Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 7. szám · / · FIGYELŐ · / · KÜLFÖLDI IRODALOM

Schöpflin Aladár: SZÍNHÁZI BEMUTATÓK

A Barlangvasút, Faragó Sándor színműve a freudi álompsychologia színpadi kihasználására való kísérlet, amelyhez hasonlóval már Molnár Ferenc is próbálkozott A farkas-ban. Az álom a valóságos élet folytatása az álmodó vágyainak irányában, éber vágyak kiélése, szenvedett sérelmek elégtétele. Elemei az álmodó életének erős benyomásaiból tevődnek össze, azokból, amelyek tudata alatt legjobban foglalkoztatják. A városligeti barlangvasút sárkányvezetőjének álmában azok az emberek szerepelnek, akik között él: a barlangvasút tulajdonosa, mint francia köztársasági elnök, mint hóhér stb., az elhagyott szerető és a jelenlegi szerető, a vasuti mozdonyvezető, aki megalázta és a többi. A képek, melyekben ezek az alakok feltünnek, a barlangvasút látványosságainak motívumaiból szövődnek: a köztársasági elnök, az apacsok a barban, a guillotine, mozgásba jött naiv figurák a barlangvasútból. Honnan volna másunnan fogalma a szegény sárkányvezetőnek ilyen dolgokról? Az egész álomsorozat fölött pedig mint égbolt emelkedik a fiú életének nagy vágyálma: igazi MÁV mozdonyvezetőnek lenni! A világ legnagyobb mozdonyvezetője lesz álmában, akit beszéddel fogad és egy millióval ajándékoz meg a köztársaság elnöke, most ő alázza meg a mozdonyvezetőt, akiről kiderül, hogy igazában vasuti fűtő. A dolog rendben volna, lélektanilag elfogadhatjuk ezt az elgondolást. Színpadilag azonban némi baj van: az egész álom humorosra van beállítva és ez a humor nem jön ki jó ízzel, mert folyton érezni, hogy ki van gondolva. Nem tudja az önkéntelenség érzését kelteni. S közben folyton irodalmi reminiszcenciák szállonganak ökörnyálként a színpad levegőjében. Igazán csak a guillotine-jelenet hat, ennek a groteszkjében, a hóhér udvariaskodásában, amellyel a delinkvenst invitálja, a sárkányvezető szolgálatkészségében eredeti és elhitetett hangok hallatszanak.

Ezen a középső felvonáson dől el a darab sorsa. Az első és a harmadik felvonás csak keret: az első felvonás arra való, hogy megismerjük a sárkányvezető mindennapi életének azokat a motívumait és kapcsolatait, amelyekből az álom lesz, a harmadik arra, hogy megnyugtasson a fiú további sorsa felől: kalauz lesz a földalatti villamoson és elveszi feleségül a kis cukorkaárus lányt. Mindenki maradjon a helyén, hova a sors vetette és ne ágaskodjon magasabbra - ezzel a fatalisztikus és igazságul nehezen elfogadható bölcseséggel végződik a darab.

Ezt a vegyes értékű és tökéletlen szakácsművészettel készített pecsenyét pompás és valóban művészi tálalással kínálja a Magyar Színház. A rendezést Hevesi Sándorra bízta, aki munkában és eredményekben gazdag rendezői pályájának egyik legszebb teljesítményét adta az előadásnak. A színpad változó képei, különösen a realitásból és képzelődésből összeszőtt álomképek marionettszerűen mozgó alakjaikkal kitünő példái a rendezői humornak és ötletességnek. A diszletek festője, Gara Zoltán megértéssel valósította meg a rendező elképzeléseit. A kísérőzene pedig Reinitz Béla munkája, valóban kísérőzene, hajlékonyan, mindig megújuló invencióval festi alá a színpadi jelenetek hangulatait. Reinitznek sikerült, amit a darab szerzője csak megkísérelt: művészivé nemesíteni a városligeti giccset. A színészek közül elsősorban Kabos Gyula valósít meg nehéz feladatot, de Lázár Mária, Dán Etelka, Gózon Gyula és Baló Elemér is beleilleszkednek a rendező elgondolásába.

