Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 2. szám

ZELK ZOLTÁN: NEGYEDIK EMELET

Mint őrtorony vigyáz szobánk -
itt élünk a város felett,
hullámként verik ablakunk
kormos esték s kék reggelek.

Illemtudóan beköszön,
ha útját kezdi: Hold s a Nap
s friss hirekkel kopog a szél,
ha párkányunkon átszalad.

- Eső készül? vagy szép idő?
az erdőben letört egy ág -:
suttogja kedves hireit
s a háztetőkön fut tovább.

S itt bent árnyék hajlong, susog
s áttetsző lombjai alatt
kereng a por, majd meglapul,
akár a gyáva gondolat...

Ébredj, no ébredj kedvesem, az ablak nyitva már
s mint fűszál csikland orrodon zizegő napsugár.
Ajkad körül gyöngyöznek még álombéli szavak,
ébredj, s törüld le arcodról az éji rajzokat.
Ébredj hát s nézd, milyen kedves vendégünk érkezett:
egy galamb áll az ablakban s kiváncsin ránkmered.
Milyen komoly! Sajnál talán, hogy látja börtönünk
s tünődik, hogyan birjuk el négy fal közt életünk...

Börtön ez, de csak itt vagyunk
igazán szabadok,
négy fal vigyáz ránk s villanyunk
a Holddal társalog.
Mint hegytető lakója a
szálló falevelet,
ugy nézzük, hogy kereng alant
korom, füst, gyülölet.