Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 7. szám · / · FIGYELŐ

Tolnai Gábor: BERZSENYI DÁNIEL KÖLTŐI MŰVEI

(A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Bizottsága megbízásából kiadta Merényi Oszkár dr. - Budapest, 1936) [*]

Tudományos igényeket szolgáló filológiai szövegkiadás fekszik előttem és mégse tudom megállni, hogy a témát megillető tárgyilagos hangon kezdjem az ismertetést. Nálunk még a szakmából is feltör a líra, mint a gyári lányok egyhangú munkaritmusával a közös ének. Magyar költő, egyike a legnagyobbaknak, s halála után száz esztendővel találkozik először «vállalkozókedvű» irodalomtörténésszel, aki műve hiánytalan egészét, tudományos igényű szövegellenőrzéssel nyilvánosságra hozza. Örök panasz. De ez a panasz már nem csupán az irodalomtörténészé. Ha végiggondolod, ott fogsz kilyukadni valahol, a nemzeti sors, a nemzeti életösztön kérdéseinél. Büszke konzervativizmusunk ellenére, milyen tradiciótlanul tudunk élni! A mi házaink talán már sohasem fognak dicsekedni penates-ekkel?! Nagyon messze vezetne, ha szabadjára engedném gondolataimat... Milyen kísérteties és milyen meddő panasz is ez!

Lírai elkalandozás helyett próbáljuk meg fehér hollónak kijáró csodálkozással méltányolni az «eseményt», amelynek évtizedekkel ezelőtt meg kellett volna történnie. 19. század eleji költő. Műveinek kiadása alig jelenthet különösebb nehézséget sajtó alá rendezőjének. Bizonyára ez a legtermészetesebb gondolata mindenkinek. Berzsenyi műveinek teljes, tudományos célú kiadása nem adhat más problémát, mint összegyüjteni a szövegeket, bizonyos elv szerint csoportosítani az anyagot és ellátni a szükséges jegyzetekkel. Berzsenyi hagyatékának sajtó alá rendezése azonban korántsem ilyen egyszerű. Hiteles szövegeinek megállapítása - ha más síkon is - megkíván olyan körültekintést, mint a 16. századi Balassa kiadása. Nincs még egy újabbkori magyar költő, akinek fogalmazványai annyi változáson mentek volna keresztül, mint az övéi. Ismeretes, hogy maga a költő, évekkel az első megfogalmazás után is, mennyit változtatott és javított versein. De beleszólt a szövegekbe Kazinczy; saját ízlése és a nyelvújítás eredményei szempontjából. Változtatott rajtuk az első két Berzsenyi-kiadás (1813, 1816) gondozója, Helmeczi Mihály; kihagyva, vagy átírva neki nem tetsző részeket. Gyakran a költő beleegyezése nélkül is. A legsúlyosabb változtatásokat azonban - itt már szövegrontásról van szó - nem Kazinczynak és Helmeczinek, hanem Döbrenteinek kell tulajdonítani. Jóval Kölcsey lesújtó kritikája után, az öregségében magáramaradt költő néki ajánlotta fel kéziratának gondozását. Annak a Döbrenteinek, aki csalafinta ravaszkodásai ellenére sem tudott irodalomvezéri tekintélyhez jutni. A tekintély és hatalom nélkül, elkeseredve élő Döbrentei kapva-kap a költő ajánlatán és ki is adja műveit, Berzsenyi halála után öt esztendővel (1842). Kiadásának szerkesztői elvei páratlanul állnak az újabb magyar irodalom történetében. Döbrentei ebben a kiadásban éli ki minden elfojtott irodalomdiktátori törekvését. Átírásokat és betoldásokat végez és arra használja fel a kiadást, hogy rajta keresztül teret hódítson saját nyelvészeti rögeszméinek. Kiadásának megjelenése után a nála lévő Berzsenyi-kéziratok eltűnnek. Toldy szerint valószínűleg megsemmisítette őket, hogy ezáltal alapszöveggé avassa a maga kiadását. Ilyen előzmények után az első «tudományos célkitűzésű» kiadás, Toldy Ferencé - minden jószándéka ellenére - ha lehet, még tovább bonyolítja a Berzsenyi-szövegeknek már eddig is összekúszált fonalát. A kéziratok tekintélyes részének nem lévén birtokában, úgy hozza létre a maga kiadását, hogy az addigi lenyomatok és a meglévő kéziratok alapján, szerkeszt egy fiktív, soha nem létezett szöveget. (Akár csak a kortárs folklore-isták a népköltési szövegek változataiból.)

