Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 10. szám · / · TÖRÖK SOPHIE: ÖT VERS

TÖRÖK SOPHIE: ÖT VERS
KONCERT UTÁN

Bartók Bélának

Amit teremsz, a csodálatos gyümölcs
tudatlan inyemnek félelmes volt és keserü.
Mégis bámultalak nagyszerü fa! mert
tudtam, nehéz jel van rajtad és minden
lomboddal istennek szolgálsz.

Soká csak a kaoszt láttam mögötted, a szörnyü
Kezdetet, hol parttalan vizek
sárral keverték a siró napot s Jó és
Rossz gyötrelmes démonai
céltalanul egybeömöltek.

Mily soká ültem előtted! alázatra
intve türelmetlen szivemet - mig a
tagolatlan keserü ködből csipkés
hegyláncok emelték ki koszorus fejüket.
Mint vattás felhők közt föld felé
ereszkedő pilóta a lapos szürke foltból
lassan lát kibukni csucsot és gyöngyszín
tornyokat, ezüst folyam-pántlikát és
fényben reszkető bársonyos mezőt,
vagy mint aki éjszaka ült egy láthatatlan
táj elé, s a kásás semmiben egyszerre
meglátja a halovány tavaszt, mert
fekete függönyét elhuzta ébredő
arca elől a nap. Igy láttam én meg hirtelen
gyönyörü országodat...

Elmult harcaid előlről élem ujra,
mint születésért küzdő embrió sebes
napok alatt megjárja hatalmas korszakok
lassu változásait: látlak kemény
homlokoddal a Teremtés kezdetén, mikor
csak Semmi és Sötét voltak s lázadó
vak anyagból magadnak kellett megteremtened
egy földdel sem rokon világodat.
S te partot adtál a vizeknek, szétválasztottad
Fény és Sötétség süket erőit
kaput nyitottál holt kövekben eleven
életeknek, s elrendezted gyönyörnek
s iszonyunak helyét
a változatlan csillagok alatt.

De országod nem e földről való.
Magad vagy benne Alkotó és
Teremtmény. Büntető vagy és elitélt. Önként
adakozol - de másként nem tehetsz.
S a boldogság, amit a névtelenből
életrehivtál - elfárad
tengertjárt szemeidben...