Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 3. szám · / · FIGYELŐ

Varró István: BRAUN RÓBERT
(1879-1937)

Kőhalmi Béla vallomásgyüjtgeményében szemetszúr, mily kevés benne az őszinte. Az őszinték közül is kiugrik igaz voltával Braun Róbertnek, a szociológusnak szűkszavú beszámolója arról, miféle könyvek hatottak rá életében leginkább. Szerény néhány sora dióhéjnyi életrajz annak, aki ösmerte; igazolja az embert, akivel harminc éve jártam össze. Előttem ennek az életnek lapidáris, végig egyenes, tisztavonalú rajza.

Robinsontól - kezdi kedvesen - eredt érdeklődése idegen, távoli népek iránt. A kandi naivítás, ez, a művész-tudós életének legjellemzőbbje, vezeti készteti hegyen-tengeren túlra őt, akinek semmi se messzi. Mi is egy ösztövérerszényű lippai tanár számára Amerikába menni, persze ott is inkább a déli államokba, a négerekhez. Aki, ha nincs több ideje, egypár hétre szalad le a vendekhez, a likaiakhoz vagy akár a monasztiri vilajetbe, aki egy vasárnapra leugrik Sajókazincra, meggyőződni egy gyanus adat valóságáról, aki számára minden nyári vakáció néptanulmányi expedició. Úgy, hogy addig túr-fúr egy helyen, amig minden szögét nem ismeri, hogy aztán húsz-harminc évvel utóbb ujból odamenjen utánanézni Csicseren, helyén-e még az egyik szög és meggyőződni, helytálló-e még 1936-ban, amit 1908-ban Lippa viszonyairól írt meg - összehasonlítva Sansepolcro-val, Toscanában.

... Petőfit az elemi iskolától kezdve olvasta, folyton; azt hiszi - úgymond - «politikailag hatott rá.» És Ibsen Népgyűlölője «egész életére kritikussá tette a numerikus, többségen alapuló demokrácia iránt, úgyértve, hogy sohasem volt szimplista ebben a kérdésben.» Igen: Petőfi korátmegelőző szabadságvágya egy évszázad magyar polgárosulásán átszűrődve éled benne újjá. Átlagpolgár amint az élet küligényei előtt áll, de nincs alkudozás, amikor gondolata függetlensége van kockán. Mindhalálig koldushőse, ne restelljük, geuseje a jó demokráciának; úgy a politikai demokráciának, mint a demokrácia állambölcseletének-szociológiájának. Ebben nemhogy maga bármimódon is szimplista lett volna, a szerencsésekből, akik kevesen baráti, szerkesztői kezére kerültek, ott gyomlálta, ahol érte ezt a szellemellenességet, a szimplizmust.

Még egy költőn, Eminescun keresztül ismeri-szereti meg ugyancsak kicsi tanuló korában a miénken kívül a román szellemi életet is. Ez a szeretete, amelyet erdélyi szűkebb pátriájából hozott, nemcsak a románok, hanem a magyarságot körülélő többi kis nemzet iránt is mind mélyül. Szeretete nem aféle megérzelgett - akkor annyit ért volna, mint a gyűlölet - hanem csengő tudományos aranyfedezetnek volt a boltozata.

... Henry George Haladás és szegénység című könyve volt pedig az első angol könyv, amelyet olvasott. «Általa alakult ki - mondja ismét maga - közgazdaságtani világfölfogásom és ébredt föl bennem az érdeklődés az angolszász szellemi világ iránt.» Akkor volt az egyetemen elsőéves. Utána dolgozott, élt negyven évig. Végig hű maradt ifjúkori eszményéhez, George-hoz. Amit tett - akár tanított, könyvtároskodott, akár névtelenül lexikont szerkesztett, akár észrevétlenül egy gyönyörű magyar tudományágat, szociográfiát teremtett meg - mindig derék angolszász szellemben tette, amely szellemet mi, e szellem hívei, a legjobbnak látjuk mindabból, amit ember társaslényként maga fölött uralkodónak megtűrt.