Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 1. szám · / · ILLÉS ENDRE: A SZÁZAD ASSZONYA

ILLÉS ENDRE: A SZÁZAD ASSZONYA
4.

«Valami csillag felé kapkodtam, amelynek mindig láttam a fényét.»
 
Földi Mihály: A század asszonya.

És mi a megoldás?

Hát lehet-e egyáltalán megoldani valamit? Földi Mihálynál mindig a kérdésekben tüzel a láz, elsősorban kérdésekkel tudja körüljárni a problémát, azután a láz leszáll, s bárhogyan is szállt le: ez a megoldás. A felvert hullámkarika legtöbbször megindul visszafelé, a kör egészen szűk lesz: az egyén a világ helyett váltsa meg önmagát. Kompromisszummal, mint a Halasi-Hirsch-fiú; az osztályból való kivándorlással, mint ahogy az Övék az élet hősei teszik; Istennel, ahogy a misztikus trilógia tanítja. Vagy munkával, továbbéléssel, emberséggel, mint Balogh Júlia, a század asszonya.

És mi volna Földi regényformájának még tökéletesebb keménysége?

Talán némi hátrálás a gondolkodás villogó mágiájától vissza az írás rejtelmesebb mágiájához. Megalázkodás a hetedik nap borzongató titka: az emberteremtés előtt.

A század asszonyá-nak négy nagy fejezete közül talán az utolsó a legmélyebb, a legteljesebb; a sötét színekben villódzó «Feleslegesek». Amikor ide érünk, körülbelül minden eldőlt már hőseink életében. A nagy vita-anyagon is túl van az író. És ekkor mintha felszabadulna benne egy eddig másutt lekötött erő: egyszerre kisérteties-elevenen halljuk az egyes hangokat, az emberek, mint a moziképeken, megnőnek és megindulnak felénk, itt szárnyal legmagasbban az írás, ebben a pillanatban áramlik szét artériáiban a legforróbb fájdalom.

Vagy idézzünk egy epizódot?

Van ebben a regényben egy figura, Maximilian Rauchberg, a századeleji német pesti szerkesztő, ápolt, fekete kecskeszakállas, finomkodó kultúrember. Csak felvillan néhányszor: felesége mellett, ahol a szégyen majd csontjáig égeti a húsát; remek szeretője mellett, akihez ha belép, az előszobában valósággal le kell csavarnia a fejét, hogy így megkisebbedve, valamiképp beszélgetni tudjon a förtelmesen nyilt és fiatal testtel; a gróf mellett, aki elveszi tőle ezt a nőt és egyetlen ütést mér az arcába; s végül látjuk őt tüzes parazsakon sétálni Karlsbadban; ötödnapra azután főbelövi magát. Ez az alak is tökéletes, felejthetetlen továbbélő.

Írni és olvasni ezekért az izgalmakért és titkokért érdemes. Aki Földi Mihályt igazán becsüli, a nagy vizió és félezer oldalas nagy monológ szorításából szabadulva, még egyszer visszalapoz ezekhez a jelenetekhez: csak velük lehet Földi Mihályt igazán megmérni.

És az író is megérzi talán: itt juthat még feljebb.