Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 1. szám · / · ILLÉS ENDRE: A SZÁZAD ASSZONYA

ILLÉS ENDRE: A SZÁZAD ASSZONYA
3.

«Bűnös vagyok-e? Honnét ez a bűntudat?»
 
Földi Mihály: A század asszonya.

Minden Földi-regény hősei állandó önvizsgálatot tartanak. Mint egy breviáriumot, úgy morzsolják minden napra elengedhetetlenül kiszabott analízisüket.

Mi lesz így a valósággal és mi a varázslattal? Ez a lobogó öntudat, ez a szenvedélyes igazságkeresés lemezteleníti a regényt is. A lávamag, amely kiszakadt valamikor az ősanyagból, nem hűl így ki, nem borítja el burjánzó vegetáció, nem hordoz majd életet, csak forróságot, szenvedélyeket, izzást, örök kérdéseket sugároz az ürbe.

Kísérleti színpadán Földi nem teremti meg újra a világot, inkább odaáll a súgólyuk elé és szorongásait, űzöttségét, zaklatottságát kiáltja el a sötét nézőtér felé. Figuráinak csak annyiban van magánéletük, hogy alkalmuk legyen felvetni az örök kérdést: bűnös vagyok-e? és honnét a bűn? merről jön a bűntudat?

Hősei nem elvarázsolt szellemek, akik kiszabadulnak a ledugaszolt palackból, nem lázadók, akik önálló, megmentőjüknek sem engedelmeskedő életre kelnek, - Balogh Júlia, s a férfiak, akikhez közve volt és nem volt köze, s a többiek, a kor, a társadalom, minden és mindenki, itt, az új regényben, s végig az előzőkben azt a szerepet töltik be, mint a villamosvezeték, amelyen csak végigfut az áram. Felizzanak, meglobbannak, de ez a villamosság nem belőlük jön, máshonnan áramlik oda.

Már a Szahara írója is így csinálta. Közben kiforrott, megérett, változhatott az interpunkciója, jöhettek mély és jelentéktelenebb változások, de Földi mindig kérdezett, hangjában mindig ugyanaz a forróság, szorongatottság izzott. A régi vágy: a meztelen és fegyvertelen gondolat erejével kimenekülni az egérfogóból.

Mennyien vannak regényíróink között az olcsó valóságidézők. Könnyen és gőggel fordulhatott el tőlük. Mégis helyes-e, művészi-e az a meztelenség, amelyben egy-egy pillanatra a regény is olyan kifosztottá és monotonná válik, mint az élettelen téli táj? Földi érezte a veszedelmet és volt idő, amikor egy-egy érdekes ötlet magnézium-villanásában próbált elmondani mindent, (A másik élet, Utolsó álarc); volt azután egy korszaka, amikor szinte detektívregényszerűen érdekes mesék szövetén öltötte keresztül a nemes fonalat (A Halasi-Hirsch fiú). Voltak más érdekes kísérletek. Nagy termekbe kevesebb bútor kell, mint kis polgári szobákba, ahol azonnal feltűnik a falak kopársága. És Földi csupa ilyen «nagy termekbe» vezette olvasóit egyidőben: generációs regényekbe, a béke, a háborúk és a forradalmak kontinentális méreteibe (Mámorosak, Kezdődik újra minden). Máskor az alapgondolat matematikai variálása vált új, villanó, nyugtalan regényformává, így született a Kádár Anna lelke. Trilógiája az első magyar kísérlet a misztikus regény megteremtésére. Most eljutott egy puritán korszakba. Már ilyen tisztult és egyszerű volt A házaspár is. És most ugyanilyen A század asszonya.

Ezek a legérettebb munkái. Talán éppen azért, mert semmi kendőzés nincs többé bennük. Az író egészen vállalja és csak azt vállalja, ami a mondanivalója, amitől nem tud másképp szabadulni.

Földi Mihály mindig bátor író volt. Nem egy írása tévedés, félresiklás vagy erőszakoltság. De mindig úgy sütött belőle valami visszafordíthatatlanság, szívében és idegeiben oly erős volt a kísérletezés vágya, hogy az épület sohasem omlott össze fölötte. Irásainak anyagában mindig ott találhatjuk a nemesfémpróbát: ez az író kereste az örvényeket és nem hátrált meg, amikor a mélység fölé kellett hajolnia.