Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 10. szám · / · SZERB ANTAL: A HARMADIK TORONY

SZERB ANTAL: A HARMADIK TORONY
Ferrara

Az ember lassankint megszokja. Ha még egy-két hétig utazom, természetesnek fogom találni. Az ember este megérkezik egy városba. Megkeresi a piazzát, egy pillantást vet a sárkánytaréjos, nagytornyú palazzóra és megkeresi azt a bizonyos, neki megfelelő, mindenütt egyforma albergot. Megvacsorázik, egy kis bort iszik, és másnap megnézi a várost. Mindenütt van egy dóm, egy ferde torony, és valami specialitás. Ferrarában például az Esték várkastélya, hatalmas, ódon, zordon vár, vízzel töltött sáncárokkal körülvéve, a város közepén. Ez a sáncárok akkor este nagyon imponált nekem, bár mindjárt kissé gyanus volt. Sajnos, félelmem valóra vált.

A szállodában, mikor fel akartam húzni a függönyt és ki akartam nyitni az ablakot, a szobalány nem hagyta. Figyelmeztetett, hogy nagyon sok a zanzara, a szúnyog. Úgy is volt. A vízzel töltött sáncárokra nem hiába gyanakodtam. Az ilyen szép középkori intézmények nincsenek minden hátrány nélkül. Egész éjjel nem hunytam le a szemem. Az Estékre azóta csak bizonyos rosszallással tudok gondolni - pedig hát ha a Scalák és Polenták Dantet vendégelték, ők viszont Ariostot és Tassot. Igaz, hogy Tasso belé is őrült ebbe a vendégszeretetbe.

Pedig Baedeker is figyelmeztetett a veszedelemre, már Ravennával kapcsolatban megjegyezte: Im Sommer viele Stechmücken. Miért annyival komikusabb a német szó, mint a megfelelő magyar vagy olasz? Miért olyan lehetetlen állat a Stechmücke, mint a nünüke és a rézsüke?

A techmückékkel úgy voltam, mint a meleggel. Annyit hallottam róluk, hogy nem hittem el, és mikor Veronában először keltem fel dagadt fejjel, meg voltam sértődve. Azóta hűséges társaim éjszakánkint. Néha vadászom rájuk, de mindhiába. Sokkal fürgébbek, mint a mi margitszigeti szunyogjaink.