A Berzsenyi-kiadások vázlatos ismertetése után nyilvánvaló, hogy milyen súlyos nehézségek tornyosultak az új kiadás jó megvalósítása elé. Visszatérni az eredeti szövegekhez! A hitelességre törekvés ösztöne egyedül ezt parancsolhatja. De az eredeti szövegek közül igen sok elkallódott, s a meglévők között sok csak változat, vagy nem végleges fogalmazás. Hogyha végleges is, az ilyen szövegek egynémelyikének közlése egy és negyedszázados hagyománnyal ütközne össze. Csak két egész külsőséges példát említek. A közelítő tél, vershez méltó kitűnő címét, melyet különben Kazinczy adott, nevetséges lenne eltüntetni és visszatérni ahhoz, amit Berzsenyi írt a kézirat fölé: Az ősz, vagy az Osztályrészem-nél erre: A Camena. Merényi Oszkár okos mértéklettel a leghelyesebb kiadási szempontot választja. «A kiadásnak legfontosabb kötelessége: - írja bevezetésében - úgy közölni a szöveget, hogy az a lehetőség szerint pontosan megvalósítsa a költő szándékát.» Ezt a szempontot úgy vélte legjobban elérni, ha azt a régi kiadást veszi alapszövegül, amely a költő akaratának legjobban megfelelt. Erre pedig Helmeczi 1816-i kiadása látszott legalkalmasabbnak. Meg kell ehhez említeni, hogy Kazinczy, aki először tett változtatásokat Berzsenyi szövegein, kb. azt a szerepet töltötte be, mint Az ember tragédiája átjavításánál Arany János. Kazinczy valóban jobbította Berzsenyi kéziratait. Stiláris árnyalások és a nyelvújítás eredményeinek felhasználása mellett, elsősorban Berzsenyi í-ző nyelvjárástól tisztította meg verseit. (Jellemző példaként megemlítjük, hogy A magyarokhoz és a Fohászkodás tökéletes alakja Kazinczynak köszönhető.) Kazinczy változtatásaiba legtöbbször Berzsenyi is belenyugodott. Ez a Kazinczy által kijavított Berzsenyi-szöveg képezte alapját Helmeczi első kiadásának, amelyen ő még saját szakállára változtatott. Második kiadását azonban Helmeczi már az első kiadásnak Berzsenyitől származó revíziója alapján készítette, majdnem mindég méltányolva a költő kívánságait. Így joggal használja Merényi alapszövegül Helmeczi második kiadását, s attól csak akkor tér el, «ha igazolni lehet, hogy a változtatás Berzsenyi hozzájárulása nélkül, vagy akarata ellenére készült.» Kiadásához különben 130 oldalas jegyzetanyagot csatol; itt közli a különböző kiadásokban és kéziratokban szereplő változatokat is. Merényi kiadásának értékét egyébként az is fokozza, hogy szerepel nála tizenkét eddig ismeretlen szöveg, melyeket a Berzsenyi-család niklai kúriáján fedezett fel.

Túlságosan sokat beszélünk a szövegek sorsáról, ahelyett, hogy a vonzóbbat, a költőt és a verseket helyeztük volna előtérbe. Pedig erre itt különös alkalom is kínálkozik. Ez a kiadás adja a verseket először, amennyire ez lehetséges, megszületésük időrendjében. A kronológia új színárnyalásokra ad alkalmat az értelmezés szempontjából is. - Ahelyett ami elmaradt, még egy szót ahhoz, amiről szóltunk. A szövegeket a kiadó tollából aránytalanul hosszú, több mint százoldalas tanulmány előzi meg. A tanulmányt, a bennefoglalt érdekes kiadástörténetet leszámítva nem lehet szerencsésnek tartani. Berzsenyi pályájának minden kézikönyvben megtalálható történetét felesleges volt itt összegezni. Ha Merényi ragaszkodott a hasznos és feltétlenül idevágó kiadástörténet mellett még egy Berzsenyi tanulmány közléséhez, helyesebb lett volna, kitűnő modern Berzsenyi tanulmányaink (Horváth János, Halász Gábor, Szerb Antal, Fábián István) felhasználásával egy rövid írói arckép. Leközölt tanulmánya szakembereknek felesleges, laikusoknak pedig szakszerűsége miatt kevesetmondó.

 

[*] A készülő három-kötetes teljes Berzsenyi első kötete.