Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 4. szám · / · FIGYELŐ
Most látom csak, mikor már teljes lélekkel benne vagyok a munkában, mekkora fába vágtam bele a fejszémet, mikor a XX. század magyar irodalmának megírására vállakoztam. [*] Munkaközben jönnek sorra a problémák, amelyek megoldását meg kell legalább kísérelni, lelkiismereti kérdések tolulnak előtérbe, amelyekkel le kell számolni, szempontok merülnek fel, amelyeket jól meg kell gondolni, távlatokat kell megállapítani, amelyekből a dolgok legjobban szemlélhetők.
Először is azt kell tisztáznom, hogy mit
Azt szeretném megírni, hogy miképp igyekezett az irodalmon át kifejezni a magyarság a történelmi változások között a szellemi magatartását. Szeretném megtalálni azokat a kapcsolatokat, melyek a szüntelenül hullámzó magyar élet és a kifejezésére törekvő irodalom között vannak. Szeretném lehámozni az irodalomról azokat az előítéleteket, távlati csalódásokat, félreértéseket és félremagyarázásokat, amelyek a kortársak véleményeiből, sokszor tájékozatlanságából, legtöbbször elfogultságából rakódtak rá. Meggyőződésem szerint nincs a magyar irodalomnak korszaka, amelyet olyan tévesen ítéltek meg, mint a legutóbbi emberöltő. Szeretném az igazi képét öntudatosítani magamban és megmutatni az olvasónak. Egy kor irodalma sohasem egységes, különböző rétegekből van felépítve, különböző, egymással párhuzamosan haladó vagy egymással súrlódó áramlatok haladnak benne egyszerre, belejátszik a mult hagyománya és a jövő sejtelme írók révén, akik az elmult korszakokból jöttek át és akik a jövő csiráit hordják magukban. Ennek a rétegeződésnek a megvilágítását egyik főfeladatomnak tekintem. Hogy nem mellőzhetem el az általános koncepción belül egyes fontos írók pályájának, műveinek és fejlődésének jellemzését, az magától értetődik.
Hogy egy kúriai bíró elfogulatlanságával fogok szólni,
Egyben bizonyos vagyok: amit írok, azt a magyar irodalommal való közösségérzés sugallja. Életem legmélyebb élménye a magyar irodalom, magánéletemet is ez alakította olyanná, amilyen. Nem követelem magamnak a tudós rangját, mindig írónak éreztem magam. Nem éltem az irodalom fölött, hanem az irodalomban, becsvágyam volt: hatni az irodalomra. És nem titkolom, büszke vagyok rá, hogy itt-ott hatottam is. Könyvemnek is, mely lehet hogy utolsó nagy munkája életemnek, az a legfőbb célja, hogy hatása legyen az irodalomra. Hogy ezt elérem-e, az nem tőlem függ, hogy becsületesen törekszem rá, azt tudom.
[*]