt idézetét az Aeneasból.

Egyik oldalon négy pénzügyi munka két év alatt, a másikon Arany László gúnyos verses regénye s Vajda rímes átkozódása: "Jubilate!" A nemzet határozott igennel, harsogó nemmel felel minden kérdésre.

Azt hiszem, fölösleges folytatni a példát. Az országszervező második nemzedék színvonala nagyon magas volt. Magános óriások tövében, a reformkor szellemi árnyékában nőttek fel, ha csenevészebbek, mint azok, kicsit a dicső árnyékon múlt. De ez nem baj. Végrehajtók és megvalósítók lévén, tisztátalan szerepre vállalkoznak, semmi nagyság nem óvhatja meg őket a mindennapok sarától. Kossuthot, Eötvöst, talán Deákot is felőrölte volna a gyakorlat; ha a negyvennyolcas forradalom elmarad, valószínűleg elvéreznének a törvényhozás köznapi hercehurcáiban. De ők máglyán égtek el, már nem kaphattak tőrdöfést hátulról.

Említettem, hogy a közélet a hetvenes években még kocsonyás, a bel- és külpolitikai szálak ziláltak: mialatt Apáthy egy jogrendre vágyó országnak tartós remekbe készíti a kereskedelmi törvényt, Ugron a határon székelyeket fegyverez, liliputiban negyvenkilencet folytatja. Erre a hevesen hullámzó évtizedre esik az államvezetés társadalmi eltolódása is.

1875-ig a "nagy dilettánsok": Andrássy (a belpolitikus!, Eötvös, Mikó letűnnek a színről s velük tűnik a középnemes Lónyay, Gorove. A Deák-párt ezévi bomlását elsősorban a plebejus szakemberek élik túl, a fiatalokkal pedig szintén kisnemesi vagy elmagyarosodott polgári réteg nyomul a főúri dilettánsok helyébe: az Andrássy-Lónyay, Eötvös-Csengery "klikk" örökébe a Széll-Baross-Wekerle munkaközösség kerül. Kezdődik Tisza Kálmán kora, melyet a történetírás két végletén Szekfű Gyula s Hegedűs Lóránt egyformán a liberalizmus fénykorának tekint. Az is. Talpraállítja az államháztartást, központosítja a vasutat, végül a birodalom gazdasági vezetésén is osztozik Ausztriával. Jelképesnek érzem, hogy 1871-ben a monarchia magyar feléből származik a közös külügyminiszter, 1892-ben a valutarendező. Polgárosodásunk jelképe ez. 1870 a kihaló vezető szellemek évtizede, 1880 a vasúté, 1890 az aranykoronáé. Andrássy helyén Wekerle: ez a húsz éves változás mértéke, Tisza Kálmán műve. De Tisza nélkül elképzelhetetlen az 1890-es nagy minisztérium is, melyben a legtöbb szakminiszter "miniszterelnöki formát mutat". Széll és Wekerle, Tisza két minisztere kivívja pénzügyi jóhírünket, erre a jóhírre támaszkodik Baross vakmerő közlekedéspolitikája, viszont Baross közlekedéspolitikája nélkül elképzelhetetlen Magyarország gazdasági fölemelkedése s későbbi fölénye a valutarendezésben.

A második nemzedéket, kevés kivétellel a fogalmazói kar szűri át. Még a független közírók is kijárják ezt az iskolát. Az Eötvös-Csengery "klikk" nagyszerű életszabálya is tovább fennáll: a szellemi élet és a közélet kölcsönösen segít egymáson. Eötvös munkája megoszlott és Akadémia, Kisfaludy Társaság, regényírás, újságírás s a minisztérium, Csengeryé az Akadémia a Budapesti Szemle, parlamenti pénzügyi bizottság s a Földhitelintézet közt. De a második nemzedékből ugyanígy osztozik Pauler Tivadar életén az Akadémia, jogi kar és két minisztérium. A hetvenes években megindul az Akadémia könyvsorozata, a nyolcvanas években a Kisfaludy Társaságé. Halász Gábor nemrég megjelent tanulmánya a századvégről kimerítőn leírja ezt a csöndes lelkesedésű lelkiismeretes munkát. A szerzők és fordítók jórésze közélet ember, a sorozatban nem akad új "Hitel", új "Szózat a nemzetiség ügyében", de a színvonal egyenletesen magas s ez annál fontosabb, minél szorosabb a szellemi szervezetek s a politikai élet szomszédsága.

Vesztett forradalom után vagyunk, a hatalom a jó értelemben vett kiegyezőké. Az ellenzék a "nemzeti élet biológiai teljességére" áhít, a szabadelvű államférfiak beérik egy időszerű Magyarországgal. Ne riadjunk vissza az ellenszenves, lejáratott szótól: csakugyan országszervezők voltak. Emlékeztetnek a forradalom utáni francia Empire méltóságaira. Ahogy azok berendezték a polgári Franciaországot, úgy formálják - mutatis mutandis - magyar másaik a polgárosodó Magyarországot. Díszmagyarjuk tele csillaggal, szalaggal, érdemrenddel. Engedtek a földi hiúságnak. De a szemükben szemérem, jóság, bizalom. Jóhiszemű nemzedék volt. És ez majdnem annyi, mintha nagy lett volna.