Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 6. szám · / · KÜLFÖLD
Összes prófétálása kimerül abban a meggyőződésben, hogy a fiatalokban élnek a képességek, melyek a világot meg fogják menteni.
Tehát csak diagnózis. De a legmélyebbre hatoló. Hatalmas történeti képe mögött világos és szilárd filozófiai világnézet áll, s ez segíti a történeti megértéshez. Az életet, a maga nyers és önző szükségleteivel, vak kíméletlen ösztöneivel és erőszakosságával, látja az egyik oldalon, s a szellemet, amely eszes, öntudatos és legfőképpen egyénfeletti, örök, objektív értékeket és normákat hordozó, a másik oldalon. Az emberi lélek és történet e két hatalom küzdőtere. S korunkban az következett be, hogy a szellem háttérbe szorult. A tragikus helyzetet pedig csak növeli, hogy az elragadott csatatéren ott maradtak eszközei, melyek rendkívüli hatalmat adnak, ezek az eszközök az ellenfél kezébe kerültek, s felhasználhatja őket. Ez a gondolat nem az annyiszor, főként Spengler által felhasznált ellentét a kultúra és civilizáció között, hanem egészen mély, sajnos, itt eléggé nem elemezhető metafizikai értelem bontakozik ki benne. Arról van szó, hogy napjainkban olyan emberek kerültek széltében vezető helyekre, a tömegek élére, olyanok diktálják a közvéleményt, olyanokat követ mintaképként a tömeg, akik elfeledték a kultúra legelső alapelvét, létalapját: a kötelesség és szolgálat elvét. Elfeledték, hogy a kultúra eleven lelke a magasabb és jobb szakadatlan törekvése, a szellem szolgálata, amelynek lényege, hogy sohasem elégszik meg azzal, ami éppen nyersen az élet. Olyan mai napság a világ, mintha az emberek legnagyobb része nem jutott volna túl a pubertás korának eszmei zürzavarain és zabolátlan érzelmein, melyek felett képtelen uralkodni. Sőt egyenesen elvvé tették ezeknek az érzelmeknek a jogát, az ösztönöknek, szubjektív kívánkozásoknak és érdekeknek a jogát, elvetve az igazság, erkölcs, szépség észszerű parancsait. Az objektív, transzcendens és abszolút norma uralma dőlt meg. A szellem uralma.
Ezek a megállapítások gazdag tartalmat nyernek Huizinga könyvében, a bőséges bizonyító anyag áttekintésével. Közel húsz fejezet lapjain vonultatja fel az olvasó előtt ennek az alapjelenségnek különböző változatait, kezdve az észnek és normáinak a filozófia és tudomány mezején lejátszódott bukásán, folytatva a kritikai érzék elsorvadásán, az «Élet» kultuszának felburjánzásán, - mely a harc mítikus dicsőítését is magában foglalja, s az ezzel járó erkölcsi, szociális, politikai következményeket, - a heroizmus mai ferde értelmezésén, a puerilizmus sokféle jelén, sőt korunk különleges babonáinak felsorolásán, s végezve a művészet elfajzásain és az irracionalizmus különböző formáin. Ez az analízis éppen olyan szemléletes, mint Huizinga többi történelmi ábrázolásai. S áttekintése közben a