Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 3. szám · / · MIT TEGYEN AZ ÍRÓ A HÁBORUVAL SZEMBEN?

MIT TEGYEN AZ ÍRÓ A HÁBORUVAL SZEMBEN?
A NYUGAT ANKÉTJA
«Egy olvasó véleménye» címen Mátéffy Mária többek közt ezt írja:

Minek a nevében tiltakozik a pacifista? Az emberszeretet nevében - mondja Füst Milán japánja, és legott nekilát, hogy az emberszeretet fegyverével emelje ki a nyeregből a pacifistát, mondván, hogy emberszeretet az is, ha valaki a fajtájabelieket akarja boldogulni látni; lehet emberszeretet a harcias indulatú nacionalizmus alján is. Erre persze azt is lehetne felelni hogy az emberszeretet fogalma minden időkben az érdekeken és vérségi kötelékéken felül álló érzések számára volt lefoglalva - de ez nem tartoznék a kérdés lényegéhez. Olyasmiről vitatkoznék, amiben magam sem hiszek. A pacifizmus erkölcsi tartalma nem az emberszeretet. A szeretet sokkal elmentárisabb érzés, semhogy össze lehetne kapcsolni olyan általánossággal mint az Emberiség. Sokkal jobban kötve van a tárgyához, semhogy szeretni lehessen azt, amit nem látunk, nem ismerünk. A szeretet sok jót teremthet, de önmagában nem tisztán erkölcsi indulat. A szeretetnél több és tisztultabb a jóság. És a Jót, ami látszatra még elvontabb és általánosabb fogalom, mint az Emberiség, lehet forrón és legyőzhetetlenül szeretni. Aki a Jót szereti, az nem tud olyat tenni, ami másnak rossz, az nem tudja helyeselni, sőt nem is tudja elviselni, hogy körülötte, vele egyidőben a Rossz hatalma érvényesüljön, a Földön.

Tehet-e az író többet a háború ellen, mint más hasonló szándékú emberek? Bizonyos, hogy ha egy olyan pacifista könyvet olvasok, amelynek írója harmonikus megoldást, optimista, pozitív pacifizmust prezentál, avval a megnyugvással fogok aludni, hogy lám, nélkülem is milyen jól megoldották a világ dolgait. De ha az író könyve fájdalmas jajkiáltás, amelyből megtudom, hogy milyen rosszul áll a Jónak dolga a Földön, akkor bizonyára nyugtalan leszek, nekem is gondom lesz a jószándék sorsa, s ha mással nem, hát azzal a szomorúsággal, amit én is együtt érzek az íróval az Ember tehetetlenségén - rebbenésnyit mozdított a világ lelkiismeretén.

Kötelessége ez az írónak? Nem kötelessége. Csak egyet nem szeretünk mi olvasók: Ha az író túlságosan fejet hajt a befejezett valóságok előtt. Az írótollal való ténykedés gesztusa éppen azt jelenti, hogy a teremtés nem merült ki avval, amit Isten hat nap alatt alkotott s amit az emberi szocietás néhány évezred alatt fölébe emelt. Mindenki más érvelhet avval, hogy «így van, tehát nem lehet hozzá szavam», csak író nem. S ha valakinek, író embernek, semmi kedve ahhoz, hogy a háború és béke kérdésével bibelődjék, akkor talán közelebb jár az igazsághoz, ha azt mondja: «Én, X. Y. ember nem érzek indíttatást, hogy tiltakozzam a háború ellen» - mint ha azt mondaná: «Én, az Iró, nem tartom hivatásommal összeegyeztethetőnek, hogy beleszóljak a világ dolgaiba...»