Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 2. szám · / · FIGYELŐ · / · SOMLYÓ ZOLTÁN

Török Sophie: HÚSZÉVES KÖLTŐKRŐL

Régebben két egymást követő generációt nagy korkülömbség választott el egymástól, nagy külömbség időben és térben. De ma, mint valami fantasztikusan megpörgetett égbolt alatt napokká gyorsulnak az évek, s a nemzedékek oly sietve lépnek egymás nyomába, mint viharos ég ideges villámai. A háború utáni «fiatalok» még nem érkeztek be se pozicióba, se hírnévbe, még forrnak és változnak, mint meggondolatlan fiatal bor, de utódaikban már nemcsak fiúkat, unokákat is szemlélhetnek. A generációk nem oszlopok egymás fölött, kis centiméter-generációk púposodnak egymáson, mint tarka márvány vékony rétegei. Mit fogadhatunk el ma a kor ismérvéül? mi az a jel, ami régebben szemmel láthatóan s vitathatatlanul nemzedékekbe ontotta a költőket? Ma még a húszéves fiú is csak viszonylag fiatal, s az ötvenévesek még viszonylagosabban öregek. Az utókor valószínűleg nem fog kicsire nézni, s egy generáció fejezetébe foglalja majd valamennyit. Az ujjászületésnek ily gyors és sűrű metamorfózisa nem is valószínű, de egyik oka a generációk ily sűrű váltásának az is lehet, hogy a friss zászlóval meginduló új raj több figyelmet s feltűnést remélhet, mintha szerényen beáll a sorba s folytatja az előttejárók munkáját.

Ily közelről mégis tagadhatatlan a generációk közti külömbség. Ha most az átlagra gondolok s nem a kiváló egyénekre, úgy látom, a háború előtti húszéveseket a dekadens műveltség jellemezte, a különös, merész szavakat szerették a modorosságig. A merészségre való hajlam megmaradt a háború utáni húszévesekben is, de ők ősik voltak, barbárok és büszkén műveletlenek. A mai húszéveseknek modora az egyszerűség. Szerencsés pózt kaptak a sorstól, rokonszenvesebb és időállóbb póz ez az előző generációk minden pózánál! Az egyszerűséghez azelőtt hosszú és göröngyös út vezetett, ma a levegőben van, s az ifjú költő az első lélekzetvétellel birtokába jut. Ebben a szép, tiszta egyszerűségben sok minden egyéb is benne rejlik: okos tudás, lehiggadt fegyelem, bölcs világszemlélet. A nyelv gazdaggá nőtt s minden komplikációra hajlékony, az fijú költőnek csak meg kell születni, készen, s teljes fegyverzetben pattanhat ki atyja fejéből.

Sorsa mégsem könnyű. Minden készen várja, csak éppen az élet nem várja sehol. Ha jellemzőt akarnék mondani a mai húszévesek lírai mondanivalójáról, nem kellene soká keresnem: valamennyit elsősorban jellemzi a halálhoz s enyészethez való borzadó viszony. Többször olvastam ezt a bírálói frázist: még egy költőt sem foglalkoztatott annyit a halál gondolata, mint stb. Én úgy látom, a halál gondolatával minden időben sűrűn és szenvedélyesen foglalkoztak a költők; a halál legelső szellemi élménye minden gyermeknek, a megismerésre nyilt szemek először a halált látják meg az életből, csak azután a pénzt, szerelmet és elveket. A gyermek még egyedül van, társtalan, zárt világ önmagában, még semmi sem kísérti meg, csak a halál, ez az első leleplezés, az első félelmes titok. Első lírai élmény minden költő számára - csak éppen a mai fiatal költők egy sokkal közelibb, reálisabb, valóságosabb halállal néznek szembe, mint az előttükjárók képzelete. Hol találhatna ma ennél kézenfekvőbb élményt a költő? Halált minden lépésnél láthat, minden ujságcikkben, minden rendeletben; jövő és képzelet mennyi új, ismeretlen és váratlan halál eshetőségeivel gazdagíthatja álmait? - de hol láthat életet? valóságos, vagy akár képzelt életet is? A fiatalok költészetében a halál közeljött, nem távoli rém, hanem egyszerű valóság. Mennyivel szívbemarkolóbb, s borzalmasabb így, mint a századvég fantasztikus és patetikus öltözékű halál-lírája volt!

*

A mulatságos tenger

Devecseri Gábor versei

A mai húsz éves fiatalok egyik nagyon tehetséges költője, Devecseri Gábor is lírája legtöbb színét és élményét a haláltól kapja. A halál, mely jelenvalóbb a bágyadt életnél, földben, fában, virágban és bogárban mutatja meg csodálatos és örökéletű hatalmát. A mai lírikusok fedezték fel a distanciában rejlő meglepetéseket: a megszokottnál csak egy lépéssel kell közelebb menni a tárgyakhoz, s az egyszerű és jólismert világ érthetetlen, kúsza szörnyek vad tanyájává válik. Az idillikus erdőben, a gyilkolás és halál kegyetlen körtáncában «minden levél nesztelen gyilkosság tanyája» és «mákszemnél is kisebb mozgó vadak hadatviselve élnek fojtó föld alatt».

Ezek a versek az egyszerű beszéd természetes hangzásával ömlenek, a lélekzet könnyűségével. Látszik, hogy költőjüknek a forma nyügei már semmi akadályt és semmi fáradságot nem jelentenek. Nem bravuros, a bravurban szándék van s tüntetés, Devecseri már ilyen ifjan tudja, hogyan kell megszerezni, aztán óvatosan elrejteni a tudást. Veszedelmesen kész és kiegyensúlyozott költő, veszedelmesen, ezt egy régi ideológia szokása szerint mondom, azelőtt kezdő költőnél veszedelmesnek minősítettek ennyi göröngytelen simaságot, ennyi harmonikus biztonságot. De ma minden fiatal költő fegyelmezett és harmonikus, az ő erőpróbájuk talán más dolgokban van elrejtve.

Devecserihez nem közeledik az élet, hanem hirtelen kinyílik előtte, s már a megismerés pillanatában végleges formáját rajzolja az ifjú szemlélő lelkébe. Amit megismer, mindjárt helyesen és reálisan ismeri, szemléletében nem torzítja el a tárgyakat a közeledés mozgása. Nem szédíti közeledő és távolodó tárgyak arányváltozása, minden egyformán közel van hozzá. A világ forog, ő egyhelyben áll és szemléli, ezért oly sokféle, eleven és harmonikus látományainak képe. Új dolgokkal való zavaros ismerkedésen, kezdet ügyetlenkedésein nem lehet őt tettenérni. Sohasem naív, nem hangos, mint korához illenék. Ha költő marad, húsz év mulva sem kell majd szégyelnie első verseit, sem éretlen gondolatok, sem érzelmek túlsága, sem fiatalos temperamentum elszólásai nem fogják higgadtabb ízlését sérteni. Majdnem hibátlan versek, komplikáltságukban is világosak. Gyönyörködtető sorai vannak, váratlan szép fordulatai. S ami ifjúságától legváratlanabb: első kiállásával egy teljes és befejezett lírai attitüd birtokáról adott bizonyítékot.