*

Sidney Kingsley drámája, Az orvos, külső formaságaiban, úgy ahogy a Vígszínház színrehozta, szinte iskolai példája a színpadi realizmusnak. Minden a szó szoros értelmében hiteles benne. A kórháznak olyan pontos a képe, mintha csakugyan a valóságból plántálták volna át a színpadra. Hitelesek a bútorok, a betegek holmijai, a műszerek, a képek a falon, a lótó-futó, csevegő és olvasgató orvosok és ápolónők, hiteles az az egész sürgés-forgás, amely a kórház életét jellemzi, a lehalkított beszéd, a nagytekintélyű professzor viszonya a fiatal orvosokkal. Ez a hitelesség a szélső fokig jut a második felvonás végén, amikor olyan hitelesen készülnek a nehéz operációra, hogy a színház hiteles ápolónőket szerződtetett valamelyik szanatóriumból az orvosok szakszerű felöltöztetésére. Itt már nem is színháznak érezzük, hanem ismeretterjesztő bemutatásnak és eszünkbe jut Vojtina adomája a malacvisításról.

Ebben a mozgalmas, langyos levegőjű, fehér szinben ragyogó környezetben vetődik fel az orvos hivatás-problémája. Ferguson, a nagy jövőnek induló fiatal orvos életének fordulópontján áll, választania kell, hogy valóban nagy orvos lesz-e, vagy polgári értelemben boldogan és jól él egy szép és gazdag feleséggel, akit szeret. A szerelem az élet felé hívja, de a hivatás nem ereszti. Menyasszonyával nem tud egy órát nyugodtan eltölteni, még szabad napján sem s a leány érthetően méltatlankodik emiatt. De nélkülözhetetlen a kórházban, mindenki mindig őt hívja, minden kérdés feléje fordul s ő nem tagadhatja meg, hiszen emberi életekről van szó. Az az üzemi katasztrófa is éri, hogy asszisztálnia kell a szép fiatal ápolónő végzetes operációjánál, aki önként adta oda magát neki és szégyenkezésből kontárral hárittatta el a forró éjszaka következményét. A műtétnél jelen van a menyasszony is, hallja a nagybeteg szerelmes szavait s ez is eltávolítja egymástól a jegyeseket. Végül is meg kell oldódnia a dilemmának s a hivatás javára oldódik meg. Ferguson dr. elbocsátja menyasszonyát és keserű érzéssel, de megmarad a munkájánál.

Ez nemcsak az orvosi hivatás drámája, hanem minden hivatásé. A középszerű könnyen megoldja egy jógyomrú kompromisszummal, neki nem hivatása van, hanem pályája, kenyérkeresete. Mennél kiválóbb valaki, annál teljesebben foglalja el életét a hivatás. Polgári jóélet és hivatás két külön életforma, nem férnek össze egymással. Szerelem, házasság annak való, akinek csak kenyérkeresete van. Ezt nem értik meg a nők, - ők férfit akarnak, aki az övék, akiket nem rabol el tőlük semmi kötelesség.

Kingsley darabja az orvosi hivatásnak inkább csak külsőségeivel akar meggyőzni, de kétségkívül jó írói munka. Amit szereplőivel mondat, abban van néha célzatos páthosz és fölösleges magyarázkodás, de általában véve a szereplők élet-nyelven beszélnek, arcvonásaik világosan láthatók. Az öreg professzor alakja minden páthosz nélküli természetességgel érezteti az emberi kiválóságot s Ferguson dr. vivódása is lélektanilag elhitetőn van feltárva: fiatal még, élete válaszútján áll, fájdalommal búcsúzik el az élet örömeitől, természetes, hogy ingadozik. Az a szép, hogy mégis megmarad a hivatásnál. Hogy ez hiánytalanul és drámailag hatásosan van előttünk a színpadon, azt elsősorban Somló István játékának köszönhetjük. Ez a fiatal színész, akit eddig csak kisebb szerepekben foglalkoztattak, erős intelligenciát mutat, biztonságot az ábrázolásban, ízlést és mérsékletet beszédben és mozgásban. Hatalmasan kiemelkedik Somlay Artur játéka érett, fölényes nyugalmával - igazán az a nagy orvos, akinek lennie kell. Nagyon szép halkra temperált, érzéstől átmelegített a Tőkés Anna játéka - ahogy szótlan rajongással ránéz a fiatal orvosra, az maga kész szinészi jellemrajz. Ágai Irén még mindig nem áll biztosan, vannak szép, tiszta hangjai, de vannak hamisak is. Hegedüs Tibor, a rendező, szabatos munkát végzett.

*

Az aranybástya, Surányi Miklós történeti drámája tulajdonképen három lazán összefűzött egyfelvonásos, melyeket nem cselekvény vagy belső szerkezet, hanem egy gondolati kupola tart össze. Ebből folyólag ez az összetartás nem egészen biztos, az architektura térbe-helyezése nem mutat egészen egyenletes képet, a részletek nem állnak pontosan össze egységgé - de gondolkozó ember építette és az épület mégis csak megáll valahogy a talajon.

