Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 7. szám · / · FIGYELŐ
Ezenfelül pedig kitűnő jellemtanulmány. Nőről szól. De nem olyanról, aki erotikus tulajdonságai, szépsége vagy okossága révén regény központi alakjául kínálkozik, hanem vénlányról, aki valamikor csinos lehetett, némi szerelmi varázserővel biró. Julika most már elfakuló hajú, elnyűttlelkű, az életet kíbicelő vénlány, aki azon a kevés szereteten melegszik, amit hugától, sógorától kap, mert ezeknél éldegél már több mint két évtizede, saját pénzéből valahogyan, de azért a megtűrtség kegyelemkenyerén. Bókay János azzal, hogy tollára veszi ennek a ma már ritkábban található típusnak egyik alakját, lemond eleve az ügyeskedő témaválasztásból eredő sikerről és nemes írói ambicióról tesz tanúságot.
Julika valamikor sógorának felesége lehetett volna, de visszahúzódott, hogy gyönyörű húgát nyerhesse el a férfi. Aztán odaköltözött hozzájuk, fájóan jól érezte magát rokonainál, különösen, amióta megszületett Tomi, akinek első pillanattól fogva gondos nevelőanyja, mert lányos húgánál jobban ért a gyerekhez. Tomiból most már a jogszigorló Tamás lett. Szülei nyaralni mennek, szabadságolják a vén cselédet is, Tamás egyedül marad a lakásban Julikával, aki az apa iránt érzett rajongást és a huga iránt táplált fölényes szeretetet szublimálja a fiú imádatában, és boldogan fogadja most a fiatalember vonzódásának morzsáit. Tamás megösmerteti léha társaságával, pénzt kölcsönöz tőle, többször, bőven, megosztja vele kis titkait, de azt a nagyot, hogy beleszeretett ugyanabban a házban lakó leányrokonába, elhallgatja. Ösztöne helyes. Julika gyűlöli a lányt. Szinte azt érzi, hogy Tamás megcsalta. Félhomályos érzések viaskodnak Julikában, szeretet, amelyben van is valami a be nem vallott, mert önmaga előtt is eltitkolt, mert ilyen korban nevetségesnek tartott szerelemből, egykori szerelmének visszajáró fényéből. Az író fínom kézzel nyúl a vénlány tragikomédiájához és megsejtteti, sima jelenetek csillogó víztükre alatt, a Julika lelkében tátongó mélységeket.
A vénlány otthagyja sértődötten a rokonságot, de aztán beállít a fiatalok esküvőjéhez, szinte észrevétlenül. Ott is marad hugánál, folytonos megbántottságban. De amikor fiút szül a fiatalasszony, boldog megbéküléssel gondjaiba veszi a gyereket, Tamásékhoz költözik és most újabb húsz esztendeig fog anyáskodni, melegedni a rokoni tűzhelynél, szolgálni fogja a fiút, akiben szolgálja az apát és a nagyapát, az elsőt, az igazit. A regénynek kelleténél valamivel kurtábbra fogott utolsó részében emberi, meleg és szép ez a kihangzás.
Háromdimenziójú a regény minden mellékalakja. Még a Sophokles nevezetű kutyának is van profilja. A jellemzés mindenütt jó, sokhelyütt elsőrendű. A cselekmény nem nagyon bőven folyik, amit erénynek tartok. Bókay János írói tudásának teljes elösmerése azonban kötelességemmé teszi azt a megjegyzést, hogy találtam néhány részletet, ami sablonosnak tetszett, csöppet édeskésnek e főalakjának jelleménél és jellemzésénél fogva tulajdonképen fanyaros ízű műben. De Julika, a fiúk barátja figyelemreméltó regény, Bókay Jánosnak eddig legjobb munkája és kötelező ígéret arra, hogy az író választékos lesz következő regényei témájában is.