Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 8. szám · / · Figyelő
Ha valaha valaki meg akarja írni a századforduló magyar művelődéstörténetét, nem szabad figyelmen kívül hagynia az írógép szerepét a nők helyzetének alakulásában. A szellemes amerikai találmány kezdettől fogva nőknek valónak bizonyult és rohamos elterjedésével megteltek a bankok, üzleti irodák, utóbb az állami hivatalok is fiatal nőkkel, akik abból éltek, hogy megtanulták a gépírás könnyű mesterségét. Míg azelőtt, a mult század végén a női munka területén nyíltak s a középosztály női tömegei legfeljebb az iskolák tantermeiben találtak megélhetést, az új században éppen az ő számukra egyre több munkaalkalom adódott a különböző rendű és rangú hivatalokban. Ezzel egyidejűleg nyíltak meg nők számára az egyetemek és mindenféle más főiskolák s nagyon hamar kialakult az új típus: a maga lábán megálló intelligens nő. A konzervatív úri családok eleinte többé-kevésbé idegenkedtek attól, hogy lányaikat hivatalba járassák, de az anyagi helyzet és a hivatali élettel járó egyéb előnyök csakhamar leküzdötték ezt az ellenállást. Az eredmény a nők nagymértékű önállósodása lett s ezzel a szülőkhöz való viszonynak, a családban való helyzetnek, a férfiak és nők közti érintkezésnek mélyreható változása.
Ez akkor természetesen csak a fiatal női nemzedékre vonatkozott, az idősebbek, akik már nem tudtak átszerelni az új életformákra, a régi mindenképpen függő helyzetben élték tovább életüket. De ez a régi típus egyre jobban háttérbe szorult, egy-két évtized alatt anakronizmussá vált. Régi ismert irodalmi tény, hogy egy hanyatló életforma még léte utolsó szakában, mintegy kapucsukás előtt siet önmagát konzerválni az irodalomban. Ez történt Kaffka Margit regényében, a
A
Magda élete nem tragikus összeomlás, a tragédia megrendítő szépségével. Csupa apró, hétköznapi eseményeken, kicsinyes napi gondokon, szépség és nagyság nélküli súrlódásokon őrlődik fel itt egy lélek. Akármerre próbál szabadulni, beleütközik egy már bomladozóban levő társadalmi gépezetbe, amely lassan, napról-napra, részenkint felmorzsolja. Kaffka Margit írói módszere a tipikus realista-módszer: apró vonások, finom megfigyelések tömegéből építi fel az élet egy széles szelvényének hiteles képét. Az ő ábrázolásában a vármegyei úri osztály élete épp úgy őrlődik fel napról-napra az idő új követelményeihez alkalmazkodás kényszerének s az alkalmazkodásra való képtelenségnek két malomköve között, mint a Magdáé. Mint társadalmi korrajza egy fontos szerepet játszó magyar osztálynak, a maga nemében páratlan irodalmunkban. Sokan írtak Mikszáthtól kezdve a magyar gentry hanyatlásáról, de senki se rajzolta meg olyan tiszta látással, mint ennek a regénynek az írója. Akik előtte szóltak róla, azok a hanyatlás romantikáját látták, a melancholikus humort érezték ki belőle. Kaffka Margit a maga tárgyilagosságával, minden romantikus díszítmény nélkül tárgyalja az asszonyi sorsra vetítve, szinte könyörtelenül.
A valóságban nem jól látott, születésénél fogva távollátó volt, olvasni csak elég erős szemüveggel tudott. De a belső látása, amellyel az élet jelenségeit, emberi mozdulatokat és szavakat megfigyelte és emlékezetében elraktározta, szinte félelmes volt. Nem csak a tényeket látta ilyen pontosan, hanem mindenféle kapcsolataikat, az élet szövevényében való elhelyezkedésüket is, - azt lehet mondani, szervesen látott. A történetek, melyeket elmond, az alakok, akiket megrajzol, nem a «szép hazugság» szülöttei, hanem a makacs, kíméletlen igazmondáséi. Ez bizonyos tekintetben korlátja művészetének, de bizonyos tekintetben ereje is. Valami keménységet ad írásainak, de fokozza is feszültségüket. Kevesebb szerepe van bennük a játék-ösztönnek, szürkébb a ragyogásuk, de a hitelesség igen nagy mértékben megnöveli a súlyukat. Majdnem mindig a női életre és sorsra vetíti a dolgokat, élénk szolidaritás-érzéke érdeklődést tart fenn a női élet minden bonyodalma iránt, de nincs a magyar irodalomban írónő, aki olyan kevéssé volna a szó megszokott értelmében «nőies». Nem hangulatok vezetik, a szentimentalizmusból egy csepp sem torzítja szemléletét, ellágyuló pillanataiban is megőrzi tiszta látását, nincs benne sem elnézés, sem malícia, temperamentumát a fölény hűvössége ellenőrzi. De olyan biztos érzéke van a jellemző vonások iránt, hogy amit elmond, az magától megtelik élettel és lélekkel. Ő az első magyar írónő, akiben nyoma sincs az írónők megszokott dilettantizmusának.
A művészi alakításban Kaffka Margit a teljes, érett realizmust hozta a romantikával átitatott magyar irodalomba, tisztábban kitenyészett realizmust, mint bárki más. A tartalomban az ő hozománya a női szemmérték, az élet dolgainak a nő szempontjából való kritikája. A nő egy évezreden át néma volt nemcsak a magyar irodalomban, hanem az egész közéletben. Mennyi színes, korára nagyhatású nőalak van az olasz renaissanceban, a francia és angol történelemben! Fejedelmi családok asszonyai, fejedelmi urak kedvesei, akik a politikai intrikák szálait szövögették, vagy költőket, muzsikusokat és festőket ihlettek nagyszerű művekre. A magyar multból csak kitünő háziasszonyok és anyák, vagy várvédő katonás hősnők, Dobó Katicák és Zrinyi Ilonák emléke maradt meg s a Petróczy Kata Szidóniák is, ha lantot vettek a kezükbe, a férfiak dallamait vitték át női hangra. És még a XIX. század költőnői, a Szendrey Júliák, Vachott Sándornék, Wohl Jankák és Stefániák is csak a szentimentális csicsergésig, vagy a szalónias kellemkedésig jutottak el. Soha maguk nem gondoltak rá, sem olvasóiknak nem árulták el, hogy van külön saját mondanivalójuk a férfiak számára, akik a mai világot létrehozták, sem a nők számára, akik ezt a világot szenvedik. Kaffka Margit nem tett mást, minthogy megmutatta ezt a világot a nők szemszögéből nézve. Nem volt feminista, nem kevert írásaiba semmiféle ideologiát, csak rávetítette a világra a maga hűvös tárgyilagosságának reflektorát és szavai mögül kihangzott mindaz, ami nemzedékek nőinek a tudata alatt élt és nem tudott tudatossá válni. Általa ismerték meg a nők az életüket.
A
A három regényben s a hozzájuk csatlakozó novellákban egy új világ képe tárul fel: a magyar világé, de asszonyi szemmel nézve. Ennek a képnek anyaga nem lényegesen új, de lényegesen új a megvilágítása és a színezése. Kaffka Margit eredetisége, hogy megmutatta: így is lehet nézni a világot és bebizonyította, hogy kell is így nézni.
[+]