Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 4. szám · / · DISPUTA

Farkas Zoltán: MUNKÁCSY-PROBLÉMÁK

Lengyel Géza a Nyugat februári számában Harsányi Zsolt Munkácsy-regényével kapcsolatban Munkácsy művészetére is számos megjegyzést tett, amelyek - őszintén meg kell mondanom - némi tájékozatlanságról tesznek tanúságot. Tulajdonképen hosszabb tanúlmányban kellene válaszolnom de a legtöbb esetben annyira tisztázott kérdésekről van szó, hogy röviden is elmondhatom kifogásaimat.

Elsősorban is ma már aligha kétséges, hogy Munkácsy a magyar festőművészetnek legjelentősebb egyénisége és egészen végzetesnek tartom azt a kijelentést, hogy egy Liebermann, egy Leibl, sőt egy Piloty és egy Makart(!) mögött szerepe harmadrangú.

Nem tartom problematikusnak Munkácsy külső sikereit sem, melyek valódi érdemét eltakarták. A tömeg akkor sem volt jobb, mint ma, amikor László Fülöp külsőséges művészetét csodálja.

Munkácsy Mihály újraértékelését korántsem Rózsaffy Dezső kezdte el, évek óta se szeri se száma ama cikkeknek, essayknek, melyek Munkácsy tanúlmányainak, vázlatainak, tájképeinek, csendéleteinek és gyorsan készűlt arcképeinek nagy jelentőségére hívják fel a figyelmet. Ezt a szempontot túlzásba is viszik és igazságtalanok Munkácsy drámai erejével szemben, melyre külömben Lengyel Géza elkésett felfedezés alakjában mutat rá, mert az irodalom ezt is elvégezte.

Némi ellentmondást látok Lengyel ama fejtegetéseiben, amelyek során Munkácsy ösztönös festőségét fejtegeti és aztán így folytatja: «És mégis menynyi közvetlenség naív genre elképzeléseiben»... holott ez a közvetlenség épen ennek az ösztönösségnek volt következménye.