Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 12. szám · / · KÜLFÖLD

Gyergyai Albert: Egy új francia folyóirat

Vendredi, «Péntek» a címe annak a nemrég megindult hetilapnak, amelyet független írók alapítottak a szabadság és az igazság védelmére s amelynek munkatársai közt minden haladó írót ott találunk, Gide-et éppúgy, mint Maritain-t, Bendát éppúgy, mint Guéhenno-t, Alain-t és Jean Schlumberger-t, Jean-Richard Bloch-ot és André Chamsont - ez utóbbit, a Cévennesek protestáns eredetű regényíróját, mint az egész vállalkozás szerkesztőjét és irányítóját. Az első számok tartalma minden programmnál többet ád. Jean Cassou nagy történeti regényt közöl, Faubourg Antoine címen, a párisi kommunizmus idejéből, azzal az eltökélt s ezuttal tán sikerre vezető szándékkal, hogy megteremtse a várva-várt, a népies irodalmat, a zolai s a hugói hagyományok alapján. Louis Martin-Chauffier egy írói arcképsorozatot indított meg, amelyben elsőnek ő maga végzi ki kegyetlenül Paul Morand-t, mint a ma oly divatos «konformizmus» legtipikusabb bajnokát. Jean Cassou Louis Bertrand-nal, az Akadémia öreg hitler-ifjával, Eugéne Dabit Duhamel-lel, a legfrissebb akadémikussal, Julien Benda, szokása szerint, egy kissé mindenkivel hadakozik, vagyis polémiákban nincs hiány. Legszürkébbek talán még az állandó rovatok, főkép a színházi és a kritikai, viszont annál harsányabbak a politikai vezércikkek, amelyek, épp az utolsó hetekben, bőven meríthettek az aktualitásból. Mingyárt a legelső számban bő kivonatot találunk Gide-től, a most megjelent Nouvelles Nourritures-nek, ennek a félig lírai, félig etikai jellegű kis breviáriumnak néhány jellegzetes részletét, amelyek tisztán mutatják az utat a régi Gide, a Nourritures Terrestres egykori nietzscheizmusától a mai Gide elszánt hitéig egy különb, egy ezután eljövendő emberiségben. Hadd álljon itt belőlük egy-két részlet, hevenyészett fordításban:

«Ismertem vidéken, a Bourbonnaisben, egy szeretetreméltó vénkisasszonyt,

Aki egyik szekrényében egy csomó régi orvosságot tartogatott;

Úgy hogy hely sem igen maradt a fiókokban, valami másnak;

S mivel ez a vénkisasszony teljesen egészséges volt mostan,

Bátor voltam megmondani néki, hogy talán nincs sok értelme már annak,

Hogy csak egyre tartogassa ezt a sok haszontalan holmit.

Akkor a vénkisasszony igen mélyen elpirult,

S már azt hittem, hogy ott mingyárt sirvafakad majd előttem.

Előszedte az üvegcséket, a dobozokat, a tubusokat sorra.

És azt mondta: «Lássa, ez itt kigyógyított a kólikámból, ez meg egy tüszős mandulagyulladásból;

Ez a kenőcs megszabadított egy keléstől a lágyékom táján

S ki tudja, sose lehet tudni, nem újul-e ki mégegyszer;

És ezek a pilulák szintén igen használtak ám, amikor hosszú ideig állandó szorulásban szenvedtem.

Ez a készülék itt ni valaha belélegzésre szolgált. Csakhogy ma már, attól félek, teljességgel tönkrement...»

És végül azt is bevallotta, hogy ez a sok orvosság valaha igen sok pénzébe került.

S megértettem, hogy főképpen ezért nem merte kiszórni őket.

- - - - - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- - -- -

«Ó te, akinek írok, - akit valaha nagyon is panaszos néven neveztelek: Nathanael, akit ma testvérnek hívok - soha semmi panaszosat ne fogadj a szívedbe többé.

Próbáld magadtól megkapni azt, ami feleslegessé teszi a panaszt. Ne könyörögd ki senkitől, amit magad is megkaphatsz.

Én éltem: most rajtad a sor. Ezentúl már tebenned folytatódik az én ifjúságom. Rádruházom az erőm. Ha érzem, hogy te követsz, könnyebben fogadom majd a halált. Tereád bízom a reménységem.

Ha erősnek érezlek, bánat nélkül hagyom itt a földet. Fogadd el az örömömet. Keresd a boldogságod abban, hogy növeled a másokét. Dolgozz és harcolj és a rosszból ne fogadd el, amin változtathatsz. Ismételjed szüntelenül: Csak rajtam múlik. Csak a gyáva nyugszik bele abba a rosszba, ami az embertől függ. Ne hidd, ha valaha is hitted, hogy a bölcsesség egy a lemondással; vagy pedig mondj le a bölcsességről.

Testvér, ne fogadd el az életet úgy, ahogyan az emberek nyujtják. Biztasd magad szüntelenül, hogy az élet szebb is lehet; a tiéd is, a többieké is; nem egy másik, egy túlvilági élet, amely megvigasztalna a mostaniért s könnyebben tűretné velünk ennek a nyomorúságát. Ne fogadd el. Azon a napon, amikor majd érteni kezded, hogy az élet legtöbb bajáért nem Isten, hanem az emberek felelősek, azon a napon nem törődsz már bele ezekbe a bajokba.

«Sose áldozz a bálványoknak.»