Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 2. szám · / · FIGYELŐ · / · SOMLYÓ ZOLTÁN

Halász Gyula: AZ «UNOKA»

Olvasom, hogy Peter Scott, «a délsarki Scott kapitány unokája», Debrecenbe érkezett. Megírják róla a lapok, hogy művészi tanulmányokra jött. Jeles festőművész.

Peter Scottot másfél éves kora ót ismerem, bár éppen azóta alig hallottam hírt róla. Csak kiszámítottam hogy huszonhét éves lehet: derék, kitünő ifjú... «Jó fából faragva» - mint halállal vívódó apja írta róla. Apja. Mert hortobágyi angol vendégünk a délsarki Scott kapitánynak nem unokája. Fia. Az ujsághír tévedett.

*

Másfél éves volt a fiúcska, amikor apja (1910-ben) elindult végzetes második délsarki útjára. Egy évre rá segítő hajó kötött ki az utazók téli tanyáján, a Nagy Jégfal tövében. A leveles zsákoból előkerült kincsek közt volt Scott feleségének megható ajándéka: egy mozgókép-film. A délsarki tél komor hónapjaiban Robert Falcos Scott le-lepergette a kedves jelenetet: amint felesége egy nagy földgömbön mutogatja a kis Péterkének, merre jár - a világ végén! - az édesapa...

Ma huszonöt éve, 1912 január 18-án tűzte ki Scott kapitány a brit lobogót a Déli Sarkon, Amundsen zászlaja mellé. Öten voltak. A győzelmes, megroskadt csoport elindult baljóslatú visszatérő útjára: a halálba. Két hónapos vergődés után, a már elérhetetlen eleségraktártól húsz kilométerre, őrjöngő hóviharban írta, írta Scott megrendítő búcsúleveleit és - részvétleveleit halott társai hozzátartozóinak.

«Feleségemre és fiamra gondolok» - írta egy új-zealandi barátjának. - «Tegye meg értük, amit lehet, ha az ország megtagadná támogatását. Szeretném, ha a fiú szépen boldogulna, de ön jól ismeri körülményeinket. Ha tudnám, hogy nőm és fiam biztos helyzetbe jut, nem fájna nagyon, hogy meg kell válnom az élettől...»

Sir J. M. Barrienek, a híres írónak ezt írja:

«...gyámolítsa feleségemet (aztán áthúzza ezt a szót, és fölébe írja: özvegyemet) és gyermekemet - keresztfiát. Haldokolva kérem, kedves barátom, legyen jó hozzájuk. Tegye lehetővé a fiúnak, hogy megküzdjön az élettel. Jó fából van faragva...»

Feleségétől így búcsúzik:

«Keltsd föl az érdeklődést fiúnkban a természettudományok iránt; ez jobb mint a játékok; némely iskolában ápolják ezt a szellemet. Tudom, lesz rá gondod, hogy sokat legyen a szabad levegőn... Óvd a tétlenségtől. Neveld lelkes emberré...

Mennyit de mennyit beszélhetnék neked erről az utazásról. Mily nagyszerű történeteid lettek volna belőle a mi fiúnk számára. De milyen árt kell érte fizetni!»

A nemzethez intézett Üzenetében higgadtan tárja fel az okokat, amelyek a pusztulásba sodorták. Gondoskodik róla, hogy senkit ne vádoljanak. Aztán így folytatja:

«Készségesen rászántuk életünket a vállalatra, amely hazánk dicsőségét gyarapítja: honfitársaimat hívom föl rá, hogy a mieinkről szeretettel gondoskodjanak.» - Szavait ezzel végzi: «Bizonyos, egészen bizonyos, hogy a mi hatalmas, gazdag hazánk nem hagyhatja cserben szeretteinket.»

És legvégül, másutt, még egyetlen reszkető sor:

«Az isten szerelmére, viseljetek gondot a mieinkre.»

*

A haldokló apa utolsó kívánsága teljesült. Egyetlen fiát lelkes emberré nevelték. A természet rajongó szerelmese lett belőle, ahogy apja óhajtotta. Cambridgei diák korában halomra lőtte az érmeket. A világhírű apa kimagasló lelki vonásain kívül édesanyja - Lady Kennet - művészi tehetségét, alkotó erejét is örökölte. Két szenvedélye: a vadászat és a festés. A vadkacsát, vadlibát festi legszívesebben. Tudós ismerője ennek a vadnak. Könyvet is írt róluk, ő maga rajzolta és festette a képeit. Most jelent meg a művészi munka Amerikában. Cime: Morning Flight.

Scott kapitány özvegyének a nevét (ma Mrs. Hilton Young) jól ismerik odahaza. Szobrászművésznő. Az ő alkotása az a megkapó szobor a Waterloo-téren, Londonban, amely Scott kapitányt, a nemzet hősét ábrázolja, sarkutazó viseletében, kezében sí-bot.

*

Most, hogy negyedszázad multával «az angol nemzet árvájának» neve felbukkan a magyar lapok napi híreiben, elgondolkoztat a megemlékezés téves adatában megbúvó felejtés - hálátlansága. Mert ez is egy módja a feledésnek: egy emberöltővel távolabb multba tolja vissza az emlékezet a történelmi esemény évszámát. Oly régi, régi történet már ez - pedig csak negyedszázados - hogy már csak halványan emlékezik rája a kegyelet. Az apát nagyapává avatja a hálátlan utókor, s a fiúból - unokát farag.