Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 8. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészet

Tersánszky J. Jenő: Őstehetségek kiállítása

Kár volna azzal vesződni, hogy ezt a kiállítást úgy próbáljuk behelyezni a magyar képzőművészet ezidei termésébe, mint amely semmivel sem marad mögötte a «kultúrkiállításoknak». Hiszen úgy gondolom, hogy művészi produktumnál teljesen másodrendű az ok és mód, amivel megteremtődik. A kész mű hatása az egyedül fontos.

Ez a kiállítás valami olyat hoz hatásban, amely azt a bizonyos kikapcsolódást jelenti, a mást mint megszokottat, a felfrissülést, a reményt. Ez a legnagyobb értéke!

Mert valljuk meg, ha az ember ma a képzőművészeti termelésnek a tömegét a legjóindulatubb, leglelkiismeretesebb szemmel számontartja, a teméntelen felvetődő érték közt még teméntelenebb silányságot kénytelen végigszemlélni. Sőt ami még rosszabb, a közepesen jó művek, az ügyeskedés, a manérok vakmerő üres szemfényvesztése, okvetlen elteltséget támaszt még a teljes értékű produktumokkal szemben is, és zavart és fáradságot... Ennek az autodidakta kiállításnak az őszintesége, valódian primitív bája viszont kész gyógyszer minden művészettel való elteltség és fáradság ellen.

Azt mondhatnám, hogy valami titokzatos, megmagyarázhatatlan szuggesztióban árad a lélekre a felüdülés erről a kiállításról. Dehát ez nagyképüsködés lenne. Miután nyilvánvaló, mi az oka, hogy elemibb, pezsdítőbb benyomást tesz ránk ez a kiállítás, mint a legkitünőbb, legraffináltabb műtermi munkák. Mert mondhatnám leleplezés a művészi látásról, a foganásának nyers mozzanatairól, arról a folyamatról, amely ugyanaz a legkomplikáltabb mesterműveknél is.

Hitem szerint már ez a hatás egymagában pótolhatatlan becse ennek a kiállításnak.

De máskülönben, ha tőlem függne, tíz-húsz olyan dolgot tudnék megnevezni ezeknek a primitív lelkeknek a munkáiból, amiket egészen nyugodtan állítanék kőben, bronzban, fában megnagyítva, megfelelő helyek díszítésére, az ott hivalkodó kacagtatóan siralmas monumentumaink helyett.

Hogy ne vagdalkozzam a levegőbe, hát például, a Városligetben azokat a szörnyűségeket, amelyek a magyarosság örve alatt potrohos, idióta, csikós, Toldi Miklós alakzatokkal fertőzik meg a levegőt, vagy az Erzsébet-téri émelyítő juhászbojtár műemléket boldogan cserélném ki e valóban magyaros és valóban művészi kis remekek anyagából.