Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 8. szám · / · ILLYÉS GYULA: MAGYAROK MEGMENTÉSE

ILLYÉS GYULA: MAGYAROK MEGMENTÉSE
Néhány adat

Szabó Pál Zoltán, a pécsi egyetem volt tanársegéde, nemrégiben pontos táblázatokat készített a Dunántúl három legveszélyeztetettebb vármegyéjének, Tolnának, Baranyának és Somogynak 1830 és 1920 közötti népmozgalmáról. [*] Az adatok hitelességéhez semmi kétség sem fér, a kitünő fiatal professzor munkáját a lehető legnagyobb alapossággal végezte. Feladatul annak megállapítását tűzte ki, hogy száz ember közül hánynak volt anyanyelve 1830-ban a magyar és hány vallotta magát magyar anyanyelvűnek 1920-ban. A két százalékszám különbsége jelenti a változást a magyarság javára vagy kárára. Ugyanezt az összehasonlító kutatást elvégezte az ottani németség és szlávság szaporodására vagy fogyására vonatkozóan is.

Adatait térképre is átszerkesztette. Falvakon átkanyargó vonalak jelzik a három nemzetiség fogyási vagy szaporodási területeit. Egy pillantás akármelyik térképre örökre meggyőzheti mindazokat, akik talán eddig némi tamáskodással olvasták a mi lírai tudósításainkat. E három megye területén (egyelőre csak ezekről van ilyen összehasonlító tudósítás), de különösen a megyék dombos vidékein, különösen Baranyában és Tolnában a magyarság olyan fogyásnak és olvadásnak indult, mint tavasszal a hó. Itt-ott egy folt, egy-egy szigetecske még ellenáll, de sorsa ennek sem lehet kétséges. Az irányzat a pusztulásé, ami évről-évre egyre nagyobb tömegeket sodor le magával. Az elolvadó, eltűnő magyarság helyén frissen, erőtől duzzadóan rajzanak és kanyarognak a németség előretörését jelző vonalak. Tekintsünk meg, minden elfogultság nélkül, a lehető legnagyobb tárgyilagossággal egy-két adatot.

Baranya vármegyének nincs egyetlen járása, ahol a német anyanyelvű lakosság nem tört elő. A szentlőrinci járásban például 3.41 százalék a német lakosság aránylagos növekedése. A baranyaváriban már 5.55 százalék, a mohácsiban 6.12, a pécsiben (Pécs városa nélkül) 9.20, a siklósiban 9.40, a mecsekhátiban 14.74, ami azt jelenti, hogy az iménti járásban minden száz lakos közül 1920-ban majd 15-tel volt több a német anyanyelvű, mint 1830-ban. A magyarok száma ugyanakkor és ugyanott 11.13 százalékkal csökkent. 1920-ban minden száz lakos közül itt 11-gyel volt kevesebb magyar, mint 1830-ban. 1830-ban a járás összes lakosainak még 62 százaléka volt magyar; 1920-ban már csak 51 százalék; a németség száma ugyanakkor 33 százalékról 48-ra szökkent.

Nagyjából hasonló a helyzet Tolnában is. A megye négy járása közül kettőben (a földváriban és a dombóváriban) az összehasonlítás a magyarok számának aránylagos csökkenését mutatja. A németség a simontornyai járás kivételével, ahol 0.5 százalék fogyást tapasztalunk, a szaporodás és a földfoglalás versenyében mindenütt megelőzi a magyarságot.

Somogy vármegye öt járásából - a kutatás utolsó időpontjáig - a magyarság csak két járásban, a szigetváriban és az igaliban mutat visszamaradást.

Szabó Pál Zoltán a jelenkor adatait az 1920-as hivatalos népszámlálás kimutatásaiból vette. Az azóta eltelt tizennégy év, a magyar újjászületés, a fajvédelmi jelszavakkal folyt kormányzat tizennégy éve volt a magyarság kipusztulásának legvégzetesebb időszaka. A mult század közepe óta lappangó veszedelem a háború után bontakozott ki igazán. Az újabb korból még nincs megbízható kimutatásunk. [*] Amit tudunk, azt mindnyájan egyéni tapasztalatból tudjuk. S aki csak hozzávetőlegesen is megtud valamit a valóságból, az a pusztulás iramától kábultan és szédelegve tér meg azokról a vidékekről. De ma már nemcsak a Somogyban, Baranyában tapasztalhatja ezt a veszedelmet, hanem az egész Dunántúl csaknem minden falujában. A baj egyre terjed, észrevétlenül kúszik tovább; hirtelen, partszakadásszerű romlás jelzi, hogy hol ütötte föl fejét. Ahol pedig már azelőtt is befészkelte magát, ott a finálék vad pátoszával hirdeti diadalát, a beteljesedett végzetet.

Legyen szabad csak egy példát említenem. A baranyamegyei k.-i és m.-i községben a református egyház anyakönyve szerint 1863-tó1 1933-ig az alábbi volt a születések száma:

186338

187327

188327

189324

190323

191317

19239

19255

19313

19332

Hasonló példát, sajnos, akár százszámra idézhetnék, Baranyából csakúgy, mint Somogyból és Tolnából, de Vasból és Zalából is. Az egész Dunántúlról; reformátust épannyit, mint katolikust.

A statisztika persze mindebből keveset lát. A falvak összes lakóinak száma ugyanis mindezek ellenére egyáltalában nem apad; a kihaló magyarokat pótolják a betelepülő, a szorgalmas és népes családú németek. Tíz-húsz év leforgása alatt egész uccák, falvak és vidékek cserélnek fajtát és nyelvet. A pusztulás igazi veszedelme itt ütközik ki legkiáltóbban. A dunántúli magyar pusztulás kérdésének a nemzeti statisztikák versengése után ez a második kényes pontja.

Hadd ismételjem itt is e cikk eredeti célját. A mozgalom határcölöpeit szeretném leverni. A magyarok megmentésére indult mozgalom semmiképpen sem irányulhat a törekvő és szaporodó hazai németek ellen, akikkel különben a magyarság mind a mai napig a legnagyobb egyetértésben élt.

 

[*] Szabó Pál: Déldunántúl Népe, a Jancsó Benedek Társaság kiadványa.

[*] Szarvasmarha tenyésztésünkről vidékenként mintaszerű kimutatásaink vannak, melyeket az utazó biztosok állandóan ellenőriznek és tökéletesítenek. Egyke-térképünk mindmáig nincs. Magánértesülésből tudjuk, ha valahol, mint legújabban már az Alföldön és Szabolcsban is, föllép.