Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 7. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK

Weöres Sándor: Székely László: Énekek Éneke.
(Szalézi Művek kiadása, Rákospalota).

A muzsikus, ha az exotikus népek idegen-szépségű, idegen-alkatú zeneműveit számunkra élvezhetővé akarja tenni, átülteti őket a két európai hangnem valamelyikébe. Ilyenféle közelebb-hozást végez a költő is, mikor preklasszikus vagy orientális szöveget nyugati formába önt. Székely László, a katholikus papköltő, remekül végezte el az Énekek Éneke megfiatalítását. Könyve elsősorban egyházi célokat szolgál, de ez sose megy nála a szépség rovására.

Az Énekek Éneke, írja bevezetőjében, «nem fülledt, érzéki szerelemről szól... Nem a Sudermannok értették meg, hanem a Szent Bernátok». Más helyen azt mondja: «Földi és égi szerelmet nem úgy állít szembe, mint Tizian festménye, hanem a földi tükrében mutatja meg az égit». Székely az Énekek Éneké-ről vallott fölfogásának megfelelően, itt-ott enyhített valamelyest a biblikusan-szabados kifejezéseken és azon a levegőn, ami háromezer év hűtőközegén át is hevesen és hevítően árad felénk; ehelyett inkább azt az átszellemült amor sanctus-t és szentágostoni nyugtalan bensőséget kapjuk tőle, ami eredeti verseire is annyira jellemző. Emellett a legpazarlóbb ószövetségi könyv minden szín- és illatpompája megelevenedik a tolla alatt: mint hogyha egy antik műtárgyról lecsiszolják az idők folyamán rárakodott patinát és a kincs ismét csillogni kezd. A pompás nászmenetek, az enyelgés, vágyakozás, féltékenység és büszke öröm szavai élő közelségben vonulnak előttünk. Forma gyanánt Székely a meglazított terzinát választotta, amit itt-ott ízlésesen válogat élénkebb ütemű szakokkal.

Székely műve a rímes formától eltekintve is élvezetesebb olvasmány, mintha az Énekek Éneké-t valamelyik felekezet bibliafordításában olvassuk. Élvezetesebb, mert az átdolgozó (amellett, hogy hűen és lelkiismeretesen bánt a szöveggel) érezte, hogy egy ennyire távoli könyvnél nem csak a hűség a fontos, hanem a szépségek hangsúlyozása és kidomborítása is.