Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 7. szám · / · GELLÉRT OSZKÁR: TESTNEK FÁRADTSÁGA, LÉLEKNEK FRISSESÉGE

GELLÉRT OSZKÁR: TESTNEK FÁRADTSÁGA, LÉLEKNEK FRISSESÉGE
I.

Mikor egy fekete-pettyes katicabogárnak
Ujjad hegyén azt mondod füttyentve: sitty!
S az fölrepül a nap iránt,
S már messze jár, de te figyeled éberen:
Amennyi árnyékát a földön megláthatod akkor,
Csak annyi pihenőt adott számodra az élet.

S mikor ujjaid közt egy vattás pitypang
S te ráfujsz s repíted föl-föl a napnak,
És követed útját határtalan figyelemmel:
Amennyi árnyékot vet egyetlen pihéje a földön,
Csak annyi pihenőt adott számodra az álom.

S ne gondold tán, hogy a halál pillanatával
Új léted hűs árnyéka pihenni hív.
Még el kell vetned előbb egy kicsike magot a sziklán,
S guggolva várnod, táguló szemmel,
Amíg kikel s egy új tavaszig megnő arasznyit -
Guggolva várnod, merev vigyázzban,
Újabb tavaszt, amíg sudárba szökken -
Guggolva várnod, mozdulatlan,
Hogy ágakat hajtson, terebélyesedjen -
S mire törzsét többé már két karoddal se ölelheted át:

Majd akkor:
Guggoltodból majd akkor végre felállhatsz,
Hogy megropogtasd a csontjaidat,
Meggémberedett derekad kihúzd,
Két lábadat szétvesd: fád tövében
Most már jöhet a kiérdemelt pihenés.

Hűs árnyékát felméred. Fújtatsz s ledőlsz.
Zümmögve kering füled körül egy katicabogár.
S egy vattás pitypang húnyt szemedre havaz.