A téma felvetéséhez a mai gyulékony világban merészség, a tárgyalásához tapintat kell, ha valaki nem akar vele robbantani. És Surányi nem akart. Nem az aktualitásából, hanem történeti távlatából indult ki és így vetette fel a kérdését: mi a zsidóság kétségtelen hatalmának a forrása és mi az az erő, amely ezt a hatalmat fentartja? A pénz és az összetartás, mondja a felelet. A keresztények ellenállása továbbra is fentartja a fizikailag lerombolt ghettót s ennek védelmére a zsidóság felépítette a pénzügyi hatalom aranybástyáját. Aki ezen a bástyán túlra kívánkozik, az elveszti a talajt lába alól, a fajtájától elszakad, a másik fajta pedig harmadíziglen sem fogadja be egyenértékűnek. Még mindig jobb tehát a bástyán belül maradni s őrizni a pénz hatalmát. Ez olyanformán hangzik, mintha az asszimiláció kilátástalanságát jelentené. Vitatkozni lehet ezzel az elgondolással, de a vitathatósága kétségtelen. Egyike azoknak a szempontoknak, melyekből a zsidóság történeti problémája tárgyalható.

Drámailag a téma mint a Shylock-Jessica probléma változata tünik elénk Surányi darabjában. Az első felvonásban Mendel, a moselburgi bankár pénzt ad a Condé herceg vezetése alatt a forradalmi Franciaország elleni harcra készülődő legitimistáknak, mialatt leánya, Ráchel, akinek a jakobinusokért lelkesülő fiatal Lévy bankárt szánta férjül, titokban kikeresztelkedett és felesége lett Beauharnais marquisnak. A bankár és az apa összeütközik, a bankár megadja a pénzt azoknak, akik leányát elrabolták tőle, az apa megtagadja a hitehagyott leányt. A harmadik felvonásban ugyanez megismétlődik az 1840-ben már megöregedett Lévyvel: pénzével már világhatalommá lett, a világ békeszerzője, tapasztalt, ravasz öreg bölcs, akiben már meggyőződéssé lett a ghetto-elmélet - s ő a fiát kénytelen kitagadni, mert az kikeresztelkedett és ezzel megszegte a ghetto törvényét. A közbülső második felvonásban az asszimilálódás fájdalmát látjuk: a hitehagyott Ráchel leánya, a császár lelkes híve, postaminiszterének felesége szenvedi a félvérség átkát nemcsak a kedvesen tyúkeszű marquiseoktól, nemcsak fiatal szerelmesétől, hanem a Napoleon ellen Waterloo után felcsendült csőcseléktől is.

Mindez szerkezetileg kupolástól összeomlana a színpadon, ha nem volnának beleépítve erős tartó-oszlopok: néhány a központban álló erős vonásokkal megrajzolt alak. Ezek között a legerősebb a Lévy bankár alakja, aki az első felvonásban még háttérben marad, csak mint tüzes jakobinust ismerjük meg, a másodikban alig szerepel, a harmadikban azonban széles, nagy arányokba nő. Fölényes, az embereket és a világot csalhatatlanul ismerő, a maga hatalmában tudatos, ravasz öreg, aki humorral élvezi, hogy pénzzel mindent el lehet érni - tipus és egyén egyszerre. Kiss Ferenc nagyon jól, jellemző vonásokkal játssza. Felesége, az idősebbik Mendel-lány s halk, odaadó, szótlanul szenvedő, bajban erőslelkű zsidóasszony tipusa. Cs. Aczél Ilona játéka teljessé egészíti ki ezt a jellemrajzot. Az első felvonásbeli Mendel bankár tradicionális, kissé már közhelyszerű vonásokkal van rajzolva, de Sugár Károly életet lehel bele. Bajor Gizinek a hitehagyott Ráchel, annak leánya és unokája jutott hármas szerepül. Az első részben nehéz küzdelmet vív a szerep bizonytalan körvonalaival, a másodikban az egész felvonás belső omlatagságával, történeti és drámai valótlanságával, a harmadikban teljes diadalra jut játékának lehellet-finomságával. Itt sokszorosan különb a szerepénél. Elsőrendű charge-alakítás a Juhász Józsefé. Két marquise minden felvonásban ismétlődő páros szerepében - nagyon jó kis szerepek - Ághy Erzsi és Eőry Kató tűnnek fel. Rajtuk kivül a többi keresztény szerepek sajátságosan üresek, alig adnak a színészeknek alkalmat a játékra. Csathó Kálmán sok leleménnyel és ízléssel rendezte az előadást, a második felvonás csőcselékjelenetét azonban nehéz megbocsátani.